A focin keresztül - A meccs

-          Szeretném, ha mellettünk ülnél. – mondja nekem Joachim mikor odaértünk

-          De hát nem lehet.

-          Meg próbálom megbeszélni az illetékessel. – ment oda egy férfihoz

-          Látom nagyon szeret. – mondta Dieter

-          Nem tudom mivel érdemeltem ki. – mosolyogtam

-          Én sem, mindenesetre foglaltam neked jegyet, a többi hozzátartozó mellett.

-          Köszi.

Láttam, hogy az egyik férfi hevesen rázza a fejét, mire Joachim hatalmas gesztikulálások között próbálta meggyőzni azt. Odahívtak még egy embert, vele is beszélgetett egy ideig, majd letörten jött felénk.

-          Sajnálom, de ki kell bírnod mellettünk 90 percig.

-          Juj, azt hittem nem sikerült meggyőzni. Másodállásban színész vagy?

Mielőtt elkezdődött a meccs mindenkinek szerencsét kívántam, kinek hogy. Mindenkinek az arcán hatalmas koncentráció volt, egész végig a meccsen, a szünetben, a második félidőben. Az ausztrál válogatott ellen játszottak. Mikor azt mondták majd ők megmutatják mi az a foci, akkor nem csak szórakoztak, mert igen, EZ a foci. 4 gól született, és mindegyik gól ünneplését öröm volt nézni. A stadion is őrjöngött, egyszóval nagyon jó volt. Miután picit rendbe tették magukat a meccs után, ünnepeltünk kicsit, közben pedig interjúk is voltak. Mikor Basti odajutott hozzám, megcsókolt.

-          Megcsináltátok. – mosolyogtam rá

-          Meg bizony. Az első meccs, ami 4 gólt hozott. – annyira boldog volt

Egy német riporter jött oda hozzánk.

-          Elnézést, adnának egy rövid interjút? – meg sem várta a válaszunk már kérdezte is – Maga volt az a lány, akiről fénykép készült a minap, ugye?

-          Sok lányról készül fénykép nap, mint nap. – válaszoltam, amit Bastian egy köhögésnek álcázott nevetéssel jutalmazott.

-          Lukas Podolskival és Marcell Jansennel volt.

-          Igen, én voltam.

-          Akkor most tulajdonképpen kinek is a barátnője? – érdeklődött

-          Az enyém. – válaszolta Bastian

-          Uram atyám. Már tudom ki maga. Valahonnan nagyon ismerős volt. Pár éve nem a Herthában játszott.

-          De. – adtam meg a bő választ

-          Miért hagyta abba a focizást?

-          Nem arról volt szó, hogy MI adunk interjút? Mert eddig csak tőlem kérdezett.

-          Persze-persze. Mióta vannak együtt. – folytatta tovább

-          Másfél hónapja. – sóhajtott lemondóan Basti

-          Mit gondol mi vezette ma magukat a győzelemre?

-          Az, hogy nekünk van a világon a legjobb szövetségi kapitányunk, hogy van 23 tehetséges játékosunk, és hogy ilyen tündérek támogatnak minket. – mosolygott rám

-          Gratulálok az eredményhez. Köszönöm szépen.

-          Köszönjük.

-          Hát ezen is túl vagyunk. – jegyeztem meg mikor hallótávolságon kívül került

-          Feltett öt kérdést, és amit ezért kap, azzal egy fél évig eléldegél.

-          Most mi a menetrend? – kérdeztem

-          Ma éjszakára mindenki kimenőt kap. Gondolom Miroék átmennek a másik szállodába, a nőikhez. Akik meg nem azok jönnek vissza velünk, persze csak egy kiadós ünneplés után.

-          Akkor nyomás. – indultam el

-          Hé. – szólt utánam – Szeretlek.

-          Én is téged. – fordultam vissza, ennek köszönhetően hátulról támadt rám Lukas

-          Ááá, meg nyertük. – kiabált a fülembe

-          Ezt még sokszor szeretném hallani, szóval légy szíves ne törd ki a nyakam, és ne is süketíts meg. – nevettem

Elég sokáig kinn maradtunk. Volt zene, pezsgő, meg minden, ami kellett az ünnepléshez. Miután Jogi elmondta ki merre, melyik busszal, elindultunk ideiglenes otthonunk felé.

-          Elviszem a mezt a mosodába, aztán majd megkapod. – mondta a buszon Basti

-          Köszi. – A megnyert meccseken viselt mezt, mindig nekem adja feltéve, ha nem cseréli el. Ez az én szokásom. Lukastól is van egy ,,pár,,.

Lukas ment utoljára fürdeni, és Bastian még nem volt elég fáradt ahhoz, hogy engem nyúzzon.

-          Komolyan nem vagy fáradt? – kérdeztem

-          Egy ilyen meccs, csak energiával tölt fel. – csókolgatta a nyakam

-          Az jó, de én álmos vagyok. Lukas is kijön fél percen belül. – fogtam le a kezét

-          Átküldöm egy másik szobába. – dünnyögött

-          Meg nem merd. – fordultam felé

Akkor jött ki Lukas, és Bastian csak azért is szólt neki.

-          Nem kell. Maradj! – fogtam meg Lukas kezét mikor össze akarta szedni a cuccát. – Csak hülyéskedett, ugye? – böktem meg a könyökömmel Bastian oldalát

-          Persze. – nyögte ki

Lukas lefeküdt mellénk, Bastian pedig kapott egy gyógypuszit.

-          Jóéjt, fiúk!

A focin keresztül - Felfordulás

Az edzés többi része, fegyelmezetten telt el. A legvégén pedig játszottak egy kétszer tizenöt perces meccset. Lezuhanyoztak, aztán elindultunk vissza a hotelbe.

-          Jól elvoltál Dieterrel? – kérdezte Basti

-          Aha, beszélgettünk. Fáradt vagy?

-          Nem igazán.

-          Majd este. – mosolyogtam

-          Miért mi lesz este? – vigyorgott ő is

-          Meccsetek, semmi más.

-          Kitudja…

-          Hát, én mindenképp.

-          Mi lenne, ha változtatnánk a tudásodon? – csókolt meg

-          nem hiszem, hogy sikerülni fog. – mosolyogtam rá édesen

-          Azért megpróbálom. – csókolt meg újra

-          Oké-oké, csak ne a buszon. – toltam el

-          Jó. – csúsztatta a kezét a combomra

-          Gyerekek, gyerekek…- rázta a fejét Lukas

-          Na jó. Kiskorúak csukják be a szemüket. – mondta neki Basti

-          De nagykorú felügyelettel megtekinthetem? Amúgy a kiskorúakra visszatérve…ezt először a barátnődnek mondd. – nevetett

-          Én be is csuktam a szemem közben. – vágtam ártatlan arcot

-          Adj egy pacsit. – nevetett Bastian

-          Hát ezek összefogtak ellenem. – fordult Mirohoz

-          Szívács öcskös. – közölte hidegvérrel, aztán mégis elnevette magát – Milyen fejet vágtál..látnod kellett volna.

-          Végre megérkeztünk. – lélegzett fel a buszvezető, aki közvetlen előttünk ült – Ennyi hülyét egy helyen.

-          Hé. – hördült fel az egész busz

-          Ez több fizetést követel. – poénkodott

-          Na, még mi vagyunk a hülyék. Meg van ez veszve. – ugrott le Mesut a buszról

-          Lehet, csak fertőzőek vagyunk. – folytatta Mesut eszmejárását Marko

Ebéd után felmentünk a szobánkba, ahol Basti újra megpróbálta megváltoztatni az én hatalmas nagy tudásomat, amely olyan tökéletes volt, hogy nem lehetett megingatni. Végül abban a hitben hagytam, hogy majd meglátom, mit tehetek érte.

-          Mit beszéltetek Dieterrel? – kíváncsiskodott

-          Semmi érdekeset. – vágtam rá gyorsan – Csak az élet nagy dolgairól.

A délután pillanatok alatt elszállt, és a feszültség is érződött már a levegőben, amikor a cuccaikat szedték össze. Mindenki felkapta a vizet, minden apróságon.

-          Hé! Elég volt, álljatok le! – kiabáltam bele a nagy hangzavarba – Ha most összevesztek, azzal nem mentek semmire, sőt szétesik a csapat, és akkor lőttel a győzelemnek. Bocsánatot kér mindenki mindenkitől, és végig játsszátok a meccset, a lehető legjobban. Nyugodjatok le, minden rendbe fog menni. Ti mondtátok, hogy majd megmutatják, mi az a foci. Akkor legyen is így. – néztem végig mindenkin – Befejeztem.

-          Úh. Nem semmi csajod van. Még a levegő is belém fagyott. – veregette hátba Bastit Sami

-          Helyes, készülődjetek.

Lementem az ebédlőbe, és leültem egy kicsit. Egyedül akartam lenni, messze a nyüzsgéstől. Ha eltöltöttem volna még két percet fenn, valószínűleg már az elmegyógyintézetben lennék, és nem itt. Mellesleg én is izgulok, és én is ingerlékenyebb fagyok. Gondolkozni akartam azon is, amit Dieter mondott. Leborultam az asztalra, amin a fejem nagyot koppant.

-          Jól vagy? – ült át hozzám Lio (Messi)

-          Persze, csak már zúg a fejem. Odafenn káosz van.

-          Ja, hallottam mikor eljöttem előttük. Jól játszanak? – érdeklődött

-          Majd megtudod, ha ellenük játszotok. – mondtam

-          Csak jöttem megnézni, élsz-e, vagy öngyilkos lettél? – kukkantott be Basti

-          Lehet az lett volna a jó megoldás. Amúgy, mint látod, élek és virulok.

-          Ja, látom. – nézett Liora

-          Jaj, maradj már. – forgattam a szemem – Menj vissza, csináld a dolgod. Jól leszek.

-          Szóval nem vagy jól. Tudtam én.

-          Nincs semmi bajom, tényleg. Fáj egy picit a fejem, de nem gáz.

-          Biztos?

-          Biztos. Menj nyugodtan.

-          Már kész vagyok.

-          Bastian Schwein…

-          Oké-oké. Itt sem vagyok. – nyomott egy puszit a homlokomra majd a számra – Az elsőt a gyógyulásért, a másodikat pedig figyelmeztetésként neki.

-          Úristen, te nagyon beteg vagy.

-          Nem nekem a fáj a fejem.

-          Na jó, mostmár elég volt belőled. Nem sokára megyek utánad. – megvártam mi távozik, majd visszaváltottam angolra – Bocsi, folytathatjuk.

-          Elvagytok, ahogy látom. Mióta vagytok együtt?

-          Nem rég óta. Másfél hónap körül-belül.

Beszélgettünk még egy kicsit, aztán én felmentem a többiekhez.

-          Hogy vagy? – kérdeztem Bastitól

-          Hülye kérdés. Te?

-          Már okés vagyok.

-          Te sosem leszel az. – jött be Lukas – Mindig hülye maradsz.

-          lehet, hogy rólad ragadt át.

-          Most nincs hangulatom visszavágni. – jelentette be

Félórával később, Joachim kiabált be, aztán el is indultunk.

A focin keresztül - Beszélgetés

Mikor odaértünk, a fiúk gyorsan átöltöztek, engem pedig bemutatott mindenkinek Joachim. Az edzés elkezdődött, én pedig leültem Hans-Dieter Flick mellé.

-          Innentől komolyságot kérek. Este meccs lesz, és szeretnénk jól indítani, ugye? – nézett végig mindenkin Jogi – Nem lesz nehéz edzés. Először is 15 perces kitartó futás.

Hihetetlen, hogy egyik pillanatról a másikra, a mindig kedves Joachimból kemény edző lesz. Gondolataimból Dieter zökkentett ki.

-          Hogy kevertél közéjük?

-          Lukas ezer éves barátom. Együtt nőttünk fel, és nem hiszem, hogy kaphatnák nála jobb barátot. Igaz 4 éve volt egy kiesésünk. Jó ideig nem beszéltünk, de hál’ Istennek megjött az esze, és azt hiszem ebbe nagy szerepe volt Bastiannak. Gondolom tudod, hogy Lukas és Bastian is nagyon régi barátok. Lukas sosem mutatott be senkit nekem, de Bastit igen. Úgy gondolta összeillünk, és kerítőt játszott, amit majd sosem tudok meghálálni.

-          Senkit nem hallottam még Lukasról így beszélni, pedig Bastiantól is hallottam már jó pár ilyet.

-          Nem hiszem, hogy Bastit felül tudnám múlni, ők ketten rajonganak egymásért. Amúgy pedig, nem vagyok a szavak embere.

-          Néha nem látszik rajtuk, hogy haverok. – bökött feléjük, éppen egymást gyepálták

-          De aki jobban ismeri őket, az tudja, hogy szimplán csak hülyék. – mondtam, pont akkor mikor odaértek elénk

-          Hallottuk. – közölték gyorsan, de Joachim észrevette

-          Futás van, nem beszélgetés. – kiabált oda nekik

-          Néha az oviban érzem magam. Valaki sosem érti meg, hogy most munka van, és nem szórakozás. – mosolygott Dieter

-          Én is ilyen voltam. Az edző egyszerre utált, és imádott.

-          Tényleg, te is fociztál. Hol? Hogy jött az ötlet?

-          Nem tudom. A családból senki sem szereti a focit, sőt. Lehet azért, mert Lukast más sem érdekelte, én meg mint egy rossz hugi, utánoztam. Azt hittem az a jó, amit ő csinál, és hogy én sem tehetek másképp. Anyáék utálták az ötletet, hogy sport suliba járjak, de már 6 évesen is makacs voltam. Beirattak, mert tudták, hogy képes vagyok akár elszökni is. Viszont nem hinném, hogy csak Lukas miatt. Tényleg érdekel minden sport, ami a világon létezik. 6 évesen már profi szinten lovagoltam. A suliban focizni és kosarazni kezdtem, de minden féle sportból kaptunk egy kis ízelítőt a 8 év alatt. Utána sport gimibe mentem. Bentlakásos volt, alig pár lánnyal. Szinte mindneki fiú volt. Lányokkal sosem voltam jóba. Csak egyetlen egy lány volt, aki mindig elviselt. Úgy igazán neki sem volt sok barátja. Egyébként azóta se beszéltünk. Meghirdettek egy focibajnokságot, és én is játszottam a csapatban. Egészen a döntőig meneteltünk. Ez már az utolsó évem volt, és emlékezetessé akartam tenni. Mindannyian meg akartuk nyerni. Talán pont ez volt az oka, annak, hogy vesztettünk. Már annyira akartuk, hogy muszájból játszottunk. Meccs után viszont odajött hozzám egy nő. Ajánlatot tett, hogy játszak az ő csapatában. Csak pár meccset játszottam ott, aztán megkeresett a Hertha edzője, és szerződtetett. A sulit még befejeztem, de utána nem tanultam tovább. Addigra már ez volt az álmom. Hogy egy viszonylag ismert csapatban játszhassak. Először az U18-asba, aztán a felnőtt csapatba is sikerült bekerülnöm.  Egy évet játszottam, aztán Lukassal megszakadt a kapcsolatom, és abbahagytam. Amikor utoljára beszéltem vele, hihetetlenül beképzelt volt. Akkor jöttem rá, hogy nem kötelező azt csinálnom, amit ő. De akkor már nem azért játszottam, mert ő is azt csinálta, mégis abbahagytam. Mert soha nem akartam olyan lenni, mint amilyen akkor ő volt. De utólag visszagondolva, hiába utánoztam és követtem őt mindenben, azért nem csak miatta volt, hanem igazán szerettem. És hiányzik is.

Nem válaszolt, de nem is vártam választ. Erre igazából nem is lehet semmit mondani. Én elgondolkoztam, ő pedig nézte az edzést egy darabig. Végül mégis megszólalt.

-          Szerintem ezt Lukasnak is el kéne mondanod. – mikor a magyarázatot vártam, folytatta – Tudod, ő mindig azt mondja, hogy miatta hagytad abba a focit, és amikor ez szóba kerül, mindig maga alatt van.

-          Annyiszor elmondtam neki, hogy nem miatta van. – húztam el a szám

-          De…részben. – közölte

Sosem néztem még ebből a szempontból, de be kell látnom igaza van.

-          Szerinted, ha elmondom neki, akkor nem veszi majd magára? Ugyanott fogunk tartani, továbbra is azt érzi majd, hogy miatta van. Elvégre, te mondtad, hogy ez így is van.

-          Azért mégis csak más lenne. Megértené.

-          Nem tudom. Majd megoldom. Mint mindent. – tettem hozzá, majd egy sóhajjal nyomatékosítottam