Persze én is hosszútávra tervezem ezt a kapcsolatot, de
sosem szoktunk ezekről beszélgetni, mivel egyikünk sem az a fajta, akik előre
elterveznek mindent, egész nap romantikáznak, és arról beszélnek, hogy örökké
együtt lesznek. Így aztán, ha Bastian ezt szóba hozta, akkor tényleg komolyan
gondolja, és ez váratlanul ért, de jól esett.
-
Remélem – válaszolta, aztán másról kezdett
beszélni, én pedig akárhogy próbáltam figyelni, elnyomott az álom, és
legközelebb csak Bastian keltegetésekor keltem fel.
-
Baba, szállunk lefelé.
-
Ú, elaludtam, miközben beszéltél hozzám? –
ugrott be egyből.
-
Simán, de ne aggódj nem baj – előzött meg.
-
Óriási mázlim van veled – öleltem meg, aztán
bekötöttem magam.
-
Ezt mondom már neked egy ideje – vigyorgott.
-
Amúgy… baba? – kérdeztem rá legújabb
becenevemre.
-
Csak úgy jön. Zavar… baba? – kérdezte a számtól
pár milliméterre.
-
Ha a következő eseménysorozattal jár, akkor nem
– hajoltam közelebb.
Otthon mind a ketten az ágyba zuhantunk. Bár aludtam az
repülőn, és valószínűleg Basti is, mégis hamar elaludtunk, és másnap délig fel
se keltünk. Az első dolgom természetesen az idő beazonosítása volt, amit a
telefonomon vittem véghez, így rögtön láttam a három nem fogadott hívást. Mivel
még totál kómás voltam, meg sem néztem, hogy ki hívott, csak ledobtam az ágyra
a telefont, és elindultam megkeresni Bastiant, akit a nappaliban a tv előtt
szundítva találtam. Mellette egy tányér volt, amin félig a megevett szendvics
foglalt helyet. Halkan kikapcsoltam a tv-t, és a tányért is kivittem, nehogy
kiborítsa álmában, de mire újra elmentem mellette már fenn volt.
-
Szép jó napot – mosolygott fel rám.
-
Neked is. Lefürdök, mert borzalmasan nézek ki.
-
Mindenhogy jól nézel ki – szólt utánam, mielőtt
becsuktam volna a fürdő ajtaját.
Egy jó nagy kád, forró vízben áztattam magam, mikor
megszólalt a csengő.
-
Jaj, ne már – másztam ki sóhajtva a kádból, és
gyorsan törölközni kezdtem.
Csak mikor végeztem, jutott eszembe, hogy nem hoztam be a
ruhám. Magamra csavartam a törölközőt, és annak reményében, hogy a vendég nem
valami srác, kimentem. Óriási mázlim volt, mert csak Kathrin volt az. Gyorsan
felkapkodtam pár ruhát, aztán lementem hozzá.
-
Lányok, én elmegyek. Ma délután van edzésem, és
inkább bemegyek – nyomott nekünk egy-egy puszit Basti, aztán ott sem volt.
-
Segíts, könyörgöm – kezdte Kath.
-
Mi a baj?
-
Elmentem Manuellel vacsorázni. Tényleg nagyon
rendes, figyelmes, és kedves. Csak az a baj, hogy én mindenben Gabrielhez
hasonlítom… és szar ezt kimondani, de amennyire most ismerem jobb, mint Gabe,
de… nekem ő volt az igazi.
-
Figyelj. Annak vége, egyszer le kell zárnod.
Senki nem kér arra, hogy ezt rá fél hónapra tedd meg, de egyszer muszáj lesz.
Manu remek srác, és szerintem illetek egymáshoz.
-
De nem akarom azt, hogy vele vagyok, és közben
Gabrielre gondolok. Ez nem fair vele szembe.
-
Mit beszéltetek meg a randi után?
-
Mára egy újat, de nem tudom elmenjek-e…
-
Még jó, hogy elmész! – kiáltottam fel.
-
Nem tudom, tényleg nem.
-
Jó, hívjuk fel Lottét, és kérdezzük meg, ő mit
szól.
-
Ne – próbált tiltakozni, de addigra már
kicsengett.
Lotte amint meghallotta, mi a helyzet, megígérte, hogy
eljön, még akkor is, ha ez több órájába fog kerülni. Azt is mondta, hogy lehet,
hogy Benni is jön, mert éppen sérült, és nincs edzése, így mikor letettük a
telefont eléggé örültem, Kathrinnel ellentétben.
-
Remek. Most már biztos, hogy ott leszek a randin
– morogta. – Lotte nem az, akinek nemet lehet mondani.
-
Tudom – mosolyogtam büszkén. Mindig tudom, ki
kell hívni.
Míg vártuk, hogy megérkezzenek addig kitaláltuk, hogy mit
vegyen fel, bár nekem ebben sok tapasztalatom nem volt, és különben sem
szeretett volna túlságosan kiöltözni. Mire Benniék megérkeztek már Kath is nagyon
várta az estét.
-
Sziasztok – köszönt Lotte, mikor kinyitottam az
ajtót, mögötte pedig Benni tűnt fel.
-
Sziasztok. Örülök, hogy te is jöttél –
mosolyogtam Bennire. – Mi történt veled?
-
Semmi lényeges, rosszul léptem, és a bokám
kicsit tönkrement. De hamar rendbe fog jönni, szóval aggodalomra semmi ok.
-
Na, lássam csak a randizós barátnőnket – haladt
előre Lotte. – Mit hallanak füleim? Nem akarsz randizni Neuerrel?
-
De, már akarok. Már teletömte a fejem mindennel,
szóval… - célzott rám.
-
Ú, de hülye vagyok – csapott a homlokára Benni,
mire mind a hárman kíváncsian néztünk rá. – Ne nézzetek hülyének, de mondta
Manu, hogy randizik Kathrinnel. Hát nekem nem esett le, hogy ő vele Kathrinnel.
-
Nem nézünk hülyének – nyugtattam. – Tudjuk, hogy
az vagy.
-
Kösz, kösz – vigyorgott. – Na, akkor viszont a
legjobb emberhez fordultatok. Elmondjak pár bennfentes infót Manuról? – Nem
várta meg, míg válaszolt, inkább rögtön bele is vágott. – Utálja, ha a lány
magasabb nála.
-
Ez a veszély nem igazán fenyegeti – jegyeztük
meg.
-
Utálja a túl hivatalosra sikerült találkozókat.
Távolságtartónak találja, szóval legyél laza. Ne vegyél magassarkút, mert át
fogjátok sétálni az egész várost. Ne vigyél kabátot, mert ő kettőt fog vinni.
Szeret udvariaskodni, hagyd neki.
Kath próbált figyelni, de mikor a sokadik instrukciót
kapta, közbevágott.
-
Oké. Elég. Ne mondjátok meg, mit csináljak!
Magamat fogom adni, és majd eldönti, hogy az tetszik-e neki.
-
Gratulálok! – ölelgette meg Benni. – Átmentél a
vizsgámon.
-
Ez most komoly? – fogta a fejét Kathrin.
-
Bizony. Na, nyomás haza felöltözni, aztán
randizni! – toltuk ki a lakásból.
Ezután egészen addig hárman beszélgettünk, amíg Basti
haza nem ért. Akkor aztán Basti és én is ugyanannyira meglepődöttek voltunk.
Basti Benniék miatt, én pedig Toni miatt, aki Bastiannal érkezett.
-
Toni – pattantam fel, és megölelgettem. Bastian
csapatából vele alakult ki a legjobb viszonyom, de mióta már a saját edzésemre
járok, és nem Bastiéra elég keveset találkozunk.
-
Hogy vagy, pici lány?
-
Hát tudod… anya és apa nagyon szerette egymást,
és ölelkeztek. Így vagyok.
-
Tényleg reménytelen vagy – nevetett fel jóízűen.
-
Naa! Inkább helyezd magad kényelembe! – mutattam
a kanapé felé, amit ő rögtön birtokba is vett.
A srácok a tévében egy kvízműsort kezdtek el bámulni, és
megjegyzéseket fűztek hozzá, amiket rendszerint hangos nevetés követett. Mi
mögöttük kezdtünk el beszélgetni igazából mindenről egyszerre. Szerettem
Lottéval beszélni, mert tényleg bármiről lehetett vele, és minden témához hozzá
tudott fűzni valamilyen okos megjegyzést. Gyorsan váltottunk témákat is, így
egy kívülállónak viszonylag nehéz lett volna nyomon követni, hol is tart a
beszélgetés éppen.
-
Nem jó a válasz – rázta a fejét tagadóan Benni.
-
De. Az a helyes – vágta rá Bastian.
-
Fogadni mernék, hogy nem – jelentette ki
határozottan Benni.
Lottéval odakaptuk a fejünket. Ha egy mondat így
kezdődik, akkor abból bizony fogadás lesz, és mi kíváncsian voltuk a dolog
végkimenetelére.
-
Akkor fogadjuk – igazolta be Basti
feltevésünket. – Ha én nyerek, te szépen leadsz egy sztriptíz táncot. Ha te
nyersz, én teszem meg ugyanezt.
-
Mekkora hülye fogadási ötleteid vannak –
jegyezte meg vigyorogva Toni, de ő is érdeklődve nézte, mi lesz ebből.
-
Kezet rá, de úgy is én nyerek – nyújtotta Benni
a jobbját magabiztosan.
Amint kezet fogtak, a képernyőn a piros szín kezdett
villogni a megjelölt válasznál, tehát Bastian elbukta a fogadást, úgyhogy most
szemtanúi leszünk egy Bastian féle chippendale shownak. Mindannyian végig
nevettük, ahogy tekeregve leveszi a pólóját, majd a nadrágját, de amikor az
alsójához kezdett nyúlni, már mindenki kiabálta, hogy ne, elég volt. Benni
Lotte szemét takarta a kezével, de a lány folyton kilesett oldalt.
-
Na, innentől már szobajelenet. Mi bemegyünk
Nikkivel oda – mutatott a fürdő ajtajára. – Benni ti mehettek a vendégszobába –
közölte tovább is halálos komolysággal, majd Tonihoz fordult: - Toni, neked
pedig a 32-esen van pornóadó.
Épp, hogy kimondta, már ki is robbant belőle a nevetés,
akárcsak belőlünk. Egyedül Toni kezdett el valamit morogni az orra alatt, de
aztán az ő humorérzéke is előtört. Basti sietve felkapkodta a ruháit, majd újra
leültek a színes, beszélő doboz elé. Toniban valószínűleg felébredt a
bosszúvágy az előbb oltásért, ezért próbálta Bastit minél kínosabb helyzetbe
hozni. Kezdetnek a farokméretét pedzegette.
-
Hát neked sincs sok minden, amit a nadrágod
elnyel – szólt vissza rögtön. Abszolút nem jött zavarba, ami várható is volt.
-
Az enyém igenis nagy – húzta ki magát büszkét. –
Te mivel bizonyítod, hogy a tiéd is az?
-
Kroos, mindenképp azt akarod, hogy megmutassam
neked? – sandított rá oldalról.
-
Isten ments! – kiáltott fel elborzadva, aztán
feladta annak a reményét, hogy Bastit szorult helyzetbe hozza. Viszont
észrevette, hogy Benni a beszélgetésük alatt túlságosan csendesen ült. – Benni,
neked mekkora? – kérdezte meg tőle, mire Benni baromi édesen elpirult.
-
Hagyjatok már a hülyeségeitekkel! – terelte el a
szót.
-
Csak viccelünk, paradicsom, nyugi van – kezdte
el húzni az agyát Toni.
Bennin látszott, hogy vette a poént, de nem az a srác
volt, aki nyíltan beszélget ilyenekről. A két középpályás talán ezért jött ki
ennyire jól egymással. Ki tudja, mikről beszélgetnek ezek, amikor nincs ott
más. A beszélgetés további részét, amelyben a két müncheni kitért különböző
szexuális szokásokra, és egyéb ilyen baromságokra, csak azért, hogy azon
nevethessenek, ahogy mi lányok megszeppenten kapkodjuk a fejünket jobbra-balra,
Benni végignevette. Egész délután oda-vissza oltogattuk a másikat. Épp egy nagy
szócsata kellős közepén álltam, természetesen Tonival, amikor a telefonom rezegni
kezdett az asztalon. Üzenetem érkezett Kathrintől. Az üzenetben semmi más nem
állt, csak ennyi: köszönöm. Ebből egyikünk számára sem derült ki, hogy most
akkor mi van, csak abban voltunk biztosak, hogy a randevújuk jól sikerült.
-
Láttam ám, hogy jobban örültél Toninak, mint
nekem – jegyezte meg futólag Basti, mikor mind a hárman távoztak, és ketten
maradtunk.
-
Ez nem igaz. Csak őt már nagyon régen láttam.
Tudod, hogy nagyon jóba lettünk.
-
De miért pont vele?
-
Miért, baj? Vagy miért lenne jobb, ha mással?
-
Nem. Nem baj. Csak furcsa, hogy pont vele.
-
Nem értelek – ráztam fejem.
-
Ő ilyen nagyon menő, vagy nem is tudom. Van
benne valami, amitől számomra azzá válik.
-
Talán azért bírom őt a legjobban, mert rád
emlékeztet – mondtam végül, mire elég érdekesen nézett rám. – Komolyan mondom.
A stílusa olyasmi, mint a tiedé.
-
Hát, nem tudom. Mindegy is, örülök, hogy jóba
vagy a srácokkal, tényleg – nyomatékosította, mikor felvontam a szemöldököm. –
Na, jó éjszakát – hajolt fölém egy pusziért, aztán átölelt és elaludtunk.
Másnapra végre rendesen kipihentem magam, így újult
erővel vártam a kis szabim után az edzést. Szerencsére sikerült odaérnem
időben, úgyhogy kivételesen nem kellett kapkodnom az öltözésnél. Mire kiértem a
pályára nagyjából már az egész csapat ott volt, csak páran hiányoztak, és volt
egy plusz vendégünk is Marko Marin személyében. Thomasszal beszélgetett, Karint
nem láttam sehol.
-
Szia, te lógós – köszöntött drága edzőm.
-
Sziasztok. – Volt szerencsém mellette
megtanulni, hogy nem mindig jó, ha visszavágok.
-
Ismeritek egymást? – Markora mutatott, mi pedig
bólintottunk egyet.
-
Remek. Egyben vagy, nincs semmi bajod, nem
történt veled semmi? – bizonyosodott meg róla, hogy a kihagyott két nap alatt
nem csináltam magammal semmit.
-
Teljesen egészséges vagyok.
-
Akkor nyomás – mutatott a többiek felé.
Odasétáltam a csapattársaimhoz, és köszöntöttem őket is. Mikor
idejöttem a csapatba volt pár lány, akikkel nem jöttem ki. Ez egy kicsit
enyhült mióta egyre többször kerültem be a kezdőcsapatba. Hogy megkedveltek azt
nem mondanám, de beletörődtek ittlétembe. Tulajdonképpen nem is tudtak nagyon
mást tenni. Az edzésünk alatt Marko ottmaradt, és volt egy olyan érzésem, hogy
erről Karinnak majd nem kéne szólnunk. Mostanában feltűnően sokszor passzolt le
minket Thomasnak, ő pedig eltűnt. Senki sem tudta, hogy milyen dolga van, de mi
jobban is szerettünk Thomasszal lenni, így nem nagyon akadékoskodtunk Karinért.
Jó szokásunkhoz híven az edzés után mindannyian elterültünk a fűben egy pár
percre. Markoékat néztem, ahogy hevesen magyaráznak egymásnak. Nem hiszem, hogy
veszekedtek volna, csak nagyon benne voltak a témázgatásba. Valószínűleg
megérezték, hogy valaki nézi őket, mert rám néztek. Rájuk mosolyogtam, aztán
elfordultam, hogy ne zavarjam őket tovább.
-
Szia – hallottam meg Marko hangját mögöttem.
-
Szia – fordultam felé, aztán felálltam.
-
Milyen volt Ronaldo esküvője? Most is
felképelted?
-
Haha – forgattam a szemem. – Ha bántottam volna,
arról tudnál, mert a sajtó is meg volt hívva. Hogy vagy?
-
Élek. Te? Ti?
-
Mi is. Hogyhogy eljöttél?
-
Már régen találkoztam Thomasszal, aztán volt egy
kis időm, gondoltam kihasználom.
-
Jól tetted. Aj, ne nézzetek már minket úgy,
mintha ufók lennénk – elégeltem meg, hogy többen is minket bámulnak.
-
Jól van na, nem mindenkinek hétköznapi dolog,
hogy válogatott focistákkal lóg – jegyezte meg Nicole, de aztán elfordultak, és
beszélgetni kezdtek.
-
Nem akarom megzavarni a trécselést, de mennünk
kéne, mert nem sokára jönnek mások is edzene – kiabálta Thomas, hogy mindenki
hallja. Mindenki megindult befelé. – Hé, és mi lesz a labdákkal?
-
Mióta van benne a munkaköri leírásunkban, hogy
labdaszedő? – kérdezte meg valaki tréfásan.
-
Látjátok, én mondtam, hogy el kell olvasni az
apró betűs részt is – vonta meg a vállát nevetve kedvenc edzőnk.
-
Nahát, milyen udvariatlan vagy. Lányokat ugráltatsz
– vigyorgott rá Marko.
-
Ó, lányok, mehettek öltözni. Ha jól hallom,
akkor van egy nagyon intelligens úriember a körünkben, aki felajánlja, hogy
összeszedi ő a labdákat.
-
Ezt megszívtad – nevettem ki Markot, de végül
segítettem neki a zsákba gyűjteni a játékszereket.
Váltottunk még pár szót, aztán neki mennie kellett, nekem
pedig öltöznöm, úgyhogy elköszöntünk egymástól. A kocsiban elővettem a
telefonom, amin megint két nem fogadott hívás volt. Sokszor kérdezték már, hogy
minek van nekem telefonom, ez mostanában különösen igaz volt. A kijelző a
Kathrin nevet írta ki, én pedig gyorsan visszahívtam. Kíváncsi voltam, hogy
alakult a tegnapi nap.
-
Szia – vette fel.
-
Mesélj – tértem rögtön a tárgyra.