A focin keresztül - Újabb győzelem

Sziasztok megint! 6-0 lett a mai meccs... akkora alázás volt, hogy csak na. Robben, Müller, Ribéry, és idesorolhatjuk Westermannt is :D Remélem mostmár csak ilyen meccsek lesznek, és így játszunk mindig ;) Jó olvasást:) Puszii(L)

-          Hadd ne találgassunk. – nyavalyogtak egyből

-          Oké-oké. Ma egy kis városnézésre megyünk, oroszlánok és társai…

Volt, akinek nem sok kedve volt menni, zötykölődni a kocsin, de például Lukas teljesen bezsongott tőle. Alig várta, hogy induljunk, fényképezőgépe, mint letehetetlen dolgát most is magával hozta. A kis körút nagyon érdekes volt, jó volt ilyen helyen is járni, és megismerni az itteni kultúrát. Videóztunk, fényképeztünk, hülyültünk. Az idő is jó volt, szóval jól éreztük magunkat. Hazafelé vettem pár sportújságot, mert érdekelt, hogy mit írnak, milyen esélylatolgatások vannak.

-          Amúgy hogy van a lában, Bastian? – kérdezte Joachim már a hotelben

-          Nem olyan vészes, de azért vigyáznom kell, hogy lépek.

-          Majd szeretném, ha még egyszer megnézné az orvos.

-          Oké. Remélem, játszhatok.

-          Én is, én is. – sóhajtott – Na, én felmegyek,  ne öljétek meg egymást holnapig. – köszönt el ily módon, aztán távozott

A meccsre való felkészülést folytatta Basti, de nem végzett teljes értékű munkát. Aztán előjött az angolok elleni meccs. Végül az orvos Bastianra bízta a döntést, hogy játszik-e vagy sem, ő pedig vállalta. Az újságokban az esélyeket az eddigi eredményekhez, statisztikához hasonlították. Tízszer nyert a német válogatott és tizenötször az angol, ám egyik csapat sem nyert egymás után kétszer, és legutóbb az angolok nyertek, úgyhogy ha az eddig számításokat nézzük, most nekünk kell nyerni. Semmi kedvem nem volt Beckhammel összefutni, még is sikerült. Igen, ez az én szerencsém.

-          Schweinsteiger barátnője, ha jól emlékszem? – gúnyolódott

-          Egy volt angol válogatott játékos, ha jól emlékszem? – szóltam vissza

-          De felvágták a nyelved, remélem már lefoglaltátok a hazafelé tartó járatot.

-          Nektek? Természetesen. Szerintem ideje menned, már előre elkezdheted a vígasztalásukat.

-          Nagyon biztos vagy bennük, nem baj annál nagyobbat koppansz. Hm, jó a nadrágod. – folytatta tovább

Basszus…a Victoria Beckham nadrágot vettem fel. Nem vagyok normális. Bosszankodtam.

-          Csak az emlékedre vettem fel, úgy sajnálom, hogy nem lehetsz most a pályán. – próbáltam a gyenge pontját piszkálni

-          Ezt hagyd abba, hallod? – lépett közelebb fenyegetően, ekkor jött ki Marko az öltözőből

-          Azt hiszem, a ti öltözőtök arra van. – mutatta az utat Davidnek

Beckham hátrébb lépett, aztán mérgesen elvonult.

-          Mi volt? Azért örültem volna, ha neki is beversz egyet. – nevetett fel

-          Csak idejött pattogni, hogy meg van-e már a repülőjegyünk. Én meg nem hagytam magam, ennyi az egész. Úgy utálom ezt az embert. – ráztam meg a fejem

-          Valamiért meg tudom érteni. Na, gyere be. Basti már hiányolt.

Bementünk, aztán leültem Lukas és Basti közé. Szerencsére volt elég idegeskedni valójuk, így nem kérdezték meg, mit csináltam. Basti rám hajtotta a fejét, Lukasra meg rájött a pesszimista öt perc, és sikerült a többiekre is ráragasztania. Aztán Joachim lépett be, és belekezdett a kis beszédébe.

-          Fiúk, fiúk! Csendet. Játszatok, ahogy tudtok. Már megbeszéltük a taktikát. A védelem zárjon rendesen, de ne csak arra koncentráljatok. Valószínű, ők is nagy figyelmet fordítanak a védekezésre. Amikor lehetőségünk van, támadjunk. Okozzatok nekik meglepetést. A lényeg, hogy a saját focinkat játsszuk, erőltessétek rájuk. Megcsináljátok. megcsináljuk. Halljam. Megcsináljuk.

-          Megcsináljuk. – hangzott fel kórusban, aztán felpattantak

-          Na, menjetek kifelé. Szünetben találkozunk. Nem kell izgulni. Jók lesztek. – veregette őket egyesével vállon, ahogy mentek ki

Bastian utoljára megölelt, aztán átvettem Lukastól Lout.

-          Menjetek, menjetek. – szólt Joachim

Én is elég feszült voltam. Még dolgozott benne az előbbi kis szócsata, és hát természetesen az egészséges izgalom ott volt bennem is, ahogy mindenki másban. Ilyenkor kicsit úgy éreztem magam, mintha én magam mentem volna ki a pályára játszani. Ilyenkor éreztem, hogy mennyire szerettem, hogy mennyire vágytam még most is utána. Lehet újra kéne kezdeni. Talán.
Látszott, hogy két európai válogatott játszik egymás ellen. Az idő nagy részét a középpályán töltötték el. Mind a ketten ugyan azt próbálták játszani, és bár érdekes körülmények között, de mi nyertünk. Érdekes körülménynek mondható egy meg nem adott angol gól. A visszajátszásból egyértelműen látszott, hogy az a labda benn volt, az partjelző valamit nagyon elnézett. 4-1-re nyertek a fiúk. Egy Miro, egy Poldi és két Müller góllal szemben állt Upson szépítője. Ami egy hatalmas nagy fénypontja volt a meccsnek, az Manu gólpassza. Na meg mikor szépen seggrecsüccsent egy kirúgás után. Amikor a játékvezető hármat belefújt a sípjába óriási üdvrivalgás kíséretében ugrottunk fel a kispadról, és a pályáról is felénk rohantak. Mielőtt Beckham bekullogott az öltözőbe, még rámosolyogtam egyet. Amint Poldi átvette Lout, Bastian felkapott és megpörgetett.

-          Hát ezért kellett izgulni? – mosolyogtam rá

A szokásos ünneplés után visszamentünk a hotelbe, ahol egy váratlan vendég várt minket.