5. fejezet

Lukas javaslatára felhívtam Bastit, hogy 15 perc múlva ott vagyok, és hogy sajnálom. Azt mondta, nem gond, de azért gondolom nem örült neki túlzottan. Hazarohantam, és Lukas tanácsára felvettem volt focimezemet, aztán mentem is a stadion elé. Úgy beszéltük meg, hogy ott találkozunk. Lukas elvitt kocsival.

-    Köszönöm, örök hála. Beszéljétek meg. Mire visszajövök, egy családot akarok látni, nem kettőt.

-    Én köszönöm. Sok sikert. Verd szét, oké? Mutasd meg neki, mi az a foci – kacsintott.

-    Szóval focizunk.

-    Nem tőlem tudod. Szia.

Kiszálltam és elindultam a bejárat felé. Bastian már ott volt.

-    Szia. Tényleg sajnálom, csak beálltam pszichológusnak és elment az idő.

-    Szia. Mondom, semmi baj.

-    Tényleg focizni akarsz?

-    Hát, inkább sportolni. Úgy mindent. Elmondta?

-    El, de nem én mondtam neked, hogy ő elmondta nekem.

-    Simán el lehet hinni, hogy tesók vagytok.

-    Pedig nem – vigyorogtam.

-    Jó a pólód – kacsintott.

Közben már beértünk az épületbe. Elmondta, hogy merre van a mosdó, ha kellene majd, aztán ő igénybe is vette. Én elmentem a szertárba, elvettem egy kosárlabdát, aztán dobálgattam addig, amíg nem jött. Sportiskolába jártam, szóval mindenből tudok egy kicsit. A kosár és foci volt, ami akkor kitöltötte életem minden percét. Nem akartam hazamenni, mert ott voltak a szüleim, így tanítás után kimentünk az osztálytársakkal a parkba, és kosaraztunk, fociztunk meg beszélgettünk. Voltak, akikkel teljesen jó kijöttem, de ahogy elballagtunk mindenki más felé ment, és nem is tartottuk a kapcsolatot. Megint eldobtam a labdát, de az már nem a kosárba ment, hanem Bastian kezei közé.

-    Kosaraztál is? – kérdezte miközben megindult a másik palánk felé.

-    Sportiskolába jártam, egész életemben. Simán leverlek – szereltem le.

-    Hát azt látom – próbálta elvenni a labdát, de már csak elkapni tudta, miután kiesett a hálóból. – Szép.

-    Ez így nem túl izgalmas – szólaltam meg mikor már a hatodik kosarat dobtam, ő meg nem jutott el a büntetővonalig.

-    Egyetértek.

-    Hogy sikerült ezt a ,,randi helyszínt,, választani?

-    Az egyik edzést kihagytam, és parancsba lett adva, hogy pótolnom kell. Miért ne kössem össze a hasznosat a kellemessel?

-    Jó ötlet volt. Pályán nőttem fel. Mióta nem focizok, azóta nem játszottam rendesen, csak otthon, eldobálgattam, vagy elrugdostam pár labdát.

-    Van otthon pályád? – nevetett. – Hihetetlen vagy.

Kivettük a focilabdát, aztán kimentünk a nagypályára.

-    Jézusom mekkora. Elszoktam a nagy pályáktól.

Mosolyogva figyelt, aztán elkezdett melegíteni. Leültem középre, ő pedig körbefutotta a pályát. Bejött középre ő is, és előttem kezdett el gyorsindulásokat csinálni. Utána magas térdezett, aztán mellém ült.

-    Te jössz – feküdt hanyatt.

-    Figyeld a mestert, és tanulj – álltam fel.

Gyorsan körbefutottam a pályát, aztán én is előtte csináltam meg a gyorsindulásokat, magas térdes futást. Lefeküdtem mellé, és felé fordítottam a fejem. Nem mondtunk semmit, csak néztük egymást sokáig. Végül sóhajtott egyet, és felállt. Kinyújtotta a kezét, hogy felsegítsen.

-    Mi a baj? – néztem rá.

-    Semmi.

-    Focizunk? – kérdeztem.

Olyan hirtelen lett csendes. Szomorúnak tűnt, és nem tudtam mivel tudnám felvidítani. Beálltam a kapuba, ő pedig kapura lőtt. Nem volt erőteljes.

-    Ha nem szeretnél, nem kell – mentem oda hozzá.

-    Egy pillanat – indult el befelé.

Nem értettem, hogy mi történt. Csináltam valamit? Felhívtam Lukast. Pontosabban felhívtam volna, ha nem lett volna foglalt.

-    A francba… mindig ilyenkor vagy elfoglalt – rúgtam bele a labdába olyan erővel, hogy az átrepülte az egész pályát, és végül a kapuba esett.

-    Szép volt – szólalt meg mögöttem egy idegen hang.

Alaposan megijesztett. Megfordultam, hogy szembe legyek vele.

-    De te hogy kerülsz ide? – döntötte oldalra a fejét Klose.

-    Bastian edz.

-    Schweinsteiger?

-    Nem ismerek más Bastiant a csapatból.

-    És hol van?

-    Nyugi már, nem törtem be, nem öltem meg. Bent van, azt mondta mindjárt jön.

-    Miroslav Klose – nyújtotta a kezét.

-    Nikolett Bleiblich.

-    Jaa, nem te vagy Podolski barátnője? Már nem csaja, hanem…

-    De.

Ekkor érkezett meg Bastian is.

-    Szia, hát te? – kérdezte Klosetól.

-    Csak észrevettem, hogy nyitva az ajtó, és bejöttem megnézni, hogy mi van. De megyek is, nem zavarok. Nem szólok senkinek, nyugi – nézett Bastianra. - Sziasztok.

-    Szia.

-    Szia.

-    Mit csináltál? Miről nem szól senkinek?– kérdeztem Bastiantól.

-    Csak elmentem az öltözőbe. Eszembe jutott, hogy kerestem tegnap az egyik pólóm, és megnéztem, hogy itt van-e. Arról, hogy itt vagy, mert idegenek nem jöhetnek be az épületbe. Te mit csináltál addig?

-    Berúgtam innen a másik kapuba. Aztán Klose megijesztett, a szép volt beszólásával, utána meg jöttél te.

-    Berúgtad innen? – sandított rám.

-    Kérdezd meg Klosét, ha nekem nem hiszel – fontam össze magam előtt a kezem.

-    Oké-oké, elhiszem – jött közelebb.