A focin keresztül - Régi történetek

Sziasztok! Lett az oldalnak fejléce, amit Livinek köszönhetünk :) KÖszönöm szépen ezúton is neked (L)
Remélem tetszeni fog a rész. A Sebis történetemnek holnap lesz új része, bocsánat a csúszásokért. :9
Csük mindenkinek (K) Várom a véleményeket! :D


Másnap meccs következett. Ghána az ellenfél, és mindenképpen győzni kell, mert úgy biztos a továbbjutás. Ennek tudatában mindenki még jobban izgult, mint általában szoktak, aztán egy utolsó hajrá után megindultak kifelé. Jerome még kilencezerszer megölelte a tesóját, aztán viccelődve megjegyezte, hogy nem szeretné, ha megint tönkre tenné bárkinek is a lábát – utalva ezzel Michael Ballackra. Joachim tovább alkudozott a nagyfejeseknél, és végül megenegdték, hogyne csak én, de Lou is ott ülhessen. Meghallgattuk a himnuszt és elkezdődött a meccs. A mérkőzést Ghána kezdte. Sokfelől halhattuk még a meccs előtt olyan találgatásokat, hogy a németek bosszút állnak-e Ballack sérüléséért, de természetesen erről szó sem volt. Az első helyzetet Cacau szenvedte ki, de nem volt veszélyes. Innentől kezdett kicsit éledezni a csapat, szépen passzolgattak előre, hátra. King(t)son eddig egész jól védett, így nem hagyott esélyt sem Thomasnak, sem Lukasnak. Ezek után következett pár ghánai helyzet, de minden ki tudták kapcsolni. A labdabirtoklási arány 60-40 százalékkal oszlott el. A meccs egész jól pörgött, ha nem a srácok játszották volna, meg lettem volna vele elégedve, de így majd csak akkor nyernek is. Nagyobb helyzeteknél az egész kispad felugrott, majd fejfogva vissza is ült. Egy időre lelassult a játék, de az első sárga lap melyet egy ghánai játékos kapott, újra felpörgette az eseményeket. Egyik kaputól a másikhoz rohangáltak, kapkodtuk a fejünket, na meg kapkodtunk a fejünkhöz. Vége volt az első félidőnek. Lelkesen jöttek be az öltözőbe, ahol Joachim tovább tüzelte őket. Tizenöt perc után újul erővel sétáltak ki a pályára. Ghána továbbra is a kontratámadásokra épített. Ghánai oldalon Asamoah és Ayew teljesítménye kiemelkedő, előbbi a a 45. perc környékén majdnem gólt lőtt. Gyorsan jött is rá a válasz, Özil robbant ki, és Asamoah próbálkozásával ellentétben ő betalált. 1-0. A ghánaiak nem szomorkodtak, igyekeztek minden lehetőséget megragadni, sőt végül mindent egy lapra téve, feladták a kontrajátékot, és támadtak keményen. A 80. perc előtt láttam, hogy Basti mintha kicsit máshogy futna, mint ahogy természetes, és a többieknek is feltűnt. Végül a 80. percben le is kellett cserélni. Az orvos megnézte mi a baj, aztán a kezelés után odaült mellém. A sok vuvuzelától nem lehetett hallani, amit a másik mondott. Meg akartam kérdezni, hogy jól van-e, de feladtam, hisz úgysem hallaná meg. Valószínűleg tudta, hogy mit szeretnék, mert rám mosolyogott és bólintott egyet. A meccs eredményén már nem tudott változtatni Ghána, és mi sem szereztünk több gólt, de ez így is megfelelt. Csoportelsőként továbbjutottunk, és ez volt a lényeg. A szokásosnál is tovább ünnepeltünk, egy kisebb zenekar énekelgetett nekünk, Basti pedig táncra invitálta a csapattársait. Ekkor én elbújtam Lukas háta mögött, hogy véletlenül se támadjon kedve engem is ,,felkérni,,. Miután kellőképpen elfáradtunk, visszamentünk a hotelbe, és aludtunk egy nagyot.
Másnap reggel hajfájásra ébredtem. Kikászálódtam a srácok közül, és a fürdőben felöltöztem. Kivettem egy gyógyszert, és lementem enni, hogy ne éhgyomorra vegyem be. Rajtam kívül nem sokan keltek ilyen korán. Pár argentin ült lenn, meg Manu egyedül. Leültem mellé.
-          Szép jó reggelt. – köszöntött
-          Jobbat. – dünnyögtem
-          Úh, sápadt vagy. Mi a baj?
-          Csak női gondok. – húztam a számat, aztán leerőltettem pár falatot a torkomon
-          Jobbulást.
-          Pár óra, utána jól leszek.
Miután megettem a reggelit - amit hozzáteszem egyáltalán nem kívántam – bevettem a gyógyszert.
-          Ha nem haragszol, akkor én most felmegyek, lefekszem egy kicsit, hátha jobb lesz. – álltam fel
-          Én is megyek. Megnézem mit csinálnak ezek a hétalvók.
Fenn bementem a szobába, és mit látnak szemeim? Basti szétterpeszkedve, Lukas szintén, Lou pedig elfoglalta a maradék helyet. Kiügyeskedtem a takarómat, és kimentem a kanapéra. Be kell valljam nem volt valami kényelmes. Hál Istennek nem kellett sokáig ott szenvednem.
-          Hát te, miért itt kinn vagy? – jött ki Manu a szobájukból
-          Fiúk lecsaptak a helyemre. – nevettem
-          Gyere be hozzánk, mi már fenn vagyunk, lefeküdhetsz az én ágyamba, az kényelmesebb, mint ez.
-          Köszönöm. – álltam is fel, aztán bementem hozzájuk – Sziasztok.
-          Hello-bello. – köszönt vidáman Holgi, Merte és Mesut is – később kiderült, azért jött át ide, hogy ne unatkozzon amíg a többiek alszanak.
-          Aludni akarsz, mert akkor csendbe maradunk. – kérdte Manu
-          Jaj, dehogyis. Csak fetrengek egy kicsit.
A srácok próbálták elterelni a figyelmem, és régi történeteket kezdtek el mesélni.
        ­-     Jaj, és mikor a nuttelás reklámokat forgattuk. - nevetett fel Manu
-          Azt hányszor vettük fel. – nevetett ő is – és valamelyikünk mindig elrontotta. Emlékszel mikor leestél a székről?
-          Az azért volt, mert nem tudtatok elénekelni két nyamvadt sort.
-          Hát az énekórákat nem tartalmazta a szerződés… Nekem a kedvencem az amikor odajön a kissrác, hogy autógrammot kérjen a labdájára. De azt is meddig forgattuk. Mindenkinek kellett volna egyetlen egy falatot ennie, de mire sikerült megcsinálni, addigra már mindenki jól lakott.
-          Fúj, azt hittem, hogyha még egy falatot meg kell belőle ennem, kihányom az egészet.
Én meg csak nevettem rajtuk, és végül már nem éreztem, hogy görcsöl a hasam.
-          Mi ez a nevetés? Nikki, itt van? – hajolt be Basti
-          Itt vagyok. Csak régi sztorikat mesélnek. – álltam fel – Köszönöm srácok, a helyet, meg mindent.
-          Nincs mit. Jól vagy már?
-          Igen, igen. Köszi, tényleg. – mentem ki Bastihoz
-          Mi a baj? – kérdezte is rögtön
-          Semmiség, csak eljött a kedvenc 5 napom a hónapban.
-          Miért nem keltettél fel?
-          Ha felkeltelek, attól még fájni fog, úgyhogy felesleges lett volna. Már amúgy is jól vagyok, hatott a gyógyszer, úgyhogy el is felejthetjük egy időre az egészet.
-          Lejössz velem enni?
-          Én már ettem, de lekísérlek. – indultunk is el – Mit csinálunk ma?
-          Nem tudom, majd megint kitalálunk valamit, aztán elütjük vele az időt.
Így is lett. Miután megreggelizett felmentünk. Szinte már mindenki fenn volt, úgyhogy nekiálltuk páran PS-ezni, FIFA-zni, sakkozni, csocsózni, meg ilyesmikkel foglaltuk el magunkat. Épp Basti és Holgi sakkozott, ami mindenkit jó kedvre derített.
-          Nézd. – mutatott a TV-re Basti
-          Ezt nem játszod el minden évben, Schweinsteiger. Nem fog összejönni. – rázta a fejét Holgi – Akkora egy csaló vagy.
-          Één? Ki kérem magamnak… - vágott hitetlenkedő fejet
-          Jaj, azt a videót még én is láttam. – nevettem fel én is – Ne is tagadd le…
-          Azaz, álljál csak melléjük. Meg ne védj.
-          Ó, bocsi, az hittem te meg tudod magad védeni.
-          Na játszunk. – fordult vissza Holgi a táblához – Hol a bástyám?
-          Hát ott. – mutatta meg neki Basti
-          A másik. Nem hiszem el, én veled nem játszok többet. Nincs még egy ilyen ember a világon.
A nagy nevetés közepette lépett be Joachim a szobába.
-          Szép jó napot az uraknak. – köszönt be
-          Ó, köszönöm. – szólaltam meg
-          És a hölgynek is természetesen. – javította ki magát –Terveztünk mára programot, hogy ne csak itt benn üljetek. Ki találja ki, hogy mi az?

4 megjegyzés:

  1. mégegyszer - kábé ezredszerre is - nagyon szivesen:D olyan képet csinálni, amin ez a két lökött van, mindig öröm:D
    tökjól visszajöttek a ghána elleni meccsről az emlékek, pedig már alig-alig rémlett, hogy mi történt akkor... még az eredmény sem jutott az eszembe:$
    és a meccs utáni tánc:DDD láttam azt a videót xD és sírtam a röhögéstől és muszáj volt egymás után sokszor megnéznem:D
    nutella reklámok<3 ezt a témát már tegnap jól megbeszéltük:D a friedriches góllövős reklámot egyik sem tudja überelni;)
    ezt a videót, amit a végén emleget Nikki viszont nem ismerem:O majd megmutatod:D de nagy csibész ez a Basti<3<3
    és ahogy jogit ismerem, tuti valami jó kis elfoglaltságot talált ki nekik:DD
    puszi(L)
    Liiiv

    VálaszTörlés
  2. akkor sztem még sokszor elfogod mondani (ezesetben le fogod írni) xDD köszönöm :)
    Ezért késett a rész, mert elkezdtem írni, aztán először a meccs hangulata miatt nem tudtam tovább írni, aztán meg a videónézegetéstől xDD A táncolós vidit én is kilencezerszer néztem meg.. annyira bolondok :D:D(L)
    Persze, hogy megmutatom D::D
    köszi a komit, meg a fejlécet xDD csak azért is :D
    Puszi
    Nix( csak nem volt kedvem bejelentkezni)

    VálaszTörlés
  3. ha mégegyszer megköszönöd:@:D<3 annak komoly következményei lesznek :DD
    a videónézegetésben kicsit én is hibás vagyok :$ elkapott a nutellaláz, mikor megemlítetted, utána meg már csak úgy jött a többi...:DD nagyonhülyéék a táncolósban:D Badstubeer(L)
    megnéztem a videót és rájötte, hogy már láttam, csak nem figyeltem eléggé xD
    wááá, nincstöbb köszöngetés xD
    puszii
    Liiiv

    majd vmikor msn-re is feltévedek, csak most sokat kell tanulni-.-"

    VálaszTörlés
  4. ó, itt kezdődött a csodálatos közös pályafutásunk :D már akkor is mindent milliószor megköszöntél, mintha ettől kevésbé kellene hálátlannak érezned magad, mi? xD de nem amúgy, nem vagy hálátlan... (csak néha xD)
    nem lehetett valami csodameccs az a ghána elleni, mert még mindig újdonság volt a végeredmény. amúgy az az Asamoah gyerek... '06-ban a VB-n a németeknél is volt egy Asamoah :O biztos ez olyan név, mint braziloknál a Silva meg da Silva... hogy minden második embert úgy hívnak xD
    Mesutka mondhatott volna viccet... xDD annyira hiányolom xD
    minden fontosabbat megemlítettem már az előzőekben :D ja, és Benni oldalt.
    L.

    VálaszTörlés