A focin keresztül - Keresztanya

Sziasztok! Megint két hét elteltével jelentkeztem csak. Bocsánat minden olvasótól, csak nem jöttek be a számításaim, mai az írást illeti. De ma itt van mind a két történet folytatása, remélem tetszenek, és jöjjenek azok a komik :) Még pár óra hosszáig kellemes hétvégét nektek!
UI: Vesztett a Bayern...azóta is sajog a kezem xD

Még egy jó darabig ott álltunk, egymást átölelve. Azon gondoltam, hogy lehet valaki ennyire szeretni. Sosem éreztem még ilyet. Ki akartam állni a világ legmagasabb pontjára, és órákig csak ordibálni, hogy mennyire boldog vagyok, hogy mennyire szeretem. És a legjobb az egészben, hogy viszont szeretnek. Úgy szeretett, ahogy vagyok, a sok hülyeségemmel együtt. Úgy, ahogy még senki más. A szél fúlni kezdett, én pedig megborzongtam.

-          Gyere, menjünk be. – suttogta

-          Nem szeretnék. Túl jó ez most.

-          Tudom, de meg fogsz fázni.

-          Nem fogok. Melegítesz. – öleltem át szorosabban

-          Jó, de akkor vedd fel a kabátomat. – kezdte el levenni

-          Akkor inkább menjünk be, mert ha te megfázol az már számít. Elvégre nem állhatok be helyetted focizni.

-          Lehet, hogy jobb lenne a csapat.

-          Aj, legyen már önbecsülésed. – indultunk el befelé

-          Az önbecsülésem igenis tökéletes. – kérte ki magának, aztán előre engedett az ajtóba

Felmentünk a szobánkhoz, aztán mi is csak tengődtünk, mint a többiek. Egy idő után meccsekre terelődött a téma, és az eszmecserébe mi is beszálltunk. Hát be kell vallani, volt pár különböző vélemény. A nagy hangoskodás közben alig hallottuk meg, hogy kopognak. Én mentem ajtót nyitni.

-          Hello. – gőzöm sem volt, milyen nyelven szóljak az illetőhöz

-          Szia. Kevin Prince Boateng vagyok. Jerome tesója. Ő itt van? – mutatkozott be, gondolom látta rajtam, hogy nem tudom hová tenni

-          Nikki Bleiblich. Persze, gyere be. – fogtam vele kezet, majd elálltam az ajtóból

Jerome, épp a szobájában volt, úgyhogy beszóltam neki, bár az ajtót csak a negyedik benyitás után találtam el. Kevin (na, én önkényesen kineveztem Kevinnek, ha nem baj, de a Prince nekem nem áll a számra- szerk) jót nevetett rajtam, aztán egy köszönöm után besétált a tesójához, én pedig visszaültem a többiekhez, akik szintén jót derültek a bénázásomon.

-          Persze, egyikőtök se mondta volna meg, hogy melyik az ő szobája. – szóltam oda, mire abba hagyták a nevetgélést

Lukas, Moni és Lou jött ki a szobából, és egy kis figyelmet kértek.

-          Nos, Moninak haza kell mennie, mivel a főnöke egy idegesítő ember, és képtelen adni neki egy pár szabadnapot. Moni felajánlotta, hogy itt hagyja nekem Lou-t. Zavarna ez titeket?

A kérdésre mindenki nemmel válaszolt, de akadt egy kérdés. Ki vigyáz majd Lou-ra, amikor meccs van, edzés és minden más egyéb?

-          Arra gondoltunk, hogy ez a feladat Nikkire hárulna, persze, ha zavarja, és nem szeretné, akkor nem muszáj. – ránézett rám Moni – Reggel beszélgettünk, és most Lukasszal is beszéltünk arról a témáról. Tényleg hülye voltam, és nagyon sajnálom.

-          Ezer örömmel vigyázok rá. – a mondandója másik felére inkább nem reagáltam

-          Remek. Ja, és még valami. – mosolyogtak, és továbbra is engem néztek – Nem tudom tudod-e, hogy Bastian Lou keresztapja. –itt leesett az állam – A keresztanyjával megszakadt a kapcsolat, és nem foglalkozik egyáltalán Lou-val. Amikor keresztszülőket választottunk, téged akartalak, de nem tartottuk a kapcsolatot…mindegy tudod. Szóval most, hogy kibékültünk, és tulajdonképpen nincs keresztanyukája, lennél te? – ha eddig le volt esve az állam, akkor most le is szakadt

Pár perc fáziskéséssel reagáltam csak. Felálltam, és átöleltem Lukast, miközben boldogan mondtam igent. Moninak is adtam két puszit, aztán visszaültem a helyemre. Mindenki mosolygott, és gratulált. Lounak pedig drága Poldim magyarázta el a kialakult helyzetet, nem mintha olyan sokat értett volna belőle.

Az esti meccset már Lukasék sem hagyták ki. Spanyolország-Honduras (2-0). Nem igazán szeretem a spanyol focit, ezért unott fejjel néztem végig. Amikor vége lett bezuhantunk az ágyba, és aludtunk is el. Reggel Lukas elköszönt Monitól, aztán Lou, én és Moni kimentünk a reptérre.

-          Örülök, hogy megbeszéltük a dolgokat. Vigyázz rá nagyon. – mondta el még egyszer mielőtt elindult volna a gép felé – Légy jó Lou. – nyomott egy puszit a homlokára, aztán tényleg elindult

Megvártuk amíg eltűnt a látóterünkből, aztán megkérdeztem Lout, hogy a hotelbe, vagy Lukashoz szeretne menni, természetesen a második lehetőséget választotta, így beszálltunk egy taxiba, és elindultunk a pálya felé. A bejáratnál elakadtunk, ugyanis nem akartak beengedni. Áldottam Dietert, amiért a múltkor megadta a telefonszámát. Gyorsan felhívtam, és jött is szólni, hogy engedjenek be. Leültünk a pálya mellé, és figyeltük, ahogy edzenek, közben pedig Lou kérdéseire válaszolgattam. Elmagyaráztam miért csinálják ezeket a feladatokat, mit hogy hívnak, stb.

-          Én is labdázni akarok. – jelentette ki végül

Odafordultam Dieterhez, aki már nyújtotta is a labdát felénk. Arrébb vonultunk, hogy ne zavarjuk a srácokat, és elkezdtünk labdázni. Dobáltuk, gurítottuk, rúgtuk, mindent csináltuk vele, amit egy labdával lehetett.

-          Azaz, azaz, taníts csak neki. – mosolyogott rám Lukas, aztán Loura nézett – Te leszel a világ legjobb játékosa.

-          Ó, ha engem egy ilyen nő tanította volna meg focizni. – jelent meg Basti is

-          Nem volt neked arra szükséged, hogy tanítsanak. Véredben van. – bókoltam én is

-          Na, jó kell egy kép. – vette el a telefonját, és Lout a kezünkbe nyomta – Csííz.

-          Kinek az ötlete volt, hogy én legyek a keresztanyuja?

-          Hát ugye, én azt akartam eredetileg is, aztán most Moni vetette fel. Jut eszembe, mivel fenyítetted be, hogy ekkora változás következett be nála? Itthagyta Lout, nem féltékenykedik…

-          Csak beszélgettünk. Megértettem vele, hogy nem kell féltékenykednie, ennyi csupán. Meg hát megígértem még a múltkor neked, hogy beszélek vele. Tudod, mikor felhívtam Bastiant, hogy kések a randiról.

-          Hát most kezdek én féltékennyé válni. – vágott komoly fejet Basti, de amikor ránéztünk elnevette magát – Azok a fejek. Erről is kellett volna egy kép.

A focin keresztül - Örökké

Először szóhoz sem jutott. Köztem a családja között forgatta a fejét. Hol kinyitotta a száját, hol becsukta. Gondoltam segítek neki elkezdeni.

-          Menj már. – löktem meg

-          Ezt te csináltad? – nézett rám, és végre hang is jött ki a torkán

-          Kitudja. – mosolyogtam, aztán becsuktam rájuk az ajtót

Basti az egyik fotelben ült, lehunyt szemekkel. Az ölébe ültem, mire felnyitotta szemeit.

-          Na mi az? – ölelt át

-          Semmise. Fáradt vagy?

-          Nem nagyon. Lukas mit szólt?

-          Még ha tudott volna. – mosolyogtam

-          Mondtam már, hogy mennyire szeretlek? – megráztam a fejemet – Hát akkor nagyon, nagyon, nagyon szeretlek.

-          Én is téged. – adtam neki egy puszit az arcára

-          De cukiiik. – visított fel mellettünk lányos hangon Marko

-          Irigykedsz? – kérdezte tőle Basti

-          Őszintén? Hááát… - aztán a mondat nevetésbe fulladt, és mindenki vele együtt nevetett

Felvetettem az ötletet, hogy menjünk le enni, mire mindenki heves beleegyezéssel állt fel. Beszóltam Lukaséknak, de ők nem jöttek most le, viszont Lou-t megkaptam, hogy vigyázzak rá. Tényleg hatásos volt a beszélgetésünk Monival. Ezelőtt biztos, hogy nem bízta volna rám. Kihoztam Lou-t magammal, de amikor meglátta Bastit rögtön odaszaladt hozzá. Bastian pedig felkapta és megpörgette. Akkor, ahogy őket néztem, jutott először eszembe, hogy vele akarom leélni az életemet. Lukas arra is megkért szóljak Joachimnak, hogy mi van, és hogy kihagyná a mai meccset. Elindultunk enni, de még előtte el akartam intézni a beszélgetést Jogival.

-          Menjetek le, majd utánatok megyek, beszélek Joachimmal. – mondtam Bastiannak, aztán pár percre elváltak útjaink

Gyorsan felmentem, most lépcsőn, aztán bekopogtam.

-          Elfejeltettem szólni, hogy Lukasnak meglepetést szerveztem. Eljött a családja hozzá, és most ki szeretné hagyni a meccset, ha van rá mód.

-          Rendben. – mondta egy sóhajtás után – Legközelebb azt szeretném, hogy előre szólj, ha ilyeneket tervezel. A tegnapi napot illetően pedig majd szeretnék veled beszélni, de most nem igazán érek rá.

-          Akkor nem tartalak fel. Szólj, ha ráérsz. Szia. – mentem is el

Nem mutatta nagyon, de tudtam, hogy mérges rám. Már neki is sok voltam. A tegnapi balhé, hogy Basti miattam hagyta ki a meccset, hogy a háta mögött szervezkedtem, és hogy most Lukas is kihagyja a meccset. Gratuláltam magamnak, amiért még Jogit is ki tudtam hozni a sodrából, pedig őt nem könnyű.

-          Mi ez a fancsali kép? – kérdezte Jansen, amikor leültem közé és Bastian közé

-          Lehet gratulálni, de sikerült magamra haragítanom Joachimot.

-          Ugyan már. Mit ártottál neki?

-          Rossz hatással vagyok a játékosaira, és

-          Rám kifejezetten jó hatással vagy. – fordult felém Basti eg pillanatra, aztán tovább etette Lout. ,,Egyem meg, de édesek”

-          Akkor be is fejezném a mondatot. – adtam hangot nemtetszésemnek – és miattam hagyják ki a meccseket, most már két napja. Nem szóltam neki erről az idehívom Monit dologról sem. Végül bunyóztam Ronaldoval.

Az említett éppen akkor lépett be az ebédlőbe, és mérgesen rám villant a szeme. Basti is felnézett, hogy miért fordult mindenki egy irányba, aztán figyelmeztetően nézett Ronaldora, aki végül elfordult és visszament oda, ahonnan jött, és mi is tovább folytattuk az evést.

-          Nem mondod, hogy neki is tésztát adsz! – kiáltottam fel nevetve, amikor láttam, hogy Lou tányérjában is az van

-          Kikérem magamnak, hogy ő kérte. – nézett rám duzzogva

-          Jól van szívem, vald be, hogy rajongsz a tésztás kajákért.

-          Aj, lebuktam. De ne aggódj, te egy hajszállal előrébb vagy a fontossági sorrendemben.

-          Élvezet veletek egy asztalnál enni. – szólt közbe Jerome

-          Vedd csak nyugodtan megtiszteltetésnek. – vágtam rá

-          Árad belőled a szerénység. – szólt a témához Thomas is

-          Akárcsak belőled. – veregette vállon a mellette ülő Miro

-          Feladom. Bármit mondok, mindig beszól. – görbült le Thomas szája

-          Felesleges tagadni, veletek is élvezet az étkezés. – szúrt vissza Basti

Egymáson, illetve saját magunkon – ez utóbbi inkább Toninál jelentkezett, ugyanis nagy előszeretettel nevetett a saját viccein – nevetgélve telt el a meccsig az idő. Akkor viszont mindannyian felvonultunk a szobába, és kényelembe helyezve magunkat, elkezdtük nézni a meccset. Lou végignézte az első meccset, ami Portugália-Dél-Korea volt 7-0. Én nem igazán néztem, mert akárhányszor Ronaldot mutatták bennem egyre jobban ment fel a pumpa. A második meccset már nem igazán volt kedve végig ülni, úgyhogy szereztünk két autót, és játszani kezdtünk velük. Hihetetlen, hogy egy két éves gyereknek mennyi kérdése van. Minden második szó a miért kérdőszócska volt. Ettől függetlenül imádtam.

-          Szeretsz kocsizni?

-          Amikor akkora voltam, mint te, akkor imádtam.

-          Már nem szoktál?

-          Már nem.

-          Miért? – tette fel az új kedvenc szavamat

-          Mert nincs rá időm.

-          Van kedvenc kocsid? – kérdezgetett tovább

-          Élek-halok az Audikért. Neked mi a kedvenced?

-          Ferrari. Apa megígérte, hogy vesz nekem egyet.

-          Hú, akkor apa nagyon jó kedvében lehetett. – nevettem

-          Lényeg, hogy megígérte. – ,,Van beszélőkéje a kissrácnak…”

Amikor vége lett a meccsnek, Basti bejött a szobába szólni, aztán lementünk. Louist visszaszolgáltattuk Poldiéknak, aztán Bastiannak kilométer hiánya támadt, és megkért, hogy menjek le vele sétálgatni a kertbe. Felkaptam a lila dzsekit, és a lila cipőm, amúgy meg egy szürke gatya volt rajtam.

-          Mehetünk. – léptem mellé, mire megfogta a kezem

Így sétáltunk csendbe egymás mellett elég sokáig. Aztán valamiért megszólaltam, csak úgy kijött, pedig nem volt szándékomban közölni vele. Nem tudtam, hogyan fogadná, mit gondolna rólam.

-          Tudod, min gondolkozom délután óta?

-          Nem, de mindjárt megtudom. – mosolygott rám aranyosan

-           Szóval csak... Nem tudom, az gáz, hogyha úgy érzem, hogy életem végéig veled akarok maradni?

-          Dehogyis gáz. Elhiszed, hogy én lennék a világ legboldogabb embere? – ölelt magához szorosan – Olyan aranyos vagy.

-          Nem hiszem el, mert tudom, hogy az én lennék. – motyogtam a mellkasába elvörösödve

-          Szeretlek. Mindennél jobban. Örökké – emelte fel a fejem, aztán lágy csókot lehet ajkaimra