A focin keresztül - Lotte

Sziasztok! Nem kaptam négy hozzászólást, de eltekintek a ténytől, mivel már lassan suli, és akkor úgy sem lesz időm rendesen írni. Köszönöm azoknak, akik írtak:) Nem mondok már véleményt a részről, mert le lettem szidva:$:D Szóval, jó olvasást, és véleményezzetek!:)

A napok gyorsan teltek, a két srác edzésekre járt, bár Basti még óvta a lábát, én pedig időm nagy részében unatkoztam. Az unalom pedig ahhoz vezetett, hogy agyalni kezdjek, mit kellene csinálnom, mert az nem járja, hogy itthon ülök, és Basti pénzét élem fel. Tobias, ha nem edzett és nem lustálkodott, akkor házat nézett, de ahogy én melót, úgy ő lakást nem talált magának.
- Hagyjad már – csukta össze a laptopomat Basti, amin a hirdetéseket néztem. – Mit csinálok majd, amikor edzés után üres házba jövök haza?
- Költői kérdésnek veszem. Akkor sem fogok élősködni, és itthon unatkozni.
- Jaj, Istenem – forgatta meg a szemeit. – Akkor legalább még várj egy kicsit.
- Mivel nem találok semmit, kénytelen leszek.
Azt a verziót, hogy anyáék cégénél dolgozzak már az első pillanatban halálra ítéltem. Nem hiányzik, hogy folyton ellenőrizgessen, majd mindenbe belekössön. Erről alkotott szörnyű képzelgéseimet Lukas szakította meg a hívásával. Ahogy ígérte minden nap felhívott, és mindent elmesélt, majd én is neki, így tudtunk mindenről, ami a másikkal történt, de azért így nem volt az igazi.
- Tobi talált már lakást? – érdeklődött, majd nemleges válaszom után felvetett egy lehetőséget. – Arra gondoltam, hogy az ottani házunkat egy darabig úgysem fogjuk használni, beköltözhetne. Legalább rendbe lesz tartva.
- Rendbe? Tobiról beszélsz? – nevettem ki. – Na, várj, szólok neki.
Miután lementünk Tobiashoz, Lukas újra elmondta az ötletét, ami egyébként nem volt rossz megoldás. Tobit is hamar rábeszéltük, így az ő problémája megoldódott, leszámítva azt a tényezőt, hogy mindenképpen fizetni akar valamennyit Lukasnak, aki meg ebbe nem egyezik bele. De hát majd csak megoldják, elvégre felnőtt emberek.
- Bastian! – kiabáltam neki, már fürdés után, mivel fogalmam sem volt, hogy merre lehet.
- Konyha – kiabált vissza, majd az információ megléte után célba vettem a helyiséget.
- Holnap átmegyek Lottéhoz, jó? Hívott, mondta, hogy van egy halom mesélnivalója, meg rég beszéltünk már csak úgy, mindenféléről.
- Rendben – mosolygott rám, aztán visszafordult a hűtőhöz, hogy kivegye az ásványvizet. Mivel csak ezért kerestem, úgy döntöttem, vissza is megyek a szobába, hogy alvás előtt nézzem egy kicsit a tévét, de Basti elém tette a kezét. – Puszit – követelte.
- Nahát, de faragatlan – sétáltam vissza, hogy megkapja a pusziját.
Reggel, ahogy Bastinak mondtam, elindultam Halternbe, hogy meglátogassam barátnőmet. Furcsa volt, mert mindig mindenki hozzám jött, és nem én mentem, de szerettem vezetni, úgyhogy élveztem az utat, melynek alaphangulatát a rádióból szóló zene adta meg. Végül hosszas vezetés, jó néhány végigdúdolt szám után megérkeztem a halvány sárgára színezett ház elé, kiszálltam, bezártam a kocsit és a csengőhöz léptem. Azonban a bejárati ajtóban megjelent Benni feje, mielőtt megnyomhattam volna a piros gombot. A ház nem nézett ki túl nagynak, de kicsinek sem volt mondható. Így kívülről otthonosnak látszott, Benniéket ismerve biztos voltam benne, hogy odabent sem ér csalódás. Mialatt ezt felmértem, Benni a kulccsal a kapuhoz sétált, hogy beengedhessen.
- Szia. Gyere be! – nyitotta ki a kaput.
- Cipőd hol hagytad? – néztem le a zoknijára.
- Á, csak siettem – legyintett.
Bent köszöntem Lotténak is, majd a gyors házkörbejáró után leültünk a nappaliban. Először megbeszéltük a szokásos dolgokat, ki mit csinált mostanában, hogy vagyunk, satöbbi, aztán Benninek el kellett mennie, így kezdődhetett az igazi csajos beszélgetés. Kezdetnek a nyaralásokat veséztük ki.
- Jaj, nagyon jó volt – kezdett bele Lotte is, miután én elmeséltem a miénket. – Először is elmentünk városnézésre, ezekkel a sightseeing buszokkal. Nagyon jó volt, mert ugye van rajta idegenvezető, és a pasas tök viccesen adott elő mindent. Az egész busz nevetett, de közben meg jól el is mondta. Aztán utána fürödtünk a tengerben, de hát Bennivel nem az van, hogy úszkálok, aztán jól van. Többet voltam víz alatt, mint felette. Kicsit ki is marta a só a szemem, tök vörös volt esténként, de így is élveztem. Csomót voltunk kettesben, mert szurkolókkal nem nagyon találkoztunk, így nem kellett folyton őket lerázni. Meg voltam anyáékkal is, az is jó volt, csak onnan hiányzott Benni. Neked családdal mi a helyzet?
- Változatlan. Voltam benn nemrég, Tobival mentem, de csak ilyen félmondatokat kaptam, mint mindig. Már észre sem veszem szinte, hogy néha mennyire lekezelő az anyám.
- Egyszer biztos rájön, hogy feleslegesen csinálja, és abba fogja hagyni. – Csak a vállamat rántottam meg. Az igazság az, hogy ebben én már nem bíztam, és nem is érdekelt. – Ú, amúgy képzeld! Most nagy divat lett az a hajviselet, hogy oldalt fel van nyírva, meg hátul is félig, és felül meg van hagyva hosszúra. Olyan sok embernek van olyan, nem is értem, miért. Szerintem borzalmas. Erre Benni egyik nap mondja, hogy mit szólnék hozzá, ha neki is olyan lenne, mert neki tetszik. Jó nehezen, de lebeszéltem róla, szerencsére.
- Igen, láttam már én is, és nekem sem tetszik, szóval jól tetted, hogy ledumáltad róla. Különben olvastam újságokban, hogy csapatkapitányt akarnak váltani a Schalkénél, vagy mi ez az egész?
- Na, igen, az megint egy nagyon jó történet. De nagyvonalakban annyi, hogy az egyik eszesnek kipattant a fejéből, hogy Benni sokat volt sérült, így nem látta el rendesen a kapitányi feladatait. Aztán, hogy a következő szezonban ez ne történjen meg, lehet, hogy másnak kéne viselnie a szalagot.
- De nem tehet róla, hogy lesérült! Akkor most, hogy áll az ügy?
- Azt mondják, hogy a második edzőtábor alatt lesz egy szavazás, ahol majd a játékosok megszavazzák, hogy akarják-e, hogy Benni maradjon. Addig meg mindenkinek csendben kell lennie ezzel kapcsolatban. De én nem tudok. Szegény Benninek minden alkalommal elmondom, hogy ez mekkora szemétség, ő meg már nagyon unja a témát. Feszült is, meg hallani se akar róla.
Erre nem tudtam mit mondani. Számomra a Schalke valahogy mindig az ésszerű megoldással ellentétesen cselekedett. Ha jó csapatkapitányt keresnek, akkor nem kéne folyton váltogatni, mert ez csak hosszútávon mutatkozik meg, fejlődik ki igazán. De az enyém is csak egy vélemény a sok közül, ami nem nyom latba semennyit.
- Esküvő, hogy áll? – hozta fel új témaként.
- Hála nektek már kész van minden.
- Akkor már csak ruhád nincs? – kérdezte, majd bólintásom után felragyogott a szeme. – Mit szólnál, ha most mennénk?
- Felőlem rendben, de előre szólok, hogy utálok vásárolni, főleg ha ilyen habos-babos izékről van szó.
- De Nikki, ez az esküvődre lesz! Kicsit éld már bele magad!
- Próbálom, de nem hoz lázba. Hidd el, előtte egy nappal már meg leszek kattanva. Nem győzöl majd megnyugtatni.
Lotte dobott egy SMS-t Benninek, hogy tudja, merre vagyunk, ha hamarabb érne haza, mint mi. Reméltem, hogy ez nem fog előfordulni, és hamar távol lehetek a ruháktól. Lotte valószínűleg tudta, hogy hol fogjuk megvenni, mert nagyon céltudatosan vezetett el a szalonig, amelynek kirakatában megannyi csicsás ruha állt. Ekkor esett le végleg, hogy nekem itt ma nagyon-nagyon sokszor kell levetkőznöm majd vissza fel. Meg akartam könnyíteni az életemet azzal, hogy megveszem az első ruhát, ami tetszik, de Lotte megtiltotta, hogy addig döntsek, amíg nem láttam az összest. Mellékesen megjegyezném, hogy vagy ötszáz sorakozott szépen a vállfákon, és nekem mindegyik ugyanolyan volt. Amíg én hipersebességgel végigszaladtam rajtuk, addig Lotte levett úgy tizenötöt, és már azt is eltervezte, hogy ő miben fog végigvonulni a templomban. Azt hittem, nem lehet már rosszabb, de az összes kiválasztott ruhát fel kellett próbálnom, egy kisebb bemutatót rögtönözve. Az utolsónál kezdtem feladni, hogy innen valaha is szabadulok, mert egyikben sem éreztem magam jól. Annyira távol álltak a stílusomtól, hogy az elmondhatatlan.
- Nem lehet, hogy farmerben és pólóban esküdök?
Éreztem magamon, hogy nem kell sok ahhoz, hogy kivágjak egy nagy hisztit. Haza akartam menni, de legalább jó messzire ettől a helytől.
- Nem – válaszolt határozottan. – Gyerünk, válassz! Az ötös, a harmincegyes vagy a kétszáztizennégyes? – szűkítette le a lehetőségek számát háromra.
- Tudod mit? Legyen a harmincegyes, Basti mezszáma után.
- Aj, te csaj. Vedd fel még egyszer, hogy lássalak benne!
- Muszáj?
Nem volt választásom. Belökött a fülkébe, majd a ruhát is utánam nyújtotta. Nagy nehézségek árán újra beleküzdöttem magam az anyagba, majd totálisan unott arccal léptem ki.
- Mosolyogj! Így máris jobb – nézett végig rajtam, miután teljesítettem kérését, bár az erőltetett mosolyom inkább vicsorgásra emlékeztetett. – Jó, nem kínozlak tovább, de akkor sem értelek téged – rázta a fejét, de nem foglalkoztam vele.
Amilyen gyorsan csak lehetett szabadultam a ruhától, majd fizetés után az üzletből is. Visszamentünk Lottéhoz, ahol már Benni kocsija ott állt az enyém mellett. Édes, drága, jó, egyetlen Benni nevű ismerősöm arra kért, vegyem fel a ruhát, mert látni szeretne benne. Válaszom egy kicsit hangosra sikeredett nem volt, ami mindkettőjüket nevetésre késztette, én pedig úgy tettem, mint aki megsértődött. Hamar kiengesztelődtem a süti láttán, amit Benni hazafelé vett.
- Bene, egy isten vagy – dicsértem, mire Lotte rögtön lepisszegett, mondván nehogy a fejébe szálljon a dicsőség. – Kár, hogy te nem ehetsz belőle – néztem rá rettenetesen szomorúan.
- Kösz az őszinte részvételt – forgatta meg a szemeit. – Mellesleg ehetek, maximum majd plusz tornázom.
- Lotte biztos segít pár kalóriát elégetni – vigyorogtam a két vörösödőre.
- Te biztos tapasztalt vagy ebben. Egy menet mennyit éget el? – vágott vissza Benni.
- Egyszerre egy nem sokat segít – kacsintottam. Nem hagytam, hogy a végén én jöjjek ki rosszul a szócsatából.
- Rendben, pontos mennyiségadatoktól kímélj meg, nem vagyunk kíváncsiak a szexuális életetekre – adta meg magát Lotte.
- Igazán kár. Mondhattam volna néhány kreatív ötletet.
- Ó, az majd érdekelne – mondta halkabban Benni, mire Lotte oldalba vágta. – Nem, azt hiszem, mégsem – szívta a fogát az ütés után.
- Micsoda páros – nevettem ki őket.
Igazából nagyon aranyosak voltak együtt, ezt minden alkalommal elmondom, amikor látom őket. Megjegyzésemre csókolózni kezdtek, én pedig úgy döntöttem itt az idő a távozásra.
- Mielőtt elkezditek a kalóriaégetést, én megyek – mutattam hátra az ajtóra. – Nem szeretek sötétben vezetni – indokoltam is meg távozásom okát.
- Gyere máskor is – mondta Benni.
- Örülök, hogy végre te jöttél, nem én mentem. Legközelebb egy kis városnézést is beiktathatunk, mert klassz ez a város. Bastiannak pedig üzenem, hogy hamarabb fog velem találkozni, mint gondolná.
- Interjú? – kérdeztem, amire válasz gyanánt bólintást kaptam.
A kapuban még beszélgettünk egy keveset, de aztán tényleg elbúcsúztunk, beültem a kocsiba és hazafelé vettem az irányt.