A focin keresztül - A meccs

-          Szeretném, ha mellettünk ülnél. – mondja nekem Joachim mikor odaértünk

-          De hát nem lehet.

-          Meg próbálom megbeszélni az illetékessel. – ment oda egy férfihoz

-          Látom nagyon szeret. – mondta Dieter

-          Nem tudom mivel érdemeltem ki. – mosolyogtam

-          Én sem, mindenesetre foglaltam neked jegyet, a többi hozzátartozó mellett.

-          Köszi.

Láttam, hogy az egyik férfi hevesen rázza a fejét, mire Joachim hatalmas gesztikulálások között próbálta meggyőzni azt. Odahívtak még egy embert, vele is beszélgetett egy ideig, majd letörten jött felénk.

-          Sajnálom, de ki kell bírnod mellettünk 90 percig.

-          Juj, azt hittem nem sikerült meggyőzni. Másodállásban színész vagy?

Mielőtt elkezdődött a meccs mindenkinek szerencsét kívántam, kinek hogy. Mindenkinek az arcán hatalmas koncentráció volt, egész végig a meccsen, a szünetben, a második félidőben. Az ausztrál válogatott ellen játszottak. Mikor azt mondták majd ők megmutatják mi az a foci, akkor nem csak szórakoztak, mert igen, EZ a foci. 4 gól született, és mindegyik gól ünneplését öröm volt nézni. A stadion is őrjöngött, egyszóval nagyon jó volt. Miután picit rendbe tették magukat a meccs után, ünnepeltünk kicsit, közben pedig interjúk is voltak. Mikor Basti odajutott hozzám, megcsókolt.

-          Megcsináltátok. – mosolyogtam rá

-          Meg bizony. Az első meccs, ami 4 gólt hozott. – annyira boldog volt

Egy német riporter jött oda hozzánk.

-          Elnézést, adnának egy rövid interjút? – meg sem várta a válaszunk már kérdezte is – Maga volt az a lány, akiről fénykép készült a minap, ugye?

-          Sok lányról készül fénykép nap, mint nap. – válaszoltam, amit Bastian egy köhögésnek álcázott nevetéssel jutalmazott.

-          Lukas Podolskival és Marcell Jansennel volt.

-          Igen, én voltam.

-          Akkor most tulajdonképpen kinek is a barátnője? – érdeklődött

-          Az enyém. – válaszolta Bastian

-          Uram atyám. Már tudom ki maga. Valahonnan nagyon ismerős volt. Pár éve nem a Herthában játszott.

-          De. – adtam meg a bő választ

-          Miért hagyta abba a focizást?

-          Nem arról volt szó, hogy MI adunk interjút? Mert eddig csak tőlem kérdezett.

-          Persze-persze. Mióta vannak együtt. – folytatta tovább

-          Másfél hónapja. – sóhajtott lemondóan Basti

-          Mit gondol mi vezette ma magukat a győzelemre?

-          Az, hogy nekünk van a világon a legjobb szövetségi kapitányunk, hogy van 23 tehetséges játékosunk, és hogy ilyen tündérek támogatnak minket. – mosolygott rám

-          Gratulálok az eredményhez. Köszönöm szépen.

-          Köszönjük.

-          Hát ezen is túl vagyunk. – jegyeztem meg mikor hallótávolságon kívül került

-          Feltett öt kérdést, és amit ezért kap, azzal egy fél évig eléldegél.

-          Most mi a menetrend? – kérdeztem

-          Ma éjszakára mindenki kimenőt kap. Gondolom Miroék átmennek a másik szállodába, a nőikhez. Akik meg nem azok jönnek vissza velünk, persze csak egy kiadós ünneplés után.

-          Akkor nyomás. – indultam el

-          Hé. – szólt utánam – Szeretlek.

-          Én is téged. – fordultam vissza, ennek köszönhetően hátulról támadt rám Lukas

-          Ááá, meg nyertük. – kiabált a fülembe

-          Ezt még sokszor szeretném hallani, szóval légy szíves ne törd ki a nyakam, és ne is süketíts meg. – nevettem

Elég sokáig kinn maradtunk. Volt zene, pezsgő, meg minden, ami kellett az ünnepléshez. Miután Jogi elmondta ki merre, melyik busszal, elindultunk ideiglenes otthonunk felé.

-          Elviszem a mezt a mosodába, aztán majd megkapod. – mondta a buszon Basti

-          Köszi. – A megnyert meccseken viselt mezt, mindig nekem adja feltéve, ha nem cseréli el. Ez az én szokásom. Lukastól is van egy ,,pár,,.

Lukas ment utoljára fürdeni, és Bastian még nem volt elég fáradt ahhoz, hogy engem nyúzzon.

-          Komolyan nem vagy fáradt? – kérdeztem

-          Egy ilyen meccs, csak energiával tölt fel. – csókolgatta a nyakam

-          Az jó, de én álmos vagyok. Lukas is kijön fél percen belül. – fogtam le a kezét

-          Átküldöm egy másik szobába. – dünnyögött

-          Meg nem merd. – fordultam felé

Akkor jött ki Lukas, és Bastian csak azért is szólt neki.

-          Nem kell. Maradj! – fogtam meg Lukas kezét mikor össze akarta szedni a cuccát. – Csak hülyéskedett, ugye? – böktem meg a könyökömmel Bastian oldalát

-          Persze. – nyögte ki

Lukas lefeküdt mellénk, Bastian pedig kapott egy gyógypuszit.

-          Jóéjt, fiúk!