A focin keresztül - Válogatott napok

Sziasztok! :D Tudom, hogy már rég összegyűlt az öt komi, de elég sokáig húztam a rész megírását xD Nem sokára suli, nem tudom, hogy akkor milyen sűrűn tudok majd részt írni, de majd igyekszem. Köszönöm a kommenteket, és esetleg megpróbálkozhatnátok a 6 komment legyűrésével :)

Visszatértünk a rendes kerékvágásba. Szeptember 1-jén újra összegyűltek a Löw-legénység tagjai, és velem együtt Belgiumba repültek, hogy Brüsszelben nyerjenek az első EB-selejtezőn.

-          Sziasztok – érkeztünk meg a reptérre Lukasszal.

-          Ajaj, de vártam már ezt a pillanatot. A három jóember megérkezett – vigyorgott ránk Toni. – Bastian, de rég láttalak – poénkodott továbbra is.

-          Hát persze, délelőtt az edzésen – fogott kezet Bastival, miközben én a hátára ugrottam.

-          Annyira szeretlek, Nikki – kezdett el körbe rohangálni velem.

Játékunknak Jogi vetett véget a megérkezésével.

-          Névsorolvasás! – kiabálta, mire mindenki csendbe maradt. – Egyes – nézett fel a lapról.

-          Én volnék – nevetett fel Manu. – A mestert ma sem hagyta egyedül a humorérzéke.

-          Marcell – tért át a valódi névsorolvasásra nevetve.

-          Ha ilyen lesz ez a három nap, akkor megint életem legjobb három napja következik – mondtam Mertének, de az ő hátára nem ugrottam fel, mivel nekem inkább egy hegynek tűnt, mint embernek.

-          És végül, csapatunk legfontosabb tagja, Nikki – mosolygott a jókedvű Joachim rám.

-          Ha megtiltanád is itt lennék – válaszoltam, majd szépen lassan felültünk a gépre.

Kivételes módon most senki sem aludt el, és folyamatosan érkeztek a szivatások mindenkitől, mindenkinek.

-          Oké, komolyodjunk meg egy kicsit – szólalt meg Dieter, aki kicsit unta, hogy a gép egyik feléből kiabálunk vissza egymásnak.

-          Bocsánat – mondtuk kórusban.

-          Kitaláltam – mondta Basti pár perc néma csend után. – Beszélgessünk a barátnőkről.

-          Ne zavarjon, hogy itt a csajod – röhögött Marko.

-          Nem azt mondta, hogy beszéljük ki, csak egy kérdés volt, hogy kivel mi a helyzet? – védte meg Miro. – Velem igazán semmi. A feleségem jól van, a gyerekek is rendben. Ki a következő? – passzolt.

-          Nálunk is rendben minden. Nekem sem született másik gyerekem, egyelőre elég Lou. Néha még sok is – tette hozzá Lukas nevetve. – De ne értsetek félre, imádom – mentegetőzött gyorsan. – Manu? – nézett a mellette ülőre.

-          Nekem annyira nem okés a dolog – húzta el a száját. – De nem akarok panaszkodni – hagyta félbe, de nem hagytuk.

-          Miért, mi a baj? – kérdeztük meg többen is.

-          Még Bastian szülinapi bulija előtt szakítottunk. Aztán találkoztam a bulin egy lánnyal, aki nagyon megtetszett, de neki vőlegénye van. Úgyhogy most hol ő, hol a volt barátnőm jár a fejemben.

-          Hogy hívják? – érdeklődött Basti, mivel ha az ő buliján ismerte meg, akkor ismeri.

-          Kathrin – válaszolt félve Manu.

Sem én, sem Bastian nem mondtunk semmit. Mindketten tudtuk, hogy Kathrin halálosan bele van zúgva Gabrielbe, és nem fogja csak úgy otthagyni.

-          Ami engem illet, nekem új barátnőm van – jelentette be Marko egy kicsivel később, mire mindenki érdeklődve fordult felé. – Egy szponzori bulin találkoztunk. Olyan szerelem első látásra dolog volt. Szombaton elmentünk vacsorázni, és össze is jöttünk.

-          Ha jól számolom, akkor két napja vagytok együtt – nevetette ki Mesut, de a gyilkos tekintet rögtön elhallgattatta. – Hogy hívják? – mosolygott angyalian.

-          Livia – mondta ki álmodozva, és a további témákhoz ő már hozzá sem szólt.

A sok hülyeséggel a repülőút hamar eltelt, majd miután landoltunk átszálltunk a buszba, és a hotel felé vettük az irányt. Egy kis pihenő után kimentünk a pályára, ahol edzettek, miközben én Dieter mellé ültem, aki szorgosan jegyzetelt valamit.

-          Szia – nézett oldalra egy pillanatra, majd folytatta az írást. Mikor befejezte újra felém fordult. – Mi történt veled mióta nem beszéltünk? – érdeklődött.

-          Hát… újra focizni kezdtem – újságoltam boldogan.

-          Ennek nagyon örülök. Hol? Mióta?

-          Bayern, augusztus elején igazoltam. Épp a fiúkkal játszottam az edzésen, mikor ott volt a női csapat edzője, és amikor felismert, mindenképpen, rögtön le akart igazolni. Játszottam is már egy meccsen, de nem alkottam maradandót, sajnos.

-          Nem megy minden egyből. Majd a következő meccsen biztos jobban megy majd – nyugtatott.

-          Hát igyekszem. Ami nagyon nehéz, hogy újra felvegyem a gondolkodásmódot, mármint ezt a mindig pozitív gondolkodást.

-          Bizony. Egy meccs közben sosem járhat az a fejedben, hogy veszíteni fogtok. A harmadik sípszóig az kell, hogy a fejedben járjon, győzni fogtok… különben elveszíted az akarást, és feladod. Szóval ebbe a hibába sose ess bele – mondta nagyon komolyan.

-          Hűha, a lelkesítő beszédeket ezentúl neked kell mondanod – mondtam neki.

-          Hagyjuk meg Joginak, meg Philnek – mosolygott. – Na, bocsáss meg, de még van egy kis dolgom – fordult vissza a munkájához.

Másnap reggel egy kis meglepetésre ébredtem. Én voltam az első, aki kijött a szobából, ugyanis nagyon korán keltem. Kimentem a nappaliba, és majdnem szívrohamot kaptam a kanapén ülő lánytól.

-          Ki vagy? – kérdeztem miután kicsit lelassult a szívverésem.

-          Livia. Marko barátnője. Meglepetésbe jöttem, remélem nem ijesztettelek meg nagyon – hadarta el.

-          Ööö.. hát de, eléggé. Kirángatom az ágyból, fél perc, és itt is lesz – hagytam ott, és bementem Markoék szobájába.

Marko Tonival és Mesuttal volt egy szobában. Mesut az ágy szélén feküdt, keze lelógott. Egyet fordult volna még, biztos, hogy leesett volna. Toni teljesen szétterülve aludt, Marko pedig a takaróját ölelgette.

-           Mark – mondtam halkan, és meglökdöstem – Kelj fel.

-          Mmm – fordult át a másik oldalára.

-          Kinn vár a barátnőd. Kelj már fel.

-          Mit keres itt? – dörzsölte meg a szemeit.

-          Megtudod, ha kimész – suttogtam tovább, hogy a többiek ne keljenek fel.

Marko körbenézett, aztán elvigyorodott.

-          Oké, köszi. Mindjárt megyek.

-          Báá! – ugrott a hátamra valaki, mire én felvisítottam, Marko pedig a hasát fogva kezdett el nevetni.

-          Toni – mondtam gyilkos tekintettel, mikor megláttam ki volt az elkövető. – Menj a fenébe – ugrottam rá, és bokszolni kezdtem a vállát, ugyanis időközben már ő is a földön fetrengett. – Idiótaa – kiabáltam utána, mikor kiszaladt a szobából. – Te dilis, szólhattál volna – kapott egyet Marko is, de akkor már az én arcomon is szétterült a nagyon kedvelt vigyor.

Ezzel a jelenettel sikerült az egész válogatottat felébresztenünk, és mikor Toni utána akartam rohanni, már Bastiba ütköztem.

-          Ácsi-ácsi – kapott fel. – Most mi terrorizálunk téged, nem fordítva – nevetett rám.

-          Ellenem vagy? Na szép… - duzzogtam, aztán hirtelen lecsaptam rá. – Akkor támadááás!

Miután megmutattuk Livianak, hogy milyen a kicsi a rakás válogatott módra, nevetve másztunk le egymásról.

-          Szóval… Ő itt Liv, a barátnőm. Most kezdjem el végig sorolni a srácok nevét? – nézett gondterhelten a lányra Marko.

-          Ne, úgysem tudom majd mindenkiét megjegyezni. Néhány emberről meg van azért fogalmam.

Livinek egész nap be nem állt a szája, és borzasztóan hadart, de rendes volt. Igyekezett mindenkit megismerni, és minden nevet megjegyezni, ugyanis ő nem volt nagy focirajongó, ezért nem ismerte annyira a srácokat.
Másnap este nem a kispadon foglaltam helyet, hanem Liviaval a lelátón. Végig tomboltuk a meccset a közönséggel, és a sok bíztatásnak köszönhetően a németek meg is nyerték a találkozót. Éjjel fáradtan dőltünk az ágyba, hogy másnap reggel visszamenjünk Németországba, és újra a bajnokságba vessük bele magunkat.