A focin keresztül - ,,Megbeszélés,,

Sziasztok!
Köszönöm a komikat. Öt helyett hat érkezett, ennek nagyon örülök. Ez azt jelenti, hogy szeretnétek, ha a komihatár hat lenne? xD Sajnos el kell titeket keserítselek, de még öt marad ;)
FONTOS: A VÁLTOZÁSOK CÍMŰ TÖRTÉNETEMMEL NAGYON RÉGEN FOGLALKOZTAM. SZERETNÉM ELMONDANI, HOGY NEM HAGYOM ABBA, ÉS FOLYTATNI FOGOM. REMÉLHETŐLEG MÁR HOLNAP JÖN IS AZ ÚJ RÉSZ BELŐLE. KÖSZÖNÖM AZOKNAK, AKIK VÁRTAK EDDIG :)

-          Visszakapni, ami az enyém. És hogy csak tudd, Bastian az enyém – rakta le a telefont.

Azt várhatod kicsilány. Kinyitottam a laptopom, és gyorsan rákerestem Sarahra. Az első, amit felfedeztem, hogy sokkal nőiesebb, mint én, a másik pedig az, hogy Basti csak a népszerűség miatt kell neki, ugyanis amíg együtt voltak, addig sok felkérése volt, most viszont nem megy neki túl jól a meló. Jól van Bleiblich, ne most kezdj el féltékenykedni, sosem tetted. Beszéltem le magam gyorsan erről az ötletről, de azért átmentem egy kis nyugtatásért Lukashoz.

-          Mindjárt jövök – kiabáltam be Bastinak.

-          Ki volt az? – kiabált vissza, ám akkor már csak az üres háztól kérdezte.

Lukas nagyon meglepődött a késői látogatásomon, de amikor elmondtam, hogy miért jöttem, már nem érdekelte igazán.

-          Féltékeny vagy – állította vigyorogva.

-          Nem – vágtam rá gyanúsan gyorsan.

-          Mit mondott? Mivel tudott rávenni erre az érzésre? – vigyorgott továbbra is elégedetten

-          Lukas, itt hagylak – fenyegettem, mire gyorsan legörbítette a száját. – Helyes. Azt mondta vissza fogja venni, ami az övé, szóval Bastiant.

-          Figyelj. Basti nem hiába szakított vele. Tudta nagyon jól, hogy mire kellett ő Sarahnak. Sarah már a múlté – hajtogatta egyfolytában, hogy felfogjam, nincs miért féltékenykedni. – Amíg nem voltál Bastinak, akkor is sokszor utasította vissza ezt a…őt – fintorgott. – Most itt vagy neki te, most már még csak el sem gondolkozik rajta, hogy mit válaszoljon, ha Sarah keresi. Ne aggódj, nincs miért.

-          Mit mondott? – száguldott be Basti. Gondolom megnézte a híváslistáját.

-          Ki? – tettem az értetlent.

-          Sarah – vágta rá.

-          Miért, ennyire fontos? – kérdeztem vissza duzzogva. – Azt mondta, hívd vissza.

-          Na, jó. Gyere haza, légy szíves – indult meg kifelé, én pedig utána.

-          Ne foglalkozz vele – mondta el Basti sokadszorra, mióta visszamentünk a házba. – Téged szeretlek, nem kell más. Nem kell Sarah.

-          Oké, felfogtam, nem kell bizonygatnod – játszottam tovább a semlegest. Nem fogom magamat hisztis, féltékeny picsaként mutatni neki.

-          Miért játszod meg magad? Nem bízol bennem annyira, hogy kimutasd nekem az érzéseidet? – ült le végső elkeseredésében.

-          De, megbízok benned. Viszont szeretlek annyira, hogy feleslegesen ne okozzak neked fájdalmat – guggoltam le hozzá.

-          Miért okoz nekem az fájdalmat, ha féltékeny vagy? Legalább tudom, hogy szeretsz.

-          Amúgy nem tudod? – válaszoltam fájdalommal teli hangon. Mindig is tudtam, hogy nem tudom az érzéseimet rendesen kimutatni, de azt hittem ez azért leesett neki.

-          Ne forgasd ki a szavaimat.

-          Igen. Féltékeny vagyok. Látod? Szeretlek – indultam el kifelé, és lezártnak tekintettem a témát. Ha nem érzi, hogy szeretem, akkor minek vagyok még itt?

-          Aj, Nikki – futott utánam.

-          Hagyj békén. Ha azt gondolod, hogy nem szeretlek, akkor nincs miről beszélnünk.

-          Nem hagylak békén. Elegem van, hogy mindig ezzel akarod elintézni a veszekedéseinket. Mindig engedek neked, hogy oké, békén hagyom, majd lenyugszik. Hát mostantól nem fogom ennyiben hagyni. Ismerd be, hogy féltékeny vagy. Ilyen egyszerű. Képzeld, én is féltékeny vagyok. Az összes férfire ezen a világon. Mert bármikor összefuthatsz, bármelyikkel, bármikor megismerheted őket, és bármikor hozzád érhetnek. De bízok benned, mert szeretlek – mondta magából kikelve. Még sohasem láttam ilyennek.

-          Én is szeretlek, bízom is benned, és ezt tudod is. Ahogy én is tudom rólad. De ha Sarah miatt veszekszünk, akkor talán egy picit nagyobb okom van a féltékenykedésre, mint neked – mondta cinikusan.

-          Nem veszekszünk – vágta rá egyből ugyanolyan mérgesen.

-          Akkor ezt minek nevezik? – indultam el újra felfelé, mire mérgesen kapta el a kezem, és húzott vissza.

-          Megbeszéljük a problémáinkat. Ahogy minden normális ember – mondta pár fokkal halkabban, miközben a falnak nyomott.

-          Akkor vegyük úgy, hogy megbeszéltük. Most már elengedhetsz.

Ellöktem magamtól, és felmentem. Ezúttal nem akadályozott meg benne, és nem is jött utánam. Fogtam az ágyneműmet, és levittem a vendégszobába. Mikor meglátott mérgesen vonult fel. Nagy ajtócsapódás jelezte, hogy célba ért. Lefeküdtem, és becsuktam a szemem, de nem tudtam elaludni. Sehogy sem volt kényelmes. Hiányzott, hogy Bastian átkarol, hiányzott a megnyugtató szuszogása, de nem érdekelt. Akkor inkább nem alszok egész éjszaka, de én ma éjszaka biztos, hogy nem egy ágyban fog minket elnyomni az álom. Nem tudom mennyi lehetett az idő, mikor motoszkálást hallottam kintről. Nyitva volt a szobaajtó, láttam, ahogy a konyhában feloltódik a villany.

-          Mi lenne, ha hagynád az embert aludni? – szóltam ki direkt piszkálódva.

-          Csukd be az ajtót – morogta vissza, majd leoltotta villanyt, és hozzám sétált. – Gyere fel – simogatta meg az arcom.

-          Na, látod? Te meg ezzel oldod meg a veszekedéseket. Idejössz, hogy menjek fel, békeszex, és azt hiszed, hogy utána minden úgy megy tovább, mint előtte. Én meg ezt nem fogom hagyni. Vagy menj fel te, vagy felmegyek én, de ma éjszaka külön alszunk.

-          De nem tudok nélküled elaludni.

-          Te nem hallottad, amit az előbb mondtam? – löktem el a kezét.

-          Nem. Megismételnéd?

-          Menj fel, és hagyj békén. Röviden és tömören – fordultam el a másik oldalra.

-          De hiányzol – kezdte el újból. – Nem tudok egyedül aludni.

-          Hívd fel Saraht! – adtam meg a végső löketet, mire végre békénhagyott, és felvonult.

Akkor még nem tudtam, hogy ezt az utasítást kár volt kiadnom.