A focin keresztül - Beszélgetés

Mikor odaértünk, a fiúk gyorsan átöltöztek, engem pedig bemutatott mindenkinek Joachim. Az edzés elkezdődött, én pedig leültem Hans-Dieter Flick mellé.

-          Innentől komolyságot kérek. Este meccs lesz, és szeretnénk jól indítani, ugye? – nézett végig mindenkin Jogi – Nem lesz nehéz edzés. Először is 15 perces kitartó futás.

Hihetetlen, hogy egyik pillanatról a másikra, a mindig kedves Joachimból kemény edző lesz. Gondolataimból Dieter zökkentett ki.

-          Hogy kevertél közéjük?

-          Lukas ezer éves barátom. Együtt nőttünk fel, és nem hiszem, hogy kaphatnák nála jobb barátot. Igaz 4 éve volt egy kiesésünk. Jó ideig nem beszéltünk, de hál’ Istennek megjött az esze, és azt hiszem ebbe nagy szerepe volt Bastiannak. Gondolom tudod, hogy Lukas és Bastian is nagyon régi barátok. Lukas sosem mutatott be senkit nekem, de Bastit igen. Úgy gondolta összeillünk, és kerítőt játszott, amit majd sosem tudok meghálálni.

-          Senkit nem hallottam még Lukasról így beszélni, pedig Bastiantól is hallottam már jó pár ilyet.

-          Nem hiszem, hogy Bastit felül tudnám múlni, ők ketten rajonganak egymásért. Amúgy pedig, nem vagyok a szavak embere.

-          Néha nem látszik rajtuk, hogy haverok. – bökött feléjük, éppen egymást gyepálták

-          De aki jobban ismeri őket, az tudja, hogy szimplán csak hülyék. – mondtam, pont akkor mikor odaértek elénk

-          Hallottuk. – közölték gyorsan, de Joachim észrevette

-          Futás van, nem beszélgetés. – kiabált oda nekik

-          Néha az oviban érzem magam. Valaki sosem érti meg, hogy most munka van, és nem szórakozás. – mosolygott Dieter

-          Én is ilyen voltam. Az edző egyszerre utált, és imádott.

-          Tényleg, te is fociztál. Hol? Hogy jött az ötlet?

-          Nem tudom. A családból senki sem szereti a focit, sőt. Lehet azért, mert Lukast más sem érdekelte, én meg mint egy rossz hugi, utánoztam. Azt hittem az a jó, amit ő csinál, és hogy én sem tehetek másképp. Anyáék utálták az ötletet, hogy sport suliba járjak, de már 6 évesen is makacs voltam. Beirattak, mert tudták, hogy képes vagyok akár elszökni is. Viszont nem hinném, hogy csak Lukas miatt. Tényleg érdekel minden sport, ami a világon létezik. 6 évesen már profi szinten lovagoltam. A suliban focizni és kosarazni kezdtem, de minden féle sportból kaptunk egy kis ízelítőt a 8 év alatt. Utána sport gimibe mentem. Bentlakásos volt, alig pár lánnyal. Szinte mindneki fiú volt. Lányokkal sosem voltam jóba. Csak egyetlen egy lány volt, aki mindig elviselt. Úgy igazán neki sem volt sok barátja. Egyébként azóta se beszéltünk. Meghirdettek egy focibajnokságot, és én is játszottam a csapatban. Egészen a döntőig meneteltünk. Ez már az utolsó évem volt, és emlékezetessé akartam tenni. Mindannyian meg akartuk nyerni. Talán pont ez volt az oka, annak, hogy vesztettünk. Már annyira akartuk, hogy muszájból játszottunk. Meccs után viszont odajött hozzám egy nő. Ajánlatot tett, hogy játszak az ő csapatában. Csak pár meccset játszottam ott, aztán megkeresett a Hertha edzője, és szerződtetett. A sulit még befejeztem, de utána nem tanultam tovább. Addigra már ez volt az álmom. Hogy egy viszonylag ismert csapatban játszhassak. Először az U18-asba, aztán a felnőtt csapatba is sikerült bekerülnöm.  Egy évet játszottam, aztán Lukassal megszakadt a kapcsolatom, és abbahagytam. Amikor utoljára beszéltem vele, hihetetlenül beképzelt volt. Akkor jöttem rá, hogy nem kötelező azt csinálnom, amit ő. De akkor már nem azért játszottam, mert ő is azt csinálta, mégis abbahagytam. Mert soha nem akartam olyan lenni, mint amilyen akkor ő volt. De utólag visszagondolva, hiába utánoztam és követtem őt mindenben, azért nem csak miatta volt, hanem igazán szerettem. És hiányzik is.

Nem válaszolt, de nem is vártam választ. Erre igazából nem is lehet semmit mondani. Én elgondolkoztam, ő pedig nézte az edzést egy darabig. Végül mégis megszólalt.

-          Szerintem ezt Lukasnak is el kéne mondanod. – mikor a magyarázatot vártam, folytatta – Tudod, ő mindig azt mondja, hogy miatta hagytad abba a focit, és amikor ez szóba kerül, mindig maga alatt van.

-          Annyiszor elmondtam neki, hogy nem miatta van. – húztam el a szám

-          De…részben. – közölte

Sosem néztem még ebből a szempontból, de be kell látnom igaza van.

-          Szerinted, ha elmondom neki, akkor nem veszi majd magára? Ugyanott fogunk tartani, továbbra is azt érzi majd, hogy miatta van. Elvégre, te mondtad, hogy ez így is van.

-          Azért mégis csak más lenne. Megértené.

-          Nem tudom. Majd megoldom. Mint mindent. – tettem hozzá, majd egy sóhajjal nyomatékosítottam