A focin keresztül - Régen látott ismerősök

Sziasztok! A mai részhez csak annyit, hogy köszönöm szépen a több mint 10.000 látogatót! Ti vagytok a legjobbak:) Jó olvasást!

Persze én is hosszútávra tervezem ezt a kapcsolatot, de sosem szoktunk ezekről beszélgetni, mivel egyikünk sem az a fajta, akik előre elterveznek mindent, egész nap romantikáznak, és arról beszélnek, hogy örökké együtt lesznek. Így aztán, ha Bastian ezt szóba hozta, akkor tényleg komolyan gondolja, és ez váratlanul ért, de jól esett.

-          Remélem – válaszolta, aztán másról kezdett beszélni, én pedig akárhogy próbáltam figyelni, elnyomott az álom, és legközelebb csak Bastian keltegetésekor keltem fel.

-          Baba, szállunk lefelé.

-          Ú, elaludtam, miközben beszéltél hozzám? – ugrott be egyből.

-          Simán, de ne aggódj nem baj – előzött meg.

-          Óriási mázlim van veled – öleltem meg, aztán bekötöttem magam.

-          Ezt mondom már neked egy ideje – vigyorgott.

-          Amúgy… baba? – kérdeztem rá legújabb becenevemre.

-          Csak úgy jön. Zavar… baba? – kérdezte a számtól pár milliméterre.

-          Ha a következő eseménysorozattal jár, akkor nem – hajoltam közelebb.

Otthon mind a ketten az ágyba zuhantunk. Bár aludtam az repülőn, és valószínűleg Basti is, mégis hamar elaludtunk, és másnap délig fel se keltünk. Az első dolgom természetesen az idő beazonosítása volt, amit a telefonomon vittem véghez, így rögtön láttam a három nem fogadott hívást. Mivel még totál kómás voltam, meg sem néztem, hogy ki hívott, csak ledobtam az ágyra a telefont, és elindultam megkeresni Bastiant, akit a nappaliban a tv előtt szundítva találtam. Mellette egy tányér volt, amin félig a megevett szendvics foglalt helyet. Halkan kikapcsoltam a tv-t, és a tányért is kivittem, nehogy kiborítsa álmában, de mire újra elmentem mellette már fenn volt.

-          Szép jó napot – mosolygott fel rám.

-          Neked is. Lefürdök, mert borzalmasan nézek ki.

-          Mindenhogy jól nézel ki – szólt utánam, mielőtt becsuktam volna a fürdő ajtaját.

Egy jó nagy kád, forró vízben áztattam magam, mikor megszólalt a csengő.

-          Jaj, ne már – másztam ki sóhajtva a kádból, és gyorsan törölközni kezdtem.

Csak mikor végeztem, jutott eszembe, hogy nem hoztam be a ruhám. Magamra csavartam a törölközőt, és annak reményében, hogy a vendég nem valami srác, kimentem. Óriási mázlim volt, mert csak Kathrin volt az. Gyorsan felkapkodtam pár ruhát, aztán lementem hozzá.

-          Lányok, én elmegyek. Ma délután van edzésem, és inkább bemegyek – nyomott nekünk egy-egy puszit Basti, aztán ott sem volt.

-          Segíts, könyörgöm – kezdte Kath.

-          Mi a baj?

-          Elmentem Manuellel vacsorázni. Tényleg nagyon rendes, figyelmes, és kedves. Csak az a baj, hogy én mindenben Gabrielhez hasonlítom… és szar ezt kimondani, de amennyire most ismerem jobb, mint Gabe, de… nekem ő volt az igazi.

-          Figyelj. Annak vége, egyszer le kell zárnod. Senki nem kér arra, hogy ezt rá fél hónapra tedd meg, de egyszer muszáj lesz. Manu remek srác, és szerintem illetek egymáshoz.

-          De nem akarom azt, hogy vele vagyok, és közben Gabrielre gondolok. Ez nem fair vele szembe.

-          Mit beszéltetek meg a randi után?

-          Mára egy újat, de nem tudom elmenjek-e…

-          Még jó, hogy elmész! – kiáltottam fel.

-          Nem tudom, tényleg nem.

-          Jó, hívjuk fel Lottét, és kérdezzük meg, ő mit szól.

-          Ne – próbált tiltakozni, de addigra már kicsengett.

Lotte amint meghallotta, mi a helyzet, megígérte, hogy eljön, még akkor is, ha ez több órájába fog kerülni. Azt is mondta, hogy lehet, hogy Benni is jön, mert éppen sérült, és nincs edzése, így mikor letettük a telefont eléggé örültem, Kathrinnel ellentétben.

-          Remek. Most már biztos, hogy ott leszek a randin – morogta. – Lotte nem az, akinek nemet lehet mondani.

-          Tudom – mosolyogtam büszkén. Mindig tudom, ki kell hívni.

Míg vártuk, hogy megérkezzenek addig kitaláltuk, hogy mit vegyen fel, bár nekem ebben sok tapasztalatom nem volt, és különben sem szeretett volna túlságosan kiöltözni. Mire Benniék megérkeztek már Kath is nagyon várta az estét.

-          Sziasztok – köszönt Lotte, mikor kinyitottam az ajtót, mögötte pedig Benni tűnt fel.

-          Sziasztok. Örülök, hogy te is jöttél – mosolyogtam Bennire. – Mi történt veled?

-          Semmi lényeges, rosszul léptem, és a bokám kicsit tönkrement. De hamar rendbe fog jönni, szóval aggodalomra semmi ok.

-          Na, lássam csak a randizós barátnőnket – haladt előre Lotte. – Mit hallanak füleim? Nem akarsz randizni Neuerrel?

-          De, már akarok. Már teletömte a fejem mindennel, szóval… - célzott rám.

-          Ú, de hülye vagyok – csapott a homlokára Benni, mire mind a hárman kíváncsian néztünk rá. – Ne nézzetek hülyének, de mondta Manu, hogy randizik Kathrinnel. Hát nekem nem esett le, hogy ő vele Kathrinnel.

-          Nem nézünk hülyének – nyugtattam. – Tudjuk, hogy az vagy.

-          Kösz, kösz – vigyorgott. – Na, akkor viszont a legjobb emberhez fordultatok. Elmondjak pár bennfentes infót Manuról? – Nem várta meg, míg válaszolt, inkább rögtön bele is vágott. – Utálja, ha a lány magasabb nála.

-          Ez a veszély nem igazán fenyegeti – jegyeztük meg.

-          Utálja a túl hivatalosra sikerült találkozókat. Távolságtartónak találja, szóval legyél laza. Ne vegyél magassarkút, mert át fogjátok sétálni az egész várost. Ne vigyél kabátot, mert ő kettőt fog vinni. Szeret udvariaskodni, hagyd neki.

Kath próbált figyelni, de mikor a sokadik instrukciót kapta, közbevágott.

-          Oké. Elég. Ne mondjátok meg, mit csináljak! Magamat fogom adni, és majd eldönti, hogy az tetszik-e neki.

-          Gratulálok! – ölelgette meg Benni. – Átmentél a vizsgámon.

-          Ez most komoly? – fogta a fejét Kathrin.

-          Bizony. Na, nyomás haza felöltözni, aztán randizni! – toltuk ki a lakásból.

Ezután egészen addig hárman beszélgettünk, amíg Basti haza nem ért. Akkor aztán Basti és én is ugyanannyira meglepődöttek voltunk. Basti Benniék miatt, én pedig Toni miatt, aki Bastiannal érkezett.

-          Toni – pattantam fel, és megölelgettem. Bastian csapatából vele alakult ki a legjobb viszonyom, de mióta már a saját edzésemre járok, és nem Bastiéra elég keveset találkozunk.

-          Hogy vagy, pici lány?

-          Hát tudod… anya és apa nagyon szerette egymást, és ölelkeztek. Így vagyok.

-          Tényleg reménytelen vagy – nevetett fel jóízűen.

-          Naa! Inkább helyezd magad kényelembe! – mutattam a kanapé felé, amit ő rögtön birtokba is vett.

A srácok a tévében egy kvízműsort kezdtek el bámulni, és megjegyzéseket fűztek hozzá, amiket rendszerint hangos nevetés követett. Mi mögöttük kezdtünk el beszélgetni igazából mindenről egyszerre. Szerettem Lottéval beszélni, mert tényleg bármiről lehetett vele, és minden témához hozzá tudott fűzni valamilyen okos megjegyzést. Gyorsan váltottunk témákat is, így egy kívülállónak viszonylag nehéz lett volna nyomon követni, hol is tart a beszélgetés éppen.

-          Nem jó a válasz – rázta a fejét tagadóan Benni.

-          De. Az a helyes – vágta rá Bastian.

-          Fogadni mernék, hogy nem – jelentette ki határozottan Benni.

Lottéval odakaptuk a fejünket. Ha egy mondat így kezdődik, akkor abból bizony fogadás lesz, és mi kíváncsian voltuk a dolog végkimenetelére.

-          Akkor fogadjuk – igazolta be Basti feltevésünket. – Ha én nyerek, te szépen leadsz egy sztriptíz táncot. Ha te nyersz, én teszem meg ugyanezt.

-          Mekkora hülye fogadási ötleteid vannak – jegyezte meg vigyorogva Toni, de ő is érdeklődve nézte, mi lesz ebből.

-          Kezet rá, de úgy is én nyerek – nyújtotta Benni a jobbját magabiztosan.

Amint kezet fogtak, a képernyőn a piros szín kezdett villogni a megjelölt válasznál, tehát Bastian elbukta a fogadást, úgyhogy most szemtanúi leszünk egy Bastian féle chippendale shownak. Mindannyian végig nevettük, ahogy tekeregve leveszi a pólóját, majd a nadrágját, de amikor az alsójához kezdett nyúlni, már mindenki kiabálta, hogy ne, elég volt. Benni Lotte szemét takarta a kezével, de a lány folyton kilesett oldalt.

-          Na, innentől már szobajelenet. Mi bemegyünk Nikkivel oda – mutatott a fürdő ajtajára. – Benni ti mehettek a vendégszobába – közölte tovább is halálos komolysággal, majd Tonihoz fordult: - Toni, neked pedig a 32-esen van pornóadó.

Épp, hogy kimondta, már ki is robbant belőle a nevetés, akárcsak belőlünk. Egyedül Toni kezdett el valamit morogni az orra alatt, de aztán az ő humorérzéke is előtört. Basti sietve felkapkodta a ruháit, majd újra leültek a színes, beszélő doboz elé. Toniban valószínűleg felébredt a bosszúvágy az előbb oltásért, ezért próbálta Bastit minél kínosabb helyzetbe hozni. Kezdetnek a farokméretét pedzegette.

-          Hát neked sincs sok minden, amit a nadrágod elnyel – szólt vissza rögtön. Abszolút nem jött zavarba, ami várható is volt.

-          Az enyém igenis nagy – húzta ki magát büszkét. – Te mivel bizonyítod, hogy a tiéd is az?

-          Kroos, mindenképp azt akarod, hogy megmutassam neked? – sandított rá oldalról.

-          Isten ments! – kiáltott fel elborzadva, aztán feladta annak a reményét, hogy Bastit szorult helyzetbe hozza. Viszont észrevette, hogy Benni a beszélgetésük alatt túlságosan csendesen ült. – Benni, neked mekkora? – kérdezte meg tőle, mire Benni baromi édesen elpirult.

-          Hagyjatok már a hülyeségeitekkel! – terelte el a szót.

-          Csak viccelünk, paradicsom, nyugi van – kezdte el húzni az agyát Toni.

Bennin látszott, hogy vette a poént, de nem az a srác volt, aki nyíltan beszélget ilyenekről. A két középpályás talán ezért jött ki ennyire jól egymással. Ki tudja, mikről beszélgetnek ezek, amikor nincs ott más. A beszélgetés további részét, amelyben a két müncheni kitért különböző szexuális szokásokra, és egyéb ilyen baromságokra, csak azért, hogy azon nevethessenek, ahogy mi lányok megszeppenten kapkodjuk a fejünket jobbra-balra, Benni végignevette. Egész délután oda-vissza oltogattuk a másikat. Épp egy nagy szócsata kellős közepén álltam, természetesen Tonival, amikor a telefonom rezegni kezdett az asztalon. Üzenetem érkezett Kathrintől. Az üzenetben semmi más nem állt, csak ennyi: köszönöm. Ebből egyikünk számára sem derült ki, hogy most akkor mi van, csak abban voltunk biztosak, hogy a randevújuk jól sikerült.

-          Láttam ám, hogy jobban örültél Toninak, mint nekem – jegyezte meg futólag Basti, mikor mind a hárman távoztak, és ketten maradtunk.

-          Ez nem igaz. Csak őt már nagyon régen láttam. Tudod, hogy nagyon jóba lettünk.

-          De miért pont vele?

-          Miért, baj? Vagy miért lenne jobb, ha mással?

-          Nem. Nem baj. Csak furcsa, hogy pont vele.

-          Nem értelek – ráztam fejem.

-          Ő ilyen nagyon menő, vagy nem is tudom. Van benne valami, amitől számomra azzá válik.

-          Talán azért bírom őt a legjobban, mert rád emlékeztet – mondtam végül, mire elég érdekesen nézett rám. – Komolyan mondom. A stílusa olyasmi, mint a tiedé.

-          Hát, nem tudom. Mindegy is, örülök, hogy jóba vagy a srácokkal, tényleg – nyomatékosította, mikor felvontam a szemöldököm. – Na, jó éjszakát – hajolt fölém egy pusziért, aztán átölelt és elaludtunk.

Másnapra végre rendesen kipihentem magam, így újult erővel vártam a kis szabim után az edzést. Szerencsére sikerült odaérnem időben, úgyhogy kivételesen nem kellett kapkodnom az öltözésnél. Mire kiértem a pályára nagyjából már az egész csapat ott volt, csak páran hiányoztak, és volt egy plusz vendégünk is Marko Marin személyében. Thomasszal beszélgetett, Karint nem láttam sehol.

-          Szia, te lógós – köszöntött drága edzőm.

-          Sziasztok. – Volt szerencsém mellette megtanulni, hogy nem mindig jó, ha visszavágok.

-          Ismeritek egymást? – Markora mutatott, mi pedig bólintottunk egyet.

-          Remek. Egyben vagy, nincs semmi bajod, nem történt veled semmi? – bizonyosodott meg róla, hogy a kihagyott két nap alatt nem csináltam magammal semmit.

-          Teljesen egészséges vagyok.

-          Akkor nyomás – mutatott a többiek felé.

Odasétáltam a csapattársaimhoz, és köszöntöttem őket is. Mikor idejöttem a csapatba volt pár lány, akikkel nem jöttem ki. Ez egy kicsit enyhült mióta egyre többször kerültem be a kezdőcsapatba. Hogy megkedveltek azt nem mondanám, de beletörődtek ittlétembe. Tulajdonképpen nem is tudtak nagyon mást tenni. Az edzésünk alatt Marko ottmaradt, és volt egy olyan érzésem, hogy erről Karinnak majd nem kéne szólnunk. Mostanában feltűnően sokszor passzolt le minket Thomasnak, ő pedig eltűnt. Senki sem tudta, hogy milyen dolga van, de mi jobban is szerettünk Thomasszal lenni, így nem nagyon akadékoskodtunk Karinért. Jó szokásunkhoz híven az edzés után mindannyian elterültünk a fűben egy pár percre. Markoékat néztem, ahogy hevesen magyaráznak egymásnak. Nem hiszem, hogy veszekedtek volna, csak nagyon benne voltak a témázgatásba. Valószínűleg megérezték, hogy valaki nézi őket, mert rám néztek. Rájuk mosolyogtam, aztán elfordultam, hogy ne zavarjam őket tovább.

-          Szia – hallottam meg Marko hangját mögöttem.

-          Szia – fordultam felé, aztán felálltam.

-          Milyen volt Ronaldo esküvője? Most is felképelted?

-          Haha – forgattam a szemem. – Ha bántottam volna, arról tudnál, mert a sajtó is meg volt hívva. Hogy vagy?

-          Élek. Te? Ti?

-          Mi is. Hogyhogy eljöttél?

-          Már régen találkoztam Thomasszal, aztán volt egy kis időm, gondoltam kihasználom.

-          Jól tetted. Aj, ne nézzetek már minket úgy, mintha ufók lennénk – elégeltem meg, hogy többen is minket bámulnak.

-          Jól van na, nem mindenkinek hétköznapi dolog, hogy válogatott focistákkal lóg – jegyezte meg Nicole, de aztán elfordultak, és beszélgetni kezdtek.

-          Nem akarom megzavarni a trécselést, de mennünk kéne, mert nem sokára jönnek mások is edzene – kiabálta Thomas, hogy mindenki hallja. Mindenki megindult befelé. – Hé, és mi lesz a labdákkal?

-          Mióta van benne a munkaköri leírásunkban, hogy labdaszedő? – kérdezte meg valaki tréfásan.

-          Látjátok, én mondtam, hogy el kell olvasni az apró betűs részt is – vonta meg a vállát nevetve kedvenc edzőnk.

-          Nahát, milyen udvariatlan vagy. Lányokat ugráltatsz – vigyorgott rá Marko.

-          Ó, lányok, mehettek öltözni. Ha jól hallom, akkor van egy nagyon intelligens úriember a körünkben, aki felajánlja, hogy összeszedi ő a labdákat.

-          Ezt megszívtad – nevettem ki Markot, de végül segítettem neki a zsákba gyűjteni a játékszereket.

Váltottunk még pár szót, aztán neki mennie kellett, nekem pedig öltöznöm, úgyhogy elköszöntünk egymástól. A kocsiban elővettem a telefonom, amin megint két nem fogadott hívás volt. Sokszor kérdezték már, hogy minek van nekem telefonom, ez mostanában különösen igaz volt. A kijelző a Kathrin nevet írta ki, én pedig gyorsan visszahívtam. Kíváncsi voltam, hogy alakult a tegnapi nap.

-          Szia – vette fel.

-          Mesélj – tértem rögtön a tárgyra.