A focin keresztül - Vendég

-          Szia. Hogy hogy itt vagy? Jól vagy? Mi újság? – özönlöttek a kérdések Michael Ballack felé. Mindenkinek eltűnt az álmosság a szeméből.

-          Nem gondoltam, hogy ennyire örültük majd nekem. Gratulálok srácok az eredményekhez, a mai este is szép volt. Jöttem egy kis ösztönzésre.

Mindenki levágta magát gyorsan egy ülőalkalmatosságra, és kérdezgették Michaelt.

-          Hogy van a lábad?

-          Az orvosom azt mondta, hogy szépen javul, de még egy jó ideig tutira nem lesz a régi.

-          Meddig maradsz?

-          Ameddig szükségetek van rám. Amíg ki nem dobtok. – tette hozzá viccesen

Én csendben figyeltem az eseményeket. A srácok igazán örültem Michaelnek. Mindenkin látszott, hogy mennyire felnéznek rá. Lou-t letettem aludni már mikor megjöttünk. Egy idő után mindenki elment lefeküdni, de Basti előbb még bemutatott Michaelnek.

-          Szeretném bemutatni a barátnőmet. – tolt maga elé Basti

-          Nikki Bleiblich, ha nem tévedek. – mosolygott rám Michael, mire nagyon meglepődtem

-          Honnan…?

-          Pár éve bekapcsoltam a TV-t, és női foci ment benne. Megnéztem, pont játszottál. Hát meg kell mondjam annyira megfogott amit csináltál, hogy elkezdtem női focit nézni.

Hát be kell valljam köpni-nyelni nem tudtam. Michael segített ki.

-          Én pedig Michael Ballack vagyok.

-          Ja. Tudom. – nyögtem ki

-          Oké-oké. Aludj erre egyet. Te is pihenj Bastian, rengeteg időnk lesz még beszélgetni.

Én fürödtem hamarabb, így mire Basti végzett én már aludtam. Egy pillanatra felkeltem, amikor mellém feküdt, de hamar visszaaludtam. Nem így reggel. Lou átmászott rajtunk, és ennivalóért nyavalygott.

-          Drága kicsi keresztfiam, nem szeretnék még aludni pár órácskát? – dünnyögtem

-          Éhes vagyok. – lökdösött tovább, míg mind a hárman fel nem keltünk

Kimásztunk az ágyból, és a fiúk lementek reggelizni, de én még nem voltam éhes, ezért leültem kinn Marko mellé.

-          Összefutottam tegnap legjobb barátunkkal, Beckhammel. Elhordott minket minden szépnek, például csalónak, meg hogy lefizettük a bírót.

-          Faszkalap. Mit mondtál?

-          Csupán csak annyit, hogy jó utat. Látnod kellett volna a fejét. – nevetett, majd én is, ahogy elképzeltem. – Szerintem tegnap mi kikészítettük. – nevetettünk tovább

-          Nagyon gonoszak vagyunk. – jegyeztem meg, de a nevetést nem hagytam abba

-          Nagyon jó kedvetek van ma. – jelent meg Toni is – Min nevettek?

-          Tényleg, min nevetünk? – nézett rám Marko, mire újra kitölt belőlem a nevetés

-          Nem tudom.

-          Uram atyám. Mit szívtatok? – ült le a tévéhez

-          A Nationalelf érdekes meccsen búcsúztatta az angol válogatottat. Az angolok ezen a VB-n, szinte semmit nem mutattak, ellenben a remek formában lévő németekkel. Messze ők nyújtják a legélvezhetőbb játékot. Mesut Özil bravúros játéka, Thomas Müller tehetsége ámulatba ejti az egész világot. Mostantól nem ciki a német válogatottnak szurkolni. – mondta a riporter

-          Miért eddig az volt? – jött be Michael is

-          Mi lehet a titkuk? A fiatal átlag életkor, vagy Joachim Löw, szövetségi kapitány kék pulóvere? Nem tudni, de mindenesetre jó lesz rájuk odafigyelni…és érdemes is. – folytatta a hülyeségét

-          Szerintem kapcsoljunk el. – tanácsolta Michael

-          Hű, ettől a sok hülyeségtől megéheztem. – álltam fel aztán lementem

Lenn Lukas, Basti és Lou ült, Arjen Robben társaságában.

-          Hello. – ültem le én is közéjük – Ne nézzetek TV-t, ha nem akartok hülyeségeket hallgatni.

-          Igen, erre már rájöttünk. – helyeseltek mindannyian

-          Ilyet még tutira nem hallottatok. Szerintetek mitől ilyen jó a csapat? – mikor kíváncsian néztek rám, folytattam – Jogi kék felsőjétől.

Ezen jót nevettek, aztán Arjen felállt.

-          Na és felmegyek, nem sokára edzés, meg még ki tudja, hogy mi. Aztán sok szerencsét a kék pulcsinak. – poénkodott

-          Ó, köszönjük szépen, ne aggódj átadjuk.  – folytatta Basti, én meg addig lenyúltam Basti fánkját.

-          Te, veszed el a kezed. Az az enyém.

-          Volt. – haraptam bele

Ekkor érkezett meg az ebédlőbe Roni, majd odajött hozzám.

A focin keresztül - Újabb győzelem

Sziasztok megint! 6-0 lett a mai meccs... akkora alázás volt, hogy csak na. Robben, Müller, Ribéry, és idesorolhatjuk Westermannt is :D Remélem mostmár csak ilyen meccsek lesznek, és így játszunk mindig ;) Jó olvasást:) Puszii(L)

-          Hadd ne találgassunk. – nyavalyogtak egyből

-          Oké-oké. Ma egy kis városnézésre megyünk, oroszlánok és társai…

Volt, akinek nem sok kedve volt menni, zötykölődni a kocsin, de például Lukas teljesen bezsongott tőle. Alig várta, hogy induljunk, fényképezőgépe, mint letehetetlen dolgát most is magával hozta. A kis körút nagyon érdekes volt, jó volt ilyen helyen is járni, és megismerni az itteni kultúrát. Videóztunk, fényképeztünk, hülyültünk. Az idő is jó volt, szóval jól éreztük magunkat. Hazafelé vettem pár sportújságot, mert érdekelt, hogy mit írnak, milyen esélylatolgatások vannak.

-          Amúgy hogy van a lában, Bastian? – kérdezte Joachim már a hotelben

-          Nem olyan vészes, de azért vigyáznom kell, hogy lépek.

-          Majd szeretném, ha még egyszer megnézné az orvos.

-          Oké. Remélem, játszhatok.

-          Én is, én is. – sóhajtott – Na, én felmegyek,  ne öljétek meg egymást holnapig. – köszönt el ily módon, aztán távozott

A meccsre való felkészülést folytatta Basti, de nem végzett teljes értékű munkát. Aztán előjött az angolok elleni meccs. Végül az orvos Bastianra bízta a döntést, hogy játszik-e vagy sem, ő pedig vállalta. Az újságokban az esélyeket az eddigi eredményekhez, statisztikához hasonlították. Tízszer nyert a német válogatott és tizenötször az angol, ám egyik csapat sem nyert egymás után kétszer, és legutóbb az angolok nyertek, úgyhogy ha az eddig számításokat nézzük, most nekünk kell nyerni. Semmi kedvem nem volt Beckhammel összefutni, még is sikerült. Igen, ez az én szerencsém.

-          Schweinsteiger barátnője, ha jól emlékszem? – gúnyolódott

-          Egy volt angol válogatott játékos, ha jól emlékszem? – szóltam vissza

-          De felvágták a nyelved, remélem már lefoglaltátok a hazafelé tartó járatot.

-          Nektek? Természetesen. Szerintem ideje menned, már előre elkezdheted a vígasztalásukat.

-          Nagyon biztos vagy bennük, nem baj annál nagyobbat koppansz. Hm, jó a nadrágod. – folytatta tovább

Basszus…a Victoria Beckham nadrágot vettem fel. Nem vagyok normális. Bosszankodtam.

-          Csak az emlékedre vettem fel, úgy sajnálom, hogy nem lehetsz most a pályán. – próbáltam a gyenge pontját piszkálni

-          Ezt hagyd abba, hallod? – lépett közelebb fenyegetően, ekkor jött ki Marko az öltözőből

-          Azt hiszem, a ti öltözőtök arra van. – mutatta az utat Davidnek

Beckham hátrébb lépett, aztán mérgesen elvonult.

-          Mi volt? Azért örültem volna, ha neki is beversz egyet. – nevetett fel

-          Csak idejött pattogni, hogy meg van-e már a repülőjegyünk. Én meg nem hagytam magam, ennyi az egész. Úgy utálom ezt az embert. – ráztam meg a fejem

-          Valamiért meg tudom érteni. Na, gyere be. Basti már hiányolt.

Bementünk, aztán leültem Lukas és Basti közé. Szerencsére volt elég idegeskedni valójuk, így nem kérdezték meg, mit csináltam. Basti rám hajtotta a fejét, Lukasra meg rájött a pesszimista öt perc, és sikerült a többiekre is ráragasztania. Aztán Joachim lépett be, és belekezdett a kis beszédébe.

-          Fiúk, fiúk! Csendet. Játszatok, ahogy tudtok. Már megbeszéltük a taktikát. A védelem zárjon rendesen, de ne csak arra koncentráljatok. Valószínű, ők is nagy figyelmet fordítanak a védekezésre. Amikor lehetőségünk van, támadjunk. Okozzatok nekik meglepetést. A lényeg, hogy a saját focinkat játsszuk, erőltessétek rájuk. Megcsináljátok. megcsináljuk. Halljam. Megcsináljuk.

-          Megcsináljuk. – hangzott fel kórusban, aztán felpattantak

-          Na, menjetek kifelé. Szünetben találkozunk. Nem kell izgulni. Jók lesztek. – veregette őket egyesével vállon, ahogy mentek ki

Bastian utoljára megölelt, aztán átvettem Lukastól Lout.

-          Menjetek, menjetek. – szólt Joachim

Én is elég feszült voltam. Még dolgozott benne az előbbi kis szócsata, és hát természetesen az egészséges izgalom ott volt bennem is, ahogy mindenki másban. Ilyenkor kicsit úgy éreztem magam, mintha én magam mentem volna ki a pályára játszani. Ilyenkor éreztem, hogy mennyire szerettem, hogy mennyire vágytam még most is utána. Lehet újra kéne kezdeni. Talán.
Látszott, hogy két európai válogatott játszik egymás ellen. Az idő nagy részét a középpályán töltötték el. Mind a ketten ugyan azt próbálták játszani, és bár érdekes körülmények között, de mi nyertünk. Érdekes körülménynek mondható egy meg nem adott angol gól. A visszajátszásból egyértelműen látszott, hogy az a labda benn volt, az partjelző valamit nagyon elnézett. 4-1-re nyertek a fiúk. Egy Miro, egy Poldi és két Müller góllal szemben állt Upson szépítője. Ami egy hatalmas nagy fénypontja volt a meccsnek, az Manu gólpassza. Na meg mikor szépen seggrecsüccsent egy kirúgás után. Amikor a játékvezető hármat belefújt a sípjába óriási üdvrivalgás kíséretében ugrottunk fel a kispadról, és a pályáról is felénk rohantak. Mielőtt Beckham bekullogott az öltözőbe, még rámosolyogtam egyet. Amint Poldi átvette Lout, Bastian felkapott és megpörgetett.

-          Hát ezért kellett izgulni? – mosolyogtam rá

A szokásos ünneplés után visszamentünk a hotelbe, ahol egy váratlan vendég várt minket.

A focin keresztül - Régi történetek

Sziasztok! Lett az oldalnak fejléce, amit Livinek köszönhetünk :) KÖszönöm szépen ezúton is neked (L)
Remélem tetszeni fog a rész. A Sebis történetemnek holnap lesz új része, bocsánat a csúszásokért. :9
Csük mindenkinek (K) Várom a véleményeket! :D

Másnap meccs következett. Ghána az ellenfél, és mindenképpen győzni kell, mert úgy biztos a továbbjutás. Ennek tudatában mindenki még jobban izgult, mint általában szoktak, aztán egy utolsó hajrá után megindultak kifelé. Jerome még kilencezerszer megölelte a tesóját, aztán viccelődve megjegyezte, hogy nem szeretné, ha megint tönkre tenné bárkinek is a lábát – utalva ezzel Michael Ballackra. Joachim tovább alkudozott a nagyfejeseknél, és végül megenegdték, hogyne csak én, de Lou is ott ülhessen. Meghallgattuk a himnuszt és elkezdődött a meccs. A mérkőzést Ghána kezdte. Sokfelől halhattuk még a meccs előtt olyan találgatásokat, hogy a németek bosszút állnak-e Ballack sérüléséért, de természetesen erről szó sem volt. Az első helyzetet Cacau szenvedte ki, de nem volt veszélyes. Innentől kezdett kicsit éledezni a csapat, szépen passzolgattak előre, hátra. King(t)son eddig egész jól védett, így nem hagyott esélyt sem Thomasnak, sem Lukasnak. Ezek után következett pár ghánai helyzet, de minden ki tudták kapcsolni. A labdabirtoklási arány 60-40 százalékkal oszlott el. A meccs egész jól pörgött, ha nem a srácok játszották volna, meg lettem volna vele elégedve, de így majd csak akkor nyernek is. Nagyobb helyzeteknél az egész kispad felugrott, majd fejfogva vissza is ült. Egy időre lelassult a játék, de az első sárga lap melyet egy ghánai játékos kapott, újra felpörgette az eseményeket. Egyik kaputól a másikhoz rohangáltak, kapkodtuk a fejünket, na meg kapkodtunk a fejünkhöz. Vége volt az első félidőnek. Lelkesen jöttek be az öltözőbe, ahol Joachim tovább tüzelte őket. Tizenöt perc után újul erővel sétáltak ki a pályára. Ghána továbbra is a kontratámadásokra épített. Ghánai oldalon Asamoah és Ayew teljesítménye kiemelkedő, előbbi a a 45. perc környékén majdnem gólt lőtt. Gyorsan jött is rá a válasz, Özil robbant ki, és Asamoah próbálkozásával ellentétben ő betalált. 1-0. A ghánaiak nem szomorkodtak, igyekeztek minden lehetőséget megragadni, sőt végül mindent egy lapra téve, feladták a kontrajátékot, és támadtak keményen. A 80. perc előtt láttam, hogy Basti mintha kicsit máshogy futna, mint ahogy természetes, és a többieknek is feltűnt. Végül a 80. percben le is kellett cserélni. Az orvos megnézte mi a baj, aztán a kezelés után odaült mellém. A sok vuvuzelától nem lehetett hallani, amit a másik mondott. Meg akartam kérdezni, hogy jól van-e, de feladtam, hisz úgysem hallaná meg. Valószínűleg tudta, hogy mit szeretnék, mert rám mosolyogott és bólintott egyet. A meccs eredményén már nem tudott változtatni Ghána, és mi sem szereztünk több gólt, de ez így is megfelelt. Csoportelsőként továbbjutottunk, és ez volt a lényeg. A szokásosnál is tovább ünnepeltünk, egy kisebb zenekar énekelgetett nekünk, Basti pedig táncra invitálta a csapattársait. Ekkor én elbújtam Lukas háta mögött, hogy véletlenül se támadjon kedve engem is ,,felkérni,,. Miután kellőképpen elfáradtunk, visszamentünk a hotelbe, és aludtunk egy nagyot.

Másnap reggel hajfájásra ébredtem. Kikászálódtam a srácok közül, és a fürdőben felöltöztem. Kivettem egy gyógyszert, és lementem enni, hogy ne éhgyomorra vegyem be. Rajtam kívül nem sokan keltek ilyen korán. Pár argentin ült lenn, meg Manu egyedül. Leültem mellé.

-          Szép jó reggelt. – köszöntött

-          Jobbat. – dünnyögtem

-          Úh, sápadt vagy. Mi a baj?

-          Csak női gondok. – húztam a számat, aztán leerőltettem pár falatot a torkomon

-          Jobbulást.

-          Pár óra, utána jól leszek.

Miután megettem a reggelit - amit hozzáteszem egyáltalán nem kívántam – bevettem a gyógyszert.

-          Ha nem haragszol, akkor én most felmegyek, lefekszem egy kicsit, hátha jobb lesz. – álltam fel

-          Én is megyek. Megnézem mit csinálnak ezek a hétalvók.

Fenn bementem a szobába, és mit látnak szemeim? Basti szétterpeszkedve, Lukas szintén, Lou pedig elfoglalta a maradék helyet. Kiügyeskedtem a takarómat, és kimentem a kanapéra. Be kell valljam nem volt valami kényelmes. Hál Istennek nem kellett sokáig ott szenvednem.

-          Hát te, miért itt kinn vagy? – jött ki Manu a szobájukból

-          Fiúk lecsaptak a helyemre. – nevettem

-          Gyere be hozzánk, mi már fenn vagyunk, lefeküdhetsz az én ágyamba, az kényelmesebb, mint ez.

-          Köszönöm. – álltam is fel, aztán bementem hozzájuk – Sziasztok.

-          Hello-bello. – köszönt vidáman Holgi, Merte és Mesut is – később kiderült, azért jött át ide, hogy ne unatkozzon amíg a többiek alszanak.

-          Aludni akarsz, mert akkor csendbe maradunk. – kérdte Manu

-          Jaj, dehogyis. Csak fetrengek egy kicsit.

A srácok próbálták elterelni a figyelmem, és régi történeteket kezdtek el mesélni.

        ­-     Jaj, és mikor a nuttelás reklámokat forgattuk. - nevetett fel Manu

-          Azt hányszor vettük fel. – nevetett ő is – és valamelyikünk mindig elrontotta. Emlékszel mikor leestél a székről?

-          Az azért volt, mert nem tudtatok elénekelni két nyamvadt sort.

-          Hát az énekórákat nem tartalmazta a szerződés… Nekem a kedvencem az amikor odajön a kissrác, hogy autógrammot kérjen a labdájára. De azt is meddig forgattuk. Mindenkinek kellett volna egyetlen egy falatot ennie, de mire sikerült megcsinálni, addigra már mindenki jól lakott.

-          Fúj, azt hittem, hogyha még egy falatot meg kell belőle ennem, kihányom az egészet.

Én meg csak nevettem rajtuk, és végül már nem éreztem, hogy görcsöl a hasam.

-          Mi ez a nevetés? Nikki, itt van? – hajolt be Basti

-          Itt vagyok. Csak régi sztorikat mesélnek. – álltam fel – Köszönöm srácok, a helyet, meg mindent.

-          Nincs mit. Jól vagy már?

-          Igen, igen. Köszi, tényleg. – mentem ki Bastihoz

-          Mi a baj? – kérdezte is rögtön

-          Semmiség, csak eljött a kedvenc 5 napom a hónapban.

-          Miért nem keltettél fel?

-          Ha felkeltelek, attól még fájni fog, úgyhogy felesleges lett volna. Már amúgy is jól vagyok, hatott a gyógyszer, úgyhogy el is felejthetjük egy időre az egészet.

-          Lejössz velem enni?

-          Én már ettem, de lekísérlek. – indultunk is el – Mit csinálunk ma?

-          Nem tudom, majd megint kitalálunk valamit, aztán elütjük vele az időt.

Így is lett. Miután megreggelizett felmentünk. Szinte már mindenki fenn volt, úgyhogy nekiálltuk páran PS-ezni, FIFA-zni, sakkozni, csocsózni, meg ilyesmikkel foglaltuk el magunkat. Épp Basti és Holgi sakkozott, ami mindenkit jó kedvre derített.

-          Nézd. – mutatott a TV-re Basti

-          Ezt nem játszod el minden évben, Schweinsteiger. Nem fog összejönni. – rázta a fejét Holgi – Akkora egy csaló vagy.

-          Één? Ki kérem magamnak… - vágott hitetlenkedő fejet

-          Jaj, azt a videót még én is láttam. – nevettem fel én is – Ne is tagadd le…

-          Azaz, álljál csak melléjük. Meg ne védj.

-          Ó, bocsi, az hittem te meg tudod magad védeni.

-          Na játszunk. – fordult vissza Holgi a táblához – Hol a bástyám?

-          Hát ott. – mutatta meg neki Basti

-          A másik. Nem hiszem el, én veled nem játszok többet. Nincs még egy ilyen ember a világon.

A nagy nevetés közepette lépett be Joachim a szobába.

-          Szép jó napot az uraknak. – köszönt be

-          Ó, köszönöm. – szólaltam meg

-          És a hölgynek is természetesen. – javította ki magát –Terveztünk mára programot, hogy ne csak itt benn üljetek. Ki találja ki, hogy mi az?

A focin keresztül - Keresztanya

Sziasztok! Megint két hét elteltével jelentkeztem csak. Bocsánat minden olvasótól, csak nem jöttek be a számításaim, mai az írást illeti. De ma itt van mind a két történet folytatása, remélem tetszenek, és jöjjenek azok a komik :) Még pár óra hosszáig kellemes hétvégét nektek!
UI: Vesztett a Bayern...azóta is sajog a kezem xD

Még egy jó darabig ott álltunk, egymást átölelve. Azon gondoltam, hogy lehet valaki ennyire szeretni. Sosem éreztem még ilyet. Ki akartam állni a világ legmagasabb pontjára, és órákig csak ordibálni, hogy mennyire boldog vagyok, hogy mennyire szeretem. És a legjobb az egészben, hogy viszont szeretnek. Úgy szeretett, ahogy vagyok, a sok hülyeségemmel együtt. Úgy, ahogy még senki más. A szél fúlni kezdett, én pedig megborzongtam.

-          Gyere, menjünk be. – suttogta

-          Nem szeretnék. Túl jó ez most.

-          Tudom, de meg fogsz fázni.

-          Nem fogok. Melegítesz. – öleltem át szorosabban

-          Jó, de akkor vedd fel a kabátomat. – kezdte el levenni

-          Akkor inkább menjünk be, mert ha te megfázol az már számít. Elvégre nem állhatok be helyetted focizni.

-          Lehet, hogy jobb lenne a csapat.

-          Aj, legyen már önbecsülésed. – indultunk el befelé

-          Az önbecsülésem igenis tökéletes. – kérte ki magának, aztán előre engedett az ajtóba

Felmentünk a szobánkhoz, aztán mi is csak tengődtünk, mint a többiek. Egy idő után meccsekre terelődött a téma, és az eszmecserébe mi is beszálltunk. Hát be kell vallani, volt pár különböző vélemény. A nagy hangoskodás közben alig hallottuk meg, hogy kopognak. Én mentem ajtót nyitni.

-          Hello. – gőzöm sem volt, milyen nyelven szóljak az illetőhöz

-          Szia. Kevin Prince Boateng vagyok. Jerome tesója. Ő itt van? – mutatkozott be, gondolom látta rajtam, hogy nem tudom hová tenni

-          Nikki Bleiblich. Persze, gyere be. – fogtam vele kezet, majd elálltam az ajtóból

Jerome, épp a szobájában volt, úgyhogy beszóltam neki, bár az ajtót csak a negyedik benyitás után találtam el. Kevin (na, én önkényesen kineveztem Kevinnek, ha nem baj, de a Prince nekem nem áll a számra- szerk) jót nevetett rajtam, aztán egy köszönöm után besétált a tesójához, én pedig visszaültem a többiekhez, akik szintén jót derültek a bénázásomon.

-          Persze, egyikőtök se mondta volna meg, hogy melyik az ő szobája. – szóltam oda, mire abba hagyták a nevetgélést

Lukas, Moni és Lou jött ki a szobából, és egy kis figyelmet kértek.

-          Nos, Moninak haza kell mennie, mivel a főnöke egy idegesítő ember, és képtelen adni neki egy pár szabadnapot. Moni felajánlotta, hogy itt hagyja nekem Lou-t. Zavarna ez titeket?

A kérdésre mindenki nemmel válaszolt, de akadt egy kérdés. Ki vigyáz majd Lou-ra, amikor meccs van, edzés és minden más egyéb?

-          Arra gondoltunk, hogy ez a feladat Nikkire hárulna, persze, ha zavarja, és nem szeretné, akkor nem muszáj. – ránézett rám Moni – Reggel beszélgettünk, és most Lukasszal is beszéltünk arról a témáról. Tényleg hülye voltam, és nagyon sajnálom.

-          Ezer örömmel vigyázok rá. – a mondandója másik felére inkább nem reagáltam

-          Remek. Ja, és még valami. – mosolyogtak, és továbbra is engem néztek – Nem tudom tudod-e, hogy Bastian Lou keresztapja. –itt leesett az állam – A keresztanyjával megszakadt a kapcsolat, és nem foglalkozik egyáltalán Lou-val. Amikor keresztszülőket választottunk, téged akartalak, de nem tartottuk a kapcsolatot…mindegy tudod. Szóval most, hogy kibékültünk, és tulajdonképpen nincs keresztanyukája, lennél te? – ha eddig le volt esve az állam, akkor most le is szakadt

Pár perc fáziskéséssel reagáltam csak. Felálltam, és átöleltem Lukast, miközben boldogan mondtam igent. Moninak is adtam két puszit, aztán visszaültem a helyemre. Mindenki mosolygott, és gratulált. Lounak pedig drága Poldim magyarázta el a kialakult helyzetet, nem mintha olyan sokat értett volna belőle.

Az esti meccset már Lukasék sem hagyták ki. Spanyolország-Honduras (2-0). Nem igazán szeretem a spanyol focit, ezért unott fejjel néztem végig. Amikor vége lett bezuhantunk az ágyba, és aludtunk is el. Reggel Lukas elköszönt Monitól, aztán Lou, én és Moni kimentünk a reptérre.

-          Örülök, hogy megbeszéltük a dolgokat. Vigyázz rá nagyon. – mondta el még egyszer mielőtt elindult volna a gép felé – Légy jó Lou. – nyomott egy puszit a homlokára, aztán tényleg elindult

Megvártuk amíg eltűnt a látóterünkből, aztán megkérdeztem Lout, hogy a hotelbe, vagy Lukashoz szeretne menni, természetesen a második lehetőséget választotta, így beszálltunk egy taxiba, és elindultunk a pálya felé. A bejáratnál elakadtunk, ugyanis nem akartak beengedni. Áldottam Dietert, amiért a múltkor megadta a telefonszámát. Gyorsan felhívtam, és jött is szólni, hogy engedjenek be. Leültünk a pálya mellé, és figyeltük, ahogy edzenek, közben pedig Lou kérdéseire válaszolgattam. Elmagyaráztam miért csinálják ezeket a feladatokat, mit hogy hívnak, stb.

-          Én is labdázni akarok. – jelentette ki végül

Odafordultam Dieterhez, aki már nyújtotta is a labdát felénk. Arrébb vonultunk, hogy ne zavarjuk a srácokat, és elkezdtünk labdázni. Dobáltuk, gurítottuk, rúgtuk, mindent csináltuk vele, amit egy labdával lehetett.

-          Azaz, azaz, taníts csak neki. – mosolyogott rám Lukas, aztán Loura nézett – Te leszel a világ legjobb játékosa.

-          Ó, ha engem egy ilyen nő tanította volna meg focizni. – jelent meg Basti is

-          Nem volt neked arra szükséged, hogy tanítsanak. Véredben van. – bókoltam én is

-          Na, jó kell egy kép. – vette el a telefonját, és Lout a kezünkbe nyomta – Csííz.

-          Kinek az ötlete volt, hogy én legyek a keresztanyuja?

-          Hát ugye, én azt akartam eredetileg is, aztán most Moni vetette fel. Jut eszembe, mivel fenyítetted be, hogy ekkora változás következett be nála? Itthagyta Lout, nem féltékenykedik…

-          Csak beszélgettünk. Megértettem vele, hogy nem kell féltékenykednie, ennyi csupán. Meg hát megígértem még a múltkor neked, hogy beszélek vele. Tudod, mikor felhívtam Bastiant, hogy kések a randiról.

-          Hát most kezdek én féltékennyé válni. – vágott komoly fejet Basti, de amikor ránéztünk elnevette magát – Azok a fejek. Erről is kellett volna egy kép.

A focin keresztül - Örökké

Először szóhoz sem jutott. Köztem a családja között forgatta a fejét. Hol kinyitotta a száját, hol becsukta. Gondoltam segítek neki elkezdeni.

-          Menj már. – löktem meg

-          Ezt te csináltad? – nézett rám, és végre hang is jött ki a torkán

-          Kitudja. – mosolyogtam, aztán becsuktam rájuk az ajtót

Basti az egyik fotelben ült, lehunyt szemekkel. Az ölébe ültem, mire felnyitotta szemeit.

-          Na mi az? – ölelt át

-          Semmise. Fáradt vagy?

-          Nem nagyon. Lukas mit szólt?

-          Még ha tudott volna. – mosolyogtam

-          Mondtam már, hogy mennyire szeretlek? – megráztam a fejemet – Hát akkor nagyon, nagyon, nagyon szeretlek.

-          Én is téged. – adtam neki egy puszit az arcára

-          De cukiiik. – visított fel mellettünk lányos hangon Marko

-          Irigykedsz? – kérdezte tőle Basti

-          Őszintén? Hááát… - aztán a mondat nevetésbe fulladt, és mindenki vele együtt nevetett

Felvetettem az ötletet, hogy menjünk le enni, mire mindenki heves beleegyezéssel állt fel. Beszóltam Lukaséknak, de ők nem jöttek most le, viszont Lou-t megkaptam, hogy vigyázzak rá. Tényleg hatásos volt a beszélgetésünk Monival. Ezelőtt biztos, hogy nem bízta volna rám. Kihoztam Lou-t magammal, de amikor meglátta Bastit rögtön odaszaladt hozzá. Bastian pedig felkapta és megpörgette. Akkor, ahogy őket néztem, jutott először eszembe, hogy vele akarom leélni az életemet. Lukas arra is megkért szóljak Joachimnak, hogy mi van, és hogy kihagyná a mai meccset. Elindultunk enni, de még előtte el akartam intézni a beszélgetést Jogival.

-          Menjetek le, majd utánatok megyek, beszélek Joachimmal. – mondtam Bastiannak, aztán pár percre elváltak útjaink

Gyorsan felmentem, most lépcsőn, aztán bekopogtam.

-          Elfejeltettem szólni, hogy Lukasnak meglepetést szerveztem. Eljött a családja hozzá, és most ki szeretné hagyni a meccset, ha van rá mód.

-          Rendben. – mondta egy sóhajtás után – Legközelebb azt szeretném, hogy előre szólj, ha ilyeneket tervezel. A tegnapi napot illetően pedig majd szeretnék veled beszélni, de most nem igazán érek rá.

-          Akkor nem tartalak fel. Szólj, ha ráérsz. Szia. – mentem is el

Nem mutatta nagyon, de tudtam, hogy mérges rám. Már neki is sok voltam. A tegnapi balhé, hogy Basti miattam hagyta ki a meccset, hogy a háta mögött szervezkedtem, és hogy most Lukas is kihagyja a meccset. Gratuláltam magamnak, amiért még Jogit is ki tudtam hozni a sodrából, pedig őt nem könnyű.

-          Mi ez a fancsali kép? – kérdezte Jansen, amikor leültem közé és Bastian közé

-          Lehet gratulálni, de sikerült magamra haragítanom Joachimot.

-          Ugyan már. Mit ártottál neki?

-          Rossz hatással vagyok a játékosaira, és

-          Rám kifejezetten jó hatással vagy. – fordult felém Basti eg pillanatra, aztán tovább etette Lout. ,,Egyem meg, de édesek”

-          Akkor be is fejezném a mondatot. – adtam hangot nemtetszésemnek – és miattam hagyják ki a meccseket, most már két napja. Nem szóltam neki erről az idehívom Monit dologról sem. Végül bunyóztam Ronaldoval.

Az említett éppen akkor lépett be az ebédlőbe, és mérgesen rám villant a szeme. Basti is felnézett, hogy miért fordult mindenki egy irányba, aztán figyelmeztetően nézett Ronaldora, aki végül elfordult és visszament oda, ahonnan jött, és mi is tovább folytattuk az evést.

-          Nem mondod, hogy neki is tésztát adsz! – kiáltottam fel nevetve, amikor láttam, hogy Lou tányérjában is az van

-          Kikérem magamnak, hogy ő kérte. – nézett rám duzzogva

-          Jól van szívem, vald be, hogy rajongsz a tésztás kajákért.

-          Aj, lebuktam. De ne aggódj, te egy hajszállal előrébb vagy a fontossági sorrendemben.

-          Élvezet veletek egy asztalnál enni. – szólt közbe Jerome

-          Vedd csak nyugodtan megtiszteltetésnek. – vágtam rá

-          Árad belőled a szerénység. – szólt a témához Thomas is

-          Akárcsak belőled. – veregette vállon a mellette ülő Miro

-          Feladom. Bármit mondok, mindig beszól. – görbült le Thomas szája

-          Felesleges tagadni, veletek is élvezet az étkezés. – szúrt vissza Basti

Egymáson, illetve saját magunkon – ez utóbbi inkább Toninál jelentkezett, ugyanis nagy előszeretettel nevetett a saját viccein – nevetgélve telt el a meccsig az idő. Akkor viszont mindannyian felvonultunk a szobába, és kényelembe helyezve magunkat, elkezdtük nézni a meccset. Lou végignézte az első meccset, ami Portugália-Dél-Korea volt 7-0. Én nem igazán néztem, mert akárhányszor Ronaldot mutatták bennem egyre jobban ment fel a pumpa. A második meccset már nem igazán volt kedve végig ülni, úgyhogy szereztünk két autót, és játszani kezdtünk velük. Hihetetlen, hogy egy két éves gyereknek mennyi kérdése van. Minden második szó a miért kérdőszócska volt. Ettől függetlenül imádtam.

-          Szeretsz kocsizni?

-          Amikor akkora voltam, mint te, akkor imádtam.

-          Már nem szoktál?

-          Már nem.

-          Miért? – tette fel az új kedvenc szavamat

-          Mert nincs rá időm.

-          Van kedvenc kocsid? – kérdezgetett tovább

-          Élek-halok az Audikért. Neked mi a kedvenced?

-          Ferrari. Apa megígérte, hogy vesz nekem egyet.

-          Hú, akkor apa nagyon jó kedvében lehetett. – nevettem

-          Lényeg, hogy megígérte. – ,,Van beszélőkéje a kissrácnak…”

Amikor vége lett a meccsnek, Basti bejött a szobába szólni, aztán lementünk. Louist visszaszolgáltattuk Poldiéknak, aztán Bastiannak kilométer hiánya támadt, és megkért, hogy menjek le vele sétálgatni a kertbe. Felkaptam a lila dzsekit, és a lila cipőm, amúgy meg egy szürke gatya volt rajtam.

-          Mehetünk. – léptem mellé, mire megfogta a kezem

Így sétáltunk csendbe egymás mellett elég sokáig. Aztán valamiért megszólaltam, csak úgy kijött, pedig nem volt szándékomban közölni vele. Nem tudtam, hogyan fogadná, mit gondolna rólam.

-          Tudod, min gondolkozom délután óta?

-          Nem, de mindjárt megtudom. – mosolygott rám aranyosan

-           Szóval csak... Nem tudom, az gáz, hogyha úgy érzem, hogy életem végéig veled akarok maradni?

-          Dehogyis gáz. Elhiszed, hogy én lennék a világ legboldogabb embere? – ölelt magához szorosan – Olyan aranyos vagy.

-          Nem hiszem el, mert tudom, hogy az én lennék. – motyogtam a mellkasába elvörösödve

-          Szeretlek. Mindennél jobban. Örökké – emelte fel a fejem, aztán lágy csókot lehet ajkaimra