A focin keresztül - Készülődés

Sziasztok! Több blogon is láttam bevezetve, és mivel ti sem vagytok valami aktívak kommenteléseket illetően, ezért arra gondoltam én is bevezetem. ÍMMeglátjuk, hogy megy majd. Szóval a lényeg, csak 4 komi után lesz új rész. Hajrá csajok ;)

-          Nem találtam benne kivetni valót… - mondtam

-          De? – kérdezett vissza, mert hallotta a mondat befejezetlenségét.

Sokáig nem válaszoltam, ő pedig türelmesen várt. Újramérlegeltem az egészet, az előnyöket, a hátrányokat, aztán meghoztam a döntést.

-          Kevés a 2 éves szerződés? – kérdezte Karin

-          Dehogyis. – ráztam a fejem - Minden jó, minden rendben van. – vettem fel a tollat az asztalról, és egy nagy levegő után odafirkantottam a nevem a megfelelő helyre.

-          Üdv nálunk. – mondta Karin, majd kezet ráztunk. – Itt a csapat programja. Ez pedig a te edzésterved. Kicsit formába hozunk, utána edzhetsz a többiekkel.

-          Köszönöm. – vettem el, majd köszönés után elindultam kifelé

Focizni fogok. Jó érzéssel töltött el a gondolat. Végül mégsem hazafelé indultam, hanem apuék cége felé vettem az irányt.

-          Hello Lilian. – köszöntem a recepciós lánynak – Apáék ráérnek?

-          Mrs. Bleiblich megbeszélésen van, Mr. Bleiblich pedig az irodájában. Ő most jelenleg ráér. – nézett fel a monitorról. – Szóljak neki, hogy felmész?

-          Nem kell, majd észreveszi, ha ott leszek. Egyébként még mindig idegesítő ez a Mr. és Mrs. Bleiblichozás. – húztam el a számat

-          Tudom már mondta, Miss Bleiblich. – vigyorgott rám. – De a legtöbb embernek ezt kell mondjam, és már megszoktam. Lehet egy kérdésem? – bólintottam – Tényleg Schweinsteigerrel jársz? – kérdezte félénken

-          Igen. – mutattam fel az éppen csörgő telefonom, a kijelzőjén Basti képe villogott – Szia. – vettem fel

-          Merre jársz? – kérdezte

-          Apunál vagyok, akartalak már hívni.

-          Persze. Jó szokásodhoz híven húzod az agyam. – nevetett a telefonba – Szóval? Mi volt? Mesélj! – sürgetett, én pedig intettem egyet Liliannek, és elindultam apu felé

-          2 évre írtam alá. – közöltem vele

-          Tudtam én, hogy nem fogsz nemet mondani.

-          Jól van, na. Majd beszélünk otthon, ugyan is most az összes ember engem bámul, és hallgatja, hogy mit beszélek. – mondtam jó hangosan, hogy mindenki hallja, mire rögtön elfordultak, és úgy tettek, mintha észre se vettek volna.

-          Oké-oké. Rázzál csak le. Szeretlek. Szia.

-          Én is szeretlek. Szia. – tettük le, aztán gyors léptekkel elmentem apu irodájához. Kopogtam.

-          Jöjjön be. – kiabált ki apa

-          Jó napot! Csak a papírokért jöttem. – mentem be mosolyogva, és ő is elnevette magát

-          Nem szóltál, hogy jössz.

-          Mert nem volt tervben, de gondoltam nem telefonon mondom el, hogy újra focizok.

-          Most erre mit mondjak? – húzta el a száját – Én már beletörődtem, hogy ezt szeretnéd csinálni, de anyád kemény dió lesz.

-          Éppen ezért szeretnélek megkérni arra, hogy esetleg te adagold be neki. – mosolyogtam rá tündérien

-          Nem. – kaptam a határozott választ – Ez a te ügyed. Te a focit választottad, akkor küzdj meg érte anyáddal. Most mennem kell. Sietek vissza. Várd meg, és beszélj vele. – utalt anyára, aztán egyedül hagyott

Duzzogva vágtam le magam az egyik fotelbe, és bekapcsoltam a TV-t. Pár perccel később, egy fiatal srác nyitott be, egy kajás asztallal maga előtt.

-          Apád küldi. – lökte elém a kocsit bunkón, majd ki akart menni

-          Nem tudod az apám miért alkalmaz ilyen bunkó embereket? – kérdeztem tőle

-          Nem tudod miért vagy így elkényeztetve? – morogta vissza

-          Semmit se tudsz rólam, meg a családomról, úgyhogy be lehet fogni.

-          Igen, apuci kicsi lánya.

-          Na, idefigyelj. Nem telik két szavamba, és repülsz innen, úgyhogy jól gondold meg, mit beszélsz. – álltam fel

-          Nem félek tőled, te kurva. – mondta, mire kapott tőlem egy jobb egyenest. – Idióta. – törölgette a vérző száját, majd elment.

Remek. Nem lesz elég a focizást közölni anyával, de majd még ezért is kapni fogok. Neki láttam a kajának, és közben próbáltam lehiggadni inkább kevesebb, mint több sikerrel.

-          Szia. – jött be anyu – Siettem, amikor apád mondta, hogy itt vagy, de az egyik alkalmazottunk leesett a lépcsőn, és vérzett a szája. – Nocsak, nocsak. Még sem olyan nagy a szád kisfiú?

-          Szegény. – kommentáltam az eseményt mindenféle érzelem nélkül.

-          Miért jöttél? – ült le apu helyére

-          Csak azért akarom elmondani, hogy ne a TV-ből tudd meg, és érjen meglepetésként. – húztam az időt, de nem hagyta

-          A lényeget. Nincs időm a mellébeszélésre. – közölte unottan

-          Újra focizni fogok. – közöltem szárazan. Ezt várta, nem?

-          Remek. Pedig már kezdtem örülni, hogy egyáltalán nem érdekel. Biztos az új pasid vett rá erre a hülyeségre.

-          Bastiannak hívják. De ne aggódj, nem neki játszom. Hanem magamnak, mert ez az életem. Érted? Csak néha tennél úgy mintha érdekelne az én boldogságom is.

-          Az enyém kinek számít? mert neked biztos nem kislányom. Itt gürcölök az idióta megrendelők mindenféle kívánságaival. Te meg tojsz az egészre. Egy cseppet sem érdekel téged a cég. – Még jó, hogy észrevette. Ideje volt. – Nem hiszem el, hogy a 4 év alatt, amíg nem fociztál, egyszer sem jutott eszedbe, hogy be gyere ide csak egy pár napra dolgozni. Egyszer majd neked kell átvenned a cég vezetését, és semmit sem fogsz majd róla tudni, nem fogod tudni vezetni.

-          Nem is akarom. – szögeztem le – Fogd fel, hogy nem vagyok jó ehhez. Nekem egyik vevő se nyavalyogjon, hogy ez meg az nem tetszik neki. Mondjak példát? – akadtam ki teljesen

-          Nem kell példa. Az kell, hogy ne pocsékold el az életed a focira, hanem rendes nőként élj, ne félig férfiként.

-          De, mondok példát. – határoztam el – Tudod miért vérzett annak a hülyegyereknek a szája? Mert nem tetszett a hangnem, amivel hozzám szólt. Le is kurvázott. Aztán megmutattam neki, hogy milyen az, amikor én megütök valakit. Na? Mit szólsz?

-          Nem akarlak többet a cégnél meglátni, hacsak nem dolgozni jössz.

Köszönésre se méltattam, csak becsaptam az ajtót, és elindultam hazafelé.

-          Mit néznek? Nincsen dolguk? – kiabáltam az alkalmazottakra, akik megint csak bámultak

-          Ne csináld a balhét. – jött ki utánam anyu

-          Menj csak vissza. Ne aggódj 2 perc múlva többet itt nem látsz meg.  – nyugtattam meg, és tovább indultam. Apuba ütköztem.

-          Hagyj békén, apu. – kerültem ki, és amilyen gyorsan csak lehetett elhagytam az épületet.

Beszálltam a kocsiba, és padlógázzal indultam el hazafelé. Otthon bevágtam az ajtót, amire Basti egyből ki is jött.

-          Hé, mi van? Kiszakad az ajtó a helyéről.

-          Balhé, az volt. – dobtam le a kocsi kulcsát az asztalra – Felhúzott az egyik alkalmazott, és behúztam neki. Aztán anyu kiakadt a foci miatt, összevesztünk, az összes dolgozó hallotta, leüvöltöttem a fejüket, és most itt vagyok. – vontam vállat

-          Ez annyira jellemző. – nevetett

-          Nem vicces! – mondtam én is mosolyogva

-          Akkor, mit vigyorogsz?

-          Nem tudom. Átmegyek Lukasékhoz.

-          Ezt átviszed Lounak? – nyomott a kezembe egy kisautót

-          Persze. Te miért nem jössz? – kérdeztem

-          Mert megy a kedvenc műsorom. – ült le a TV elé

-          Jaj, le ne maradj valamiről.

-          meg ne verj valakit, amíg átérsz a szomszédba. 1-1. - vigyorgott

-          Szia. – mentem kifelé nevetve

-          És a puszim? – kérdezte

-          Nincs rá idő. Már kezdődik a műsor. – csuktam be magam mögött az ajtót, majd visszahajoltam – 2-1, nekem.

Nem csengettem csak bementem.

-          Sziasztok. – köszöntem. Lou már a lábamnál állt, és nyújtózkodott az autóért. – Tessék. Ez a tiéd. – adtam neki oda, majd utána gyorsan elment játszani.

-          Megköszönni ki fogja, kisfiam? – kiabált után Lukas

-          Köszönöm. – jelent meg az ajtóban édesen mosolyogva Lou, aztán végleg eltűnt

-          2012-ig. – vigyorogtam Lukasra

-          Helyes. – válaszolt boldogan

-          Legalább valaki örül neki. – dünnyögtem

-          Miért érzem úgy, hogy anyud már tudja? – sandított rám

-          Konkrétan kihajított.

-          Sajnálom. – nézett rám őszíntén

-          Rá se ránts. – vontam vállat - Ja, majdnem elfelejtettem. Ugye, Bastinak vasárnap van a szülinapja, és arra gondoltam, hogy csinálhatnánk egy meglepetés bulit neki.

-          Jó ötlet. – bólintott rá Lukas – Mit kéne, csináljak?

-          Te tudod, hogy kiket látna szívesen? Mert én nem.

-          Persze, tudom. De akkor a telefonjára szükségem lesz.

-          Megoldom. Mit veszel neki?

-          Egy új sílécet, és egy jegyet Svájcba, hogy ne csak porosodjon neki. Te?

-          Szerintem én csinálok neki egy fotóalbumot, egyéni képekkel. Na de most megyek, mert van egy nem lejátszott meccsünk. Sziasztok.

-          Hello. – köszöntek

Másnap elmentem az edzésre, ahol Karin bemutatott az erőnléti edzőnek, majd magunkra hagyott, hogy dolgozhassunk. Páran a csapatból velünk tartottak, így őket volt alkalmam jobban megismerni. Közben pedig rájöttem, hogy akkor is jóba kell lennem mindenkivel, ha egyáltalán nem szimpatikusak, ugyan is, anélkül nem lesz meg az összhang. Amikor hazaértem, azon kezdtem el gondolkozni, hogy tudnám lenyúlni Basti telefonját. Aztán jött az ötlet. Elküldöm nagybevásárlásra, de előtte elrakom a telefonját, hogy ne találja meg. A terv sikeresen bejött, nem kereste kitartóan, inkább elindult a boltba, én meg Lukashoz a telefonnal. Kikerestük a neveket, és kiírtuk a számukat egy lapra. Hívni később akartuk őket, mert nem lett volna elég az időnk. Először a családját kerestük meg, aztán a válogatott és a bayernes csapattársait. Utána jöhettek a további ismerősök.

-          Sarah-t ne. – lapozott is tovább gyorsan Lukas

-          Miért? Ő ki?

-          A volt nője. Utáljuk egymást, és még mai napig is Bastit fűzi. Szóval, sajnos ő nem tud eljönni. – vágott szomorú fejet

-          De Basti lehet, akarja. – szóltam bele

-          Megőrültél? Mondd, hogy ezt nem gondolat komolyan. Nem fogod tudni elviselni. Felejtsd el. A buliján nem verekedhetsz össze senkivel, jónak kell lennie. – figyelmeztetett előre

-          Oké, akkor talán tényleg hagyjuk. – egyeztem bele

Mikor végeztünk gyorsan hazaszaladtam. Még éppen időben, ugyanis, ahogy becsuktam az ajtót, Bastian begurult az udvarra a kocsival. Kimentem segítettem neki kipakolni.

-          Megtaláltam a telefonod. Letettem a konyhaasztalra. – újságoltam neki

-          Hol volt? – érdeklődött

-          A mosdón. – mondtam, ami eszembe jutott, és reménykedtem, hogy ott nem nézte.

-          Köszi. – adott egy puszit

A héten a csapattal főleg olyan feladatokat végeztünk, amivel jobban kiismerhettük a társunk játékát. A hét végére már lassan tudtam, hogy kitől mire számítsak. Ők viszont tőlem nem.

-          Valami jelzést adj már, hogy mire készülsz. – dünnyögte Nicole az öltözőben

-          Az a baj, hogy én sem tudom. De majd igyekszem kitalálni. – vigyorogtam.

Ő azok közé tartozott, akikkel kijöttem, de volt egy 6 fős kiscsapat, akik valamiért utáltak. Folyton beszólogattak, én meg hát sosem hagytam magam, nem most fog eljönni azaz alkalom, amikor fogom.
A héten a edzések után Bastian buliját szerveztük. Felhívtunk mindenkit, elmentünk bevásárolni, és megcsináltam az ajándékát. Szerintem nagyon klassz lett. Az elején Bastiról vannak képek, növekvő évszámmal. Ehhez a részéhez a szüleik segítségét kértem. A második részében pedig az én növekedésem látható. A utolsó részben a közös képeink szerepeltek. Mindegyik képhez, kis kommenteket fűztem. A végén pedig hagytam jó pár üres oldalt, hogy további képeket tegyünk be, majd idővel.

-          Ez nagyon fain lett. – dicsért meg Lukas, amikor végig nézte – Itt lesz az esküvői képetek, itt pedig a kis Bastianoké, meg a kis Nikkiké. – mosolygott

-          Remélem. Na, akkor holnap, tegyél úgy, mintha semmi nem lenne. Ne köszöntsd fel, és el ne merd magad nevetni, vagy szólni.

-          Majd meglátjuk ki lesz az, aki hamarabb fog lebukni. Na, tünés aludni, este 11 van, a kisbabák ilyenkor már alszanak, szóval ágyban a helyed. Különben holnap este te fogsz kidőlni a legkorábban.

-          Haha. – grimaszoltam – Jó éjt.

Otthon Basti már aludt. Mit is mondott Lukas a csecsemőkről? Adtam neki egy puszit, aztán lezuhanyoztam, és eltettem magam holnapra.