A focin keresztül - Nincs döntő...

Reggel veszekedésre keltem. Álmosan mentem ki a nappaliba, ahol 3 kisebb csoport állt.

-          Mi van már? – dünnyögtem

-          Michael értesült a tegnapi interjúról. – tett elém egy újságot Basti, amit gyorsan el is olvastam

,,Nagyon élvezem a csapatkapitányságot. Önszántamból nem szívesen adnám vissza a karszalagot Michaelnek.”

Nem is olvastam tovább, a többit már hallottam.

-          Én vagyok a csapatkapitány. – hangsúlyozta Michael, mire a mögötte állók bólogatni kezdtek, nekem pedig kezdett leesni, hogy miért is van három csoport.

-          De rajtam van a karszalag. – válaszolt mérgesen Phil

-          Hagyjátok már abba. Nem vesztiek észre, hogy hülyeségen veszekedtek? Philipp, te most az ő helyettese vagy, Michael, ő meg nem azt mondta, hogy nem adja vissza, hanem hogy nem szívesen. Mit kell ezen annyira kiakadni. – szólalt meg a 3. klikk egyik tagja is

Nem akartam egyikőjük mellé sem állni. Nem is tudtam volna. Michael abbahagyva a rehabilitációját idejött, hogy segítse a csapatot, és ezt kapja viszont. Phil pedig tényleg nem azt mondta, hogy nem fogja visszaadni, egyszerűen csak kijelentette, hogy ő élvezi ezeket a feladatokat. nem kellett volna senkinek sem megsértődnie, és főleg nem kellett volna az egész csapatnak belefolynia ebbe.

-          De engem illet a karszalag, és vissza is fogom kapni, amint újra játszhatok. – mondta határozottan, aztán kivonult.

Akkor még nem tudtuk, hogy nem csak a lakosztályunkról, de a kontinensről is távozott. Aggódtam, hogy ez a vita milyen kihatással lehet a csapatra. Vajon széthúzza őket? Megbomlik-e az a harmónia, ami eddig végig kísérte ezt az egy hónapot? A legnagyobb kérdés, hogy egy csapat, ahol belviszályok vannak, tud-e úgy játszani, mint egy olyan, akiknél teljesen családias a légtér. A franciáknak nem ment.

A napok, ha ez lehetséges, még gyorsabban teltek. A sok veszekedés addig vezetett, hogy pár ember kivételével senkiben sem volt meg a kellő önbizalom azon a bizonyos napon. A legtöbben pályára se akartak lépni, nem, hogy játszanak. Nem csak a kapitányi ügy volt fontos tényező ebben e helyzetben. A fiúk minden kritikát, jóslatot figyeltek, így a polip jóslatáról is értesültek, mely a spanyoloknak adta a döntőbejutás lehetőségét.

-          Srácok, könyörgöm, csak addig, amíg a pályán vagytok, csak addig felejtsétek el, hogy haragszotok egymásra, különben nem fog menni. – mondta még egyszer Joachim, aztán kiengedte őket az öltözőből, melyet fejrázva hagytak el

Igazság szerint én nem is ezzel a kezdőcsapattal léptem volna ki a pályára. Thomas a sárgalapok miatt nem játszhatott, ami nagyon nagy kár volt. Benne nem láttam semmi kétséget, afelől, hogy ezt a meccset is megnyernék. Amiben abszolut nem értettem egyet Jogival, az Toni Kroos volt. nem akarta berakni, mert nagyon támadószellemű… pont az kellett volna a meccsre. De a meccs után már minden okoskodás hiába való, már csak a 3. helyért küzdhetnek, amire pár nap, pár hét múlva, nagyon is büszkék lesznek mind ők, mind egész Németország. Egyelőre csak a keserűség van, mert egy olyan ellenfél ellen vesztettünk, aki a VB-n nem nyújtott olyan formát, amit csodálni lehetett volna. Ha az egész VB-t nézzük, akkor ott lett volna a helyünk a döntőben, ha csak ezt a meccset, akkor nem.

-          Bastian. – kopogtam az öltöző ajtaján sokadszor – Gyere ki légy szíves, már mindenki végzett. – vártam, de megint semmi – Legalább engedj be. – próbálkoztam utoljára, mindhiába

Sóhajtva fordultam el, és mentem vissza a többiekhez. Nagyon sajnáltam. De nem csak őt. Mindenki szomorúan nézett maga elé. Joachim próbálta továbbra is tartani bennük a lelket, de ő is el volt keseredve. Annyira jól szerepeltek az egész világbajnokságon, már mindenki elhitte, hogy ott lehetnek a döntőben, aztán egyszer csak minden elkezdett lefelé csúszni a lejtőn. Vagy szakadékon. Nem is tudom, minek hívjam.
Lukas jött oda hozzám, és átölelt.

-          Ne aggódj, nem sokára ki fog jönni. – suttogta, miközben szorosan ölelt, én pedig mellkasába rejtettem el könnytől csillogó szemem

Nem azért sírtam, mert vesztettek. Nem azért sírtam, mert ennyire elkeseredtem. Hiszen a harmadik hely is sokat ér. De látni, ahogy a közvetlen közelemben egy csomó embernek törik össze az álma. Ráadásul Basti is köztük van.

Basti bő fél órát volt az öltözőben, aztán végre kijött, és elindultunk vissza a hotelbe.

-          Sajnálom. – mondta Basti a fürdőszobába – Önző voltam. Most is a csapat mellett kellett volna lennem, erősítenem őket, ahogy Phil tette, pedig ő is maga alatt volt.

-          Ne legyél bolond. Lehet, hogy jobb volt nekik úgy, hogy nem látták mennyire összetörtél.

-          Elég neked látnod. Meg Lukasnak. Igazad van. – hajtotta le a fejét

-          Nem számít, hogy elvonulsz-e az öltőzőbe, nem számít, hogy mit csinálsz, ha kikaptok, az sem számít, ha össze-vissza töröd a berendezést. Akkor is szeretlek, és nekem akkor is te leszel a világbajnok. – álltam elé egy kicsit mérgesen – És nem akarok többet ilyen hülyeséget hallani a szádból.

-          Szeretlek. – húzta mosolyra a száját egy pillanatra – Szeretlek. – s szorosan átölelt