A focin keresztül - Éjszaka

Kedvem támadt megölelni, de nem tudtam, hogy szabad-e.

-    Beszélnünk kéne, szerintem – mondta végül egy hosszú szünet után. - Tudom, hogy hülyén hangzik pár nap után, de nagyon megkedveltelek.

-    Én is téged – mondtam, mikor nem folytatta.

-    Áh – sóhajtot.t – Bocsi, de olyan béna vagyok ilyen dolgokban. Ne nevess ki – mondta, mikor látta, hogy elmosolyodok.

-    Nem nevetlek ki. Annyira aranyos vagy.

-    Kösz szépen. Itt szenvedek, te meg tök jól elvagy.

-    Én sem vagyok jobb ilyen téren, nyugodj meg. Nincs sok olyan alkalom, amikor gyakorolhatom. Szóval?

-    Szóval…

Egyszerre tört ki belőlünk a nevetés, aztán egyszerre kezdtünk el egymás felé közeledni. Életemben, két emberrel, ha csókolóztam, de Bastian mindenkit überelt. Csak ízlelgettük egymást. Elváltak ajkaink, de csak azért, hogy utána újult erővel magabiztosabban érhessenek össze.

-    Szóval… leszel a barátnőm? – mosolygott.

-    Ezer örömmel – mosolyogtam vissza.

-    Köszönöm.

-    Én köszönöm.

-    Lukasnak köszönd.

-    Mert?

-    Vele beszéltem, mikor bementem. Azt mondta addig haza se vigyelek, és hozzá se szóljak, amíg nem kérdezem meg.

Elnevettem magam. Lukas foglalt volt, mert Bastiannal beszélt.

-    Van még dolgod itt? – kérdeztem.

-    Nincs, mehetünk – karolt belém.

-    A labda még mindig a másik kapuba. Érte kéne menni.

-    Majd én megyek – sprintelt el.

Beraktuk a labdákat a helyére, aztán ahogy haladtunk kifelé zártunk be mindent. Beültünk a kocsiba, aztán elindultunk haza.

-    Te nem meséltél még magadról – mondtam neki közben.

-    Hát 26 vagyok, BastiHát Bastiannak hívnak, 26 éves focista vagyok, nincs barátnőm… vagyis most már van – javította ki magát.

-    HülyeeHülyee… ezt én is tudom.

-    Jójójó. Nem a szüleimmel élek, de jó velük a viszonyom. Van egy öcsém, aki szintén focizik. De megérkeztünk.

-    Bejössz? – kérdeztem.

-    Ha már megkérdezted.

Egész este kérdezgettünk egymástól, hogy jobban megismerjük a másikat. Már éjfél volt mire észbe kaptunk.

-    Mennem kéne haza – dőlt el a kanapén.

-    Aludhatsz itt is, ha gondolod. Van hely.

-    Lehet, hogy kihasználnám a lehetőséget, mert már nem akarok vezetni – ásított.

-    Oké. Fürdő jobbra második ajtó. Hozok törölközőt, és megágyazok neked – hezitáltam egy kicsit. - Vendégszoba jó?

-    Tökéletes – puszilt meg.

Miután lefürdött én is megfürödtem. Mikor kimentem a kanapén ült.

-    Te? Nem alszol?

-    Csak megvártalak. Jó éjt puszi nélkül nem alszok el – mosolygott.

-    Jó éjszakát – mentem oda hozzá és átöleltem.

-    Álmodj velem – csókolt meg.

 Lefeküdtem. Hallgattam, ahogy a mellettem lévő szobában fészkelődik. Én is sokáig forgolódtam, de nem tudtam elaludni. Felálltam, hogy lemenjek a konyhába, de neki mentem a falnak.

-    Francba – fogtam a fejem.

A másik szobából nevetés hallatszott.

-    Nagyon vicces – mentem le a lépcsőn.

Csináltam kakaót, és miután megittam, felmentem.

-    Mi az, most az ajtót tévesztetted el? – nevetett Basti

-    Ez most szándékos volt. Nem tudok aludni – másztam be mellé.

-    Majd apuci segít.

-    Olyan izéé vagy – húzódtam el tőle, de ő is jött utánam.

-    Aludjál most már.

-    Igenis apu.

Becsuktam a szemem, és pillanatok alatt elnyomott az álom. Reggel én keltem először. Halkan kimásztam az ágyból, hogy ne keltsem fel. Tegnap azt mondta Basti, hogy reggelire mindig müzlit eszik, ezért leugrottam gyorsan a boltba és vettem. Közben felhívtam Lukast.

-    Szia, Lukas – énekeltem a telefonba.

-    Szia. Na, mi van?

-    Semmise. Kibékültetek?

-    Igen.

-    Na, az jó.

-    Összejöttetek?

-    Nem mondom meeeeg.

-    De egy…

-    Egy..?

-    Semmi. Én itt összehozlak titeket, aztán el sem mondjátok a fejleményeket.

-    Aki kíváncsi hamar megöregszik – vigyorogtam. – Ó, saaajnos mennem kell. Majd beszélünk drága. Cuppantás.

-    Csak kapjalak el… nem éled túl. Szia.

Hazaértem, és nem akartam továbbra se felkelteni Bastit. Tizenegy óra után ballagott le a lépcsőn, addigra én már a tévét néztem.

-    Hello, álomszuszék – válasz nélkül ment be a mosdóba.

-    Szia – köszönt mikor kijött. – Most már használható vagyok – adott egy puszit is.

-    Éhes vagy? Vettem neked müzlit.

-    Angyal vagy.

Kimentem vele a konyhába, és megvártam, míg megeszi.

-    Ez neked elég? – néztem rá. – Felfordulnék az éhségtől, ha ennyit reggeliznék.

-    Nem eszek sokat.

-    Én viszont igen – vigyorogtam.

Megette, de aztán mennie kellett, mert délután dolga lesz. Valami reklámfilmmel kapcsolatos. Egész nap néztem a TV-t, és nem csináltam semmit. Lukas rontott rám 5 óra körül.

-    Tudtam én, hogy járni fogtok – táncikolt be. – Ilyen profi embert, mint én. Há.

-    És olyan egoistát. Neked is szia. Köszi, én is jól vagyok – vigyorogtam rá.

-    Na, annak örülök. Szívesen.

-    Ha ezt most valaki kívülről figyelné, hülyének nézne minket.

-    Jól teszi – ugrott be mellém. – Mit nézel?

-    Nem tudom, nem igazán figyeltem rá. Csak úgy ültem itt.

-    Ééés, mi terelte el annyira a figyelmed? Bastian felsőteste vagy valami mááás?

-    Perverz állat – ütöttem vállon.