A focin keresztül - Áll a bál

-          Jó-jó. Nyugi. Mondd el mi a gond. – ültetett le Merte

-          Nekimentem Ronaldonak, mert meglökött, és meg abszolút nem normális.

-          Wow. Ügyes vagy. – veregetett vállon Thomas

-          Nenene. – kaptam a vállamhoz

-          Megütött?

-          Aha.

-          Hát Basti helyében én is meg akarnám ölni. – mondták páran

-          Nem kell nagyobb botrány, mondom. Ő szebben néz ki, mint én. Ne aggódjatok, nem hiszem, hogy legközelebb kötözködik. – húztam el a szám – Valószínű én öltem volna meg, ha nem jön Kaká. Jut eszembe, az ő szobája merre van, nem tudja valaki?

-          A másodikon, a 2003-as, ha jól tudom.

-          Köszi. Mindjárt jövök.

Gyorsan beszálltam a liftbe. Kopogtam.

-          Szia, ugye nem szeretnél megverni? – vigyorgott

-          Marha vicces. – húztam el a szám, miközben arra gondoltam, ma már annyiszor tettem meg ezt a mozdulatot, hogy jobb lett volna inkább egész nap ilyen fejjel mászkálni – Tulajdonképpen azért jöttem, hogy megköszönjem, hogy szét szedtél minket, és hogy bocsánatot kérjek a kellemetlenségért. Nem akartam, csak…

-          Elborította az agyad a lila köd? – folytatta

-          Honnan tudtad, hogy ezt akarom mondani?

-          Roni is ezt mondta.

-          Ezt a kifejezést sem használom többé. – jegyeztem meg – Szóval köszönöm, és bocsánat.

-          Hát szívesen, nem mondom, hogy máskor is. – nevetett, mire megforgattam a szemem

Rezgett a telefon a zsebemben, megnéztem a kijelzőt. Bastian.

-          Bocsi, mennem kell… azt hiszem most jön az igazi letolás. – húztam el újra a számat, esküszöm, hogy egyszer így fog maradni

-          Szia.

Felvettem a telefont, és közben elindultam.

-          Hol vagy? – szólt bele

-          Épp a szoba felé tartok.

-          Helyes. – rakta le

Gratuláltam magamnak. Csak én tudom annyira felhúzni Bastit, hogy ellenségesen viselkedjen. Beléptem. Mindenki egy emberként nézett rám a nappaliból, csak Basti nem volt ott. Gondoltam a szobába van, úgyhogy bementem. Az ágyon a feküdt, a plafont nézte. Még csak rám sem nézett mikor bejöttem. Az ajtóban toporogtam.

-          Teljesen elment az eszed? – kérdezte úgy öt perc után, de továbbra sem nézett rám

Nem tudtam, hogy most válaszolnom kéne, vagy csak hallgatnom.

-          Minek kellett nekimenni? Minek veszed fel a hülyeségeit?

-          Mert nem...

-          Nem láttátok rajta, hogy nincs magánál?

-          Miért ne lett vol…

-          Egyáltalán nem volt…

-          NE szakíts félbe, ha beszélek. Megmondtam, senki nem lökdöshet, ha nincs rá oka. Ha te most idejönnél meglökni, talán elnézném, mert tudom, hogy megérdemlem. De akkor gyere ide, és lökjél fel! Mert még az is jobb, minthogy úgy beszélsz, mint egy hülyegyerekkel. Nem jó kedvemből mentem neki, elhiheted.

-          Nem foglak lökdösni, és nem fogok semmi ilyet csinálni, mert különb vagyok nála – emelte fel a hangját, és egyúttal fel is ült

-          Jól haladunk. Kiabálj, attól biztos jobb lesz. Csak 22 ember fogja végighallgatni.

-          Nem érdekel, hogy hányan hallgatják végig.

-          Hazamenjek?

-          Ne zsarolj.

-          Nem zsarollak, de ha neked jobb az én balhéim nélkül, akkor megértem. Zűrös lány vagyok, sok hülyeségem van. Végül is ki fogja ezt elnézni nekem bármikor is? Csak tudod mi a gáz? Hogy mindig én jövök ki rosszul a dolgokból. Ha téged lökdösött volna mit csináltál volna? Te is nekimentél volna, tudom. Mindenki neki ment volna. Mindenki. Nem csak én. Nem csak én vagyok ilyen rohadtul büszke.

-          Igen, nekimentem volna. De nem akkor látom, hogy nincs magánál.

-          De mondom, hogy nem láttam, hogy nincs magánál? Honnan kellett volna tudnom, hogy mit vett be, vagy csinált az elmúlt fél órában? Nem látszott rajta semmi. Kérdezd meg Adrit. Ennyire… – hajoltam közel Bastianhoz – ennyire volt tőle. Ilyen közel beszélgettek, ő sem vette észre. De örülök, hogy te még ezt is megtudtad volna állapítani. Még mindig ugyanaz a kérdésem. Hazamenjek?