A focin keresztül - Féltékeny

-    Mi?

-    Gyere el velem. Nélküled úgysem leszek jó formában.

-    Gondolod, hogy ennek örülni fog Joachim.

-    Most komolyan, úgy gondolod, hogyha előadom neki, hogy úgy biztos jobban játszanék, akkor nemet mondana? – nevetett.

-    De egy kis izék vagytok. Tök jó fej, ti meg kihasználjátok ezt a tulajdonságát.

-    Jössz velem vagy sem?

-    Ha lehet, akkor ezer örömmel – csókoltam meg.

Másnap Joachim elé álltunk az ötlettel.

-    Akartam is mondani, hogy gyere. Már olyan vagy, mintha a csapat része lennél. Van 23 fiam, és 1 lányom – válaszolt.

-    Köszönjük – mosolyogtunk rá.

-    Mondtam, hogy nem fog nemet mondani – súgta a fülembe Bastian.

-    Akkor is szemétség, hogy kihasználjátok – súgtam vissza.

-    Te, nem játszol velünk ma? Laza nap, semmi edzés, csak játszunk, úgy kedvből – jött oda Miro (Klose) hozzám.

-    Focizzak veletek? Rontom a színvonalat – vigyorogtam.

-    Nemleges választ nem fogadok el – kapott fel.

-    Á, te hülye, tegyél le.

-    Mondd, hogy játszol – kezdett el pörögni.

-    Ha leteszel – alkudtam.

-    Oké – tett le.

-    Játszom – tartottam be az ígéretem.

-    Király. Csatár vagy.

-    Nem akartok gólt szerezni? – nevettem körbe. – Védő.

-    Csatár.

-    Védő.

-    Oké. Ki szavaz arra, hogy Niki csatár legyen? 24-ből 13. Csatár vagy.

-    Ne már. Mondom, hogy nem…

-    Láttam, amit láttam a múltkor, úgyhogy maradjál csendben és állj be a helyedre.

-    Állati jó fej vagy – hagytam ott.

-    Tudom – kiabált azért még utánam.

Elkezdtünk játszani. Azért kíméltek engem rendesen. Óvatosabb becsúszásokat, szereléseket csináltak, és ez így nem volt jó. Meg is kértem őket, hogy vegyenek engem is pasinak, aztán durvábbak lettek, hál’ Istennek. Valahol a játék közepén még gólt is rúgtam.

-    Ha tehetném, te is benne lennél a válogatottban – nevetett Joachim.

-    Nem akarsz még a legjobb 16 közé se bejutni? – vigyorogtam vissza.

Szerdán volt az utolsó edzés. Joachim elmondta, hogy fél kilenckor találkozunk, pénteken, a repülőtéren, aztán mindenki hazament. A csütörtöki napot pakolással töltöttük. Mikor végeztem át mentem Bastianhoz.

-    Vársz valakit? – kérdeztem, mikor csengettek.

-    Nem – ment ajtót nyitni. – Öcsi. Hát te?

-    Látom, örülsz. Gondoltam, ha Mohamed nem megy hegyhez, akkor a hegy megy Mohamedhez - elkezdtem nevetni.

-    Vendéged van? – kérdezte Tobias.

-    Gyere, bemutatom. Nikki, a barátnőm. Tobias, az öcsém.

-    Hello – köszöntünk.

-    Szóval, ott tartottunk, hogyha Mohamed nem megy…

-    Ha még egyszer végig mondod, véged.

-    Nem tudsz újat mutatni – vonta meg a vállát. – … a hegyhez, akkor a hegy megy Mohamedhez.

-    Oké. Fociznod kell Nikkivel.

-    De most mér én szívassam meg? – nevettem. – Na, jó – adtam be a derekam egy szép nézésre.

Kimentünk hátra, és Basti eldicsekedett óóóóriási tehetségemről. Persze ő csak a focit meg a kosarazást tudta. Mindemellett lovagoltam nagyon sokáig, és énektanárhoz is jártam egy párat.

-    Anyuék üdvözölnek amúgy. És üzenik, hogy rég jártál otthon.

-    Majd felhívom őket, és ha hazajöttünk, majd átmegyek.

Szeretem, mikor van nálunk valaki, mert mindig szembesülök azzal, hogy Basti mennyire tud szeretni.  Önzetlen, közvetlen, és még számos jó tulajdonsága van. Azokat, akiket szeret, bármikor megvédi, sőt még talán azokat is, akiket nem szeret. Militot egyszer hurrogtam le, és egyből a védelmére kelt, pedig ő sem bírja túlzottan. Este Tobi hazament, és vele együtt elindultam én is. Másnap reggel az összes cuccommal együtt átmentem Bastianhoz, és onnan mentünk a reptérre. Joachim Löwön és Jêrôme Boatengen kívül senki nem volt még ott.

-    Fél kilenc! Melyik részét nem értettétek? – kérdezte Joachim tíz órakor, mikor mindenki befutott.

Gyorsan mindenki elintézte a dolgát, aztán felültünk. A legtöbben végig aludtuk az utat, de páran végig fent maradtak.

-    Hé, hétalvók, megjöttünk – üvöltött mindenkinek a fülébe Per. (Mertesacker)

-    Áá – ültem fel hirtelen, aminek következtében jól lefejeltem.

-    A francba.

-    Azt hiszem, többet nem keltesz így minket – nevetett Toni. (Kroos)

Lemásztunk a gépről, és egy busszal elmentünk a hotelbe. Egy egész lakosztály volt minden ország válogatottjának. Középen egy nappali, és onnan mindenfelé szobák nyíltak. 3 személyesek.

-    Ki alszik, kivel? – kérdezte Holger. (Badstuber)

Hát volt egy jó háromnegyed óra mire eldöntöttük. Végül a 3-asok: Thomas Müller, Philipp Lahm, Miroslav Klose; Bastian Schweinsteiger, Lukas Podolski, én; Sami Khedira, Mesut Özil, Arne Friedrich; Per Mertesacker, Holger Badstuber, Manuel Neuer; Marcell Jansen, Stefan Kießlling, Marko Marin; Cacau, Jerome Boateng, Dennis Aogo; Serdar Tasci, Piotr Trochowski, Toni Kroos; Hans-Jörg Butt, Mario Gomez, Tim Wiese. Az edzők és testőrök külön szobákban egy emelettel feljebb vannak. Lementünk az étterembe, és közben rájöttem, hogy jóformán egyedül vagyok lány az egész épületben. A többiek barátői, egy másik szállodában vannak, vagy csak meccsekre jönnek ki, amikor idejük van.

-    Amúgy, a sajtónak majd mondanotok kell valamit. Nem fogják szó nélkül hagyni, hogy itt vagy – mondta nekünk Joachim.

-    Hát, én elmondanám az egészet. Ez úgyis egyértelmű – vonta meg a vállát Basti.

-    Egyetértek – válaszoltam én is.

Elővettük az étlapokat, és elkezdtünk nézegetni. A tészta diétát még nem vetette be Joachim, így ehettek bármit. Egyre többen gyűltek az ebédlőbe, én pedig arra is rájöttem, hogy olyan emberekkel leszek körül véve, akiket évek óta tisztelek, vagy éppenséggel utálok.

-    Rád varratni fogok egy pólót, amin rajta lesz, hogy: Bastian Schweinsteiger barátnője! Egy pillanatás és meghalsz! – mondta mérgelődve Basti.

-    Ne mondd, hogy féltékeny vagy – nevettem.

A focin keresztül - Gyere velem

Bastian kiharcolta az edzőjüknél, hogy hadd menjek be megnézni az edzésüket, így pár nappal később már oda tartottam. Leültem a padra, ami a cserejátékosoknak volt fenn tartva, csak most nem volt használatba véve, és néztem ahogy melegítenek, edzenek, aztán játszanak. Valahogy nem láttam nagy összhangot közöttük. Nem figyeltek egymásra. Robben bal szélen lendült támadásba. Bastian integetett középen, hogy ő szabad, meg előtte a tér is, de Robben tovább vitte, egyenesen három emberbe. Esélye sem volt.

-    Állj! – szólt az edző. – Szünet. Üljetek le az öltözőbe.

Bastian sem volt elégedett.

-    Várj egy kicsit. Menj be nyugodtan, beszélek az edzővel – mondtam neki, aztán bevártam Louis van Gaalt. – Szabad mondanom pár szót?

-    Persze.

-    Nem volt összjáték. Nem figyeltek egymásra. Tudom, hogy onnan nehezebb, és szűkebb a látókör, de a legutóbbinál Robben nem vette észre Schweinsteigert, pedig kellett volna látnia.

-    Jó, hogy eljöttél, mert ezeket én nem látom a pályáról, csak annyira, mint ők. Egyébként Robben tényleg önző egy kicsit, de jól lő kapura.

-    Ha eljut odáig a labda, de ma egyszer sem sikerült neki.

Mi is bementünk a fiúk után. Leültem Basti mellé, és néztem az arcokat. Senki nem volt elégedett. Robben kifejezetten mérges volt.

-    A BL-re edzünk, vagy az első meccsünkre? Ez semmi nem volt srácok. Hol a csapatszellem? Figyeljetek már egymásra, legyetek szívesek. Ha üresen láttok embert, egyből adjátok neki, ha pedig hárman állnak rajta, akkor semmiképpen se. Azt hittem azért ezt tudjátok.

-    De ha egyszer soha senki nem szabad? Látják, hogy hárman jönnek rám, és egyik sem jönne segíteni – robbant ki Robben.

-    Volt ott üres ember, csak nem kellett volna önzőzni – szólt halkan Bastian.

-    Ne veszekedjetek! – csattant fel mindenki egyszerre.

-    Csak tényeket közlök – tette fel kezeit Bastian.

-    Elég! Először magatokba keressétek a hibát, és utána másokban! Mars vissza, és egy normális futballt szeretnék látni.

Mérgükbe olyat fociztak, hogy 1-1-ből 5-4 lett. Hál’ Istennek nem haraggal váltak el a fiúk edzés után. Van Gaal megdicsérte őket, aztán zuhanyoztak, átöltöztek és utána hazamentek.

-    Na, tetszett? – sétáltunk hazafelé.

-    Összességében jó volt, de az első félidő pocsék volt, már bocsánat.

-    Tudom. Robben hülye néha.

-    Nem csípem azt az embert.

A napok gyorsan teltek. Bastian a BL-re edzett, néha én is kimentem. Már mindenki tudja, hogy Bastiannak van barátnője, csak azt nem tudják ki. Hiába, túl ügyesek vagyunk. Volt egy barátságos felkészülési meccsük, aztán már a nyakukon is volt a BL. Ugye ez volt a világbajnokság éve. Joachim Löw figyelte a focistákat, hogy kiket válogasson. Több mint biztos, hogy Bastian és Lukas is válogatott lesz.
Holnap lesz a BL döntő. Bastian izgul kicsit, bár már mindent megtettek. Az Internazionale erős, és jó csapat, de a Bayern München is.

-    Átjössz? – kérdeztem Bastiantól mikor felhívott.

-    10 perc és ott vagyok.

-    Nem kell ám száguldozni.

-    Azt ne mondd, hogy nem szereted.

-    De, csak nem a meccsed előtt. Én nem állhatok be helyetted, ha történik valami.

-    Tizenegy-két ember beáll helyettem.

-    Indulj inkább.

-    Csók.

Amíg vártam rá, addig kiültem a kertbe, egy kapucsínóval. Imádtam ezt a részét a háznak. Az én elképzelésem szerint lett megcsinálva, és nagyon hangulatos lett.

-    Beengedtem magam, ha nem baj – ölelt át hátulról Basti.

-    Nem baj, csak legközelebb ne hozd rám a szívbajt – fordultam meg.

-    Jó ez a kert – nézett körbe.

-    Ez nem jó. Ez tökéletes – feküdtem hanyatt a fűbe.

-    Ó, elnézést.

-    Milyen nagy vagy – néztem fel rá.

-    Csak te vagy kicsi.

Igaza van. Tipikusan kisméretű ember vagyok. Épp, hogy ütöm a 165-öt. Ha már itt tartunk, akkor hadd mondjam el, hogy hosszú barna hajam van, amihez két barna szem társul. Alacsony, átlagos testsúlyú ember vagyok, nem átlagos felfogással. Valahogy sosem sikerült az emberekkel egy hullámhosszon lennem, vagy maradnom. Lukas egy kivétel, de csak azért, mert alkalmazkodó típus, és végtelen a türelme és a tűrő képessége.

-    Na, mi van azzal a 10 perces úttal? 25 volt – húztam fel a szemöldököm, már a lakásban.

-    Megfontoltam, amit mondtál. De tereld el a figyelmem, mert izgulok a holnap miatt.

-    Van pár ötletem – vigyorogtam.

Meglepődött, hogy kezdeményeztem, de kívántam őt. Nem kellett csalódnom. Gyengéd, figyelmes, mint mindig.

-    Mennyi meglepetést tartogatsz még? – kérdeztem. – Kezdem azt hinni, hogy van tökéletes ember… azaz te.

-    Azt hiszem, sikeresen eltereltem a figyelmed.

Aztán eljött a másnap is. Épp annyira izgultam, mint ő, de próbáltam nem mutatni neki. A meccs előtt békén is hagytam, hadd koncentráljon. Leültem kinn, és vártam, hogy pályára lépjenek. Milito rúgta az első gólt. Mind a két csapat kitett magáért. Voltak helyzetek, jó helyzetek. Aztán Militonak megint sikerült megingatnia a védelmet, és berúgta a meccs második és utolsó gólját. Tehát az Internazionale 2-0-ra megnyerte a BL-t.

-    Szia bajnok – vigyorogtam rá.

-    Majdnem bajnok. – mosolygott vissza Basti. – De jó így is.

Utána volt egy ünneplés, ahová én is elmentem. Jól kijöttem mindenkivel.. Bastianhoz mentünk haza, és ott is aludtam.

A hetek eseménytelenül teltek. Megünnepeltük Lukas és Miro szülinapját. Bastian szabit kapott, Poldi ment Magyarországra barátságos mérkőzésre, a világbajnokság a nyakunkon van. Már a keret is megvan. Bastian ragaszkodott hozzá, hogy menjek az edzéseire, és nem ellenkeztem ez ellen, mivel tudtam, hogy nemsokára nem fogom egy hónapig látni, csak tévéből. Joachim Löw egyből beleegyezett, nem úgy, mint van Gaal. Annyira aranyos ember. Csomót beszélgettünk, már első alkalommal. Kikéri a fiúk véleményét, megkérdez másokat is, hogy ők hogy látják, és semmit nem erőltet rájuk, mindent közösen döntenek el.

-    És mi lenne, ha én állnék a jobb szélre? – kérdezte Thomas. (Müller)

-    Nem tudom. Megpróbálhatjuk, ha neked is jó Mesut. (Özil)

-    Persze, nézzük – cseréltek helyet.

-    Jobb – jegyeztem meg, egy kis játék után.

-    Így maradtok – rajzolta be őket Joachim.

A fiúk is akarták, és nem volt nekik nyűg, hogy néha majdnem egész napokat edzettek, vagy ültek és tanácskoztak. Imádják csinálni.

-    Na, gerlepár, szorítsatok nekem is helyet – ült be közénk Lukas.

-    Naa, ne máár – ült át a másik oldalamra Basti és átkarolt.

-    Naa, ne máár – utánozta röhögve Lukas.

-    Nézném a filmet, srácok – szóltam rájuk. – Úgyhogy, kuss.

-    Oké-oké – tették fel a kezeiket.

Másnaposok. Akkora egy idióta vígjáték, végig röhögtük. A hajamat téptem mikor kiderült, hogy hol van a vőlegény.

-    Ekkora hülye embereket – kommentált Basti szemforgatva.

Hétfő van. A világbajnokság pénteken kezdődik. Miután Lukas hazament Bastian tervezgetni kezdte az esténket.

-    Mi lenne, ha ezeket most már tettekre váltanád? – haraptam a számba. Jó éjszakám lesz.

Kis idő múlva már a mellkasán pihentettem a fejem.

-    Nem akarom, hogy elmenj – néztem fel rá.

-    Gyere velem – vágta rá.

A focin keresztül - Éjszaka

Kedvem támadt megölelni, de nem tudtam, hogy szabad-e.

-    Beszélnünk kéne, szerintem – mondta végül egy hosszú szünet után. - Tudom, hogy hülyén hangzik pár nap után, de nagyon megkedveltelek.

-    Én is téged – mondtam, mikor nem folytatta.

-    Áh – sóhajtot.t – Bocsi, de olyan béna vagyok ilyen dolgokban. Ne nevess ki – mondta, mikor látta, hogy elmosolyodok.

-    Nem nevetlek ki. Annyira aranyos vagy.

-    Kösz szépen. Itt szenvedek, te meg tök jól elvagy.

-    Én sem vagyok jobb ilyen téren, nyugodj meg. Nincs sok olyan alkalom, amikor gyakorolhatom. Szóval?

-    Szóval…

Egyszerre tört ki belőlünk a nevetés, aztán egyszerre kezdtünk el egymás felé közeledni. Életemben, két emberrel, ha csókolóztam, de Bastian mindenkit überelt. Csak ízlelgettük egymást. Elváltak ajkaink, de csak azért, hogy utána újult erővel magabiztosabban érhessenek össze.

-    Szóval… leszel a barátnőm? – mosolygott.

-    Ezer örömmel – mosolyogtam vissza.

-    Köszönöm.

-    Én köszönöm.

-    Lukasnak köszönd.

-    Mert?

-    Vele beszéltem, mikor bementem. Azt mondta addig haza se vigyelek, és hozzá se szóljak, amíg nem kérdezem meg.

Elnevettem magam. Lukas foglalt volt, mert Bastiannal beszélt.

-    Van még dolgod itt? – kérdeztem.

-    Nincs, mehetünk – karolt belém.

-    A labda még mindig a másik kapuba. Érte kéne menni.

-    Majd én megyek – sprintelt el.

Beraktuk a labdákat a helyére, aztán ahogy haladtunk kifelé zártunk be mindent. Beültünk a kocsiba, aztán elindultunk haza.

-    Te nem meséltél még magadról – mondtam neki közben.

-    Hát 26 vagyok, BastiHát Bastiannak hívnak, 26 éves focista vagyok, nincs barátnőm… vagyis most már van – javította ki magát.

-    HülyeeHülyee… ezt én is tudom.

-    Jójójó. Nem a szüleimmel élek, de jó velük a viszonyom. Van egy öcsém, aki szintén focizik. De megérkeztünk.

-    Bejössz? – kérdeztem.

-    Ha már megkérdezted.

Egész este kérdezgettünk egymástól, hogy jobban megismerjük a másikat. Már éjfél volt mire észbe kaptunk.

-    Mennem kéne haza – dőlt el a kanapén.

-    Aludhatsz itt is, ha gondolod. Van hely.

-    Lehet, hogy kihasználnám a lehetőséget, mert már nem akarok vezetni – ásított.

-    Oké. Fürdő jobbra második ajtó. Hozok törölközőt, és megágyazok neked – hezitáltam egy kicsit. - Vendégszoba jó?

-    Tökéletes – puszilt meg.

Miután lefürdött én is megfürödtem. Mikor kimentem a kanapén ült.

-    Te? Nem alszol?

-    Csak megvártalak. Jó éjt puszi nélkül nem alszok el – mosolygott.

-    Jó éjszakát – mentem oda hozzá és átöleltem.

-    Álmodj velem – csókolt meg.

 Lefeküdtem. Hallgattam, ahogy a mellettem lévő szobában fészkelődik. Én is sokáig forgolódtam, de nem tudtam elaludni. Felálltam, hogy lemenjek a konyhába, de neki mentem a falnak.

-    Francba – fogtam a fejem.

A másik szobából nevetés hallatszott.

-    Nagyon vicces – mentem le a lépcsőn.

Csináltam kakaót, és miután megittam, felmentem.

-    Mi az, most az ajtót tévesztetted el? – nevetett Basti

-    Ez most szándékos volt. Nem tudok aludni – másztam be mellé.

-    Majd apuci segít.

-    Olyan izéé vagy – húzódtam el tőle, de ő is jött utánam.

-    Aludjál most már.

-    Igenis apu.

Becsuktam a szemem, és pillanatok alatt elnyomott az álom. Reggel én keltem először. Halkan kimásztam az ágyból, hogy ne keltsem fel. Tegnap azt mondta Basti, hogy reggelire mindig müzlit eszik, ezért leugrottam gyorsan a boltba és vettem. Közben felhívtam Lukast.

-    Szia, Lukas – énekeltem a telefonba.

-    Szia. Na, mi van?

-    Semmise. Kibékültetek?

-    Igen.

-    Na, az jó.

-    Összejöttetek?

-    Nem mondom meeeeg.

-    De egy…

-    Egy..?

-    Semmi. Én itt összehozlak titeket, aztán el sem mondjátok a fejleményeket.

-    Aki kíváncsi hamar megöregszik – vigyorogtam. – Ó, saaajnos mennem kell. Majd beszélünk drága. Cuppantás.

-    Csak kapjalak el… nem éled túl. Szia.

Hazaértem, és nem akartam továbbra se felkelteni Bastit. Tizenegy óra után ballagott le a lépcsőn, addigra én már a tévét néztem.

-    Hello, álomszuszék – válasz nélkül ment be a mosdóba.

-    Szia – köszönt mikor kijött. – Most már használható vagyok – adott egy puszit is.

-    Éhes vagy? Vettem neked müzlit.

-    Angyal vagy.

Kimentem vele a konyhába, és megvártam, míg megeszi.

-    Ez neked elég? – néztem rá. – Felfordulnék az éhségtől, ha ennyit reggeliznék.

-    Nem eszek sokat.

-    Én viszont igen – vigyorogtam.

Megette, de aztán mennie kellett, mert délután dolga lesz. Valami reklámfilmmel kapcsolatos. Egész nap néztem a TV-t, és nem csináltam semmit. Lukas rontott rám 5 óra körül.

-    Tudtam én, hogy járni fogtok – táncikolt be. – Ilyen profi embert, mint én. Há.

-    És olyan egoistát. Neked is szia. Köszi, én is jól vagyok – vigyorogtam rá.

-    Na, annak örülök. Szívesen.

-    Ha ezt most valaki kívülről figyelné, hülyének nézne minket.

-    Jól teszi – ugrott be mellém. – Mit nézel?

-    Nem tudom, nem igazán figyeltem rá. Csak úgy ültem itt.

-    Ééés, mi terelte el annyira a figyelmed? Bastian felsőteste vagy valami mááás?

-    Perverz állat – ütöttem vállon.