A focin keresztül - Carolin

Sziasztok!  Új rész, új kinézettel. Először is köszönöm a fejlécet LÍVIÁNAK!:) Köszönöm a négy kommentelőnek a hosszászólást!! Itt a következő rész, ami véleményem szerint rossz, és erőltett, mivel mostanában valahogy nem megy nekem az írás, de azért igyekszem. A négy hozzászólást továbbra is várom, utána, amint tudom, hozom a következőt;) Jó olvasást!
A részt pedig Líviának ajánlom, mert az övét nekem "címezte",szóval:P Kölcsön kenyér visszajár:D<3

Érdekesen méregettem egy darabig, már éppen kezdett beugrani, hogy ő lehet a híres-neves Carolin, amikor megállíthatatlanul kitört belőle mondandója. Félig a nyakamba csimpaszkodva, félig egyhelyben ugrálva hadart és hadart.
-    Annyira elmondhatatlanul hálás vagyok. Nem hiszed el, hogy mennyire. Ennyire még nem voltam soha senkinek. Ha te nem vagy! Á nem, nem is fogom tudni soha meghálálni. Mivel? Mit szeretnél? De tényleg annyira aranyos vagy, te vagy a legjobb ember, akit ismerek. – Nem is ismer, de elmondani nem tudtam neki, mert levegővétel nélkül tovább beszélt. – Örülten boldoggá tettél. Tudom, hogy nagyon sokkal tartozom, de ígérem, hogy bármiben a szolgálatodban állok. Mondd, mit tegyek, és megteszem.
-    Maradj csendben! – kiabáltam túl, hátha így lesz hatása.
Basti, Tobi, Toni és Holgi, akik időközben megnézték, hogy ki ez az energiabomba, pukkadozva álltak az ajtóban. Carolin meglepődve nézett, és egy pillanatig belé is fagyott a szó, de hamar túllendült rajta, és újra kezdte.
-    Jaj, ne haragudj! Túl sokat beszélek, tudom. Nem akarlak ám untatni, csak én tényleg annyira hálás vagyok, hogy egyszerűen nem tudom elmondani. Nincs elég szó arra, hogy kifejezzem. Szóval, ezért a sok beszéd, de remélem nem haragszol érte. Tényleg annyira köszönöm…
-    Carolin! – jelent meg kiabálva Livia, aztán az ajtóban a térdére támaszkodva lihegni kezdett.
Kezdett az egész egy vígjáték csúcspontjára emlékeztetni, amikor a hangzavarban igazából senki se tudja, hogy most akkor mi lesz. Érdeklődve néztem Liviára, valamilyen magyarázatot várva, hogy mi is ez az egész. Miért hálálkodik egyáltalán nekem?
-    Ezer bocs, nem bírtam visszatartani. Összejöttek Marcoval, és mindenképpen úgy érezte, meg kell, köszönje. – Végre megkaptam a választ fel nem tett kérdésemre.
-    Nagyon kedves tőled, de igazán nem tartozol köszönettel – mondtam Carolinnak, miközben szinte rettegtem, hogy megint újrakezdi. Azt nem akartam fennhangon megkérdezni, hogy jöttek össze. Mindenesetre így elsőre tényleg Marcohoz való. Energiazsákhoz energiabomba való. – Mellesleg: szia, Nikki Bleiblich vagyok – nyújtottam a kezem.
-    Tudom – vigyorgott elégedetten, majd kis várakozás után ő is bemutatkozott. – Carolin Böhs.
-    Nos, Caro nem megyünk beljebb? – kérdezte Bastian.
-    De-de. Láttalak már játszani, te vagy a Bayernben a 31-es, ugye? Régen volt ilyen szőke hajad, nagyon bírtam. Most miért nem olyan? – választ nem várt. Minek az? – Ha gondolod…
Itt tűntek el a hallótávolságomból, mire Liviara néztem, bővebb információkért.
-    Őszintén? Mit láttál benne, és mit látott benne később Reus?
-    Hát…Marconak olyan ember kell, akit azért kedvére táncoltathat, nem rossz értelemben mondom, de például veled biztos, hogy képtelen lenne élni. Ezt sem rosszindulatból mondom. Csak túl karakteres vagy, tudod, mit akarsz, és nem hagynád magad. Illetve mellette nem lehet unatkozni, mindig kitalál valamit, kreatív, tényleg, csak sokat beszél, és engem speciel nagyon tud untatni. De mesélte, hogy Marconak sikerült elhallgattatnia.
-    Jó, részletektől kímélj meg – fintorogtam. – Hogy vagy?
-    Eljegyezve. Markoval azóta minden rendben, és tudom, hogy jól döntöttem – bizonygatta. Most először talán tényleg úgy éreztem, hogy így is gondolja.
-    Ha olyan lennék, mint Caro, most biztos megölelnélek és elmondanám, hogy ha máshogy döntöttél volna is melletted álltam volna. De csakis legalább háromszor egymás után, anélkül nem hiteles. De nem vagyok ilyen, és nem is szeretnéd, ha ilyen lennék – biztosítottam róla nevetve.
-    Szóba se álltam volna veled – mosolygott. – Én a helyedben megnézném, hogy Basti él-e még.
De párom hősiesen állta az ostromot, sőt igazából úgy látszott, mintha mulattatná is ez az egész.
-    Carolin, nem tudnál végre csendbe maradni? – szólt rá megint Livia, amikor beértünk. – Ne idegesítsd már őket is.
-    Miért kit idegesítek még? – nézett fel meglepetten, talán kicsit el is szomorodott.
-    Engem – motyogta Liv, mire újabb csend állt be. Ez azért nagy szám Caroval egy légtérben.
-    Kértek inni? Van még ennivaló is, ma kerti parti volt – mentettem a helyzetet.
-    Egy pohár vizet elfogadok – mondta végül Carolin normális, emberi tempóban. Fél siker.
Hiába mondtam, hogy ne vizet igyon már, ő ragaszkodott hozzá, amivel újabb jó pontot szerzett. Nem nagyravágyó, valószínűleg Marcot sem fogja lehúzni anyagilag. Kihívtam magammal, megérdeklődtem, mi volt a randin. Úgy láttam, hogy rosszul esett neki az előbbi kis incidens, ami igazából nem meglepő, mert mindenkinek sértő lett volna, ezért próbáltam beszélgetni vele. Fogalmam sincs, hogy mikor váltam én ilyen megértővé. Amíg kinn voltunk a konyhában lassan beszélt, és csak a lényeget mondta. Megy ez neki. Elmesélte mindkét randevút, hogy mindkétszer estig együtt voltak, hogy már az első percben közös hullámhosszon voltak. Aztán én következtem, miután betalált a kérdéssel, hogy én miért nem tudtam, hogy összejöttek? Nagyvonalakban felvázoltam a helyzetet, amin kicsit felhúzta az orrát, de mint eddig mindenen, ezen is gyorsan túltette magát.
Lassan visszamentünk a többiekhez, mert elég sokáig maradtunk már el. Közben pedig egy első benyomás is kialakult Carolinról. Nem gondoltam, hogy egy buta liba lenne, egyszerűen ilyen mozgalmas a természete. A konyhában töltött percek ezt a nézetet erősítette is bennem. Tényleg aranyos, hogy ennyire hálálkodni akar, azt leszámítva, hogy a nyakamba ugrik, ami ugye nem az én stílusom, de erről könnyen leszoktatható, elvégre Livián sem lóg. Örömmel töltött el, hogy boldoggá tettem legalább egy embert, meg persze reméltem, hogy a párját is.
-    Mi addig kitaláltuk, hogy mit csináljunk a kibővült csapatunkkal – terítette le a twistert a padlóra Basti.
-    Én pörgetek – szólaltunk meg egyszerre Liviaval. – Én mondtam hamarabb – szögeztem le, aztán gyorsan ki is kaptam Toni kezéből a pörgőt.
-    Fél pillanat – ment ki a nappaliból Caro, hogy felvegye csörgő telefonját.
Röpke negyedóra múlva ért vissza egy kis meglepetéssel.
-    Ha nem bánjátok, áthívtam Marcot – csicseregte.
Nem szándékosan, reflexből kaptam a fejem Livia felé, akinek az arcán átfutott pár kifejezés, amik közül egyértelműen kiemelkedett a düh, de aztán tökéletes pókerarcra váltott.
-    Milyen remek ötleteid vannak – mondta színtiszta iróniával.
A srácok nem érthették az egész helyzetet, néhány értetlenkedő kérdés emiatt érkezett is, de inkább pörgettem, és elkezdtük a játékot. Már rendesen össze voltak gabalyodva, pont Holgi jött volna, sürgetett is, mert alig bírta magát tartani, amikor megszólalt a csengő. Livia, hogy a csengő hallatán vagy amúgy sem bírta volna, nem tudom, de összecsuklott, így elsőként esett ki a játékból.
-    Gyere be! – ordított Holgi, hogy véletlenül se hagyjam tovább szenvedni. Kegyes voltam, pörgettem.
-    Jobb kéz, kék. Szia, Marco! – köszöntem, majd a szőnyegre néztem, ahonnan Carolin felpattant, Marco pedig a szájához tapadt. Mínusz egy játékos.
A csókcsata egy jó darabig eltartott, akárcsak a játék első köre. A fiúk nem akarták feladni, nem hagyták magukat, de végül Holgi győzött, ő volt a legkitartóbb. Livia biztos örült volna, ha a védő megajándékozza néhány csomag kitartással, mert a Marco-Caro páros nem igazán akart kiszállni egymás szájából, mellesleg még én is észrevettem, hogy a srác szándékosan hergeli Livet. De legalább Carolin nem csacsogott folyamatosan.
-    Marc, segíts nekem légy szíves – vetettem véget egy újabb forró puszinak.
Az ürügy, amivel kihívtam a konyhába az volt, hogy nem tudok ennyi poharat bevinni egyszerre. Carolinnak nehezére esett az öt perces levegőszünet, de aztán elengedte, így segítőm velem tudott jönni, én pedig el tudtam mondani, amit akartam. Nem is halogattam, rögtön belevágtam.
-    Oké, elfelejtem azt a telefonhívást, amiben közölted, hogy soha többé nem akarod látni, és társai. De ugye nem csak szórakozol vele? Mert látok rá esélyt, hogy meg lehet vele tenni.
-    Nem játszok vele. Azt a hívást meg tényleg felejtsd el, mert csak szórakoztam. Gondoltam így majd nem piszkálsz vele. Különben is, soha többé nem csináltok ilyet. Egyáltalán hogy jött az ötlet, hogy kerítőnőt játszattok? Livia nem is beszélt velem azóta, hogy elmondta hozzámegy ahhoz a… hozzá. – Nem valami nyugodt természetű, eddig is tudtam, de most rendesen felspanolta magát.
-    Mindegy az. De azaz érzésem, hogy csak azért vagy Carolinnal, hogy Liviat idegesítsd.
-    Már miért idegesíteném? Ő Marint szereti, nem kell neki más – gúnyolódott. – Magasról tesz a fejemre. Caro rendes, megpróbáljuk, aztán majd meglátjuk, mi lesz.
-    Jó, de ajánlom, hogy ne legyen semmilyen hátsószándék! – Komolyan gondoltam. Carolint nem ismertem még igazán, de ha megbántja nagy pofonnak lesz kis gazdája. Hát még, ha Liviat!
-    Ú, ezt vegyem fenyegetésnek? – vont vállat. Sejtettem, hogy nem fogja meghatni.
-    Ahogy akarod – válaszoltam én is félvállról. – Türtőztesd magad estig, utána azt csináltok egymással, amit akartok. – Felkaptam a poharakat, hogy kiinduljak, de karba tett kezekkel előttem termett.
-    Tehát, zavarja Liviat? – idétlen vigyor ült ki az arcára.
-    Nem, ő Markot szereti, nem kellesz neki. – Kicsit talán keményebb voltam, mint kellett volna, de vegye már észre magát. - Engem zavar. Ha megengeded, most visszamegyek.
Végre félreállt az útból, elmentem mellette, majd követett, miután ő is megfogott pár poharat. Livia később érdeklődött, hogy mit beszéltünk odabenn, de csak annyit mondtam, hogy Carolinról folyt a társalgás. Még játszottunk pár menetet, különböző négyesekkel, a legérdekesebbnek azonban a Livia, Marco, Carolin, Toni bizonyult a legérdekesebbnek. Livia végig heccelte Carolint, hogyan fog összeesni, míg szerencsétlen tényleg le nem tette a fenekét. Őt Toni követte, aki olyan lendülettel vágódott le mellém, hogy félig rám is esett.
-    Mássz csak le róla! – szólt rá Basti nevetve, aki az első kör után nem vett részt a játékban fájós lába miatt. Még az EB előtt szerzett egy újabb sérülést, ami úgy nézett ki, hogy nem gátolja meg a tornán való szereplésben, de a folyamatosan játék mellett nem gyógyult meg a lába, így a második edzőtábort, ami holnap fog kezdődni, ki is hagyja. Kapott egy külön edzéstervet, akárcsak Lahm, így itt Münchenben fognak majd edzeni.
Twister-partinknak Lukas vetett véget, mivel felhívott, hogy elmondja, milyen kinn. A többieket is érdekelte, ezért kihangosítottam, így kialakítva egy nagyon hosszú beszélgetést. Jól érezték magukat, kedvesek az emberek, a csapattársaival is találkozott, és örömmel fogadták, úgyhogy mindent egybevéve úgy érezte, helyesen döntött, ettől pedig nekem is könnyebb volt megbékélni a helyzettel.
Carolin és Marco ment el leghamarabb, már nagyon nem bírtak magukkal. Utána Livia is bejelentette, hogy hazamegy, mert még van pár cucca, amit össze kell pakolnia, mivel holnap költözik Markohoz, úgyhogy tőle is elbúcsúztunk. A pakolásról Toninak és Holgernek is eszébe jutott a holnapi edzőtáboruk, amire még nem csomagoltak be, ezért hamar kiürült a ház, és újra hárman maradtunk.