A focin keresztül - Veszekedés

-    Szeretném.

Telefonszámot cseréltünk, aztán adott két puszit, és elment. Bementem, aztán ijedtembe ugrottam egy nagyot. Lukas állt az ajtóban, állati büszke fejjel.

-    Most meghalsz! – kergettem ki az ajtón.

Elkezdett futni az utcán, néha hátra nézett, kinevetve engem. Nem tudtam utolérni, gyorsabb volt mint én, sokkal. Bastian mellett futottunk el, mire ő nevetve nézett utánunk.

-    Segítsek? – kiáltott utánam.

-    Nem fontos…percek kérdése és megáll. Mindig ezt csinálja – ordítottam vissza.

Így is lett.

-    Most ne mondd, hogy nem volt jó ötlet! Örültél, nem?

-    Annak örülnék, ha nem kombinálnál. Majd én intézem a magánéletem.

-    Csak egy pici köszönömöt, légyszí!

-    Köszönöm, hülyegyerek.

-    Nincs mit, kicsilány. Isten, mindent elintéz.

-    Rohadj meg! – bokszoltam a vállába.

-    Látom szent a béke. Na, sietek tovább. Nem mondom, hogy találkozunk edzésen – szomorodott el.  Annyira őszinte, tényleg Lukas a legjobb barátja. – De mostantól le se tudtok majd vakarni. Mi még beszélünk úgyis – fordult felém. – És csípem, ahogy futsz. Tényleg olyan focistás.

Őszinte, bolond, komoly és komolytalan egyszerre. Már most imádom, és úgy néz ki alakul valami. Pár nappal később fel is hívott. Megbeszéltük, hogy találkozunk még ma.

-    Jól van. Akkor majd találkozunk – köszöntem el.

-    Sportosan. Puszi.

Elképzelni nem tudtam, mit akar sportos ruhában. Gondoltam majd Lukas segít. Gyorsan át is mentem hozzájuk. Mónika nyitott ajtót.

-    Szia! – köszönt komoran.

-    Zavarok? – kérdeztem megilletődve.

-    Dehogy, te sosem – mondta gúnyosan. – A szobájába van – vágta oda.

Felmentem Lukashoz. Zárva volt a szobája, azaz veszekedtek.

-    Lukas, engedj be! – dörömböltem, mire kattant a zár.

A szekrénye felforgatva, két kinyitott bőrönd, az egyik már tele volt.

-    Mit csinálsz? – kérdeztem meglepődve.

-    Szerintem egyértelmű.

-    Ne csináld ezt. Hallod, gondold át.

-    Nem érdekel érted? Mindig ez megy. Nem veszem el feleségül, na. Érted? Nem akarom még. Nem hiszem el, hogy ezt nem lehet felfogni. És attól még szeretem, de ez hülye…ez nem fogja fel – vágta bele a cuccait idegesen.

-    Lukas! – Álltam mögé, és megfogtam a vállát. – Nyugodj meg. Gyere, sétáljunk, elmeséled mi volt, aztán én ellátlak jó tanácsokkal, te hazajössz, kibékülsz Mónival és happy end.

-    Nem megyek sehová – kiabálta.

-    Ne kiabálj velem, Lukas Podolski, mert nem állok jót magamért. Higgadjál le, mert ha egyedül nem megy, majd én segítek neked, de azt nem köszönöd meg.

-    Bocs. Menjünk, sétáljunk – fogott kézen.

Elmesélte, hogy régóta veszekednek azon, hogy Móni azt szeretné, ha megkérné a kezét, de Lukas még nem szeretné, mert nem érzi magát elég komolynak hozzá.

-    16 éves korod óta vele vagy. Van egy gyereketek is. Az, hogy papírod is lesz róla, hogy vele vagy, semmit nem változtat meg. 9 év, szerintem itt már mindegy. Vedd el, ha ő ezt szeretné, és ha neked úgy könnyebb lenne.

-    De az a papír, igenis sokat jelent. Nem megy és kész. De ettől még szeretem.

-    Én értem, de próbáld meg az ő szemszögéből nézni a dolgokat. Valamiért így látja.

-    Az a legrosszabb, hogy sokszor azt érzem, hogy a pénzemre hajt. Miért akarja ennyire mániákusan, hogy elvegyem?

-    Ugye, ezt nem mondtad neki? Lukas – ráztam meg a fejem mikor nem válaszolt. – Kérj bocsánatot tőle, jó? Ez a leggusztustalanabb dolog a világon.

-    Tudom, hogy nem így van, de nem tudtam mással megvédeni magam.

-    Ezt ne nekem mondd. Mondd el neki. Értelmes nő, meg fog érteni.

-    A másik baja meg az, hogy sokat vagyok veled. A múltkor konkrétan a szeretőmnek nevezett.

-    A kulcs… rakd össze.

-    Nem értem  – rázta a fejét értetlenül.

-    Férfiak, hogy lehettek ilyen lassú felfogásúak?

-    Elmondanád végre, hogy mi van, vagy szívod még a vérem?

-    Hááát… szívom még a véred. – Megforgatta a szemeit. – Azért szeretné annyira elvetetni magát, mert akkor biztos lehet benne, hogy nem csalod velem. De ezt hagyd rám, majd beszélek vele. Megvannak a módszereim.

-    Neked nincs ma már dolgod? – kérdezte.

-    Úristen. 6-kor találkozom Bastiannal.

-    6 óra múlt 2 perccel.