A focin keresztül - Készülődés

Sziasztok! Több blogon is láttam bevezetve, és mivel ti sem vagytok valami aktívak kommenteléseket illetően, ezért arra gondoltam én is bevezetem. ÍMMeglátjuk, hogy megy majd. Szóval a lényeg, csak 4 komi után lesz új rész. Hajrá csajok ;)

-          Nem találtam benne kivetni valót… - mondtam

-          De? – kérdezett vissza, mert hallotta a mondat befejezetlenségét.

Sokáig nem válaszoltam, ő pedig türelmesen várt. Újramérlegeltem az egészet, az előnyöket, a hátrányokat, aztán meghoztam a döntést.

-          Kevés a 2 éves szerződés? – kérdezte Karin

-          Dehogyis. – ráztam a fejem - Minden jó, minden rendben van. – vettem fel a tollat az asztalról, és egy nagy levegő után odafirkantottam a nevem a megfelelő helyre.

-          Üdv nálunk. – mondta Karin, majd kezet ráztunk. – Itt a csapat programja. Ez pedig a te edzésterved. Kicsit formába hozunk, utána edzhetsz a többiekkel.

-          Köszönöm. – vettem el, majd köszönés után elindultam kifelé

Focizni fogok. Jó érzéssel töltött el a gondolat. Végül mégsem hazafelé indultam, hanem apuék cége felé vettem az irányt.

-          Hello Lilian. – köszöntem a recepciós lánynak – Apáék ráérnek?

-          Mrs. Bleiblich megbeszélésen van, Mr. Bleiblich pedig az irodájában. Ő most jelenleg ráér. – nézett fel a monitorról. – Szóljak neki, hogy felmész?

-          Nem kell, majd észreveszi, ha ott leszek. Egyébként még mindig idegesítő ez a Mr. és Mrs. Bleiblichozás. – húztam el a számat

-          Tudom már mondta, Miss Bleiblich. – vigyorgott rám. – De a legtöbb embernek ezt kell mondjam, és már megszoktam. Lehet egy kérdésem? – bólintottam – Tényleg Schweinsteigerrel jársz? – kérdezte félénken

-          Igen. – mutattam fel az éppen csörgő telefonom, a kijelzőjén Basti képe villogott – Szia. – vettem fel

-          Merre jársz? – kérdezte

-          Apunál vagyok, akartalak már hívni.

-          Persze. Jó szokásodhoz híven húzod az agyam. – nevetett a telefonba – Szóval? Mi volt? Mesélj! – sürgetett, én pedig intettem egyet Liliannek, és elindultam apu felé

-          2 évre írtam alá. – közöltem vele

-          Tudtam én, hogy nem fogsz nemet mondani.

-          Jól van, na. Majd beszélünk otthon, ugyan is most az összes ember engem bámul, és hallgatja, hogy mit beszélek. – mondtam jó hangosan, hogy mindenki hallja, mire rögtön elfordultak, és úgy tettek, mintha észre se vettek volna.

-          Oké-oké. Rázzál csak le. Szeretlek. Szia.

-          Én is szeretlek. Szia. – tettük le, aztán gyors léptekkel elmentem apu irodájához. Kopogtam.

-          Jöjjön be. – kiabált ki apa

-          Jó napot! Csak a papírokért jöttem. – mentem be mosolyogva, és ő is elnevette magát

-          Nem szóltál, hogy jössz.

-          Mert nem volt tervben, de gondoltam nem telefonon mondom el, hogy újra focizok.

-          Most erre mit mondjak? – húzta el a száját – Én már beletörődtem, hogy ezt szeretnéd csinálni, de anyád kemény dió lesz.

-          Éppen ezért szeretnélek megkérni arra, hogy esetleg te adagold be neki. – mosolyogtam rá tündérien

-          Nem. – kaptam a határozott választ – Ez a te ügyed. Te a focit választottad, akkor küzdj meg érte anyáddal. Most mennem kell. Sietek vissza. Várd meg, és beszélj vele. – utalt anyára, aztán egyedül hagyott

Duzzogva vágtam le magam az egyik fotelbe, és bekapcsoltam a TV-t. Pár perccel később, egy fiatal srác nyitott be, egy kajás asztallal maga előtt.

-          Apád küldi. – lökte elém a kocsit bunkón, majd ki akart menni

-          Nem tudod az apám miért alkalmaz ilyen bunkó embereket? – kérdeztem tőle

-          Nem tudod miért vagy így elkényeztetve? – morogta vissza

-          Semmit se tudsz rólam, meg a családomról, úgyhogy be lehet fogni.

-          Igen, apuci kicsi lánya.

-          Na, idefigyelj. Nem telik két szavamba, és repülsz innen, úgyhogy jól gondold meg, mit beszélsz. – álltam fel

-          Nem félek tőled, te kurva. – mondta, mire kapott tőlem egy jobb egyenest. – Idióta. – törölgette a vérző száját, majd elment.

Remek. Nem lesz elég a focizást közölni anyával, de majd még ezért is kapni fogok. Neki láttam a kajának, és közben próbáltam lehiggadni inkább kevesebb, mint több sikerrel.

-          Szia. – jött be anyu – Siettem, amikor apád mondta, hogy itt vagy, de az egyik alkalmazottunk leesett a lépcsőn, és vérzett a szája. – Nocsak, nocsak. Még sem olyan nagy a szád kisfiú?

-          Szegény. – kommentáltam az eseményt mindenféle érzelem nélkül.

-          Miért jöttél? – ült le apu helyére

-          Csak azért akarom elmondani, hogy ne a TV-ből tudd meg, és érjen meglepetésként. – húztam az időt, de nem hagyta

-          A lényeget. Nincs időm a mellébeszélésre. – közölte unottan

-          Újra focizni fogok. – közöltem szárazan. Ezt várta, nem?

-          Remek. Pedig már kezdtem örülni, hogy egyáltalán nem érdekel. Biztos az új pasid vett rá erre a hülyeségre.

-          Bastiannak hívják. De ne aggódj, nem neki játszom. Hanem magamnak, mert ez az életem. Érted? Csak néha tennél úgy mintha érdekelne az én boldogságom is.

-          Az enyém kinek számít? mert neked biztos nem kislányom. Itt gürcölök az idióta megrendelők mindenféle kívánságaival. Te meg tojsz az egészre. Egy cseppet sem érdekel téged a cég. – Még jó, hogy észrevette. Ideje volt. – Nem hiszem el, hogy a 4 év alatt, amíg nem fociztál, egyszer sem jutott eszedbe, hogy be gyere ide csak egy pár napra dolgozni. Egyszer majd neked kell átvenned a cég vezetését, és semmit sem fogsz majd róla tudni, nem fogod tudni vezetni.

-          Nem is akarom. – szögeztem le – Fogd fel, hogy nem vagyok jó ehhez. Nekem egyik vevő se nyavalyogjon, hogy ez meg az nem tetszik neki. Mondjak példát? – akadtam ki teljesen

-          Nem kell példa. Az kell, hogy ne pocsékold el az életed a focira, hanem rendes nőként élj, ne félig férfiként.

-          De, mondok példát. – határoztam el – Tudod miért vérzett annak a hülyegyereknek a szája? Mert nem tetszett a hangnem, amivel hozzám szólt. Le is kurvázott. Aztán megmutattam neki, hogy milyen az, amikor én megütök valakit. Na? Mit szólsz?

-          Nem akarlak többet a cégnél meglátni, hacsak nem dolgozni jössz.

Köszönésre se méltattam, csak becsaptam az ajtót, és elindultam hazafelé.

-          Mit néznek? Nincsen dolguk? – kiabáltam az alkalmazottakra, akik megint csak bámultak

-          Ne csináld a balhét. – jött ki utánam anyu

-          Menj csak vissza. Ne aggódj 2 perc múlva többet itt nem látsz meg.  – nyugtattam meg, és tovább indultam. Apuba ütköztem.

-          Hagyj békén, apu. – kerültem ki, és amilyen gyorsan csak lehetett elhagytam az épületet.

Beszálltam a kocsiba, és padlógázzal indultam el hazafelé. Otthon bevágtam az ajtót, amire Basti egyből ki is jött.

-          Hé, mi van? Kiszakad az ajtó a helyéről.

-          Balhé, az volt. – dobtam le a kocsi kulcsát az asztalra – Felhúzott az egyik alkalmazott, és behúztam neki. Aztán anyu kiakadt a foci miatt, összevesztünk, az összes dolgozó hallotta, leüvöltöttem a fejüket, és most itt vagyok. – vontam vállat

-          Ez annyira jellemző. – nevetett

-          Nem vicces! – mondtam én is mosolyogva

-          Akkor, mit vigyorogsz?

-          Nem tudom. Átmegyek Lukasékhoz.

-          Ezt átviszed Lounak? – nyomott a kezembe egy kisautót

-          Persze. Te miért nem jössz? – kérdeztem

-          Mert megy a kedvenc műsorom. – ült le a TV elé

-          Jaj, le ne maradj valamiről.

-          meg ne verj valakit, amíg átérsz a szomszédba. 1-1. - vigyorgott

-          Szia. – mentem kifelé nevetve

-          És a puszim? – kérdezte

-          Nincs rá idő. Már kezdődik a műsor. – csuktam be magam mögött az ajtót, majd visszahajoltam – 2-1, nekem.

Nem csengettem csak bementem.

-          Sziasztok. – köszöntem. Lou már a lábamnál állt, és nyújtózkodott az autóért. – Tessék. Ez a tiéd. – adtam neki oda, majd utána gyorsan elment játszani.

-          Megköszönni ki fogja, kisfiam? – kiabált után Lukas

-          Köszönöm. – jelent meg az ajtóban édesen mosolyogva Lou, aztán végleg eltűnt

-          2012-ig. – vigyorogtam Lukasra

-          Helyes. – válaszolt boldogan

-          Legalább valaki örül neki. – dünnyögtem

-          Miért érzem úgy, hogy anyud már tudja? – sandított rám

-          Konkrétan kihajított.

-          Sajnálom. – nézett rám őszíntén

-          Rá se ránts. – vontam vállat - Ja, majdnem elfelejtettem. Ugye, Bastinak vasárnap van a szülinapja, és arra gondoltam, hogy csinálhatnánk egy meglepetés bulit neki.

-          Jó ötlet. – bólintott rá Lukas – Mit kéne, csináljak?

-          Te tudod, hogy kiket látna szívesen? Mert én nem.

-          Persze, tudom. De akkor a telefonjára szükségem lesz.

-          Megoldom. Mit veszel neki?

-          Egy új sílécet, és egy jegyet Svájcba, hogy ne csak porosodjon neki. Te?

-          Szerintem én csinálok neki egy fotóalbumot, egyéni képekkel. Na de most megyek, mert van egy nem lejátszott meccsünk. Sziasztok.

-          Hello. – köszöntek

Másnap elmentem az edzésre, ahol Karin bemutatott az erőnléti edzőnek, majd magunkra hagyott, hogy dolgozhassunk. Páran a csapatból velünk tartottak, így őket volt alkalmam jobban megismerni. Közben pedig rájöttem, hogy akkor is jóba kell lennem mindenkivel, ha egyáltalán nem szimpatikusak, ugyan is, anélkül nem lesz meg az összhang. Amikor hazaértem, azon kezdtem el gondolkozni, hogy tudnám lenyúlni Basti telefonját. Aztán jött az ötlet. Elküldöm nagybevásárlásra, de előtte elrakom a telefonját, hogy ne találja meg. A terv sikeresen bejött, nem kereste kitartóan, inkább elindult a boltba, én meg Lukashoz a telefonnal. Kikerestük a neveket, és kiírtuk a számukat egy lapra. Hívni később akartuk őket, mert nem lett volna elég az időnk. Először a családját kerestük meg, aztán a válogatott és a bayernes csapattársait. Utána jöhettek a további ismerősök.

-          Sarah-t ne. – lapozott is tovább gyorsan Lukas

-          Miért? Ő ki?

-          A volt nője. Utáljuk egymást, és még mai napig is Bastit fűzi. Szóval, sajnos ő nem tud eljönni. – vágott szomorú fejet

-          De Basti lehet, akarja. – szóltam bele

-          Megőrültél? Mondd, hogy ezt nem gondolat komolyan. Nem fogod tudni elviselni. Felejtsd el. A buliján nem verekedhetsz össze senkivel, jónak kell lennie. – figyelmeztetett előre

-          Oké, akkor talán tényleg hagyjuk. – egyeztem bele

Mikor végeztünk gyorsan hazaszaladtam. Még éppen időben, ugyanis, ahogy becsuktam az ajtót, Bastian begurult az udvarra a kocsival. Kimentem segítettem neki kipakolni.

-          Megtaláltam a telefonod. Letettem a konyhaasztalra. – újságoltam neki

-          Hol volt? – érdeklődött

-          A mosdón. – mondtam, ami eszembe jutott, és reménykedtem, hogy ott nem nézte.

-          Köszi. – adott egy puszit

A héten a csapattal főleg olyan feladatokat végeztünk, amivel jobban kiismerhettük a társunk játékát. A hét végére már lassan tudtam, hogy kitől mire számítsak. Ők viszont tőlem nem.

-          Valami jelzést adj már, hogy mire készülsz. – dünnyögte Nicole az öltözőben

-          Az a baj, hogy én sem tudom. De majd igyekszem kitalálni. – vigyorogtam.

Ő azok közé tartozott, akikkel kijöttem, de volt egy 6 fős kiscsapat, akik valamiért utáltak. Folyton beszólogattak, én meg hát sosem hagytam magam, nem most fog eljönni azaz alkalom, amikor fogom.
A héten a edzések után Bastian buliját szerveztük. Felhívtunk mindenkit, elmentünk bevásárolni, és megcsináltam az ajándékát. Szerintem nagyon klassz lett. Az elején Bastiról vannak képek, növekvő évszámmal. Ehhez a részéhez a szüleik segítségét kértem. A második részében pedig az én növekedésem látható. A utolsó részben a közös képeink szerepeltek. Mindegyik képhez, kis kommenteket fűztem. A végén pedig hagytam jó pár üres oldalt, hogy további képeket tegyünk be, majd idővel.

-          Ez nagyon fain lett. – dicsért meg Lukas, amikor végig nézte – Itt lesz az esküvői képetek, itt pedig a kis Bastianoké, meg a kis Nikkiké. – mosolygott

-          Remélem. Na, akkor holnap, tegyél úgy, mintha semmi nem lenne. Ne köszöntsd fel, és el ne merd magad nevetni, vagy szólni.

-          Majd meglátjuk ki lesz az, aki hamarabb fog lebukni. Na, tünés aludni, este 11 van, a kisbabák ilyenkor már alszanak, szóval ágyban a helyed. Különben holnap este te fogsz kidőlni a legkorábban.

-          Haha. – grimaszoltam – Jó éjt.

Otthon Basti már aludt. Mit is mondott Lukas a csecsemőkről? Adtam neki egy puszit, aztán lezuhanyoztam, és eltettem magam holnapra.

A focin keresztül - Ajánlat

-          Nanana. Ezzel nem szórakozunk. – ráztam meg a fejem – Mit csináltál?

-          Semmit. Nem volt kedvem beszélni vele.

-          Hazudsz.

-          Nem hazudok. Nem volt kedvem beszélni vele, mert összevesztetek.

-          Bastian. – álltam fel – Most mondom el először és utoljára. Ha én összeveszek Lukasszal abból te maradj ki. Miattam ne vesszetek össze. Soha.

-          tudom, de ő kezdte. Szerinte én veszlek el tőle.

-          Ó, édes Istenem. – túrtam a hajamba gondterhelten. Nem akartam, hogy miattam vesszenek össze.

-          Ne aggódj, helyreraktam. Ha nem haragszol, mondtam neki, hogy a szomszéd árulja a házát, és költözzön ide.

-          Ne haragszom, de maradj ki a veszekedéseinkből, és tegyél meg nekem még valamit. – mondtam komolyan

-          Mit?

-          Csókolj meg. – mondtam, de ő már teljesítette is a kérésemet – Máskor is ilyen szorgalmasan

-          Vicces vagy. – fintorgott, majd újból megcsókolt

** **

-          Jó napot! – köszöntünk az első edzésen Loius van Gaalnak

-          Öltözzetek. – mondta a fiúknak, amikor mindenki befutott

Miután átöltöztek tartott egy rövid beszédet, amiben elmondta mit vár el a fiúktól idén.

-          Sziasztok. Nos, remélem mindenki pihente a VB fáradalmait, mert minden megy tovább. Ebben az évben minimum úgy kell teljesítenünk, ahogy a tavalyi évben. Tavaly megmutattuk, hogy képesek vagyunk ilyen eredményekre, most meg kell mutatnunk, hogy még többre vagyunk képesek. Ehhez mindenkitől kitartó és odaadó munkát várok el. A tavalyi szabályok ugyanúgy érvényesek, mindenkire. Nincs késés, a kihagyott edzéseket le kell dolgozni. Nem veszélyeztetjük a másik testi épségét, és a sajátunkat sem. Világos? Rendben, akkor sok sikert az idei szezonhoz. – borítottak ki a hálóból a labdákat, majd miután kapott egy kis tapsot elkezdődött az edzés.

-          Bírtam volna még pár napot pihenni. – mondta halkan Basti

-          De azért vártad már. – lökte meg Holgi viccesen

-          Aha, annyira, mint te. – vigyorgott rá vissza

Edzés után hazamentünk, és átugrott Lukas, aki időközben már átköltözött mellénk. Ezután minden edzésre bejártam, mivel jobb dolgom nem akadt, de már nem élveztem annyira, mint régebben. Sokkal komorabb volt a hangulat, erőltetett volt, és Louis csak dirigált.

-          Oké, egy levezető meccs, és mehettek. – kiabált be a pályára, majd hozzátette – Menj játszani te is, Nikki.

Nekem több se kellett, gyorsan beálltam, addig is kihasználva, hogy nem kell feszengve mellette ülnöm. Egy nagyon pörgős meccset játszottunk le a fiúkkal, és az eredmény végül döntetlen lett.

-          Nikki, gyere ide egy picit. – kiabált nekem Louis, mellette pedig Karin Danner állt. Jó ég. – Szeretne megismerni Karin. Gondolom tudod ki ő.

-          Persze. – bólintottam – Nikki Bleiblich – nyújtottam a kezem, amit el is fogadott

-          Karin Danner vagyok. Örülök, hogy találkoztunk. Épp bejöttem, mikor láttam, hogy te is játszol. Nem kérdezem miért hagytad abba, biztos meg ovlt az oka, bár sosem fogom megérteni – tette hozzá halkabban – De helyette megkérdezném, hogy nem szeretnéd folytatni?

-          De szeretném, csak ez bonyolult. Kiestem már a ritmusból.

-          Nem úgy néztél ki az előbb, mintha útközben elvesztetted volna a tehetségedet. Kevés olyan nő van, aki azon a szinten tud lenni, mint a férfiak. Ennél nagyobb ajándékot nem is kaphattál volna. Nem lenne szabad eldobnod magadtól.

-          Senkinek nem kell egy visszavonult női focista. Valószínű minden edző azt gondolja, hogy nincs kitartásom, hiszen egy év hajtás után abba is hagytam.

-          Hát nekünk szükségünk lenne most egy ilyen játékosra, úgyhogy mi ajánlanánk neked egy lehetőséget a csapatban.

Szerintem mondanom sem kell, hogy meglepettségemben meg se tudtam szólalni. Mióta abbahagytam azóta vágyom rá, hogy újrakezdjem, és most itt van álmaim lehetősége, mégsem tudom, mit válaszoljak.

-          Gondolkozz rajta, nem kell most válaszolnod. Holnap gyere el az edzésre. – mosolygott rám kedvesen – Hátha az majd könnyít a döntésen.

-          Rendben. – bólintottam szerencsétlenül, majd Basti után mentem

Kinn az öltöző előtt megvártam, majd elindultunk kifelé.

-          Na, mit akart?

-          Karin Danner ajánlott játéklehetőséget. – nyögtem ki nagy nehezen, még mindig teljesen sokkolódva

-          Úristen ez tök jó. – kapott fel nevetve, és megpörgetett majd megállt – Ugye igent mondtál?

-          Nem válaszoltam még.

-          Akkor most megyünk vissza, és szépen elfogadod. – fogta meg a kezem

-          Nem tudom. – álltam meg határozottan egyhelyben

-          Dehogyisnem. – kezdett el húzni, mire kattant az első fényképezőgép, majd sorozatban a többi.

-          Beszéljük meg ezt otthon. – kértem, majd beszálltam a kocsiba, ő pedig utánam

Soha ilyen gyorsan nem értünk még haza, legalábbis nekem úgy tűnt, mintha két másodperc lett volna az egész. Kiszálltunk, de Basti nem a saját házunkhoz ment, hanem Lukasékhoz.

-          Szia. Gyere át légy szíves, beszélnünk kell. – szólt fel a kapucsengőn, majd utánam jött a házba

-          Őt most muszáj volt belevonnod? – fordultam meg mérgesen – Megbeszéljük ketten, aztán majd megbeszélem vele is. Ketten egy ellen nem ér. Tudod, hogy ő is azt akarja, hogy visszamenjek, nem érdekli majd az, ami miatt nem tudok visszavenni. Remek. – csaptam az asztalra, amikor hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó.

-          Hé, gyerekek, mi folyik itt? – lépett be kíváncsian Lukas – Ha veszekedés megy, abból hagyjatok ki, nem leszek senkinek a védelmezője.

-          Nem azért hívtunk. – szólalt meg Bastian, hiába néztem rá még mérgesebben, ha ez lehetséges – A Bayern női csapatából az egyik tag ajánlott neki játéklehetőséget.

-          Ez nagyszerű, akkor min veszekedtek? Vagy, várj. Nemet mondott?

-          Ne beszéljetek úgy, mintha itt se lennék. Nem mondtam nemet. Még nem válaszoltam. El tudom dönteni, mit akarok, nem kell hozzá egyikőtök se.

Felvágtattam a szobánkba, és magamra zártam az ajtót. Elmondhatatlanul mérges voltam, hogy nem hallgatnak meg, csak a ,,vissza kell menned,, szövegeikkel tukmálják a fejembe.

-          Ki vagy? – szóltam ki, mikor valamelyikük kopogott, és gyorsan elkezdtem eltűntetni a sírás nyomait az arcomról.

-          Lukas, engedj be légy szíves.

Sóhajtva álltam fel, és nyitottam ki az ajtót. Lukas lábbal belökte, de közben már ölelt is át.

-          Tessék, hoztam zsepit. – nyújtotta oda – Mikor fogod felfogni, hogy nem kell minden egyedül csinálnod? Hogy segíteni akarunk? Ketten is, de te csak eltaszítasz magad mellől mindenkit a hülye makacsságoddal.

-          Jó ember mondja. – dünnyögtem a mellkasába

-          Segíteni akarunk.

-          Oké, akkor segíts. Hallgatlak. – vontam vállat, úgyis tudtam mit fog mondani.

-          Mióta kibékültünk látom rajtad, hogy csak erre vágysz. Focizni akarsz, itt van a lehetőség, nem mondhatsz nemet. Meg fogod bánni.

-          Látod? Ez minden csak nem segítség. Basti is ezt gondolja. És igen én is. De ti csak a mostra gondoltok, de mi lesz később? Minek menjek vissza egy vagy két évre, hogy utána újra azt mondjam, köszönöm, de ennyi volt?

-          Miért kéne ilyen hamar ezt mondanod?

-          Mert nem Bastian fog gyereket szülni. Márpedig ő akar gyereket, és nem vonhatom ezt meg tőle csupán önzőségből, mert én focizni akarok.

-          Nem érné meg az a két év is, amíg boldog vagy, élvezed, amit csinálsz? Használd ki. Különben sem biztos, hogy Bastian két éven belül gyereket akar majd.

-          Hát akkor mikor? Majd 40 évesen szüljek?

-          Ez már a ti részetek. Én továbbra is azt mondom, menj vissza, csináld amíg tudod, mert később nem lesz ilyen lehetőséged. Sosem agyaltunk azon mi lesz később, élvezzük, ami most van, vagy ami lehet, a többit meg majd hozza az idő. Jó? – bólintottam, ő pedig megsimogatta a fejem és felállt – Beszéljétek meg ezt ti is, aztán szólj nekem is, amikor igent mondtál. Mert tudom, hogy az lesz a vége. Csinálod a feszkót, mint mindig, agyalsz hülyeségeken, aztán ugyanaz lesz, mint ami az első gondolatod volt.

-          Megverlek. – fenyegettem meg, fejrázva – Szia.

Nem sokkal később Basti jött be.

-          Hallom, mi miatt aggódsz. – ült le velem szembe – És ez hülyeség. Meg oldjuk. Nem kell nekem egy év múlva gyerek, addig pedig nem foszthatom meg tőled azt, amit szeretnél, csupán önzőségből. Akkor lesz gyerekünk, ha majd te is akarod. Ha 5 év múlva, akkor akkor, ha holnap akkor meg akkor.  Ne legyél buta. Menj el holnap az edzésre, és írd alá azt a szerződést.

-          Alszok rá egyet, elmegyek az edzésre, és majd utána döntök.

-          Rendben.

Másnap reggel, ahogy megbeszéltük elmentem az edzésre. Karin hihetetlenül biztos volt magában, ugyanis már a szerződést lobogtatva fogadott.

-          Szia Nikki. Az edzés után csak át kell olvasnod, majd aláírnod itt, ha minden megfelel. – mutatott a köteg papír utolsó oldalára. Csak át kell olvasnom. Még az a szerencse, így is rámegy az egész napom.

Az edzésre én is beálltam, és bár furcsa volt, mégis örültem, és jól éreztem magam. A többiekkel nem igazán beszéltem. Láttam, hogy néha engem néznek, majd mondanak valamit, de ez engem mindig is hidegen hagyott. Csak csináltam, amit kellett, miközben egyre jobban kifulladtam. Jól gondoltam, hogy kijöttem a gyakorlatból, és majd apránként kell újra felépítenem az erőnlétemet.

Fáradtan zuhantam le az öltöző padjára, miközben az a sok oldal lebegett a szemem előtt, amit most el kell olvassak.

-          Gyere erre. – vitt be egy irodába – Ülj csak le. Olvasd végig nyugodtan. Mindent beleírtunk.

-          Rendben. – láttam neki, majd egy jó háromnegyed óra múlva felnéztem

-          Nos? – nézett föl Karin mosolyogva

A focin keresztül - Számonkérés

Sziasztok! Újra itt. Hihetetlen, mi? Vannak magyarázataim, amiért nem hoztam részeket, de mivel senkit sem érdekel, ezért nem írom le. xD Végre nyári szünet, ezt vártuk szeptember óta. Nagyon remélem, hogy tudok nektek egy csomó részt hozni a nyáron. :) Igyekszem is. Kezdetnek itt ez a rész. Remélem tetszeni fog, bár rövid... de majd legközelebb ;) Jó olvasást !! Puszi nektek!
UI: Írjatok komiiiiit!!! :):)

-          Igen, összeköltözök veled, de te költözöl hozzám.

-          Nem-nem. Imádom a házam. – tartózkodott egyből

-          Én is.

-          De az enyém közelebb van a stadionhoz. – próbált érveket felhozni, majd az ötödik ilyen után engedtem neki, és rábólintottam.

A következő két hét költözködéssel telt. Csak a fontosabb cuccokat hoztam el, és hagytam otthon is pár dolgot. Kicsit furcsa volt, és rossz érzéssel töltött el, hogy ott kell hagyjam, hisz azt a helyet szoktam meg. A házat sem adtam el, lehet kelleni fog még.

***
Kikapcsoltam a TV-t, nem volt benne semmi érdekes. Elindultam kifelé, de csörgött a telefonom.

-          Szia Lukas. – vettem fel

-          Helló. – köszönt szárazon

-          Mi a baj?

-          Hol vagy?

-          Bastinál.

-          Odaköltöztél?

-          Igen. Mi ez kihallgatás?

-          Nekem mikor akartál róla szólni?

-          Most ez a bajod?

-          Azt hittem mindent megbeszélünk, mielőtt döntünk róla, és hogy mindenről tudunk, ami a másikkal történik. – mondta gúnyosan aztán letette.

Lementem Bastihoz, aki az ebédlőbe ült, és valószínűleg két percen belül elaludt volna, ha nem megyek.

-          Nem tudod Lukasnak mi a baja? Bekattant már megint.

-          Talált. Nem. – dünnyögte

-          Álmos vagy? Mit csináltál éjszaka?

-          Nem is tudom. –vigyorgott fel rám, aztán megnézte a telefonját, amire SMS érkezett. – El kell mennem. Sietek vissza. – pattant fel, adott egy puszit és már el is ment

Amíg én otthon unatkoztam egyedül, addig Lukasnál:

-          Csengettek Lukas, kinyitnád? – kiabált Moni a konyhából, ahol éppen Lou-t etette.

-          Megyek. – indult meg Lukas, aztán amikor kinyitotta az ajtót, vissza is akarta csukni, de basti odatette a lábát

-          Hello. Mi ez? – mutatta föl a telefonját

-          Telefon. Menj el innen.

-          Azt kérdeztem mi ez? – kérdezte Bastian újból beljebb lökve az ajtót

-          Nagyon jól tudod, hogy bőven elég volt négy év nélküle. Most már nem fogom hagyni, hogy egy percre is távol legyen tőlem.

-          Attól még hogy jut az eszedbe az, hogy én veszem el tőled. Legközelebb ilyen SMS-t, kapok tőled, nem szép szavakkal fogom elintézni. Vedd már észre magad, saját magadtól taszítod el. Nagyon jól tudod, hogy utálja, ha számonkérik.

-          Igen, egy kicsit régebb óta ismerem, mint te. – mondta Lukas sértődötten

-          Ez lesz mindig? Hogy te régebb óta ismered, mint én? Meg hogy nem mozdulhat el mellőled? Tudtommal nem a te barátnőd, és ha ez a ki ismeri jobban, vagy régebb óta témát hozod fel, akkor legalább viselkedj is úgy. Mert ha annyira nagyon jól ismernéd, akkor nem csinálnád ezt.

-          Akkor mi a jó eget csináljak te nagyon okos? – emelte fel Lukas a hangját

-          Először is ne kiabálj, másodszor Nikki nálam fog lakni, ha azt akarod, hogy a közeledben legyen, akkor költözz mellénk.

-          Ha egyedül lennék szó nélkül köldöznék, de nekem már nem csak magamra kell gondolnom, hanem az egész családra.

-          Ha szeretnél, költözzünk. – állt meg Lukas mögött Moni, mire mind a két fiú meglepetten nézett rá

-          Gondolkozzál haver, én csak ennyit akartam. Ja, és szerintem mostanába ne nagyon keresd, meg engem se, amíg nem kértél tőle bocsánatot. Hello. – fordult sarkon Bastian, majd elindult haza

-          Megjöttem. – mondta Basti, mikor hazaért. Ledobta a kulcsot az asztalra, aztán válaszolt kérdő tekintetemre. – Csak Tobinak támadt némi gondja a rajongókkal. De megoldottam a problémát. – húzta ki magát büszkén

-          Ja, így nem őt hanem téged szedtek szét.

-          Inkább te szedj szét. – hajolt le egy csókért, meg még egyért, meg még egyért…

Estefelé csörgött Basti telefonja, de letette, amin meglepődtem, de nem tettem szóvá. Sosem nyomja ki, inkább megvárja, míg elhallgat. Pár perccel később jött egy üzenet Lukastól, melyben bocsánatot kért. Ezután újra csörgött Basti telefonja, és most már felvette.

-          Ki hívott? – kérdeztem miután letette

-          Lukas.

-          És először?

-          Akkor is ő.

-          De… kinyomtad.

-          Tudom.

-          Jó, de én meg nem értem.

-          Mondtam már, néha jobb a tudatlanság. – kacsintott, aztán felállt és ott hagyott