A focin keresztül - Ellenfél: Argentína

A meccs előtti napon újra összeültünk Joachimmal, hogy eszmecserét folytassunk. Ő is nagyon meglepődött a karszalag körüli felhajtáson.

-          A másik probléma a kispadosoknál akad, ugyanis többet akarnak játszani.

-          Oké. Köszönöm szépen. A csapatkapitány dologra majd kitalálok valamit, a játéklehetőséget pedig a jobbak kapják, ez mindenki érdeke, az övék is, meg kell érteniük. Megmondanád még azt a fiúknak, hogy fél óra múlva legyenek fenn itt? összeállítottam megint egy elemzést, meg szeretném mutatni még a meccs előtt.

-          Persze. Akkor nem sokára találkozunk. – búcsúztam, majd visszamentem – Egy picit figyeljetek! – álltam meg középen – Fél óra múlva majd menjetek fel Joachimhoz, arra kér titeket. Megmutatja az elemzését az argentin válogatottról.

Megvártam míg mindenki elmormol egy okét, aztán kimentem, hogy beszéljek Adrival. Az ajtóban Kevinbe futottam, aki éppen Jeromehoz tartott.

-          Szia Kevin.

-          Prince. – mondta el mosolyogva már sokadjára

-          A Kevin jobban tetszik, elvégre engem sem hívnak hercegnőnek.

-          Látom tényleg esélytelen, hogy az életben egyszer Prince-nek szólíts. – nevetett – Jerome itt van?

-          Igen, kisherceg. – kacsintottam, aztán lementem az ebédlőbe

Igazából pár nap alatt nagyon megkedveltem Kevint. Amikor először láttam még talán egy kis rokonszenv is volt bennem. Nagyképűnek tűnt, de kiderült, hogy nagyon aranyos.

Leültem az ebédlőbe, és tárcsáztam Adri számát.

-          Szia. – szólt bele bizonytalanul

-          Szia. Hol vagy?

-          Magyarországon. Miért?

-          Gyere vissza. Beszéljétek meg. Chris állítólag teljesen beléd szeretett, egyébként pedig tényleg meg van hülyülve, és engem piszkál, hogy adjam meg neki a telefonszámod.

-          Mondd azt, hogy számot cseréltem. – vágta rá

-          Senkinek nem fogok hazudni, még neki sem. Beszéld meg vele, hallgasd végig, aztán majd eldöntöd, hogy mit kezdesz az információkkal. Idézem: Csak adjatok még egy esélyt.

-          Már én sem tudom, mit akarok. – sóhajtott

-          Ééés, megjött az emlegetett szamár. – néztem a belépő Chris felé – Ne hallgatózz, Ronaldo. – szóltam rá, mert elég feltűnően csinálta

-          Kibékültetek?

-          Ez úgy hangzott? – fintorogtam. bár ezt ő nem láthatta

-          Iderepülsz, odaadjam neki a számod, vagy beszélsz vele most a telefonomon? – soroltam fel a lehetőségeket

-          Nem tudok odarepülni, most nem akarok vele beszélni.

-          Oké, akkor megadom neki a számod. Szia. – tettem le mielőtt még neki áll volna ellenkezni

Gyorsan felírtam egy kis cetlire, aztán odacsúsztattam a számot Cristiano elé. Gyorsan el akartam enni, nem volt kedvem most hozzá, meg a hálálkodását hallgatni.

-          Várj. – szólt utánam, mire sóhajtva visszafordultam – Ez tuti az ő száma? Nem valami átverés megint?

-          Csak akkor tudod meg, ha felhívod. – vontam vállat, aztán ott hagytam

Amikor felértem, Basti egyből az ölébe húzott.

-          Alig láttalak ma. – vágott szomorú fejet, aztán elmosolyodott – Viszont annál többet hallottam.

-          Ajaj. Mit csináltam már megint?

-          Phil mondta, hogy beszéltetek, és hogy aranyat érsz.

-          Ja, akkor csak a szokásos.

-          Most tovább növeltem az amúgy is túl nagy egód. – nyögött fel

-          Bagoly mondja verébnek… - nevettem

-          Áh, borzasztó vagy.

Felemelt, és egészen Joachim szobájáig cipelt. A liftben próbáltam megtudni, miért cipel, de csak vállat vont. Joachim is megijedve nézett ránk, mikor beléptünk.

-          Mi a baj?

-          Semmi.

-          Akkor miért cipel? – nézett értetlenül

-          Ezt szeretném én is megtudni. – nevettem, aztán drága Bastim végre letett

-          Többiek jönnek? – hajolt le a TV távirányítójáért, és bekapcsolta, hogy mire felérnek, már csak el kelljen indítani

-          Persze, szerintem pár perc, és befutnak. – ült le Basti a tévével szembe, majd én is mellé ültem

Hamarosan befutottak a többiek is, neki kezdtünk az elemzésnek. mindig szerettem megnézni, amit Jogiék állítottak össze, mert olyan érdekes dolgokat figyeltek meg, ami nekem eszembe se jutott volna. Mondjuk az elemzés sosem az én világom volt. Sem a verselemzés, sem egy csapat elemzése. Néhány játékosnak, aki már előre tudja, hogy mit fog csinálni, nagyon hasznos dolog, de nekem hiába mutogatják, én a pályán figyelem meg, hogy milyen taktikát választottak, és az alapján döntöm el, hogy milyen stílusban játszom. Mellesleg még én sem tudom, hogy mit fogok kezdeni a labdával, csak érzésből jön, amikor már nálam a labda. Ennek van egy rossz és egy jó oldala. A jó az, hogy az ellenfél nem tudja mire készülök, a rossz az, hogy a saját csapattársaim se. De érdekességnek mindig is jól voltak ezek az összeállítások, amely jelen esetben az argentin válogatottról szólt.

Másnap reggel elmentünk egy utolsó edzésre, de ma rövidebb volt, mert délutáni meccs volt. Amíg a fiúk kezgették a labdát, és egyéb gyakorlatokat végeztem, én a feltűnően csendbe lévő Lou mellé ültem.

-          Mi a baj? – kérdeztem tőle

-          Semmi. – rázta meg a fejét

-          Fáj valamid?

-          Nem. – rázta meg még egyszer, de én láttam rajta, hogy valami nem oké.

Sokáig gondolkoztam, hogy mi lehet a gond, aztán eszembe jutott, hogy mostanában, sokat érdeklődött az anyja felöl.

-          Hiányzik anya? – kérdeztem meg

Nem válaszolt, de láttam, hogy végig folyik egy könnycsepp az arcocskáján. Az ölembe ültettem, és egy kicsit megvigasztaltam.

-          Szeretnél beszélni anyával? – vettem elő a telefonom, miután bólintott, és megdörzsölte a szemét

Megtöröltem az arcát, aztán kikerestem Moni számát, és tárcsáztam.

-          Szia. Lou hiányol, tudsz most vele beszélni egy kicsit?

-          Szia. Persze, pont most van egy kis szünetem.

-          Akkor adom is. – nyújtottam át a telefont Louisnak

Miután beszéltek, egy kicsit boldogabb volt. Visszaadta a telefont, én pedig beszéltem még Monival.

-          Holnap után van egy szabadnapom, ha a fiúk továbbjutnak, akkor tudok menni.

-          Oké, átadom Lukasnak.

-          Köszi. Szia.

-          Hello.

Eltettem a telefont, majd visszafordultam Louhoz.

-          Anya jön, holnap után. Örülsz neki?

-          Igen. – mosolygott, aztán átölelt

Amint befejeződött az edzés, mentünk vissza a hotelbe, hogy összekészüljünk, majd pattantunk is be a buszba. Gyors utolsó átbeszélés, néhány bíztató szó, aztán irány ki a pályára játszani. Játszani egy olyan meccsen, ahol Németország négy nullra veri Argentínát. Azt hiszem mindenki meglepődött egy kicsit. Biztosak voltunk a sikerben, de nem ekkora gólkülönbséggel. Ahogy a meccs befejeződött mindenki a pályára rohant, és egymás nyakába ugrott. Michael a bejáratnál áll fülig érő szájjal. Az argentinok pedig csalódott arccal gratuláltak a fiúknak. Minden jó volt. Aztán következtek az interjúk, ami az elkövetkezendő pár napra rányomta a pecsétet.