A focin keresztül - Feszültséglevezetés

- Mikor fogod abbahagyni a duzzogást? – kérdezte. – Csak jót akarok.
- Mindig azt akarsz - morogtam. – Mit csinálunk a régi házamban?
Leparkolt, aztán szó nélkül kiszállt, felkapta a táskát, majd indult is befelé. Kelletlenül követtem.
- Nagyon elegem van belőled, tudod? – kezdtem el magyarázni mérgesen, mikor beléptünk a bejárati ajtón.
- Meglepetés! – kiabáltak mindenfelől.
- Mi a franc…? – néztem szét.
Nincsen se szülinapom, semmim se, amit ünnepelni lehetne. A céget végleg tönkretettem, anya pedig éppen a korházba fekszik tudatlanul. Hazudtam az apámnak, veszekszünk Bastiannal, szóval legkevesebb kedvem volt mindenhez jó pofát vágni.
 - Ó, mi vagyunk: jókedvcsinálók – mondta Lotte, miközben Benni kezét fogva két puszit adott az arcomra.
- És a gond feledtetők – lépett oda Lotte után Livia, Marcoval az oldalán.
- Én csak a meglepetés ember vagyok – mosolygott Toni. – Na, már rám sem ugrasz? – játszotta meg, hogy szomorú, miközben ő is alaposan megölelgetett.
- Én lennék a sztárvendég – vakarta a tarkóját a Götzeus duó másik tagja, Mario.
- Rendes tőletek srácok, de nekem ehhez most tényleg nincs kedvem.
- Majd lesz – oldotta meg Basti, aztán ő is beljebb ment, a többiek pedig szinte követelték, hogy meséljek el mindent. Mivel láttam, hogy szabadulni nem fogok ebből a társaságból, előadtam óriási bukásomat, remélve, hogy megsajnálnak és elengednek. Természetesen nem így lett.
- Szóval ennyi. Nem csinálom tovább.
- Egész életedben soha nem adtál fel semmit. Miért most kezdenéd el? – kérdezte Livia.
- Az alatt az idő alatt, amit bent töltöttél az emberek elfogadtak és bíztak benned. Azok az emberek segítettek neked, amikor szükséged volt rájuk. Ne hagyd cserben őket, amikor ők szorulnak segítségre – oktatott ki a szókimondó Toni is.
És igaza volt. Mindenkinek mindenben. Legalább az általam okozott kárt kell helyrehoznom, addig semmiképp sem szabad visszalépnem.
- Azt mondtad, megcsinálod – próbálkozott Basti is. – Akkor gyerünk, és csináld is meg!
- Jó-jó. Elég a kioktatásokból, lelkifröccsökből. Tudom, hogy hülyeségeket beszélek, demajd holnap máshogy látom a helyzetet. Nem ejthetnénk a témát? Nézzétek meg, szegény mennyire unatkozik – bólintottam a gyűrűjével unottan játszó Mario felé. – Milyen programot terveztetek azon kívül, hogy nekem tartotok fejmosást?
- Nos, itt van hat focista, meg két lány, aki életében kétszer ért labdához lábbal. Se. Szóval a program egyértelműen a foci és a rajtuk való nevetés – vigyorgott Götzinho. – Felfedeztem, hogy a pincébe neked is van miniatürizált focipályád. Nekem is, és örülök, hogy végre kiállhatok Reus ellen, mert hozzám gyáva volt eljönni.
- Szétkaplak, Götze! – ígérte Marco, ami mindenkit kíváncsivá tett, úgyhogy levonultunk az említett helyiségbe.
Mivel a két srác egymás ellen akart játszani, őket neveztük ki a két csapatkapitánynak, így ők választották ki, felváltva mondva a neveket, a csapattagokat. Én végül Marioval, Bastival és Tonival kerültem össze, míg ellenfelünk csapatát a Lotte, Livia, Benni, Marco négyes tette ki. A két lányt figyelembe véve már előre azzal számoltunk, hogy mi nyerünk.
- Magassarkúban viszont nem túl előnyös – néztem le cipőim sarkára.
- Sporttáskába van minden – intett felfelé Basti, én pedig megindultam átöltözni.
Közben felhívtam Lukast, és neki is elmeséltem az eddig történteket. Az elején ő is azt mondta, hogy ne avatkozzak az ügybe, most viszont, akárcsak a többiek, arra bíztatott, hogy ne hagyjam abba az első kudarc után. Már pedig, ha ennyien hisznek bennem, akkor nem okozhatok nekik csalódást, nem fogok visszavonulót fújni! Ezt a meccset még nem fújták le.
- Sokáig voltál – jegyezte meg Basti, mikor végre méltóztattam visszamenni hozzájuk.
- Addig változtattunk kicsit a szabályokon – mutatott Marco a piás üvegekre és az azok mellett felsorakoztatott poharakra.
- Be akarsz rúgni? – néztem rá érdekesen. Kizárt, hogy mi kapjunk több gólt.
Arra viszont egyikünk sem számított, hogy Benni mindent kivéd, Marco pedig a gyors mozgásával rögtön az elején belő hármat. Nem mondanám, hogy a poharak kisméretűek voltak, mellesleg én sosem szoktam inni, így aztán viszont hamar cikázva futottam végig a pályán, és a kaput is tíz centivel odébb láttam. A hangulat így rendesen meg lett alapozva.
- Menjünk bulizni – mondta Lotte, miután ő is legurított pár pohárnyi alkoholt.
Úgy tűnt az illuminált állapotú énem egyáltalán nem tiltakozik az ötlet ellen, ezért hamarosan egy szórakozóhely hátsó részéhez sétáltunk, rendeltünk még pár italt, és már jött a következő meglepetés tőlem: megkértem Bastit, hogy táncoljunk.
- Ki kell használni az ilyen pillanatokat – nézett a többiekre, aztán megfogta a kezem, és megindultunk a táncoló tömeg felé.
- Váltás – jelent meg Toni jó pár számmal később, mikor már nem tudtam, hogy melyik lábamat hova tegyem.
- Addig iszok valamit – mondta Basti, aztán eltűnt az összezáródó tömegben.
- Látom, jól érzed magad – vigyorgott a Bayern 39-ese.
- Igen, bár nincs rá okom, szóval nem tudom, miért. – Közelebb léptem hozzá, hogy hallja, amit mondok, és én is halljam, amit ő próbál a tudomásomra adni.
- Talán az alkohol miatt – válzott arra, hogy részeg lennék, de szó se volt ilyesmiről.
- Nem is ittam sokat. Ú, erről jut eszembe. Megszomjaztam, menjünk inni – léptem el mellőle, de elkapta a kezem.
- Nem hiszem, hogy kéne – rázta meg a fejét. – Inkább üljünk vissza a többiekhez.
- Aj, Kroos, ünneprontó vagy – fintorogtam. – Csak egy lájtosat, semmi ütős – ígértem meg, mire elengedte a kezem, hagyva, hogy a pulthoz sétáljak.
Bastit nem láttam ott, biztos voltam benne, hogy visszaült a többiek közé, Toni pedig nem jött velem, így megszegve az ígéretem abszintot kértem.
- A ház ajándéka, Nikki – kacsintott a pult mögött álló srác, mikor letette elém a poharat.
- Édes vagy. – Felültem a székre, hogy ellássak a tömeg feje fölött a hely másik végére, ahol Basti és a kis társaságunk ült. A lányokat sehol nem láttam, Basti pedig valószínűleg engem kereshetett, mert a tömeget pásztázta. Alacsonyságom miatt azonban ez veszett ügy volt, úgyhogy a segítségére siettem, és pohárral a kezemben felálltam a székre.
- Jó a buli, nem? – kiabáltam, de csak a körülöttem állók hallották meg. Nem messze tőlem Liviát és Lottét pillantottam meg, akik vigyorogva közeledtek felém, és hogy ők is elférjenek, átléptem a pultra. Láttam, ahogy Bastiék felpattannak és utat törnek maguknak felénk. Addigra a két lány már velem együtt táncikolt az asztalon.
- Szeretlek Bastian! Igyunk a világ legjobb férjére – emeltem meg a poharam.
- Gyerünk, szálljatok le onnan – fogta meg Livia kezét Marco, aki elsőként ért oda hozzánk.
- Miért? itt vagyok a világ tetején, és még a Holdat is elérem – nyújtottam a szabad kezem egy fénycsóva felé.
- Nikki, gyere le! – nyújtotta a kezét Basti is, de hátra léptem, hogy ne érje el, ám az asztallap nem volt valami széles, így kishíján majdnem leestem. – De! Gyere! – Elkapta a derekamat, és leemelt, miközben Lotte is lemászott Benni segítségével.
- Jól van. Nincs itt semmi látnivaló. Folytassátok a bulizást! – magyarázott a körénkgyűjt tömegnek Mario.
- Vigyük őket haza – javasolta Marco, aztán kifelé támogattak minket.
Ötletem sem volt, hogy jutottam vissza Münchenbe, ezért miután reggel felébredtem, első dolgom volt, hogy ezt az információt megtudakoljam Bastitól, de nem egyedül találtam a nappaliban, hanem Tonival, így aztán itnkább visszafordultam és bugyi, melltartó párosítás helyett nadrág és póló szerelésben tértem vissza.
- Jó reggelt! Mi volt tegnap? – ráncoltam a homlokom, egyrészt az emlékezés erőltetésétől, másrészt a fejem fájása miatt.
- Ó, ha te azt tudnád – nevetett fel Toni, mire Basti oldalba vágta.
- A te hibád, te hagytad egyedül – hurrogta le, mire abbamaradt a nevetés.
Egyáltalán nem értettem, hogy mi a probléma, de hamarosan felváltva mesélték el a tegnap esti alakításomat, ami után fél óráig szörnyűlködtem, majd legalább ennyi ideig bocsánatot kértem. Nem vallottam rám ez a fajta viselkedés, szerencsére ezt mindketten tudták, így nem kiabáltam rá kígyót, békát.
- Nekem életem legjobb estéje volt, amit veled töltöttem el – nevetett tovább Toni, akinek az események felidézése óta csak a fogait láttuk, meg, ahogy a kanapén, a hasát fogva fetreng.
- Örülök neki – ültem rá a hasára, hogy abbahagyja a vihogást.
- Ne! Kinyomod belőlem a szuszt. Hogy lövök így gólt holnap a Mainznak? Ugye ellenük játszunk? – hajtotta hátra a fejét, hogy Bastira tudjon nézni. Egyáltalán nem zavarta, hogy a magam 52 kilójával rajta ülök.
- Gólt lőni, mi? Én előbb fogok – mosolygott magabiztosan Basti.
- Mi lenne, ha mindketten lőnétek nekem egy-egy csodálatos gólt?
- Megpróbáljuk. Jössz amúgy? – kérdezte Toni, aki még nem értesült ott létem híréről.
- Még szép – vágtam rá.
- Jó, akkor holnap találkozunk, de most megyek, jelentem otthon, hogy élek, és nem fetrengek részegen valamelyik járda melletti árokban – tolt le magáról, majd Bastiannal kezet fogtak, nekem pedig aditt egy pacsit, amit mindig szokott, és elment.
Bastian elmesélte, hogy itt aludt, mert még sokáig beszélgettek miután én elaludtam, és aztán már lusta volt hazamenni
Délutánra összeszedtem magam, hogy amíg Basti edzésen van, addig én be tudjak nézni anyához. Borzalmasan éreztem magam, amikor apa szemébe néztem, de nyeltem egyet, és arcomra mosolyt erőltetve kérdeztem meg, hogy van anya.
- Semmi sem változott, sajnos.
Apa egyre letörtebb volt, az arca be volt esve, teljesen el volt fáradva, ezért kezdtem érte is aggódni. Szinte beköltözött a korházba, és bár kapott ételt, meg mindent, amire szüksége volt, mégsem tudta magát rendesen kipihenni. Akárhányszor próbáltam rábeszélni, hogy menjen haza, legalább egy napra, leordította a fejem, hogy attól, mert engem nem érdekel, mi lesz anyával, ő még nem fogja magára hagyni, így inkább nem próbálkoztam meg újra a meggyőzésével. Inkább leküldtem egy kávéért, és amíg vissza nem ért, elmeséltem anyának a tegnapi napot. A féktelen partizást jobbnak láttam kihagyni, hiszen erről nem feltétlen kell tudnia.
- Kornelia? – érdeklődött Basti anya felől, mikor én is hazaértem.
- Változatlan – húztam el a szám, bár nyílván enélkül is tudta volna, hogy nem örülök neki.
- HB-be mikor mész?
- Ma már biztos nem, holnap meccs, vasárnap alszunk, vagy nem. A lényeg, hogy ágyban leszünk – vigyorogtam rá. – Úgyhogy csak hétfőn.
- Ez a vasárnapi nap egész szimpi – döntött le a kanapéra.
- Ma még csak péntek van – toltam el magamtól, hogy hergeljem.
- Akkor mostantól minden napot vasárnapnak nevezünk. – Kijelentése után lefogta a kezemet, így akkor sem lett volna esélyem tiltakozni, ha akarok, de most még csak meg sem erőltettem magam. Hagytam, hogy azt csináljon velem, amit csak akar.