Sziasztok! A négy komi továbbra is él. ;)

-          Jó reggelt. – Jött le Basti mosolyogva másnap reggel.

-          Neked is. – Mosolyogtam vissza, és elétettem a müzlis tálat. – Mit csinálunk ma? – Kezdtem el megbeszélni a napi teendőinket, mint minden átlagos napon. Azért a fejért, amit bevágott, már érdemes volt felkelni.

-          Csak amit szoktunk. Pihenünk, medencézünk, végül is nincs semmi különös ma. – Tett megjegyzést, majd hozzálátott a reggelijéhez.

-          Akkor jól van. Reggeli után el kell mennem Lukasszal egy kicsit, ha nem gond.

-          Dehogyis, menj csak nyugodtan – mondta. – Én pedig elmegyek anyáékhoz.

-          Előtte hívd fel őket. – Ugyanis, Lukasszal megkértük őket, hogy mondják azt nincsenek otthon.

Betettem a tányéromat a mosogatóba, és felmentem átöltözni. Egy farmer rövidgatyát, és a fehér pólót vettem fel, majd elköszöntem Bastitól, és beszálltam a házunk előtt várakozó Lukas-hoz.

-          Szia. Na? – Kérdezte egyből, aztán elindultunk.

-          Nem szólt még semmit, csak megjegyzéseket tesz, hogy ma úgy sincs semmi különös. Az a szerencse, hogy ettem, különben lehet, hogy elnevettem volna magam.

-          Közben én elintéztem még egy apró dolgot, amivel nem számoltunk. A kocsikat a pár utcára lévő parkolóházba teszik majd le, odamegyek értünk, és átsétálunk hozzátok. Úgyhogy ne arrafelé sétáljatok majd.

-          Zseni vagy Luke. – Csaptam össze a tenyeremet.

-          Ne hívj így! – Nyomta meg mindegyik szót.

-          Oké-oké. Azt nem tudom még, hogy fogom rávenni arra, hogy eljöjjön velem sétálni, ha egész nap ilyen morgós lesz.

-          Ügyes vagy te, majd megoldod. – Veregetett vállba.

-          Kösz. Igazán sokat segítettél, de inkább a vezetéssel foglalkozz – mondtam neki, ugyanis a lámpa zöldre váltott.

A cukrászdába mentünk, hogy elvigyük a tortát, amit rendeltünk. A nagyméretű torta egy Bayern meznek a hátulja volt, és a mezszám Bastian életkora volt. Ahol a név szokott lenni, ott pedig a „Boldog Születésnapot!” felirat állt.

Basti egész nap a TV előtt ült, és került engem. Este leültem mellé, mert ideje lett volna elindulni, hogy Lukasék nem tudják díszíteni a lakást, és fogadni tudják a vendégeket.

-          Mi a baj? – Kérdeztem tőle.

-          Semmi – mondta, de nem fordult felém. Nem akartam tovább feszegetni a témát, mert a végén én fogok belőle rosszul kijönni.

-          Eljössz velem sétálni?

-          Nincs kedvem – közölte röviden.

-          Jaj, ne hisztizz már. Felmegyek átöltözni, addigra legyél kész te is.

A rövidnadrághoz ezúttal egy lila pántnélküli felsőt vettem fel, és kihúztam a szemem fekete szemceruzával, meg szempillaspirállal, de azért túlzásba nem vittem. Gyorsan leszaladtam, ahol Bastian már várt. El se hiszem, hogy ilyen könnyen meg tudtam győzni. Megcsörgettem Lukast, aztán elindultunk. A fagyizó felé sétáltunk, és ha már ott voltunk, akkor vettünk is magunknak. Basti egész úton csendben volt, ha kérdeztem csak egy szóval válaszolt, úgyhogy örültem, mikor Lukas megcsörgetett, hogy mehetünk vissza, minden kész van. Hamar hazaértünk, hiszen nem sétáltunk el messzire. Kinyitottam a kaput, meg az ajtót, de ott már megvártam míg Bastian bemegy. Benn sötét volt, és csend. Aztán Basti felkapcsolta a villanyt, és mindenki elkiáltotta magát, hogy: Boldog Szülinapot! Basti először megijedt, aztán meglepődött, és végül mosolyogni kezdett.

-          Te csináltad? – Fordult hátra hozzám, és megölelt.

-          Én, Lukas és Moni. – Bólintottam. – Azt hitted, hogy elfelejtettük? – Tettem csípőre a kezem.

-          Én nem… - kezdett el habogni, mire mindenki felnevetett – Oké. Javaslom, menjünk ki a kertbe, hogy mindenki kényelmesen elférjen – vágta ki magát a helyzetből.

Basti gyorsan elvegyült a tömegben, mindenkit üdvözölt, és beszélgetett.

-          Gyönyörű lett. – Nyomakodtam át a tömegen Monihoz, mivel ő csinálta a díszletet. – Főleg az udvar.

A kertben körbe fáklyák voltak leszúrva, a magasba pedig lámpások voltak akasztva. Igazán hangulatosra sikerült.

-          Igyekeztem. Ha nem haragzsol, akkor mi hazamennénk, mert Louis álmos. De Lukas marad, természetesen.

-          Persze, menjetek csak – válaszoltam. – Köszönöm a segítséged. Jó éjszakát!

-          Nincs mit. Szia.

Még odament Bastihoz, elköszönt tőle, aztán hazamentek. Odamentem Lukashoz, aki éppen a zenével volt elfoglalva. Kivettem a hűtőből a tortát, és rápakoltam a gyertyákat, meg a két tűzijátékot, aztán Lukas bekapcsolta a szülinapos számot, és kivittük. A számmal együtt énekeltük mi is a dalt, és amikor vége lett Basti elfújta a gyertyákat, mi pedig tapsviharban törtünk ki. Beszaladtam késért, és tányérért, majd szétosztottuk a tortát, és elfogyasztottuk. Odaadták az ajándékokat Basinak, majd  megint mindenki szétszóródott, én pedig elkezdtem beszélgetni velük. A válogatott épp egy kis csoportba, vagyis nagy csoportba verődve beszélgettek.

-          Sziasztok – köszöntem nekik. – Jól érzitek magatokat?

-          Persze. Köszönjük a meghívást – mondták. – Hogy vagy? – Kérdezte Manu. – Mióta hazajöttünk nem beszéltünk – folytatta Marko

-          Beszélj a magad nevében – kérte ki magának Holgi, a többi Bayerntag pedig helyeselve bólogatott.

-          Persze, így könnyű – mérgelődött Mesut.

-          Össze ne vesszetek itt nekem – nevettem fel. Mennyire hiányoznak nekem ezek a srácok.

-          Dehogyis. – Tették fel a kezeiket egyszerre, mire újra mosolyognom kellett.

-          Megyek fiúk, megkeresem Bastit. További jó szórakozást!

Odamentem Bastihoz, aki épp egy lánnyal beszélgetett.

-          Sziasztok – köszöntem. – Hogy érzed… - Itt megálltam, és a lányt kezdtem el bámulni, aki nagyon ismerős volt. Aztán eszembe jutott, hogy honnan. – Kathrin?

-          Nikki?

-          Öhm… Ismeritek egymást? – Szólt közbe Bastian.

-          Egy suliba jártunk. Az egyetlen lány, aki elviselt. – Néztem fel Bastira – És ti? Honnan ismeritek egymást?

-          Unokatesók vagyunk. El se hiszem, hogy találkozunk. De azért örülök – mosolygott rám Kathrin.

-          Soha nem is mondtad, hogy ő az unokatesód. Én is örülök. – Valóban így gondoltam. Bántam, hogy miután végeztünk, megszakadt a kapcsolatunk. De most itt van. Az egyetlen lány barátom. Az egyetlen barátnőm.

-          Lányok, én is itt vagyok.

-          Te honnan ismered Bastit? – Beszélgettünk tovább, mintha nem is hallottuk volna Bastiant.

-          Lukas mutatta be, aztán összejöttünk.

-          Jártok? – Lepődött meg, mire furcsán néztem rá.

-          Nem olvasol újságot?

-          Jaj, biztos azért nem tudom, mert most jöttem csak vissza Németországba. Egy angol klubnál játszottam egy évet. Nem rég érkeztem vissza. Örülök nektek.

-          Mondom, én is itt vagyok. – Ölelt át Basti, hogy észrevegyem végre.

-          Jól érzed magad? – Néztem fel rá.

-          Igen. Köszönöm – mondta, és kaptam egy puszit.

-          Komolyan azt gondoltad, hogy mindenki elfelejtette a születésnapodat? – Nevettem ki. – Szépeket gondolsz rólunk. Hízelgő.

Nagyon sokáig fenn voltunk, és beszélgettünk. Bastin látszott, hogy mennyire örül. Hajnalban mikor az utolsó vendég is elment, és Bastian szülei elfoglalták a vendégszobát, Lukas is menni készült.

-          Én még nem adtam oda az ajándékom – mondta Bastinak. – Remélem, tetszik a színe. Ehhez pedig egy jó tanács, – nyújtott át egy borítékot – ha tényleg síelni, akkor ne Nikkivel menj, mert ő azt sem tudja, mi való a kezébe, és mi a lábára.

-          Nagyon vicces vagy. – Forgattam meg a szemeimet.

-          Köszönöm szépen – köszönte meg Lukasnak nevetve. – Igen, tetszik a színe.

-          Akkor jó. Sziasztok, jó éjszakát!

-          Jó éjt!

Gyorsan lezuhanyoztunk, aztán beültünk az ágyba.

-          Én is úgy gondoltam, hogy az ajándékodat, majd akkor adom oda, ha kettesben leszünk. – Nyúltam a fiókhoz, és kivettem belőle az albumot. – Remélem tetszeni fog. Nem tudtam mit vegyek, így inkább csináltam. – Odaadtam neki, majd vártam, hogy végiglapozza.

-          Ez nagyon szép lett – suttogta. – Köszönöm szépen. – Csókolt meg lágyan. – Szeretlek.

-          Én is szeretlek.