A focin keresztül - Edzések, meccsek, rohanás

Sziasztok! Köszönöm a komikat az előző részhez. Nagyon aranyosak vagytok. Írjatok minnél többen, a komiszám most eggyel nő, szóval 5 komment után kaptok új részt. Remélem nem kérek sokat :$
Jó olvasást!
Nix

Innentől napjainkat a folyamatos, kemény edzések tették ki. Az én edzéseim este hatkor és hétkor kezdődtek, Bastiéknak pedig reggel tíz és tizenegy órakor voltak edzései. Amikor nem edzéseink voltak különböző szponzori eseményekre, interjúkra jártunk, a maradék időnket pedig egymás társaságában töltöttük. Anyával nem beszéltem azóta, egyedül apa hívott fel, hogy ugyan mi is történt igazából, de ezen kívül egyikükkel sem tartottam a kapcsolatot. Kathrinnel annál inkább. Münchenbe költözött, és amikor a szabadidőnk engedte, találkoztunk. Bepótoltunk mindent, amit kihagytunk a másik életéből. Bemutatta a vőlegényét, – mert eljegyezte – akit Gabrielnek hívnak, és nagyon aranyos. Látszik rajtuk, hogy mennyire szeretik egymást. A suli után itt, Németországban kézilabdázott, aztán Angliába költözött, és ott folytatta, amit itthon elkezdett, de most visszaköltözött, mert úgy érezte kell neki a változás. Tehát zajlott az élet, és a Bundesliga első fordulója előtt pár nappal, már nagyon vártam, hogy végre ott lehessek. Reméltem, hogy ennyi idő alatt sikerült bebizonyítanom, hogy ott a helyem a pályán, ha nem is kezdőként, de legalább csereként. Sem Basti, sem Lukas nem tudott eljönni a meccsre, mert mindkettőjüknek edzése volt, bár nem sajnáltam, mert ha még sem játszanék, akkor feleslegesen jöttek volna. Az első játéknap augusztus 15.-e volt. A Herforder ellen játszottunk. Az öltözőben ugyanaz játszódott le, mint amit a fiúkkal annyiszor átéltem már, de így, hogy én játszom mindig teljesen más érzés. Egy olyan érzés, amit ha valaki megtapasztal, sosem tud róla lemondani. Hiányzott… és el sem hiszem, hogy most újra átélhetem.

-          Oké, lányok – mondta az egész edzői stáb. – Mutassuk meg nekik.

Kivonultunk, a kezdők a pályára léptek, mi pedig a kispad előtt álltunk meg. A himnusz után leültünk, és feszülten vártuk, hogy elkezdődjön a meccs. Egy utolsó fejösszedugás után el is kezdődött. Az első helyzet a Herforderé volt, egy szabadrúgás által. A labda elkerülte a kaput, de nem volt messze. Egy emberként lélegeztünk fel. Ezután még sok helyzetük volt, de egyik sem talált kaput. Az első gólunk szögletből szereztük, a huszonötödik percben. A kapus kivédte, de Pauknerhez pattant, aki egyből a kapuba helyezte a labdát. Az ellenfél jól játszott, és uralta a meccset, éppen ezért nagyon örültünk a találatnak. A gól után pár perccel az ellenfél lecserélte Ninaust. Kapusunknak ezután kétszer is védenie kellett. A kispadon csak dülöngéltünk, hogy jobban lássunk. Mindannyian játszani akartunk, hideg volt, és a pulóverben is fáztunk. Az első sárgalapot az ellenfél gyűjtötte be, Aschauer személyében. A 30. percben Julia Simictalált be az ellenfél kapujába egy gyönyörű szép szóló után. Ezzel 2-0-ra vezettünk. Az első félidőben még egy herforder játékos szerzett egy sárgalapot, majd a bíró lefújta a meccset. A szünetben a pályán melegítettünk, majd elkezdődött a második félidő. Helyzetek voltak, de gól nem született. A 70. percben végre becseréltek, lepacsiztam Juliával és mindenre elszántam léptem fel a pályára. Igyekeztem bebizonyítani, hogy minden alkalommal a pályán a helyem, de a gólok számát már egyikünk sem tudta gyarapítani. A meccs végeredménye maradt a 2:0. Mindent összevetve elégetten jöttem le a pályáról, és nem csak én, hanem az összes többi csapattársam. Megölelgettük egymást, aztán pacsiztunk az edzőinkkel is, majd elvonultunk az öltözőbe. Miután mindenki elkészült felszálltunk a buszra, és hazáig pihengettünk. Otthon részletes beszámolót kellett adnom Bastinak, és Lukasnak is.

A következő héten, pénteken Bastiannak is megkezdődött a Bundesliga. A meccsre én is elmentem, ám ezúttal a közönségsoraiban foglaltam helyet. A Wolfsburgot fogatták a fiúk. Az első félidőben Thomas Müllernek sikerült szert tennie egy gyönyörű vezető találatra. Felugrottam a helyemről, és mosolyogva néztem, ahogy Ribéry ráveti magát Thomasra, és a földön egy kisebb kicsi a rakás alakult ki. A közönséggel együtt ordibáltam a gólszerző nevét. Hihetetlen volt a hangulat. A wolfsburgiak egész végig éreztették, hogy ők is a pályán vannak, de ezt csak a második félidőre jelentett nagyobb problémát. Az egyenlítés után, – ami egy gyönyörű fejes találat volt - kicsit szétesett a Bayern, és a vége felé kapkodni kezdtek. A 90. percben még mindig 1-1 volt az állás, és már ülni se bírtam, mikor felmutatták a táblát, hogy két perc a hosszabbítás. A szurkolók még jobban őrjöngtek, és biztatták kedvenceiket. Aztán az utolsó percben a labda felpattant, Ribéry-hez, majd ő a jobb kapufa elé lőtte, ahová éppen Bastian érkezett meg. A kapus kicsit lemaradt, így aztán Bastiannak már nem adódott nehéz dolga, csak be kellett raknia a kapuba. Az egész csapat őrültként indult meg Basti után, aki egyenesen a szögletzászlót vette célba. Amint szabadult az ölelve őrjöngő csapattársaktól felnézett rám és rámmosolygott. Annyira édes volt, és megint rájöttem, hogy mennyire szeretem.

Az öltözőből hipergyors sebességgel jött, és egymás nyakába ugrottunk.

-          Hihetetlen vagy. Csodaszép gólt volt. Az összes – mosolyogtam rá.

-          Annyira boldog vagyok – mosolygott ő is, majd megláttuk Jogit, aki szintén kijött a meccsre.

-          Mester – kiabáltam neki, mire odafordult, és egy mosollyal az arcán odajött hozzánk.

-          Sziasztok. Gratulálok – fordult Bastihoz.

Beszélgettünk egy picit aztán mi is hazamentünk, akárcsak a többiek. Vasárnap a Bayern összes játékosa egy autót kapott az Auditól. Basti és én is az Audi A6-ot választottuk. Készült pár kép a srácokról, aztán hazaindultunk.

Hétfőn nem volt edzésem, kedden viszont duplán bepótoltuk. Karin és Thomas négy csapatra bontott minket, és a csoportoknak különböző feladatokat kellett csinálni. A feladatok nagy része abból állt, hogy fuss oda, fuss vissza, rúgd el, passzold le, fuss oda, fuss vissza, és így tovább. Az edzés végén mindenki levágta magát fűbe, és feküdtünk.

-          Lányok-lányok – rázta a fejét fölöttem Thomas. – Látom nem maradt energiátok.

-          Dehogyisnem – ugrottunk fel mindannyian, a maradék erőnket összeszedve. Egyikünknek sem sérülhetett a büszkesége.

-          Akkor levezetésként még szedjétek össze a labdákat – nézett körbe vigyorogva. Mindenhol labda volt. A kapuba, a sarkokba, és hálókba, középen, szóval tényleg mindenhol ahová labdát el lehet rúgni. Egymásra néztünk a lányokkal, és szenvedő arccal kezdtük el vontatni magunkat ezerfelé. – Gyorsabban. Így estig itt fogok állni – kötözködött velünk.

-          Akkor talán segíts Mr. Nagyonviccesvagyok – dörmögött az orra alatt Vanessa.

-          Csak szórakozik, mindjárt szól, hogy hagyjuk az egészet, és menjünk öltözni – vette a védelmébe egyből Lena.

-          Esetleg könyöröghetnél neki, ha mégsem szándékszik ezt megtenni – ugrattuk, hisz mindannyian tudtuk, hogy nem közömbös számára a srác.

-          Ezt figyeljétek – állt a labda mögé Julia, akinek, mint mindig, még most is volt bőven energiája. – Thomas, tartsd a kezed – kiabálta oda, aztán egyenesen a kezei közé rúgta a labdát.

-          Én benne vagyok. Mi csak állunk és figyeljük, ahogy odarúgja a labdákat – állt meg egyhelyben Nicole.

-          Jól van, jól van. Mielőtt még szétrúgjátok a szép pofikámat, – simogatta meg az arcát Thomas – menjetek öltözni, aztán holnapig meg se lássalak titeket.

-          Nekem aztán nem kell kétszer mondani – kezdtem el befelé sietni.

-          Nekem se – futottak utánam a többiek.

-          Aki utoljára ér be, az a legbénább – tört előre Julia, és már jóval előttünk járt.

-          Szerintem neki kéne kérnie még valami plusz munkát az edzések után. Túlteng benne az energia. Csak tudnám mitől. Biztos, hogy én is alkalmaznám – nyafogott Corinna, mire egy páran lesajnálóan néztünk rá. Szánalmas a hatosfogat bandavezére.

Gyorsan lezuhanyoztam, átöltöztem, aztán a telefonnal a fülemen elindultam kifelé.

-          Otthon vagy? – kérdeztem Bastitól

-          Nem. Elmentem bevásárolni. Idejössz?

-          Igen. Tíz perc, és ott vagyok – mondtam, majd leraktam.

Beültem a kocsiba, és irányba vettem a bevásárlóközpontot. Természetesen egy darab parkolóhely nem volt. Mire találtam egy üres helyet, már tök ideg voltam, így történt aztán, hogy meghúztam a mellettem álló kocsinak az oldalát.

-          Ezt nem hiszem el – szálltam ki a kocsiból káromkodva, aztán megláttam a rendszámot, és ha a közelben fal lett volna biztos, hogy beleverem a fejem, de mivel nem volt csak elnevettem magam kínomba.

-          Szia – hívtam föl Bastit. – Meg lett húzva a kocsid.

-          Hogyhogy?

-          Hát… megérkeztem, és hatásos belépőt akartam.

-          Te voltál? Úristen, szőke nő – nevetett a telefonba. – Na, gyere be, itt vagyok hátul a hűtőknél.

-          Megyek.

Letettem a telefont, bementem az épületbe, felléptem a mozgólépcsőre, és elmentem az üzletig. Hátra mentem, oda ahová mondta. Épp egy autógrammot osztott ki.

-          Elnézést én is kaphatnék? – álltam mögé.

-          Persze – csókolt meg. – Szeretne még valamit?

-          Bocsánatot kérni a kocsi miatt – vigyorogtam rá

-          Nem gond, majd megcsináltatjuk. Na, vásároljunk – adta ki parancsba, aztán neki is fogtunk.

Másnap mind a két kocsit elvittük a szerelőhöz, és este már hozhattuk is haza. Mikor hazaérkeztünk az autókkal, elmentünk fürdeni. Basti ment elsőnek, én pedig az ágyon fetrengtem, mikor csörögni kezdett a telefonja.

-          Csörög a telefonod – kiabáltam be neki.

-          Vedd fel, légy szíves – kiabált vissza, én pedig megnyomtam a fogadás gombot.

-          Igen, tessék? – szóltam bele.

-          Sarah vagyok, és te? Bastiii hol van? – nyújtotta meg az i-t.

-          A barátnője vagyok. Fürdik. Mit akarsz?