Jön a szokásos szövegelés tőlem. Meghoztam a beígért MG Szemelvényeket, aki járt a facebookos oldalon, az olvashatott is belőle egy kis részletet. Nem tudom, hogy mennyire szerettétek ezt a novellacsaládot, mindenesetre, ez az utolsó része. Mario a Bayernhez igazolt, és mivel én szeretek valamennyire valósághű maradni, nem látom értelmét, hogy továbbra is a Dortmunddal szenvedtessem magam, amikor én nem is szeretem a csapatot. DE! Nem búcsúzunk Götzétől, remélem, hogy vannak itt olyanok, akik szeretik, mert A táncon keresztül után valószínűleg főszereplő lesz a következő történetben. A többieket se hanyagoljuk persze, mindenkinek meglesz a maga kis szerepe ;) Na, jó, nem erről kell beszélnem, ugyanis ez még eléggé messze van. Egyelőre itt a MGSZ utolsó, záró novellája. Remélem, szeretitek a gyerekeket!:) Itt vagy akár az FB-n is sok szeretettel olvasom a véleményeket:) Jó olvasást!
UI: A Szalais novellához, mindenkinek fogok majd válaszolni!:) Legkésőbb valamikor... :D
UI: A Szalais novellához, mindenkinek fogok majd válaszolni!:) Legkésőbb valamikor... :D
Kevin Götze
„A
teljes élet a családos élet: a fészek. Akinek nincs családja, csak fél életet
él: mindholtáig hiányzik neki valami.” (Gárdonyi Géza)
-
Elmegyek bevásárolni, jó? Nincs itthon már pelenka se. Mit szeretnél holnap
enni? – állt meg előttem Lena, ezért az ölemben ülő Kevinről felnéztem rá.
-
Mindegy, csinálj olyat, amit kívánsz – vontam meg a vállam. Ez volt a kedvenc
kérdése, mivel sose tudta, hogy mit főzzön, és tőlem várta a megoldást. Persze
nekem sose jutott hirtelen semmi kaja az eszembe, ezért rábíztam. Kisfiam
fészkelődni kezdett az ölemben, és Lena felé nyújtózkodott, miközben nyöszörgős
hangokat adott ki.
-
Anya elmegy a boltba, legyél jó, rendben? – beszélt hozzá, miután átvette.
Kevin válaszul a hajába kapaszkodott, és visítozni kezdett. Imádta hallatni a
hangját.
-
Nem nagyon tetszik neki – vigyorogtam feleségemre.
-
Na, tépd meg apádat is, mire hazajövök! – osztotta ki Kevinnek a tennivalókat,
amiért az előbb kinevettem, majd nyomott az arcára egy puszit, aztán
visszaadta, és miközben lehajolt, én is kaptam egy csókot.
-
Vigyázz magadra! – engedtem útjára, majd miután elment Kevinre néztem. – Nézünk
meccset?
-
Dádádá – érkezett a roppant értelmes válasz lendületes karcsapások kíséretében.
A nagy lelkesedésre tekintettel a távirányítóért nyúltam, és bekapcsoltam a
tévét, amelyen öt percen belül kezdetét veszi a Dortmund meccs. Összeszedtem
egy kis sérülést az első meccsen, ezért még nem játszhattam, de itthonról
figyelemmel követtem a dolgokat.
Tegnapelőtt
vettem egy Dortmund mezt Kevinnek, amit Lena még nem látott, mert a sajátjaim
közé tettem, úgyhogy mivel jó alkalomnak bizonyult a meccs, letettem a földre a
nyolchónapos bébit, hogy ne essen le az ágyról, amíg én a szekrényhez sétálok,
és előveszem a mezem tökéletes, miniatűr változatát. Mire visszafordultam már a
konyha felé mászott a hideg kövön. Nem akartam, hogy megfázzon, ezért miután
háromszori hívogatás után sem fordult vissza, utánamentem. Nem lelkesedett az
ötletért, és sírással adta a tudtomra, hogy mennyire utál öltözni. Siettem,
hogy ne kínozzam sokáig, de nem volt valami együttműködő, így a sok forgolódás
miatt eltartott egy darabig, amíg teljes harci díszbe nem állt.
-
Nézd meg magad a tükörbe – mutattam az egyik játéka felé, amibe egy apró,
játéktükör volt illesztve. Érte mászott, de azon kívül, hogy rátenyerelt és a
földhöz kezdte csapkodni, nem érdekelte különösebben. Visszaültem az ágyra,
mert időközben már elkezdődött a meccs, és fél szememet a tévén, a másikat
Kevinen tartva szurkolni kezdtem csapatomnak.
Nem
ígérkezett nehéz meccsnek, a Nürnberg ellen játszottunk, de mégis ők szerezték
meg a vezetés. Semmi jel nem volt, hogy gólt fognak rúgni, a semmiből találtak
be. Nem kezdtem el idegeskedni, ugyanis még sok volt hátra a meccsből, és
tudtam, hogy úgyis megnyerjük. Kicsit hangosítottam a tévén, mert Kev rázni
kezdte a csörgőjét, mellé pedig kiabált is, ezért nem hallottam, amit
kommentátor mond. Bár azt nem állítanám, hogy miután ez megtörtént, többet
értettem volna, sőt egészen úgy éreztem, mintha a fiamat hangosítottam volna
fel. Úgy tűnt, hogy hang nélkül kell végignéznem a meccset, és miután a
telefonom is megszólalt, fel is adtam a további próbálkozásokat.
Livia
hívott, úgyhogy felvettem, aztán közöltem vele, hogy várjon egy percet, mert
nem fogom hallani. Átsiettem a szobába, hogy előkerítsem Kev cumiját. A cél az
volt, hogy abbahagyja a hangoskodást, de csak időlegesen jött be, amíg ki nem
köpte. Feladtam az elhalkítását, leültem az ágyra, és erősen koncentráltam
arra, hogy mit mondd Livia.
-
Marco kérte, hogy hívjalak majd fel. Meccs után ráértek? Átmennénk kicsit –
szűrtem le a lényeget.
-
Persze, gyertek nyugodtan, de most leteszem, mert egyedül vagyok Kevinnel –
indokoltam meg, hogy miért rázom le.
-
Nem inkább a meccs miatt? – nevetett bele a telefonba.
-
Lebuktam… amiatt is.
-
Jó, menjél. Akkor majd érkezünk valamikor. Szia.
Köszönés után
letettem a telefont. Természetesen Kevin ugyanabban a pillanatban halkult el.
Remekül rá tud érezni ezekre a dolgokra, mintha szándékosan csinálná, ám de
haragudni sosem tudtam rá. Amikor a lábamba kapaszkodott, és a telefonomat
kezdte szuggerálni, rájöttem, miért hallgatott el. Valamiért nagyon rá volt
izgulva a telefonokra, folyton az kellett volna neki, de nem szerettem a kezébe
adni, mert neki még az volt játék, hogy mindennel püfölünk mindent. Felültettem
az ágyra magam mellé, a telót meg átraktam a másik oldalamra, de kicsi volt,
nem hülye, ezért pontosan tudta, hol van. Hagytam, hogy elvegye. Annyira
aranyosan tudott nézni, főleg, ha tudta, hogy nem szabad, hogy képtelen voltam
ellenkezni vele. Egészen addig hagytam, hogy játsszon vele, amíg a szájába nem
vette. Egyrészt nem volt tiszta, másrészt pedig beázik és elromlik.
-
Ott a távkapcsoló – mutattam az ágy végén lévő eszköz felé. Az volt a másik
kedvence, így hát szerencsére az is lefoglalta egy időre.
Lena
ekkor jött haza, hangosan köszönt, majd letette a szatyrokat és bejött.
-
Mit csinálsz már vele? – nevetett rám, amikor meglátta a Dortmund mezt.
-
Nevelem – jegyeztem meg büszkén. – És csakis jóra.
-
Látom-látom – rázta meg a fejét, de további mondandóját Kev szakította félbe. Jól
irányzott mozdulattal vágta földhöz a távirányítót, ami hangos csattanással
érkezett a földre.
-
O – nézett utána Kevin, aztán nevetni kezdett. Hát örülök, hogy legalább neki
tetszett.
Lena
felvette a földről a távkapcsolót, és visszatette a hátulját, ami az esés
következtében kiesett a helyéről. Közben én elkezdtem neki mesélni, hogy Livia
hívott, hogy majd átjönnek a meccs után, aztán finoman céloztam rá, hogy
meccset szeretnék nézni, úgyhogy felkapta Kevint és egy másik szobába vonultak.
Nem mondom, hogy soha nem volt az ilyen megnyilvánulásaim után vita, de a
legtöbbször megértő volt, és ez ma sem volt másképp.
A
meccs nem volt valami izgalmas, ráadásul egy csomó helyzetet kihagytunk, így a
Nürnberg megtartotta a vezetést, elvéve előlünk a három pontot. Egyáltalán nem
jött jól a vereség. Bár még csak a szezon elején tartottunk, a Bayern állt a
tabella elején, és ha úgy folytatjuk, ahogy az első három meccsen, idén is ők
fognak nyerni. Ha nem akarjuk, hogy így legyen, akkor össze kell szednünk
magunkat, és hoznunk kell az ehhez hasonló kötelező mérkőzéseket.
-
Kikaptunk – öleltem át hátulról Lenát és a nyakába csókoltam. Kevinnek csinált
éppen kaját, úgyhogy tetteim nem akadályozták semmiben.
-
Mert te nem voltál ott – mosolygott rám. Mondata hallatán elmosolyodtam. Hogy
lehet valakit ennyire szeretni? Mióta megismertem ezen gondolkozok, viszont még
sosem jöttem rá. Nem lehet szavakba önteni, de az biztos, hogy én vagyok a
földkerekség legszerencsésebb férfija. Szükségesnek tartottam, hogy ez vele is
megosszam.
-
Szeretethiányos vagy? – mosolygott továbbra is, majd megfordult ölelésemben.
Válasz gyanánt oldalra döntöttem a fejem, és megvontam a vállam. – Én is
szeretlek, te majom.
-
Ezt akartam hallani – örültem meg a válasznak. Vagy ha már így becézett,
örültem, mint majom a farkának.
A
következő fél órában, amíg Marcoék meg nem érkeztek, megetettük Kevint, majd
játszani kezdtünk vele. Csapattársam egy hónappal később követte példámat, és ő
is apukává vált. Cristophernek nevezték el fiukat, és már most látszott, hogy
világi nagy haverok lesznek Kevinnel.
-
Hello, tökmag! – guggolt le Marco Kevinhez, amit a csöppség nem díjazott.
Mostanában tartózkodott az idegenektől, még azoktól is, akiket sűrűn lát, bár
egy idő után hozzászokik a jelenlétükhöz, és elfogadja a közeledést.
-
Ronda vagy, Marco – ugrattam, miközben lehajoltam Kevinért, hogy abbahagyja a
sírást. Lena nem örült neki, és hangosan hozta a tudtomra, hogy el fogom
kényeztetni. De hát mit csináljak? Nem bírom nézni, ahogy sír. Mindig
megsajnálom, és képtelen vagyok csak úgy elfordulni tőle.
-
Nem vagyok ronda. Csak rád ütött és hisztis – kaptam vissza az oltást azon
nyomban.
A
lányok tudták, hogy itt órákig tartó szócsata is kialakulhat, ezért véget
vetettek neki, még mielőtt igazán belelendültünk volna. A nappaliban a
kanapékra ültünk, a két gyereket meg a földre tettük a játékok közé, hogy
elfoglalják magukat, amíg mi beszélgetünk.
Marcoval
a meccsről kezdtünk diskurálni, elmondta, hogy a vége felé már sík ideg volt,
ami valószínűleg a sok rossz befejezést eredményezte. Feleségeink hamar
elfordultak tőlünk, hogy saját témájukról tudjanak beszélgetni anélkül, hogy
zavarnánk egymást. Fél szemünk persze mindig a kicsiken volt, mivel nem tudták
még helyesen korrigálni a mozdulataikat, és előfordult már párszor, hogy
egymásnak okoztak fájdalmat. Egy pillanat erejéig elgondolkoztam, mennyi
gondunk lesz velük, amikor felnőnek. Nem lesz egyszerű feladat, az biztos. De
majd én ellátom őket a csodálatos tanácsaimmal, és ugyanolyan szép, okos srác
lesz belőlük, mint belőlem. Az is átfutott az agyamon, hogy alig fog feltűnni,
már nagyok is lesznek. Ez a nyolc hónap is olyan hamar eltelt, hogy érzésre
csak egy hétnek tűnt. Tisztán hallom a hangsúlyt, amivel Lena közölte, hogy apa
leszek, illetve Marco, majd az egész csapat nevetését, amikor megtudták. Nem
tudtak elképzelni gyerekkel a kezemben, de mára rájöttek, hogy apának születtem.
Emlékszem, amikor Lenát a kórházba vittem, mert megindult a szülés. Az első
percre, amikor megláttam a félméteres kis ufót, az akkor még hosszúkás fejével,
kezén a karszalaggal, az én nevemmel, a szerelmem kezében. Mintha csak tegnap
történt volna.
Úgy
tűnt, hogy amíg mi beszélgettünk Kevin megbékélt a vendégeinkkel, és Livinak
nyújtotta az egyik játékát, de amikor elvette tőle, rögtön visszakövetelte.
Furcsa egy gondolkozása van, biztos az anyjára ütött.
Nem
sokáig tudtunk beszélgetni, mert Cris sírdogálni kezdett, valószínűleg álmos
volt, ezért hazamentek. Mi is elvittük Kevint fürdeni, majd Lena is
lezuhanyozott. Addig én Kevvel az ágyon fetrengtem, bár ő inkább mászott
mindenfelé. Hihetetlen, hogy nem tud megmaradni egyhelyben. Amíg én tisztálkodtam,
addig Lena Kevin elaltatásával foglalkozott, ezért halkan jöttem ki, hogyha
esetleg elaludt, akkor ne keltsem fel az ajtócsapkodással. Hamarosan ki is
derült, hogy milyen jól tettem, ugyanis tényleg szundított már, Lena pedig az
ágyon hasalt egy könyvet olvasva. Ráfeküdtem a hátára, legnagyobb
felháborodására kivettem a könyvet a kezei közül, és összecsukva a földre
tettem.
-
Aj, nem tudom, hányadik oldalon jártam – nyafogott. Tökéletesen jól ismertem
ahhoz, hogy tudjam, ezt fogja mondani, ezért megnéztem.
-
94. oldal. Alszik? – érdeklődtem Kevin felől. Igenleges választ kaptam, úgyhogy
mellédőltem, és magamra húztam, hogy birtokba vegyem a száját… aztán az egész
testét. Mióta megszületett a fiunk, kicsit szűkösebben tudjuk beosztani az
időt, és valahogy a szex mindig háttérbe szorul, aminek persze nem örülök, de
hát nem tudok ellene mit tenni. Maximum annyit, hogy kihasználom azokat a
perceket, amiket Kev alvással tölt. Csakhogy néha felkel, ahogy most is
történt.
-
Hallom, alszik – forgattam meg a szemeimet, amikor sírni kezdett. Bíztam benne,
hogy elhallgat, és visszaalszik, de mivel nem így történt, hatalmas sóhajtás
után felálltam. – Majd én megyek. – Hősies tettemért cserébe visszahúzott, hogy
egy puszit nyomjon az arcomra, majd hagyta, hogy átmenjek a másik szobába.
Tudtam, hogy mire visszaérek, Lena már aludni fog, de nem sajnáltattam magam
sokáig. Kivettem a síróst a kiságyból és mászkálni kezdtem vele. Egyáltalán nem
úgy nézett ki, mint aki aludni szeretne. Nagy szemekkel nézett fel rám, a sötétben
csillogott a szeme az előbbi sírástól.
-
Örülsz, hogy én jöttem, mi? Anya nem rázná a nagy fenekedet. – Jól tudtam,
hogyha beszélek hozzá, akkor végképp nem fog elaludni, úgyhogy egy altatódalon
gondolkoztam, de egy sem jutott eszembe. Jobb ötlet híján az egyik Justin Bieber
számot kezdtem halkan dúdolni, miközben mosolyogtam magamon. Igaza van Lenának,
teljesen hülye vagyok. Azonban a dal hatásos volt, nem sokkal később
egyenletesen szuszogott a kezemben, úgyhogy a kiságyhoz sétáltam, hogy lerakjam
a helyére.
A következő hét
elején már edzhettem, és mivel nem volt olyan nagy a sérülésem, hétvégére már
játékképes voltam, ellenben Marcoval, aki az edzésen szedett össze egy kis
bokaficamot, így csak a lelátóról nézhette a meccset. Bemelegítés közben kiszúrtam
a lelátón, Crist is magával hozta, és vélhetően Livia is ott volt valahol. Valamit
nagyon mutogatott neki a pályán, de aztán elfordítottam róluk a szemem, és a
labdára figyeltem, amit épp akkor passzolt nekem Nuri. Az esetek többségében
Lena is ki szokott jönni a meccseimre, de Kevint csak én szoktam hozni, ha nem
játszom, és a lelátóra vagyok kényszerítve. Örültem, hogy ilyen hamar sikerült
meggyógyulnom, hiszen a Bayern ellen játszottunk, és mindenképpen szerettem
volna játszani ezen a meccsen. Ha bajnokok akarunk lenni, le kell őket
győznünk, úgyhogy reméltem, tudok pár kellemetlen pillanatot okozni a
válogatott csapattársaknak.
Miután végeztünk
a bemelegítő gyakorlatokkal, visszabaktattunk az öltözőbe, ahol megkaptuk az
utolsó instrukciókat, majd kimentünk a pálya felé vezető folyosóra. A falon ott
díszelgett a Dortmund címere, abból próbáltam energiát szívni magamba. Nuri
beszélni kezdett a hátam mögött, ezért hátrafordultam hozzá, hogy halljam is,
ugyanis kint már majd’ felrobbant a szurkolóktól a lelátó. Idő közben
megérkeztek a Bayernesek is, és az ismerős arcokkal mosolyogva köszöntöttük
egymást. Természetesen Müllernek volt a legszélesebb mosolya, amit az évek
alatt már sikerült megszoknom. Igazából jó volt ránézni, mert amint megláttad,
te is jókedvre derültél. Toni is sok sikert kívánt, amit viszonoztam én is,
aztán elindultunk kifelé.
A
következő két óra hamar eltelt, ugyanis egy borzasztó iramú meccsben vehettünk
részt, és az elmúlt pár alkalom után, amikor egymás ellen játszottunk, végre
nem csak egy-egy döntő gól született a meccsen, hanem sok fordítgatás után állt
be a végeredmény, a 4-3, ám sajnálatos módon a Bayern javára. Jómagamnak nem
sikerült gólt lőnöm, Manunak nem tudtam túljárni az eszén, de két gólpasszal
járultam hozzá a meccshez, és ha csak az én játékomat nézzük, akkor azt hiszem,
elégedett lehetek magammal.
A
meccs vége után gratuláltam a mellettem elhaladó piros mezeseknek, Bastiannal
még mezt is cseréltünk, és valami újonc, akit még tavaly évvégén, a bajnokság
megnyerése után játszattak először, megölelgetett. Nem emlékeztem a nevére, de
valami H-betűs, abba biztos voltam. Boateng és Alaba is mez nélkül - mondhatnám
azt is, hogy meztelenül, csak azt néhányan félreértenék – mászkált a
vendégszektor előtt, megköszönve a valóban hangos támogatást. Társultam
Moritzhoz, és együtt sétáltunk vissza az öltözőkhöz, miközben már a meccset
beszéltük ki. Nem szerettünk azon elmélkedni, hogy mi lett volna ha, de
felmerült pár helyzet, amit ha nem rontunk el, miénk lehetett volna a három
pont.
Egy
kis vigasztalódásra azt találtam ki, hogy jöjjenek át hozzánk, persze csak
páran. A pár játékos alatt Moritzra, Leora, Svenre és természetesen Marcora
gondoltam, de az utóbbi akkor is ott lenne, ha nem hívnám. Aztán a hír, hogy
összeröffenést szervezek eljutott Kevin fülébe, és meghívatta magát. Lena
biztos örülni fog neki. Mint már említettem, nincs valami jóba a csapat nagy
részével, az előbb felsoroltakkal viszont még egész jól kijött. Csak
Großkreutzot utálta nagyon.
Jobbnak
láttam, ha felkészítem a közeledő sokkra, ezért felhívtam, hogy elmeséljem neki
terveimet. Végül egész jól fogadta: addig elmegy otthonról. Marcoék ezen
nevettek egész úton, csak Kevin nem tudta, hogy mi ilyen vicces, ezért folyton
kérdezősködött, amivel az idegeimre ment. Néha kicsit túllőtt a célon, ebben
igaza volt Lenának, ráadásul feltűnő jelenség volt, mert folyton hangoskodott,
és mindeközben azt hitte, hogy jófej. Hát, nem jött össze, haver… a jófej én
vagyok. Félreértés ne essék, én ezektől függetlenül jól kijöttem a sráccal, és
bármikor benne voltam egy kis ökörködésbe.
Lena
tényleg nem volt otthon, mire mi megérkeztünk, Kevint is magával vitte, úgyhogy
nyugodtan hangoskodhattunk.
-
Ó, nincs itthon a névrokonom – szomorkodott Kevin. – Tényleg amúgy akartam már
mondani, hogy milyen cuki vagy, hogy rólam nevezted el a gyerekedet.
-
Nyilván rólad, más fel se merült – ráztam a fejem nevetve, aztán feltettem a
napszemüvegem, ugyanis a kertben ültünk, élvezve a jó időt.
A
nyár volt a kedvenc évszakom. Nem csak azért, mert akkor volt a szülinapom,
hanem mert jó volt az idő. Télen folyton fáztam, a sok réteg ruha mögül pedig
alig látszódtam ki, illetve szoliba is többet kellett járnom, hogy ne legyek Hófehérke.
Lusta voltam kiszolgálni őket, ezért, mivel mindenki ismeri a járást, közöltem
velük, hogy aki akar valamit, az bemegy és elveszi. Így tűnt el hosszú-hosszú
időre Marco, Mo és Leo. Azt hittem esznek vagy valami hasonló, de mikor végre
kijöttek, kiderült, hogy elkészítették a tíz legjobb közös fotójukat.
- Kihagytok a
buliból? – kértem számon őket, mire felnevettek.
-
A kis pózer – jegyezte meg Leo, mire hozzávágtam a sapkám. – Nekem adod? Köszi!
– Megforgatta az ujján, aztán a fejére tette. Nekem jobban áll.
-
Mi van Sven? Nagyon csendes vagy – csapott Kevin Bender székének karfájára.
-
Idegesít ez a hülye meccs – válaszolta röviden, majd újra hallgatni kezdett.
Sven
figyelmét ugyan nem sikerült a későbbiekben sem elterelnünk, de azért néha ő is
felnevetett egy-egy beszóláson, amikből persze bőven akadt. Épp egy szájkarate
kellős közepén ért haza Lenácska, maga előtt tolva a babakocsit. Hozzánk
sétált, hogy köszönjön a fiúknak két-két puszival, Großkreutznak persze csak
odabökött egy hellót. Mindenki próbálta elnyomni a nevetését, inkább kevesebb,
mint több sikerrel.
Kevin
amint meglátott, felém kezdett nyújtózkodni, úgyhogy kikötöttem a kocsiból és
az ölembe vettem. Természetesen az első dolga az volt, hogy leverje rólam a
szemüveget.
-
Kevin, nem szabad! – szóltam rá, miután felvettem a földről.
-
De! – vette volna el, ha nem teszem le az asztalra. Ellenkezni már remekül tud.
Közben
a nagy Kevin épp azt magyarázta Lenának, hogy róla lett elnevezve a gyerekünk.
Nem hiszem el, hogy nem veszi észre, mennyire nem bírja őt a feleségem.
Mindenesetre, mi minden ilyen alkalommal csak nevetünk rajtuk. Miután
felhagytak egymás szétszedésével, végre hozzám sétált, hogy nekem is köszönjön.
Kevin, ma aludnod kell! Mellém húzott
egy széket, hogy le tudjon ülni, aztán figyelni kezdte a beszélgetést.
Estére
eltűntek a srácok az udvarunkból, így mi is bementünk, mert kezdett lehűlni a
levegő, és Kevinen csak egy pulcsi volt. Bent beraktam a nappaliban lévő
utazóágyába. Nem csak akkor használtuk, ha mentünk valahová, hanem nappal is
odatettük, ha nem akartuk, hogy mindenfelé másszon. Míg mi vacsorát készítettünk,
addig ő szépen játszott az ágyban, de egy idő után megunta az ücsörgést, és
sírással adta a tudtunkra, hogy ki szeretne jönni.
-
Mondd, hogy apa, és kiveszlek – ajánlottam fel neki egy alkut. Már egy hete
próbálom rávenni, hogy kipréselje magából, ám eddig nem jártam sikerrel. Most
sem. A kívánt szó helyett csak lelkes csapkodást kaptam. Örült, hogy már nincs
egyedül. Nem vettem ki, mert pár perc múlva eszünk, és akkor csak még jobban
sírna, mikor újra visszakerülne ideiglenes börtönébe. Az ágy szélére
támaszkodtam, és onnan szórakoztattam, amit hangos kacagással díjazott.
-
Mario, gyere enni! – kiabált Lena, úgyhogy beraktam a cumit Kevin szájába, hogy
csendbe maradjon, ha elmegyek, majd kimentem a konyhába. A cumis trükk most se
vált be, ahogy leültem a székre elkezdett visítani, de amikor fel akartam
állni, Lena a kezemre tette az övét, hogy hagyjam, majd befejezi. Megrántottam
a vállam és enni kezdtem. Csodával határos módon, tényleg befejezte a
hisztizést, amikor rájött, hogy senki nem fog odamenni.
-
Egészségedre – válaszolta, mikor elfogyasztottam a tányéromon lévő ételt, és
megköszöntem azt. – Fürdetsz vagy mosogatsz? – vázolta fel elém lehetőségeimet.
-
Mosogatok – pusziltam meg a homlokát. Tudtam, hogy a fürdetésben legalább leli
valami örömét, ezért nagyobb segítség, ha elmosogatok. Mosollyal díjazta a
gesztust és egy pillanatra körém fonta karjaimat, majd miután kibontakoztunk az
ölelésből, én a mosogatóhoz léptem, ő pedig eltűnt az ajtó mögött.
Szerencsére
nem állt halmokban a piszkos edény, így hamar kész lettem. Mivel nem volt jobb
dolgom, megcsináltam az ágyat is, hogy fürdés után már csak lefeküdni kelljen.
Még ennyi idő alatt sem készültek el, úgyhogy a nappaliba mentem, hogy
tévézzek. Néha, amikor Lena nem volt fáradt, tovább játszadozott a vízben
Kevinnel, viszont ma nem voltak fölösleges energiáim, így inkább nem mentem be
hozzájuk. Csakhogy, amint lefeküdtem a kanapéra, el is aludtam. Lena keltett
fel, miután mind a ketten elkészültek. A hűvös zuhany némileg felébresztett, de
amint az ágyba értem és párom derekára tettem a kezem, újra elnyomott az álom.
Reggel
Kevin keltett fel, amikor a csörgőjével együtt bemászott a szobába. A nagy
melegre tekintettel, nem szoktuk becsukni az ajtót, így szabad járása volt.
Félig nyitott szemeimen keresztül láttam, hogy feláll az ágy szélénél, és felém
kezdi nyújtogatni a játékát. Nem szerettem rögtön ébredés után kikelni az
ágyból, ezért egy kézzel felsegítettem magam mellé, és bíztam benne, hogy nem
akar majd elmenni. Ruhájának és bőrének illata összekeveredve adta kellemes,
édes, babaillatát. Csukott szemmel, mosolyogva szippantottam magamba.
Forgolódva próbált szabadulni a kezem alól, de nem akartam elengedni, olyan jó
volt így.
-
Kevin, ne keltsd fel… - lépett be Lena a szobába, de mikor meglátta, hogy már
késő, nem fejezte be a mondatot.
-
Jó reggelt! – motyogtam félig a kezem, félig pedig Kevin alól, aki elszabadult
és rajtam keresztül kereste a lefelé vezető utat. A fülem már biztosan tűzpiros
volt, hiszen rendesen meggyötörte. Lena sem úgy nézett ki, mint aki meg akar
menteni, ezért megtartottam a fiamat és felültem, miközben ő vidáman
sikongatott a hátamon.
-
El ne ejtsd! – aggodalmaskodott jó szokásához híven Anyuci, mire megforgattam a
szemem. Csak elbírok már egy nyolc hónapos gyereket. Egy darabig még a hátamon
kapálózott, de miután harmadik alkalommal is megrúgott, inkább letettem. Kicsi
a bors, de erős. Rettenetesen igaz volt rá ez a mondás. Olyan lendülettel
tudott ütni meg rúgni… én se csinálhattam volna jobban.
Felálltam,
és a fürdőbe mentem megmosakodni. Mire visszaértem már máshol tették a
dolgukat, Lena főzött, Kevin meg a szőnyeg közepén ült a nappaliban.
-
Apa – nézett rám, amikor beléptem.
Először
azt hittem félrehallottam, de aztán a felidézések után rájöttem, hogy tényleg
kimondta. Örömömben felkaptam és nyomtam egy puszit az arcára. Komolyan, már
attól tartottam, hogy azért nem mondja ezt a szót, mert nem szeret. Karomban
Kevinnel a konyhába mentem, hogy fülig érő mosollyal elújságoljam a jó hírt.
Gyerekkoromban azt hittem a foci a minden. Hogy a
futball mindennek a teteje, amitől jobb dolog nincs a világon. Ma sem jelent
kevesebbet, mint régen, de Lena után sejtettem, hogy ez a szemléletem meg fog
változni. Miután megismertem már ő volt az életem, a foci mellette csak egy
játéknak, hobbinak tűnt. Persze ettől még komolyan vettem. Furcsa, hogy az
ember mindig azt gondolja egy-egy életében bekövetkezett jó fordulatnál, hogy
ez a minden, hogy ennél többet már nem kaphat. Én kaptam. Megkaptam Kevint, és
azóta a legfontosabb dolog számomra a család. Focizhatok életem végéig,
megállás nélkül, egyhuzamban, akkor sem fog azokkal a pillanatokkal felérni,
amikor a fiam rám mosolyog, amikor kimondja, hogy apa, vagy amikor meccsek után
hazamegyek, és tudom, hogy otthon vagyok… és bárhol is legyen az a hely, ahol
ők vannak, azaz otthonom.
Szia Csajszi!
VálaszTörlésNos azt hiszem most írok neked pár sort amíg van időm :D
Nagyon jó lett, olyan Marios, és első vagyok haha :DD
Jaj kis Götze, és kis Reus. Ááá *.* Annyira cukik. Hát ha azt veszem tényleg nehéz elképzelni elsőre Mariot egy kisbabával, de nem lehetetlen, és szerintem nagyon jól megírtad. Jó apa lett belőle, bár semmit nem változott na xddd Ráadta a mezt a fiára? Mért nem lep meg? Bolond. Na meg a meccsnézés xddd
Kevin egyébként irtócuki volt *.* ♥ Mármint a kis Kevin, nem a nagy idióta xdd És Marco megint csak aranyos volt. :D *.* Cris pedig, úristen. Az a gif ♥
Kevin (mármint a nagy) egy idióta, de ezt már mondtam. :D Beképzelt is. Nem csodálom, hogy Lena nem bírja, én se nagyon :D
A végét nagyon jól lezártad, így lett az egész tökéletes :)
Kitartást a következő hetekhez Csajszi! ♥
Puszi, Deveczke.
Sziaa!
TörlésElsőő vagy, igen:D Úgyhogy neked köszönöm meg elsőként, hogy olvastál, írtál:D<3
Tudod, van, ami (itt: aki) sose változik xDD Mondjuk most épp kiakadtam erre az idiótára-.- nem egy lovag.. xD
KisKeviiin, nagyon megszerettem*.* Nagykevin pff, kotródjon xD
Ó, tökéletes.. azt azért nem hiszem, de köszönöm:)
Pusszancs, Nix:D
Szia!:)
VálaszTörlésNa, megérkeztem hozzád te elballagott érettségiző! <3
Először is a név: Kevin. Großkreutz? Jó tudom, hogy nem, csak a szombati meccs után. xD
Hát Marióka nem lesz ebből meccsnézés! Foglalkozna inkább a kisfiával, ha már nem lehet ott a pályán. -.-
Igazi függő lesz ebből a gyerekből, mint az apja, ha így folytatja. x'D
Egy vesztes meccset akart ennyire nézni? Na, mindegy. xD
Haha, Marco rendesen visszaoltotta. XDDD Tetszett. :D
"De majd én ellátom őket a csodálatos tanácsaimmal, és ugyanolyan szép, okos srác lesz belőlük, mint belőlem." jajj, nem maradhat el a Mario-féle egoizmus sem. :)))
Szegény szexhiányos Mario...Annyira tudom sajnálni. xD De az rendes volt, hogy ő ment oda a kicsihez. *.* Miért pont egy Justin Bieber számot? Csak mert Marcóval vettek jegyet a koncertjére? :/
Egy jó kis Bayern meccs. :DDD Nem olyan, mint a hétvégi. -.- Jó, tudom, semmi tétje nem volt, de akkor is.
Jajj, valami H-betűs nevű megölelgette. xDDD Ölelgetős. :D
Csak lett benne Großkreutz is, de nem egy pozitív karakter, szóval oké. :)
Utána egy kis családi idill. Majd a végére a várva-várt szavacska is elhangzott. *.*
A végén nagyon aranyos lett a szemelvények lezárása. :))) Minden részét imádtam!
xoxoxo
Sziaa:D
TörlésHa már így belejöttem a válaszolgatásba, legalább ezt tudjam le a sok elmaradt komment mellett. xD
Nem Großkreutz xDD
Ja, szegény gyerek, mi lesz belőle ilyen apuci mellett xD
Hát nem tudta, hogy vesztes lesz xDD
Mario-féle egoizmus a legjobb, haha xD Bőven kijutott belőle a srácnak xD
Haha, mert imádja JB-t.. és nem tudnak leszállni erről a témáról.. állandóan, mindig interjúba megemlítik.. UNCSIIII xD
Ölelgetőőősbizoony:D De én is szívesen megölelgetem:D
Örülök, hogy tetszett ez a novella-család, vagy miii xD
Köszönöm a komit:) Most pedig megyek EL-döntőt nézni:D
Pusz, Nix:D