A focin keresztül - Hazatérés(ek)

Hamar eljött augusztus első napja is, mikor is Basti szülinapját ünnepeltük, ám ezúttal csak a családjával. Reggel elindultunk hozzájuk, és az éjszakát ott is töltöttük. Basti megkapta az ajándékait mindenkitől, szerencsére mind el is nyerte a tetszését. Másodikán hazamentünk, és befejeztük Tobi költöztetését, amit még két nappal ezelőtt kezdtünk el, csak a nagy melegbe senkinek nem volt kedve egyik háztól a másikig szaladgálni. Mikor készen lettünk ledőltem a fotelbe, és felhívtam Líviát, hogy megérdeklődjem, mi a helyzet vele.

- Itt a rég hallott, talán el is felejtett ismerős – szólt bele.

- Az a minimum, hogy elfelejtelek – ugrattam. – Mesélj, mi van veletek?

- Semmi se. Próbálok megbarátkozni a hellyel, feltalálni magam, elővenni az angoltudásomat, de egyelőre még nem igazán állt át az agyam erre a nyelvre. Hiányzik Németország, Marko is ilyen Torresekkel haverkodik – nevetett. – Képzelheted, milyen jó, mikor a spanyol tiszteletét teszi nálunk. Annyira unszimpatikus, tudom, hogy esélyt sem adok neki, hogy megismerjem, és megváltozzon a véleményem róla, de nem is akarom, hogy így legyen. - Már a múltkor is mondta, hogy nem érzi magát otthon, de biztos voltam benne, hogy hozzászokik majd idővel. – Legalább Markon látom, hogy jól érzi magát. Komolyan csak miatta vagyok még itt.

- Mit szól hozzá?

- Nem igazán mondtam neki. Így is talál elég dolgot, amin vitázhat.

- Azt hittem, rendbe vagytok már – komorultam el.

- Aha, én is – válaszolt röviden. – Erősen gondolkodom, mit csináljak. Szeretem, eljöttem vele ide, hogy együtt lehessünk, erre tovább folytatja a kötekedését, ráadásul nem érzem jól magam itt.

- Mi lenne, ha beszélnél vele, kicsit hazajönnél, ő pedig eldönti, hogy mit akar.

- Vele nem lehet csak így megbeszélni a problémákat. Egyből támad, aztán veszekedés lesz belőle. Mindegy, majd megoldódik. Otthon mizujs?

- Semmi. Unatkozom, munkát keresek, és megvan az esküvői ruhám.

- És még azt mondod semmi? Milyen?

- Majd meglátod. De a harmincegyes számút vettem meg – nevettem.

- Gondolhattam volna, hogy nem fogod élvezni.

- Miért, te élvezted amikor a koszorúslány ruhádat kerestük?

- Milyen munkát keresel? – váltott gyorsan témát. Tudtam, hogy ő is utálta, de az istenért sem vallotta volna be ezek után.

- Fogalmam sincs, de Basti nem díjazza az ötletet.

- Én mondom neked, addig úgy se találsz, amíg görcsösen keresed.

Megpróbáltam felhozni az első számú problémát, azaz Markot, de nem akart róla több szót ejteni, így búcsúzás után bontottuk a vonalat. De nem maradt távol a fülemtől a készülék, mert fogadott bátyám hívott, nagyszerű hírrel. Az Arsenal edzőtábora Kölnben lesz, szóval tudunk majd találkozni. Azon a héten elfelejtettem mindent, ami eddig foglalkoztatott, gondolok például a munkára és az esküvőre, és annyi időt töltöttem Lukasszal amennyit csak lehetett. Ilyenkor érzi meg igazán az ember, hogy mennyire hiányzik neki az illető. Szinte sírtam, mikor megláttam, de az egerek itatása helyett inkább a nyakába ugrottam, és egy darabig nem hagytam, hogy kibontakozzon az ölelésemből.

- Úgy hiányoztál! Mióta elköltöztem még egyszer sem kerültem fulladás közeli állapotba – nevetett, mikor kiszabadult kezeim közül. – Az egyik csapattársam is velünk tart – mutatott a mellette álló sötétebb társára.

- Bemutatsz egy csapattársadnak? Nem emlékszel, hogy alakult legutóbb? – viccelődtem, aztán elfogadtam a csapattárs kezét, miközben kimondtam a nevem.

- Alex Oxlade-Chamberlain. Sokat hallottam rólad – válaszolta angolul, mire mi is nyelvet váltottunk.

Mivel Alex velünk tartott, ma csak sétálgattunk a városban, megmutattuk neki Kölnt, és általános dolgokról beszélgettünk. Sajnos, nem voltunk sokáig együtt, mert jelenésük volt a csapattal, majd edzés is, ezért megbeszéltük, hogy holnap mikor találkozunk, aztán elbúcsúztunk. Hazafelé pityegett a telefonom, üzenetet jelzett, de mivel a közelben jártam, nem néztem meg, csak amikor kivettem a kulcsot a helyéről. Egy óra múlva nálatok vagyok. L. Mit keres ő Németországban? Szakított Marinnal? Újabb kérdések gyártása helyett, próbáltam kíváncsiskodás nélkül kibírni a következő órát. Figyelemelterelésként elmeséltem Bastinak, mi volt Lukasszal. Ő nem tudott jönni, mert edzése volt, bár még mindig nem végzett teljes értékű munkát a sérülése kiújulása miatt. A vasárnapi, Dortmund elleni szuperkupán nem is fog játszani, de remélte, hogy a csapat megnyeri a meccset, mert már nagyon szükséges lenne egy önbizalom növelő győzelem. Erről is váltottunk pár szót, aztán végre megérkezett Livia.

- Kimenjek? – kérdezte Bastian megszokásból. Általában kipateroljuk a nappaliból, mert Livia továbbra sem akarja, hogy más is tudjon az éjszakai kiruccanásáról, ami elég sokszor jön szóba. Éppen bólintani akartam, amikor Liv rávágta, hogy nem kell.

- Ó, életében először nem rak ki a saját lakásomból – ült vissza Bastian.

- Elmesélek valamit, majd utána örülj neki – mondta Livia, aztán meglepetésemre elmesélte neki az egész történetet. Basti jó hallgató volt, ült, bólogatott, de véleményt nem mondott. - Tegnap előtt veszekedtünk… megint, és megfogadtam a tanácsodat – nézett rám. – Megmondtam neki, hogy gondolkozzon, mert ha még mindig azért ilyen, mert nem tudott megbocsájtani, akkor hagyjuk egymást békén, mert sosem fog. Hazajöttem, hogy a távollétemben gondolja át az egészet, aztán majd meglátjuk. Azt mondta majd felhív, ha jutott valamire.

- Biztos vagyok benne, hogy rájön, mit akar. Saját tapasztalat – mondta Basti, mire én is aprót bólintottam.

- Mi van Carolinékkal? – kérdezte kis csend után Livia. Gondolkozott, hogy megkérdezze-e, de végül nem bírta megállni, hogy ne tegye fel.

- Tudtommal megvannak. Nem sokat beszéltem Marcoval, véleményem szerint az utóbbi időben teljesen megkergült.

- Értem.

- Bocs, hogy megkérdezem, de te most hogy állsz Reusszal? – Számítottam rá, hogy Bastian nem lesz kíméletes, és ha valami érdekli, meg fogja kérdezni.

- Ha én azt tudnám. Barátok voltunk, aztán többek, és most nem beszélünk.

- De… hogy is kérdezik a lányok? Bejön vagy tetszik? – A kérdésre mindketten felnevettünk.

- Persze, hogy jó pasinak tartom – sóhajtott lemondóan. – Különben nem lettem volna ott éjszaka, és nem lenne ez az egész felhajtás.

- Marint szereted még? – érkezett a következő kérdés, de úgy tűnt, Livia végleg letisztázta magában a helyzetet, nem éri váratlanul egy kérdés sem, és őszintén akar felelni.

- Tudom, hogy én rontottam el, de sem előtte, sem utána nem volt ugyanolyan, mint régebben. A folyamatos vitázással teljesen eltávolodtunk egymástól, de ez a kis egyedül lét, nem csak neki, hanem nekem is jót fog tenni, mert én sem tudom, mi lenne a helyes. Egyelőre csak azt tudom, hogy a gyűrűt nem lett volna szabad elfogadni abban a helyzetben, legalább addig, amíg nem derül ki, hogy tényleg tudunk-e ugyanúgy viselkedni, mint a baklövésem előtt.

Nem állt szándékomban, és nem is tudtam volna megmondani a történet végkimenetelét. Ebből a hármas, Carolinnal kiegészülve négyes körből még bármi lehet.

Másnap, ahogy Lukasszal megbeszéltük, délelőtt találkoztunk. A kölni házamba mentünk, és odabent kezdtünk beszélgetni. Több okból is jobb volt, hogy ketten voltunk. Egyrészt németül beszéltünk, másrészt így nem csak felszínes dolgok kerültek szóba. Én is, és ő is nyitottabb volt. Basti ma azért nem tudott jönni, mert Lotte ma készítette vele az interjút, de szombaton már neki sincs semmi dolga, úgyhogy újra összejön a hármasunk. Lementünk a kis focipályámhoz, és elkezdtünk dekázgatni, amibe Lukas természetesen meglátta a verseny lehetőségét.

- Ezt csináld meg! – mutatott egy kombinációt, amit aztán tökéletesen leutánoztam.

Felváltva adtuk egymásnak a feladatokat, amelyből én jöttem ki vesztesként, miután leejtettem a labdát. Újabb sorozatba kezdtünk, de ezúttal nem egymást utánoztunk, hanem csak egyszerűen dekázni kellett, ki ejti le hamarabb címmel. Közben beszélgettünk, és már csak azt vettük észre, hogy Lukasnak mennie kell, de egyikünk sem akarta feladni.

- Kénytelen leszel, mert én itt maradhatok életem végéig, neked viszont dolgod van – cukkoltam.

- Aj, de ezt még folytatjuk – kapta el a labdát a kezével.

Otthon Bastival megbeszéltük, kivel mi volt. Lotte kérdezte őt a sérüléséről, az új igazolásokról és a végén megemlítette még az esküvőt is, amire csak szűk szavakkal válaszolt. Szombaton a két srác társaságában gyorsan eltelt az idő, aztán este már a vasárnapot vártam. Éreztem, hogy most meglehet a Dortmund. Bár nem egy nagy kupa ez, és igazából csak a felkészülési meccsekhez tartozik, mégis nagy hangsúllyal bírt, mert a Bayernnek el kell hinni a bajnokságban, hogy le tudja győzni a sárgákat, és erre ez most tökéletes lehetőség lenne. Még délután belenéztem a Köln Arsenal elleni mérkőzésébe, ahol Lukas két gólt szerzett, egyiket büntetőből, a másikat viszont akcióból. Nem csapott különösebb ünneplést, ennyivel megtisztelte volt csapatát. Este Bastival és Tobival ültünk össze, hogy hárman nézzük meg a szuperkupát. Megbeszéltük, hogy most nem megyünk ki a meccsre, így hárman tökéletesen jól elleszünk. Így is lett. Bastian pattogott, én kommentáltam az eseményeket, Tobi pedig viszonylag nyugodtan ült, miközben rajtunk nevetett. Bár az első öt percben Mandzukic megszerezte a vezetést, és a tízedik percben Robben kapufája után, a higgadt Müller be is biztosította azt, a második félidőre egy kicsit elfáradtak a srácok, így a Dortmund játékosai előtt néha szabad tér nyílt a támadásra, aminek meg is lett az eredménye Lewandowski által. Ezután lett igazán parázshangulat, mivel a darazsak mindenképpen egyenlíteni akartak, és jó esélyeik is voltak rá, de szerencsére az eredmény kettő-egy maradt, és a Bayern vehette át a trófeát. Megnéztük, ahogy átveszik a kupát, és kergetik egy darabig Shaqirit, aztán felálltam, hogy kivigyem az üres sörös dobozokat, amiket a két Schweinsteiger termelt. Boldogan aludtam el, hiszen örültem a Bayern sikerének.

Reggel, amint felkeltem eszembe jutott, hogy ezen a héten, pénteken lesz az esküvőnk, és minimális izgalom fogott el, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tűnt is el. Mivel később keltem, Bastian már edzésen volt, melyről hazaérve rögtön belekezdett, milyen fárasztó volt a program a sok rehabilitációs feladat után. Kedveskedő pillanatomban voltam, ezért felajánlottam, hogy átmasszírozom az izmait. Miközben ezen dolgoztam, Livia felhívott, hogy sürgős mondanivalója van. Bastit megkértem, hogy hangosítsa ki, aztán vártam, hogy mondja.

- Ma hívott Marin, és elkezdett fecsegni minden hülyeségről, mintha csak haverok lennénk. Nem is mondott először semmit erről a dologról, amiért már mióta várom, hogy hívjon. Annyira mérges lettem, azt hittem kinyomom, de előtte megkérdeztem, hogy most akkor mi is van, mire azt mondta, neki most így jó, ahogy van, mert azzal tud foglalkozni, amivel akar, nem fárasztja le a sok veszekedés, úgyhogy közöltem vele, hogy életem legnagyobb hibája volt elfogadni tőle a gyűrűt, aztán letettem.

- Ez egy szakítással ér fel? – kotyogott közbe Basti.

- Végeztem Marinnal, igen. De még nincs vége a történetnek. Nem a szakítás fáj a legjobban, hanem, hogy én idióta átmentem Reushoz, mert szükségem lett volna rá, mire ő rezzenéstelen arccal megkérdezte, hogy: Erre jó vagyok? – utánozta Marco hangleejtését. – Meg, hogy ne csak ilyenkor keressem fel, mert nem a lelkemet ápolgató valaki akar lenni. Oldjam meg magam, ahogy akarom, őt meg hagyjam békén.

- Áú – mondta Basti, mikor megcsúszott a kezem, és fájdalmasabb részhez értem.

- Egyébként teljesen igaza van, de attól még nem kéne ennyire bunkónak lennie. Ezzel most azt bizonyította, hogy soha nem akart csak a barátom lenni, akire számíthatok.

- Majd beszélek a fejével – ígértem neki.

- Meg ne próbáld! Nem akarom, oké?

- Jó, akkor nem – vontam vállat.

Úgyis beszélek vele. Nem bírom szó nélkül hagyni, hogy mekkora hülyeséget csinál. Eddig azért nyafogott, hogy ő azt hitte lehet köztük valami, amikor meg lehetne, akkor elhajtja? Hol ebbe a logika? Livia nem az a lány, aki többször oda fog menni hozzá. Nem fog a bocsánatáért esedezni, hanem hagyni fogja és inkább az egészet elfelejti. Ha most nem él a lehetőséggel, biztos vagyok benne, hogy soha nem kapja meg Liviát. Ezt közöltem is vele, amint Livia búcsúzott, és a vonal szabad volt. Bastian csak a fejét rázta, de nem tudott tenni ellene. Marcoval még az elején megígértettem, hogy nem rakja rám a telefont, így akármennyire nem akarta, kénytelen volt végighallgatni. Nem vártam választ, tudtam, hogy úgysem kapok tőle egyből, de reméltem, hogy egy kicsit elgondolkozik, és majd beszél Liviaval. Innentől az ő dolguk, én már tényleg nem szólok bele. Mielőtt letettem, még megkértem, hogy ne szóljon erről a beszélgetésről Liviának, mire hasonló megjegyzést tett, mint Bastian, aki szerint engem az ellenkezőjére kell megkérni, mint amit igazából szeretnének.

Szerdán Basti a Bayernnel lépett pályára, míg a többi válogatott Frankfurtban játszott Argentína ellen. Mind a két meccsen négy gól született, három-egyes elosztásban, azzal a különbséggel, hogy míg Bastiék nyertek, addig a válogatott kikapott egy rendkívül idegesítő és vicces meccsen. Bastiannal felváltva dühöngtünk, és estünk le a székről a nevetéstől. Másnap már rendesen gyomorgörccsel keltem. Holnap van a nagy nap, és ahogy Lotténak mondtam most kezdem érezni a súlyát. Rettentően vártam, hogy végre kimondjam az igent, és vége legyen ennek a felhajtásnak, de szívesen meg is szöktem volna. Nem tudom, miért volt az idegesség, nem egy nagy feladat belépkedni a pap elé, elismételni, amit mondd, de azt hiszem, ez még az egészséges izgalom fogalmába tartozik, amivel várni kell egy ilyen napot.