A focin keresztül - Ajánlat

-          Nanana. Ezzel nem szórakozunk. – ráztam meg a fejem – Mit csináltál?

-          Semmit. Nem volt kedvem beszélni vele.

-          Hazudsz.

-          Nem hazudok. Nem volt kedvem beszélni vele, mert összevesztetek.

-          Bastian. – álltam fel – Most mondom el először és utoljára. Ha én összeveszek Lukasszal abból te maradj ki. Miattam ne vesszetek össze. Soha.

-          tudom, de ő kezdte. Szerinte én veszlek el tőle.

-          Ó, édes Istenem. – túrtam a hajamba gondterhelten. Nem akartam, hogy miattam vesszenek össze.

-          Ne aggódj, helyreraktam. Ha nem haragszol, mondtam neki, hogy a szomszéd árulja a házát, és költözzön ide.

-          Ne haragszom, de maradj ki a veszekedéseinkből, és tegyél meg nekem még valamit. – mondtam komolyan

-          Mit?

-          Csókolj meg. – mondtam, de ő már teljesítette is a kérésemet – Máskor is ilyen szorgalmasan

-          Vicces vagy. – fintorgott, majd újból megcsókolt

** **

-          Jó napot! – köszöntünk az első edzésen Loius van Gaalnak

-          Öltözzetek. – mondta a fiúknak, amikor mindenki befutott

Miután átöltöztek tartott egy rövid beszédet, amiben elmondta mit vár el a fiúktól idén.

-          Sziasztok. Nos, remélem mindenki pihente a VB fáradalmait, mert minden megy tovább. Ebben az évben minimum úgy kell teljesítenünk, ahogy a tavalyi évben. Tavaly megmutattuk, hogy képesek vagyunk ilyen eredményekre, most meg kell mutatnunk, hogy még többre vagyunk képesek. Ehhez mindenkitől kitartó és odaadó munkát várok el. A tavalyi szabályok ugyanúgy érvényesek, mindenkire. Nincs késés, a kihagyott edzéseket le kell dolgozni. Nem veszélyeztetjük a másik testi épségét, és a sajátunkat sem. Világos? Rendben, akkor sok sikert az idei szezonhoz. – borítottak ki a hálóból a labdákat, majd miután kapott egy kis tapsot elkezdődött az edzés.

-          Bírtam volna még pár napot pihenni. – mondta halkan Basti

-          De azért vártad már. – lökte meg Holgi viccesen

-          Aha, annyira, mint te. – vigyorgott rá vissza

Edzés után hazamentünk, és átugrott Lukas, aki időközben már átköltözött mellénk. Ezután minden edzésre bejártam, mivel jobb dolgom nem akadt, de már nem élveztem annyira, mint régebben. Sokkal komorabb volt a hangulat, erőltetett volt, és Louis csak dirigált.

-          Oké, egy levezető meccs, és mehettek. – kiabált be a pályára, majd hozzátette – Menj játszani te is, Nikki.

Nekem több se kellett, gyorsan beálltam, addig is kihasználva, hogy nem kell feszengve mellette ülnöm. Egy nagyon pörgős meccset játszottunk le a fiúkkal, és az eredmény végül döntetlen lett.

-          Nikki, gyere ide egy picit. – kiabált nekem Louis, mellette pedig Karin Danner állt. Jó ég. – Szeretne megismerni Karin. Gondolom tudod ki ő.

-          Persze. – bólintottam – Nikki Bleiblich – nyújtottam a kezem, amit el is fogadott

-          Karin Danner vagyok. Örülök, hogy találkoztunk. Épp bejöttem, mikor láttam, hogy te is játszol. Nem kérdezem miért hagytad abba, biztos meg ovlt az oka, bár sosem fogom megérteni – tette hozzá halkabban – De helyette megkérdezném, hogy nem szeretnéd folytatni?

-          De szeretném, csak ez bonyolult. Kiestem már a ritmusból.

-          Nem úgy néztél ki az előbb, mintha útközben elvesztetted volna a tehetségedet. Kevés olyan nő van, aki azon a szinten tud lenni, mint a férfiak. Ennél nagyobb ajándékot nem is kaphattál volna. Nem lenne szabad eldobnod magadtól.

-          Senkinek nem kell egy visszavonult női focista. Valószínű minden edző azt gondolja, hogy nincs kitartásom, hiszen egy év hajtás után abba is hagytam.

-          Hát nekünk szükségünk lenne most egy ilyen játékosra, úgyhogy mi ajánlanánk neked egy lehetőséget a csapatban.

Szerintem mondanom sem kell, hogy meglepettségemben meg se tudtam szólalni. Mióta abbahagytam azóta vágyom rá, hogy újrakezdjem, és most itt van álmaim lehetősége, mégsem tudom, mit válaszoljak.

-          Gondolkozz rajta, nem kell most válaszolnod. Holnap gyere el az edzésre. – mosolygott rám kedvesen – Hátha az majd könnyít a döntésen.

-          Rendben. – bólintottam szerencsétlenül, majd Basti után mentem

Kinn az öltöző előtt megvártam, majd elindultunk kifelé.

-          Na, mit akart?

-          Karin Danner ajánlott játéklehetőséget. – nyögtem ki nagy nehezen, még mindig teljesen sokkolódva

-          Úristen ez tök jó. – kapott fel nevetve, és megpörgetett majd megállt – Ugye igent mondtál?

-          Nem válaszoltam még.

-          Akkor most megyünk vissza, és szépen elfogadod. – fogta meg a kezem

-          Nem tudom. – álltam meg határozottan egyhelyben

-          Dehogyisnem. – kezdett el húzni, mire kattant az első fényképezőgép, majd sorozatban a többi.

-          Beszéljük meg ezt otthon. – kértem, majd beszálltam a kocsiba, ő pedig utánam

Soha ilyen gyorsan nem értünk még haza, legalábbis nekem úgy tűnt, mintha két másodperc lett volna az egész. Kiszálltunk, de Basti nem a saját házunkhoz ment, hanem Lukasékhoz.

-          Szia. Gyere át légy szíves, beszélnünk kell. – szólt fel a kapucsengőn, majd utánam jött a házba

-          Őt most muszáj volt belevonnod? – fordultam meg mérgesen – Megbeszéljük ketten, aztán majd megbeszélem vele is. Ketten egy ellen nem ér. Tudod, hogy ő is azt akarja, hogy visszamenjek, nem érdekli majd az, ami miatt nem tudok visszavenni. Remek. – csaptam az asztalra, amikor hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó.

-          Hé, gyerekek, mi folyik itt? – lépett be kíváncsian Lukas – Ha veszekedés megy, abból hagyjatok ki, nem leszek senkinek a védelmezője.

-          Nem azért hívtunk. – szólalt meg Bastian, hiába néztem rá még mérgesebben, ha ez lehetséges – A Bayern női csapatából az egyik tag ajánlott neki játéklehetőséget.

-          Ez nagyszerű, akkor min veszekedtek? Vagy, várj. Nemet mondott?

-          Ne beszéljetek úgy, mintha itt se lennék. Nem mondtam nemet. Még nem válaszoltam. El tudom dönteni, mit akarok, nem kell hozzá egyikőtök se.

Felvágtattam a szobánkba, és magamra zártam az ajtót. Elmondhatatlanul mérges voltam, hogy nem hallgatnak meg, csak a ,,vissza kell menned,, szövegeikkel tukmálják a fejembe.

-          Ki vagy? – szóltam ki, mikor valamelyikük kopogott, és gyorsan elkezdtem eltűntetni a sírás nyomait az arcomról.

-          Lukas, engedj be légy szíves.

Sóhajtva álltam fel, és nyitottam ki az ajtót. Lukas lábbal belökte, de közben már ölelt is át.

-          Tessék, hoztam zsepit. – nyújtotta oda – Mikor fogod felfogni, hogy nem kell minden egyedül csinálnod? Hogy segíteni akarunk? Ketten is, de te csak eltaszítasz magad mellől mindenkit a hülye makacsságoddal.

-          Jó ember mondja. – dünnyögtem a mellkasába

-          Segíteni akarunk.

-          Oké, akkor segíts. Hallgatlak. – vontam vállat, úgyis tudtam mit fog mondani.

-          Mióta kibékültünk látom rajtad, hogy csak erre vágysz. Focizni akarsz, itt van a lehetőség, nem mondhatsz nemet. Meg fogod bánni.

-          Látod? Ez minden csak nem segítség. Basti is ezt gondolja. És igen én is. De ti csak a mostra gondoltok, de mi lesz később? Minek menjek vissza egy vagy két évre, hogy utána újra azt mondjam, köszönöm, de ennyi volt?

-          Miért kéne ilyen hamar ezt mondanod?

-          Mert nem Bastian fog gyereket szülni. Márpedig ő akar gyereket, és nem vonhatom ezt meg tőle csupán önzőségből, mert én focizni akarok.

-          Nem érné meg az a két év is, amíg boldog vagy, élvezed, amit csinálsz? Használd ki. Különben sem biztos, hogy Bastian két éven belül gyereket akar majd.

-          Hát akkor mikor? Majd 40 évesen szüljek?

-          Ez már a ti részetek. Én továbbra is azt mondom, menj vissza, csináld amíg tudod, mert később nem lesz ilyen lehetőséged. Sosem agyaltunk azon mi lesz később, élvezzük, ami most van, vagy ami lehet, a többit meg majd hozza az idő. Jó? – bólintottam, ő pedig megsimogatta a fejem és felállt – Beszéljétek meg ezt ti is, aztán szólj nekem is, amikor igent mondtál. Mert tudom, hogy az lesz a vége. Csinálod a feszkót, mint mindig, agyalsz hülyeségeken, aztán ugyanaz lesz, mint ami az első gondolatod volt.

-          Megverlek. – fenyegettem meg, fejrázva – Szia.

Nem sokkal később Basti jött be.

-          Hallom, mi miatt aggódsz. – ült le velem szembe – És ez hülyeség. Meg oldjuk. Nem kell nekem egy év múlva gyerek, addig pedig nem foszthatom meg tőled azt, amit szeretnél, csupán önzőségből. Akkor lesz gyerekünk, ha majd te is akarod. Ha 5 év múlva, akkor akkor, ha holnap akkor meg akkor.  Ne legyél buta. Menj el holnap az edzésre, és írd alá azt a szerződést.

-          Alszok rá egyet, elmegyek az edzésre, és majd utána döntök.

-          Rendben.

Másnap reggel, ahogy megbeszéltük elmentem az edzésre. Karin hihetetlenül biztos volt magában, ugyanis már a szerződést lobogtatva fogadott.

-          Szia Nikki. Az edzés után csak át kell olvasnod, majd aláírnod itt, ha minden megfelel. – mutatott a köteg papír utolsó oldalára. Csak át kell olvasnom. Még az a szerencse, így is rámegy az egész napom.

Az edzésre én is beálltam, és bár furcsa volt, mégis örültem, és jól éreztem magam. A többiekkel nem igazán beszéltem. Láttam, hogy néha engem néznek, majd mondanak valamit, de ez engem mindig is hidegen hagyott. Csak csináltam, amit kellett, miközben egyre jobban kifulladtam. Jól gondoltam, hogy kijöttem a gyakorlatból, és majd apránként kell újra felépítenem az erőnlétemet.

Fáradtan zuhantam le az öltöző padjára, miközben az a sok oldal lebegett a szemem előtt, amit most el kell olvassak.

-          Gyere erre. – vitt be egy irodába – Ülj csak le. Olvasd végig nyugodtan. Mindent beleírtunk.

-          Rendben. – láttam neki, majd egy jó háromnegyed óra múlva felnéztem

-          Nos? – nézett föl Karin mosolyogva