A focin keresztül - Felfordulás

Az edzés többi része, fegyelmezetten telt el. A legvégén pedig játszottak egy kétszer tizenöt perces meccset. Lezuhanyoztak, aztán elindultunk vissza a hotelbe.

-          Jól elvoltál Dieterrel? – kérdezte Basti

-          Aha, beszélgettünk. Fáradt vagy?

-          Nem igazán.

-          Majd este. – mosolyogtam

-          Miért mi lesz este? – vigyorgott ő is

-          Meccsetek, semmi más.

-          Kitudja…

-          Hát, én mindenképp.

-          Mi lenne, ha változtatnánk a tudásodon? – csókolt meg

-          nem hiszem, hogy sikerülni fog. – mosolyogtam rá édesen

-          Azért megpróbálom. – csókolt meg újra

-          Oké-oké, csak ne a buszon. – toltam el

-          Jó. – csúsztatta a kezét a combomra

-          Gyerekek, gyerekek…- rázta a fejét Lukas

-          Na jó. Kiskorúak csukják be a szemüket. – mondta neki Basti

-          De nagykorú felügyelettel megtekinthetem? Amúgy a kiskorúakra visszatérve…ezt először a barátnődnek mondd. – nevetett

-          Én be is csuktam a szemem közben. – vágtam ártatlan arcot

-          Adj egy pacsit. – nevetett Bastian

-          Hát ezek összefogtak ellenem. – fordult Mirohoz

-          Szívács öcskös. – közölte hidegvérrel, aztán mégis elnevette magát – Milyen fejet vágtál..látnod kellett volna.

-          Végre megérkeztünk. – lélegzett fel a buszvezető, aki közvetlen előttünk ült – Ennyi hülyét egy helyen.

-          Hé. – hördült fel az egész busz

-          Ez több fizetést követel. – poénkodott

-          Na, még mi vagyunk a hülyék. Meg van ez veszve. – ugrott le Mesut a buszról

-          Lehet, csak fertőzőek vagyunk. – folytatta Mesut eszmejárását Marko

Ebéd után felmentünk a szobánkba, ahol Basti újra megpróbálta megváltoztatni az én hatalmas nagy tudásomat, amely olyan tökéletes volt, hogy nem lehetett megingatni. Végül abban a hitben hagytam, hogy majd meglátom, mit tehetek érte.

-          Mit beszéltetek Dieterrel? – kíváncsiskodott

-          Semmi érdekeset. – vágtam rá gyorsan – Csak az élet nagy dolgairól.

A délután pillanatok alatt elszállt, és a feszültség is érződött már a levegőben, amikor a cuccaikat szedték össze. Mindenki felkapta a vizet, minden apróságon.

-          Hé! Elég volt, álljatok le! – kiabáltam bele a nagy hangzavarba – Ha most összevesztek, azzal nem mentek semmire, sőt szétesik a csapat, és akkor lőttel a győzelemnek. Bocsánatot kér mindenki mindenkitől, és végig játsszátok a meccset, a lehető legjobban. Nyugodjatok le, minden rendbe fog menni. Ti mondtátok, hogy majd megmutatják, mi az a foci. Akkor legyen is így. – néztem végig mindenkin – Befejeztem.

-          Úh. Nem semmi csajod van. Még a levegő is belém fagyott. – veregette hátba Bastit Sami

-          Helyes, készülődjetek.

Lementem az ebédlőbe, és leültem egy kicsit. Egyedül akartam lenni, messze a nyüzsgéstől. Ha eltöltöttem volna még két percet fenn, valószínűleg már az elmegyógyintézetben lennék, és nem itt. Mellesleg én is izgulok, és én is ingerlékenyebb fagyok. Gondolkozni akartam azon is, amit Dieter mondott. Leborultam az asztalra, amin a fejem nagyot koppant.

-          Jól vagy? – ült át hozzám Lio (Messi)

-          Persze, csak már zúg a fejem. Odafenn káosz van.

-          Ja, hallottam mikor eljöttem előttük. Jól játszanak? – érdeklődött

-          Majd megtudod, ha ellenük játszotok. – mondtam

-          Csak jöttem megnézni, élsz-e, vagy öngyilkos lettél? – kukkantott be Basti

-          Lehet az lett volna a jó megoldás. Amúgy, mint látod, élek és virulok.

-          Ja, látom. – nézett Liora

-          Jaj, maradj már. – forgattam a szemem – Menj vissza, csináld a dolgod. Jól leszek.

-          Szóval nem vagy jól. Tudtam én.

-          Nincs semmi bajom, tényleg. Fáj egy picit a fejem, de nem gáz.

-          Biztos?

-          Biztos. Menj nyugodtan.

-          Már kész vagyok.

-          Bastian Schwein…

-          Oké-oké. Itt sem vagyok. – nyomott egy puszit a homlokomra majd a számra – Az elsőt a gyógyulásért, a másodikat pedig figyelmeztetésként neki.

-          Úristen, te nagyon beteg vagy.

-          Nem nekem a fáj a fejem.

-          Na jó, mostmár elég volt belőled. Nem sokára megyek utánad. – megvártam mi távozik, majd visszaváltottam angolra – Bocsi, folytathatjuk.

-          Elvagytok, ahogy látom. Mióta vagytok együtt?

-          Nem rég óta. Másfél hónap körül-belül.

Beszélgettünk még egy kicsit, aztán én felmentem a többiekhez.

-          Hogy vagy? – kérdeztem Bastitól

-          Hülye kérdés. Te?

-          Már okés vagyok.

-          Te sosem leszel az. – jött be Lukas – Mindig hülye maradsz.

-          lehet, hogy rólad ragadt át.

-          Most nincs hangulatom visszavágni. – jelentette be

Félórával később, Joachim kiabált be, aztán el is indultunk.