A focin keresztül - Keresztanya

Sziasztok! Megint két hét elteltével jelentkeztem csak. Bocsánat minden olvasótól, csak nem jöttek be a számításaim, mai az írást illeti. De ma itt van mind a két történet folytatása, remélem tetszenek, és jöjjenek azok a komik :) Még pár óra hosszáig kellemes hétvégét nektek!
UI: Vesztett a Bayern...azóta is sajog a kezem xD

Még egy jó darabig ott álltunk, egymást átölelve. Azon gondoltam, hogy lehet valaki ennyire szeretni. Sosem éreztem még ilyet. Ki akartam állni a világ legmagasabb pontjára, és órákig csak ordibálni, hogy mennyire boldog vagyok, hogy mennyire szeretem. És a legjobb az egészben, hogy viszont szeretnek. Úgy szeretett, ahogy vagyok, a sok hülyeségemmel együtt. Úgy, ahogy még senki más. A szél fúlni kezdett, én pedig megborzongtam.

-          Gyere, menjünk be. – suttogta

-          Nem szeretnék. Túl jó ez most.

-          Tudom, de meg fogsz fázni.

-          Nem fogok. Melegítesz. – öleltem át szorosabban

-          Jó, de akkor vedd fel a kabátomat. – kezdte el levenni

-          Akkor inkább menjünk be, mert ha te megfázol az már számít. Elvégre nem állhatok be helyetted focizni.

-          Lehet, hogy jobb lenne a csapat.

-          Aj, legyen már önbecsülésed. – indultunk el befelé

-          Az önbecsülésem igenis tökéletes. – kérte ki magának, aztán előre engedett az ajtóba

Felmentünk a szobánkhoz, aztán mi is csak tengődtünk, mint a többiek. Egy idő után meccsekre terelődött a téma, és az eszmecserébe mi is beszálltunk. Hát be kell vallani, volt pár különböző vélemény. A nagy hangoskodás közben alig hallottuk meg, hogy kopognak. Én mentem ajtót nyitni.

-          Hello. – gőzöm sem volt, milyen nyelven szóljak az illetőhöz

-          Szia. Kevin Prince Boateng vagyok. Jerome tesója. Ő itt van? – mutatkozott be, gondolom látta rajtam, hogy nem tudom hová tenni

-          Nikki Bleiblich. Persze, gyere be. – fogtam vele kezet, majd elálltam az ajtóból

Jerome, épp a szobájában volt, úgyhogy beszóltam neki, bár az ajtót csak a negyedik benyitás után találtam el. Kevin (na, én önkényesen kineveztem Kevinnek, ha nem baj, de a Prince nekem nem áll a számra- szerk) jót nevetett rajtam, aztán egy köszönöm után besétált a tesójához, én pedig visszaültem a többiekhez, akik szintén jót derültek a bénázásomon.

-          Persze, egyikőtök se mondta volna meg, hogy melyik az ő szobája. – szóltam oda, mire abba hagyták a nevetgélést

Lukas, Moni és Lou jött ki a szobából, és egy kis figyelmet kértek.

-          Nos, Moninak haza kell mennie, mivel a főnöke egy idegesítő ember, és képtelen adni neki egy pár szabadnapot. Moni felajánlotta, hogy itt hagyja nekem Lou-t. Zavarna ez titeket?

A kérdésre mindenki nemmel válaszolt, de akadt egy kérdés. Ki vigyáz majd Lou-ra, amikor meccs van, edzés és minden más egyéb?

-          Arra gondoltunk, hogy ez a feladat Nikkire hárulna, persze, ha zavarja, és nem szeretné, akkor nem muszáj. – ránézett rám Moni – Reggel beszélgettünk, és most Lukasszal is beszéltünk arról a témáról. Tényleg hülye voltam, és nagyon sajnálom.

-          Ezer örömmel vigyázok rá. – a mondandója másik felére inkább nem reagáltam

-          Remek. Ja, és még valami. – mosolyogtak, és továbbra is engem néztek – Nem tudom tudod-e, hogy Bastian Lou keresztapja. –itt leesett az állam – A keresztanyjával megszakadt a kapcsolat, és nem foglalkozik egyáltalán Lou-val. Amikor keresztszülőket választottunk, téged akartalak, de nem tartottuk a kapcsolatot…mindegy tudod. Szóval most, hogy kibékültünk, és tulajdonképpen nincs keresztanyukája, lennél te? – ha eddig le volt esve az állam, akkor most le is szakadt

Pár perc fáziskéséssel reagáltam csak. Felálltam, és átöleltem Lukast, miközben boldogan mondtam igent. Moninak is adtam két puszit, aztán visszaültem a helyemre. Mindenki mosolygott, és gratulált. Lounak pedig drága Poldim magyarázta el a kialakult helyzetet, nem mintha olyan sokat értett volna belőle.

Az esti meccset már Lukasék sem hagyták ki. Spanyolország-Honduras (2-0). Nem igazán szeretem a spanyol focit, ezért unott fejjel néztem végig. Amikor vége lett bezuhantunk az ágyba, és aludtunk is el. Reggel Lukas elköszönt Monitól, aztán Lou, én és Moni kimentünk a reptérre.

-          Örülök, hogy megbeszéltük a dolgokat. Vigyázz rá nagyon. – mondta el még egyszer mielőtt elindult volna a gép felé – Légy jó Lou. – nyomott egy puszit a homlokára, aztán tényleg elindult

Megvártuk amíg eltűnt a látóterünkből, aztán megkérdeztem Lout, hogy a hotelbe, vagy Lukashoz szeretne menni, természetesen a második lehetőséget választotta, így beszálltunk egy taxiba, és elindultunk a pálya felé. A bejáratnál elakadtunk, ugyanis nem akartak beengedni. Áldottam Dietert, amiért a múltkor megadta a telefonszámát. Gyorsan felhívtam, és jött is szólni, hogy engedjenek be. Leültünk a pálya mellé, és figyeltük, ahogy edzenek, közben pedig Lou kérdéseire válaszolgattam. Elmagyaráztam miért csinálják ezeket a feladatokat, mit hogy hívnak, stb.

-          Én is labdázni akarok. – jelentette ki végül

Odafordultam Dieterhez, aki már nyújtotta is a labdát felénk. Arrébb vonultunk, hogy ne zavarjuk a srácokat, és elkezdtünk labdázni. Dobáltuk, gurítottuk, rúgtuk, mindent csináltuk vele, amit egy labdával lehetett.

-          Azaz, azaz, taníts csak neki. – mosolyogott rám Lukas, aztán Loura nézett – Te leszel a világ legjobb játékosa.

-          Ó, ha engem egy ilyen nő tanította volna meg focizni. – jelent meg Basti is

-          Nem volt neked arra szükséged, hogy tanítsanak. Véredben van. – bókoltam én is

-          Na, jó kell egy kép. – vette el a telefonját, és Lout a kezünkbe nyomta – Csííz.

-          Kinek az ötlete volt, hogy én legyek a keresztanyuja?

-          Hát ugye, én azt akartam eredetileg is, aztán most Moni vetette fel. Jut eszembe, mivel fenyítetted be, hogy ekkora változás következett be nála? Itthagyta Lout, nem féltékenykedik…

-          Csak beszélgettünk. Megértettem vele, hogy nem kell féltékenykednie, ennyi csupán. Meg hát megígértem még a múltkor neked, hogy beszélek vele. Tudod, mikor felhívtam Bastiant, hogy kések a randiról.

-          Hát most kezdek én féltékennyé válni. – vágott komoly fejet Basti, de amikor ránéztünk elnevette magát – Azok a fejek. Erről is kellett volna egy kép.