Sziasztok!
Na, most aztán egy nagyon kiugró novellával jelentkezem. Most mondhatnám, hogy a húgomnak írtam, mert nagy rajongójuk, vagy hogy a húgom szokta hallgatni, és megtetszett, de... hagyjuk a rizsát. Nevetni nem ér, olvasni és kommentelni viszont igen. Gondoljatok rám holnap, mert vizsgázok, tessék szurkolni, mert különben megbukok:D Csókpuszi, N.
- Boldog Szülinapot! – emelte mindenki magasba a
poharát a 19. születésnapom alkalmából. Anya nem volt otthon, úgyhogy hatalmas
házibulit rendeztem, amire még annál is többen jöttek el, mint számítottam. Az
italok gyorsan fogytak, mindig odajött hozzám valaki, hogy felköszöntsön, és
velük be is dobtam pár koktélt, így hamar sikerült teljesen lerészegednem.
Szétdobált poharak mindenhol, az egyik
virágcserepébe hányás, a konyhában törött üvegek, a fejemben mérhetetlen
fejfájás. Ez fogadott másnap reggel, és csak arra emlékeztem, hogy nagyon jól
éreztük magunkat, táncoltunk, kiabáltunk, és nem akartuk, hogy vége legyen az
estének. Ettem pár falatot, de ez nem volt túl jó ötlet, mert rögtön a WC-hez
kellett rohannom. Miközben kiadtam magamból minden alkoholt, eldöntöttem, hogy
ma semmit nem fogok csinálni, majd másnap takarítok csak, ám arra nem számítottam,
hogy anya egy nappal korábban jön haza.
- Loren! – harsant fel a hangja. Ijedtemben
felpattantam, mire a fejem lüktetni kezdett, és azonnal vissza kellett térdelnem
a vécé mellé. – Loren! – A szemem sarkából láttam, hogy megáll a fürdőszoba
ajtajánál, és onnan kezd el ordítozni. Szólni akartam neki, hogy vegyen vissza
a hangerőből, mert borzalmasan vagyok, de nem volt időm. Nem hallgatott meg. –
Ennek itt hivatalosan is vége! Többet nem fogod felforgatni a lakást, amíg én
nem vagyok itthon!
Egy éve kapott egy állásajánlatot a One Directiontől,
hogy amíg turnéznak, legyen szakácsuk.
Nem akarta elfogadni, mert nem szeretett volna egyedül hagyni engem, – édesapám
még kiskoromban meghalt – de rábeszéltem. Megígértem mindent, amit csak
lehetett, hogy aztán semmit se tartsak be belőle. Nem volt szándékos, az egyik
buli után jött a másik, néha lebuktam, néha nem. Én csak egyszerűen élveztem a
szabadságot.
- Három nap múlva újra útnak indulunk a fiúkkal, és
most te is velem fogsz jönni. Majd azok a srácok megtanítják neked, hogy nem
csak így lehet bulizni, és hogy igenis küzdeni kell mindenért, amit el
szeretnél érni. – Hogy voltak-e egyáltalán céljaim, azt még magam sem tudtam,
de most hirtelen egy valamit nagyon el akartam érni, mégpedig hogy itthon
maradhassak. Semmi kedvem nem volt öt sztárocskával meg fene tudja, hány dolgos
felnőttel utazgatni egy buszban. Mellesleg anya elmélete már ott megbukott,
hogy majd a fiúk megtanítanak küzdeni. Könyörgöm, megvan mindenük, még a
kisujjukat se kell megmozdítaniuk. – Nincs vita! Kezdhetsz pakolni!
Óriási. Anyát nem tudtam lebeszélni az őrült
tervéről, úgyhogy most bőröndökkel és táskákkal a vállamon indultam meg a busz
felé. Kiderült, hogy még csak nem is a fiúkkal leszek egy buszon, hanem a
testőrökkel, konyhásokkal, egyszóval sok magányos, idős emberrel. Nagyon
izgalmasnak tűnt. Illedelmesen bemutatkoztam, amikor felszálltam a buszra,
azért bunkó mégse lehetek, mellesleg nem ők tehetnek arról, hogy itt kell
lennem, aztán levágtam magam egy sarokba, és megfogadtam, hogy én innen el sem
fogok mozdulni ebben a három hónapban. A
barátaim teljesen belelkesültek, néhányan irigyek is voltak rám. Nem tudták
elhinni, hogy nem örülök annak, hogy bejárhatom a világot, mellesleg ekkora
sztárokkal, de a lelkesedésük ezúttal nem ragadt át rám. Semmi sem tudott
meggyőzni arról, hogy ez jó móka lesz.
Éppen bedugtam a
fülembe a zenét, amikor valaki leült velem szembe, és kérdezgetni kezdett.
Kifaggatott az egész életemről, én meg illedelmes kislány módjára, türelmesen
válaszolgattam. Anya egyszer felém pillantott, hogy viselkedek-e, de úgy tűnt
elégedett azzal, amit lát, és visszatért a receptkönyvei olvasgatásához.
Miközben hallgattam, hogy a legújabb ismerősöm mit mesél, azon gondolkoztam,
milyen indokkal tudnék lelépni, illetve, hogy hová tudnék lelépni, ahol senki
sem zaklat.
Pár óra kellett
hozzá, hogy rájöjjek, lehetetlen az egyedüllét egy buszban. Mindenhol volt
valaki, semmi magánszférám nem volt, mindent meg kellett osztani mindenkivel,
ezért úgy döntöttem, nem tartom fenn tovább a jókislány látszatot. Ha nem leszek kedves, nem fogják keresni a
társaságom.
- Aha, izgi
sztori – mondtam unott hanggal az egyetlen testőrnek, aki a mi buszunkban
tartózkodott. – Ugye megyünk majd olyan helyre is, ahol van szórakozóhely? Nagyon
szeretek bulizni – tettem hozzá. Sajnálkozva megrázta a fejét, aztán
továbbállt. Bevált a tervem, ha a buliról beszéltem, hamar békén hagytak.
- Van a buszban
valahol dugi pia? – kérdeztem meg a következő beszélgetőtársamtól. Nő volt, és
úgy láttam, eléggé megbotránkoztattam.
- Mi itt
dolgozunk, nem szórakozunk – kaptam meg a választ, én pedig egy vállrántással
intéztem el a lekezelő hangnemet.
Miután megkaptam
a magányt, amire vágytam, végre elkezdtem zenét hallgatni, közben pedig
interneteztem. Ezzel telt az egész út, amíg oda nem értünk nem tudom, hogy
hová. Beálltunk a stadion parkolójába, ahol a miénken kívül még egy csomó,
ugyanilyen busz állt egymás mellett. Jó volt végre kiszállni, és kinyújtóztatni
a lábamat, de anya rám parancsolt, hogy ne menjek messzire. Csak egy kukát
kerestem, ahová kiköphettem a rágóm, és bár a buszban volt egy csomó szemetes,
igyekeztem anya akarata ellen tenni. Miért zár be, és miért mondja meg nekem,
hogy mit csinálhatok 19 évesen?
- Úgyse kapsz el
– szaladt el mellettem kiabálva valaki, és amikor utána néztem, csak akkor
láttam, hogy Harry az. Rögtön utána egy biztonsági őr is futott, aztán
visszafelé a hátán cipelte a bejárat felé. Magamban nyugtáztam, hogy érdekes
dolgokat fogok én még látni, aztán visszasétáltam a buszunkhoz. De… melyik is
volt a miénk? Mind egyforma volt, ezért mindegyikbe benéztem, de egyikben sem
azokat az embereket találtam, akiket kerestem.
- Hogy jutott be
ide egy rajongó? – hallottam egy csodálkozó hangot, amikor az utolsó előtti
buszhoz értem. Körülnéztem, hogy hol van a visítozó fan, aztán rájöttem, hogy
rám értették, ezzel egyetemben pedig felismertem az arcot is, aki velem szemben
állt. Louis.
- Ja, nem
rajongó vagyok – legyintettem. – Csak a buszt keresem, miért egyforma mind? Nem
lehetne rájuk írni, hogy: konyhások, testőrök, sztárok? – A kezemmel a
levegőben csíkokat húztam, mintha a busz oldalára vetíteném a feliratokat.
Niall is leszállt a buszról, úgyhogy most már két meglepődött arccal álltam
szembe, akik nem tudták eldönteni, hogy igazat beszélek vagy sem.
- Mark – kiabált
fel a buszra a szöszi, mire megjelent egy nagydarab ember, akit én már
ismertem. Ő volt az a testőr, aki a mi buszunkban utazott.
- Nem rajongó,
Sarah lánya – adta a fiúk tudtára, én viszont nem szándékoztam tovább maradni.
- Melyik busszal
jöttünk? Szeretnék visszaszállni rá – magyaráztam Marknak, hátha segít.
- Az – mutatott
a hátam mögé, aztán a fiúkat kezdte befelé terelni.
Anya már
keresett, és mérges volt, amiért elcsászkáltam, úgyhogy inkább nem vallottam
be, hogy jóformán eltévedtem. Indulnunk kellett befelé, hogy az ásványvizet
időben ki tudják tenni a srácoknak. A pakolásba engem is bevont, aminek cseppet
sem örültem, és meg is említettem, hogy remélem, legalább kapok érte akkor
valamennyi pénzt.
- Ne legyél
tiszteletlen – nyomott a kezembe egy kartondobozt, ami iszonyat nehéz volt.
Letettem a földre, amíg vártam, hogy ő is felkapja a saját dolgait, és végre
bemenjünk a még üres stadionba.
A koncert
kezdete előtt óriási sürgés-forgás volt, mindenki szaladgált, a fénytechnikusok
még állítgattak, ellenőriztek mindent, a security csoport az ajtóknál állt,
anyuék nasit tettek az asztalra, és vizet, néhányan a színpadon pakolásztak,
törölközőt készítettek oda a srácoknak, egyszóval óriási nyüzsgés volt, egyedül
a banda tagjai szaladgáltak és szórakoztak összevissza. Na, ennyit arról, hogy
majd ők megtanítják nekem a felelősségteljes viselkedést.
Miután többen is
ki akartak dobni, mondván beszökött rajongó vagyok, megkértem anyut, hogy
mutasson már be az embereknek, mert ez így nekem nem túl vicces. Igyekezett
mindenkivel közölni, hogy tényleg a lánya vagyok, bár így is maradtak egy
páran, akik éppen nem voltak ott.
- Szia! – A
színpadnál álltam, amikor Harry odaállt mellém, és lazán a színpad oldalának
támaszkodott. – Harry vagyok, anyukád már sokat mesélt rólad. – Az egyik kezét
felém nyújtotta én pedig elfogadtam, miközben kimondtam a saját nevem.
- Biztos sok jót
hallottál – nyomtam meg ironikusan a jó
szót. Nem tudtam elképzelni, ahogy anya büszkén mesél rólam, elvégre nincs
olyan dolog, amiért az lehetne rám.
- Is-is –
vigyorodott el. – De hát, ki az, aki nem használja ki, hogy egyedül van egy
hatalmas házban? Én is házibulikat rendeztem volna – mutatott magára. – Most
mennem kell átöltözni, de ígérem, ez a kis út lesz életed legjobb bulija -
paskolgatta meg a karom, aztán elsietett.
Ez a túlzott
közvetlenség meglepett, egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyen lesz. Az
igazság az, hogy én semmit nem tudtam ezekről a fiúkról. Hallottam a rádióba a
zenéjüket, és néhány tetszett is, de soha nem érdekeltek úgy igazán. Mellesleg,
mivel anya mindig úgy mesélt róluk, mint közeli ismerősökről, nekem nem is
tűntek világsztároknak. Azonban a koncerten rájöttem, hogy úristen, igenis
azok. Teltház volt, pedig hatalmas volt a hely, és betöltötte a visítás, az
éneklés, be kellett vallanom, hogy eszméletlenül tetszett, amit láttam. Milyen
jó lehet minden este odaállni, és a színpadról látni, hogy neked, érted,
miattad őrül meg ennyi ember. Hihetetlen. A srácokat is feldobta a show, mert
alig lehetett őket lelőni, amikor lejöttek a színpadról. Pörögtek, mint a
turbómotor, pedig azt hinné az ember, hogy elfáradnak.
A koncert vége
előtt fél órával, mi már pakoltunk vissza a buszokba, hogy amikor véget ér,
csak be kelljen pattanunk, és leléphessünk, mielőtt rajongók lepik el az
utcákat. A fiúk még a pólójukat is alig húzták fel, már szaladtak a kijárathoz.
Én anya mellett siettem, amikor Harry megragadta a kezem, és közölte anyával,
hogy elrabol. Ideje nem volt reagálni, már a srácok buszában is voltam, és nem
tudtam, hogy mit keresek én itt.
- Hé, egy
köszönömöt azért várnék, amiért megmentettelek az uncsi felnőttektől – tárta
szét a kezeit, amikor csak álltam ott mellette. Jó, igazából nem tudtam, hogyan
kéne reagálnom, de a kérésére egy köszönömöt azért kipréseltem magamból. –
Srácok, van egy partiarcunk – sétált hátra, én pedig követtem, majd amikor odaértünk
a busz hátuljába, köszöntem a többieknek, akik félig fekve, félig ülve
terpeszkedtek a kanapévá alakított ülésen. Kedélyesen fogadtak, aztán
szorítottak maguk mellett nekünk is helyet. Először a koncertről kérdeztek,
mert kíváncsiak voltak, hogy tetszett. Bevallottam, hogy én eddig nem igazán
hallgattam őket, mire hangos fújolást kaptam, de aztán nevettek, én pedig
gratuláltam nekik a legújabb rajongójukhoz, magamhoz. Na, erre a kijelentésemre
máris más reakciót kaptam.
- Jól tudom,
hogy azért vagy itt, mert nem mert otthon hagyni Sarah? – kérdezte Liam.
- Ez azért nem
teljesen így van – nevettem fel kínosan, majd megosztottam velük a történetet,
amit nagyjából azért már ismertek. Rosszallóan rázták a fejüket, aztán
mindannyian pacsira tartották a kezüket. Abban a pillanatban biztos volna
benne, hogy nem ők fognak jó útra terelni.
Végül a késői
órákra tekintettel, mindannyian elmentünk aludni, hogy reggelre már egy másik
városban ébredjünk. A tempót nagyon nehéz volt megszokni, de két hét után már
nagyjából tudtam mindent. Szinte észre se vettem, de szívesen segítettem
pakolni, vagy bármit csinálni, amivel hozzájárulhatok, hogy az újonnan szerzett
barátaim sikeresek legyenek. Az első együtt töltött éjszaka után, Harry nem
tudom, hogy, de meggyőzte anyát arról, hogy sokkal jobb lenne, ha az ő
turnébuszukban laknék, velem egy idősekkel, ezért át is pakoltuk a cuccaimat.
Elmondhatatlanul jófejek voltak a srácok, nagyon hamar befogadtak, bár inkább
Niall és Harry volt az, aki a legtöbb időt velem töltötte. Zayn lassabban nyílt
meg, Louis megállás nélkül csak szórakozott, Liamről meg szinte semmit nem
tudtam. Kész titok volt számomra, és valamiért nem is mertem közeledni hozzá. Ő
sem kereste a társaságom, bár láttam, hogy néha figyeli, ahogy Harry-vel
viccelődünk.
Harry
viselkedését amúgy kezdetben elég idegesítőnek tartottam, mert az újságokban
olvastam még régen, hogy ilyen kis szoknyapecér, és nem tudtam, hogy vajon
azért hívott át a saját buszukba, azért legyeskedik körülöttem, vagy csak
szimplán ennyire közvetlen. Mindenesetre egy idő után már nem foglalkoztam
ezzel, mert bár néhány kétértelmű megjegyzést tett, sosem nyomult rám. Jó
havernak tűnt, mindig vidám volt, emellett viszont kicsit felszínesnek
gondoltam. Nem akartam szomorúnak látni, de igazából furcsálltam, hogy mindig
csak vigyorog, tele van pozitív energiákkal, és ha valakinek rossz kedve volt,
csak legyintett egyet, és baromkodott tovább.
- Elmegyünk
sétálni? – kérdezte tőlem az egyik szabadnapjukon. Mindenki a hotelszobában
ücsörgött, csak ő nem tudott tétlen maradni. Megrántottam vállam, mivel úgyis
unatkoztam, miért ne? – Nem azért hívtalak el, mert kilométer hiányom van –
mondta, amikor kiléptünk a hotelből, úgyhogy kezdett érdekessé válni ez a séta.
– Tudod, Liamnek nagyon bejössz.
- Persze –
nevettem fel, aztán hátranéztem a testőrre, aki elkísért minket. Úgy csinált,
mintha nem figyelne, pedig nagyon jól tudtam, hogy hallgatja, miről
beszélgetünk. – Pont úgy néz ki, mint
aki odáig van értem – vigyorogtam tovább.
- Komolyan
mondom – bizonygatta. – Tudom, milyen, amikor megtetszik neki egy lány. Nem
közeledik felé, csak messziről figyelgeti, de állítom, hogy mindent tud rólad,
ami valaha elhangzott a szádból. – Még mindig kételkedve sétáltam mellette.
Egyáltalán nem értettem, miért mondja ezt. – Arra gondoltam, hogy féltékennyé
tehetnénk – vetette át lazán a kezét a vállamon.
- Na, csak
kibújt a szög a zsákból! – kiáltottam fel röhögve. Annyira éreztem, hogy
egyszer ki fogunk lyukadni ehhez a témához. Jó ízűen nevettem, ami miatt ő
duzzogni kezdett.
- Nem kell
mindent elhinni, amit mondanak rólam – motyogta mérgesen. – Két hete vagy
velünk, láttál azóta nálam akárkit is?
- Azta, mindjárt
szólok valakinek, hogy gratuláljon neked, amiért két hétig kibírtad nő nélkül –
néztem rá tettetett csodálattal.
- Nem azért
mondtam, de mindegy – legyintett. Kezdtem aggódni, hogy megsértődött, mert
tényleg úgy nézett ki, mint aki haragszik rám. – Csak azt mondtam, hogy Liamnek
tetszel, és kész vagyok segíteni.
- Oké, és azt ki
mondta neked, hogy én akarok tőle bármit is? – Emiatt most ő nevetett ki.
- Én kiszúrom az ilyet – kacsintott rám. Nem tudtam,
mi mondjak. Az igazság az, hogy eszeveszett jól nézett ki a srác, úgyhogy
annyiból igaza volt Haroldnak, hogy tetszik nekem a haverja. De nem tudtam,
hogy rögtön odaszalad-e hozzá, hogy elújságolja neki, vagy a kettőnk titka
marad. Túl sokáig gondolkoztam, amiből ő azonnal levonta a következtetést, és
győzedelmesen a levegőbe csapott. – Gondolkodj el ezen a féltékennyé tévős
ajánlaton – tért vissza a másik témánkra, amin mind a ketten jót nevettünk.
Egy pár lány
kicsit később megismerte, úgyhogy sietősen visszafordultunk a hotel felé, és
jóformán menekülni kezdtünk. Amikor visszaértünk a szobába, akaratomon kívül is
rögtön Liamre néztem. A kanapén ült, az egyik lábát a térdére tette, a karjával
pedig a kanapé karfáján támaszkodott. A
fenébe, tényleg tetszik!
Nem értettem, ha
Harry igazat mondott, akkor miért nem mutatott felém eddig több érdeklődést.
Leültem a kanapé másik oldalára, és én is nézni kezdtem a TV-t. Zayn aztán
megkért, hogy üljek arrébb, mert le szeretne ő is ülni, úgyhogy kénytelen
voltam közelebb húzódni Liamhez. Harry valahová eltűnt, pedig örömmel fogadtam
volna, ha megment.
- Mi van
Harry-vel? – húzogatta a szemöldökét Zayn, aztán a vállával meglökte az én
vállam, így nekidőltem Liamének. Fantasztikus, az egyikük azt hiszi, hogy majd
lesz köztünk valami Liammel, a másik meg azt, hogy már nem csak barátok vagyunk
Harryvel. Minek vannak az újságírók, mikor itt vannak a srácok?
- Hát –
nyújtottam el az á-t. Úgy döntöttem, hogy átverem egy kicsit. – Azért hívott el
sétálni, hogy elmondja, már az első pillanatban is tetszettem neki, és hogy
nagyon megkedvelt. – Liam abban a pillanatban felpattant mellőlünk, majd
kisétált a bejárati ajtón, amit kicsit hangosabban csukott be.
- Harry, te
hülye! Nem ezt beszéltük meg – kiabálta el magát Zayn, mire hamarosan megjelent
mellettünk a bozontos. Tessék? Volt egy tervük? Hát mindenki kerítőt játszott?
- Csak vicceltem
– tettem fel a kezeimet, amikor rájöttem, hogy most aztán nem jó pillanatban
sütöttem el a poént.
Zayn Liam után
ment, Harry pedig kérte, hogy meséljem el, mi történt. Miután a végére értem a
rövid történetnek, gratulált, és képzeletben átadta nekem a legjobb együttműködő és az év legjobb pasizásáért járó díjat.
Ezek után
végképp nem tudtam, hogy viszonyuljak Liamhez. Kínos volt minden perc, amit egy
légtérben töltöttünk, aztán végül pár nappal később ő vetett véget ennek. Simán
csak beszélgetni kezdtünk általános dolgokról. Örültem, hogy a többiek kerítő
pályafutását nem hozta szóba, mert valószínűleg az lett volna életem
legborzalmasabb beszélgetése. Aranyos volt, pont olyan, mint amilyennek eddig
láttam, de azt a fajta érdeklődést, amiről a többiek beszéltek, még mindig nem
éreztem rajta. Anyának persze egy szót sem szóltam erről, nem kell mindenről
tudnia, így is nagyon büszke volt magára, amiért minden viaskodásom ellenére jól
éreztem magam itt.
A következő
koncert Párizsban volt, már reggel odaértünk, úgyhogy a fiúknak volt egy kis
szabadidejük, amit most öten töltöttek. Úgy gondoltam, kell nekik egy kis idő,
amíg csak ők vannak, mert mióta velük utazgatok, még nem igazán maradtak
nélkülem, és nem szerettem volna rájuk akaszkodni. Jó kedvűen térek vissza,
aztán rögtön mentünk is stadionba, mert átbeszélték a koreográfiát, és pár
számot el is próbáltak. Végig hülyültek, ezért a hangulatra nem volt panasz. Én
hátramentem anyához, hogy segítsek neki egy kicsit, és mivel fájt a fejem, most
a koncertre se mentem ki, csak az öltözőből hallgattam, ami beszűrődött. A
végén, ahogy lenni szokott, rohantuk a buszhoz, ami elvitt minket a hotelbe.
Leültem Liamék közé, hogy hallgassam, ahogy megbeszélik a koncert eseményeit,
aztán feltűnt, hogy Harry nincs közöttük, és elmentem megkeresni. A telefonját
nyomkodva hasalt az ágyán.
- Mit csinálsz?
– Mivel a felső ágy volt az övé, felálltam az alsóra, és a fejemet az ágya
szélére feltettem.
- Olvasgatok –
fordította egy pillanatra felém a telefonját, aztán újra elmélyedt a
tevékenységében. Egy darabig néztem, ahogy az ujjával görgeti a telefont, de
úgy éreztem, hogy most egyedül szeretne lenni, ezért otthagytam.
Ő volt az első,
aki kipattant a buszból, és a hotelszobájáig meg sem állt. A többiektől
érdeklődtem, hogy haragszik-e rám, de határozottan megrázták a fejüket. Elmondásuk
szerint, egyszer egy évben elkapja a rosszkedv, és olyankor így viselkedik.
Furcsa volt, mert egészen idáig tényleg állandóan csak mosolygott, és rossz
volt ilyennek látni. Az én szobám pont az övé mellett volt, úgyhogy tisztán
hallottam, amikor a falba vert. Nagyon jól tudtam, hogy milyen hangja van,
hiszen én is mindig ezt csináltam. Abban a pillanatban, ahogy meghallottam,
fogtam magam, és átmentem hozzá. Az ajtaja zárva volt, ezért jó ideig
dörömböltem, de mivel nem adtam fel, végül beengedett. Sírt. Harry sírt.
Annyira elképzelhetetlen volt. Nem tudtam, hogy mi ütött belé, de nem kérdeztem
semmit, csak átöleltem. Egyáltalán nem segített semmit, és ötletem sem volt,
mit mondhatnék. Reméltem, hogy magától elmondja, és amíg ez meg nem történt, csak
csendben ültem mellette. A könnyeivel küzdött. Soha nem láttam még ennél
szívszaggatóbb dolgot. Annyira elesett volt, de volt benne valami, ami abban a
pillanatban megfogott. Ez a srác nem felszínes! Nem értettem, hogy hihettem ezt
róla bármikor is.
- Az egyik
rajongónál volt egy tábla, amin a nemi identitásom felől érdeklődött. Kiszúrtam
koncert közben. – Felvonta a vállát. – Ilyenkor mindig elgondolkozok, hogy mit
tehettem, amiből ezt a következtetést vonták le. A buszon az üzeneteket
olvastam. – Megtörölte a szemét, én pedig félbe szakítottam.
- Miért kínzod
magad azokkal? Ne olvasd, ha ennyire felzaklat. – A telefonja még mindig a
kezében volt, úgyhogy elvettem tőle.
- Csak kíváncsi
vagyok, elvégre a kritikából tanul az ember – magyarázta még mindig a szemét
törölgetve.
- Ez nem
kritika, ez csak ócsárolás – világítottam rá a lényegre. Igazából ezt ő is
nagyon jól tudta, szóval nem értettem, miért ad az ilyenek véleményére. – Én
nem találkoztam még hozzád hasonló sráccal – szaladt ki a számon. Annyira megfogott,
hogy így láttam, teljesen megváltoztatta a véleményemet. Felnézett, így csak
pár centiméter volt közöttünk, ami valahogy hirtelen el is tűnt, és már
csókolóztunk is. Fel sem fogtam, hogy mit csinálok, de annyira élveztem, hogy
esélyem sem volt arra gondolni, ennek milyen következményei lesznek. Főleg,
hogy nem álltunk meg a csóknál.
Reggel, amint
felkeltem, rájöttem, hogy hatalmas hibát követtem el. Csak pillanatnyi
elmezavar volt, meghatott a síró férfi látványa, de Harry nekem csak haver.
Tudtam, hogy meg kell beszélnünk, de azt már nem, hogy mit fogok mondani. Most
az egyszer reménykedtem abban, hogy igaz, amit az újságok az egyéjszakás
kalandjairól írnak. Egy kis időre még úgy tettem, mintha aludnék, mert képtelen
voltam a szemébe nézni, aztán nem húzhattam tovább.
- Jó reggelt –
köszönt, amikor megfordultam. A megszokott, vidám Harry volt, már túltette
magát a tegnapi mélypontján. Dünnyögtem egy neked
is-et, aztán rögtön bele is kezdtem, mert szerettem volna, ha gyorsan
tisztázzuk, hogy nem szeretnék tőle semmit.
- Tudom –
mosolyodott el. – Köszönöm, hogy megtetted ezt értem. – Átölelt és nyomott egy
puszit az arcomra, míg én elmotyogtam magamban egy köszönömöt Istennek, amiért
Harry-t ilyennek teremtette.
Nem is
beszéltünk tovább erről, felöltöztem, aztán átmentem a saját szobámba, hogy
vállalható kinézetet kreáljak magamnak. Sajnálatomra Liam pont látta, amikor
kiléptem Harry szobájából, és amennyire ismertem, a csalódott arcát vette elő.
Mondani akartam neki valamit, de nem tudtam lenne-e értelme vagy, hogy
érdekelné-e, ezért csak sarkon fordultam, és eltűntem a saját ajtóm mögött.
Amikor legközelebb kimerészkedtem, hallottam, ahogy rólam beszélnek, és hogy
Harry hazudott miattam.
- Csak átjött,
mert rossz kedvem volt, beszélgettünk, aztán ott aludt. – Nem akartam, hogy
titkolóznia kelljen, ezért én vallottam be mindent. Vállalom érte a
felelősséget, ha már egyszer megtettem. Ha mást nem is, hát ezt az egyet
megtanultam a titokban rendezett házibulikból. Liam megint otthagyott minket,
ám most Harry érezte kötelességének, hogy utána menjen. Őszintén reméltem, hogy
meg tudják beszélni. Ha Liam haragudni akar valakire, akkor az inkább én
legyek.
Niall, Louis és
Zayn csak bámultak rám, amitől roppant kínosan éreztem magam. A megmentőm Harry
és Liam volt, akik ölelkezve jöttek vissza. Végre kifújhattam a levegőt, és
megnyugodtam, aztán viszont megláttam, hogy a két fiú mögött ott van anyu. Hogy
került ide?
- Mit hallok? –
Hangjára Harry és Liam is összerezdült, hát még én. Most biztos óriási balhé
lesz, amiért nem férek meg a bőrömbe, és hogy még itt is csak bajt okozok.
Szinte szóról szóra ugyanezt vágta a fejemhez, csak még hozzádobott egy témát.
- Nem arra
neveltelek, hogy a szüzességed egy jött-ment kapcsolatban veszítsd el. – Harry
kis híján felnevetett, de mivel addigra már mellettem állt, oldalba vágtam, ő
pedig úgy tett mintha köhögne. Nem hiányzik, hogy elköpje, nem is voltam szűz.
Csak álltam, és
hallgattam, mert tudtam, hogy bármit mondanék, csak rontanék a helyzeten.
Mellesleg roppant megalázó volt, hogy mindezt a fiúk előtt tárgyalta ki.
Szerencsére, miután úgy érezte, hogy kellőképpen leszidott, kiment a
lakosztályból. Zayn nevetni kezdett, amibe Niall is bekapcsolódott, én pedig
csak megforgattam a szemem.
- Szűz, mi? –
vigyorgott rám Harry, mire összehúzott szemöldökkel néztem fel rá. – Én inkább
a tapasztaltat használnám. Ja, amúgy, Liam, megéri vele összejönni – kacsintott
oda neki.
- Megöllek –
mondtam neki, de mire tettlegességig mentem volna, elpárolgott mellőlem. Fülig
vörösödve ültem le reggelizni. Végig a tányéromat bámultam, egy perce se
emeltem fel a fejem, mert tudtam, hogy négy vigyorgó és egy csalódott ábrázat
fogadna. Igazából az utóbbit nem szerettem volna látni. Most biztos, hogy
ellőttem az utolsó esélyemet is nála.
Amikor végeztem
az evéssel, bementem a szobába, és egyáltalán nem terveztem, hogy kijövök
onnan. Tudtam, hogy ezzel esélyt adok a fiúknak a kibeszélésre, kombinálásra,
és hogy Harry teletömje Liam fejét a hülyeségeivel, de nem volt jó kedvem.
Tényleg megkedveltem Liamet, és a tegnap estével az egészet elszúrtam. Kicsit
később Harry jött be hozzám. Afelől érdeklődött, hogy vagyok, és hogy nagyon
megbántam-e, hogy lefeküdtem vele.
- Ha nem lenne
Liam, nem bánnám – bizonygattam neki, mire büszkén kihúzta magát. – Csak most
elképzelni sem tudom, miket gondolhat rólam – hajtottam le a fejem.
- Nyugi, Harold
mindent elintéz – mutatott magára színpadiasan. – Ha pedig szomorú vagy, csak
szólj, megismételhetjük a tegnapit – kacsintott rám. Felálltam, kinyitottam az
ajtót, és kimutattam.
- Kifelé! –
szóltam rá vigyorogva, a fejemet rázva. Nevetve lépett ki a szobámból, és
becsukta maga után az ajtót.
Az is zavart,
hogy anya haragszik rám. Régebben sose érdekelt, hogy mit gondol, de most, hogy
sok időt töltöttünk együtt, és láttam, mennyire örül neki, amiért jól
viselkedem, rossz érzés volt, hogy neki is csalódást okoztam. Éppen ezért
döntöttem úgy, hogy megkeresem, és beszélek vele. Elmondom az egész sztorit,
azt is, hogy már két éve nem vagyok szűz. Csak remélni tudtam, hogy majd
megért. A konyhában találtam rá, sütit készített, és nagyot sóhajtott, amikor
meglátott. Felültem a pultra, és miközben lóbáltam a lábam, elmeséltem neki
mindent.
- Nem szeretném,
hogy haragudj rám. Bőven elég, ha csak egy embernek okozok csalódást – húztam
el a számat.
- Kislányom,
most nagyon büszke vagyok rád – hagyta abba a sütögetést, és odajött, hogy
átöleljen. – Csak azt vártam, hogy egyszer végre elém állj, és vállald a
tetteidért a felelősséget. El sem hiszem, hogy megéltem ezt a napot.
- Kösz, hogy
hittél bennem – mondtam neki ironikusan, mire felnevetett. – Hé, vihetek fel a
sütiből Liamnek? – mutattam a tálcára, amin már az elkészültek voltak.
- Persze, csak
várj egy kicsit. – Elvette az egyiket, és valamit ügyködött, aztán tányérra
tette, és odanyújtotta nekem. A süti tetejére szívecske alakban cukormázat tett,
és beleírta, hogy L. Bizonytalanul méregettem. Nem voltam benne biztos, hogy
ezt oda merem neki adni, de anya kitolt az ajtón, úgyhogy nem volt más
lehetőségem.
Reméltem, hogy
egyedül találom, és nem a többiek társaságában, mert az biztos, hogy ezt más
előtt, nem adom át neki. A szobájában volt, de ehhez át kellett mennem a
nappalin, szóval gondosan eldugtam a hátam mögé a sütit.
- Gyere –
kiabált ki, amikor kopogtam. Látszott az arcán, hogy nem számított rám, de
lerakta a gitárját, amin valószínűleg éppen játszott.
- Hoztam neked
valamit. – A süti még mindig a hátam mögött volt, és szavaim ellenére azt
fontolgattam, hogy inkább elfutok. Az egyik kezemmel megvakartam a tarkómat,
aztán erőt vettem magamon, és átnyújtottam neki a tányért.
- Ó –
mosolyodott el, amikor meglátta. A reakciója után kicsit megkönnyebbültem. –
Hát ez aranyos – nézett fel rám.
- Békeajándék –
szólaltam meg, aztán szidni kezdtem magam. Mi van azzal a verzióval, hogy: Liam, bármennyire is nem úgy tűnik,
kedvellek, és nem szeretnék semmit Harry-től, mert te érdekelsz.
- Abban bíztam,
hogy más okból kapom – döntötte oldalra a fejét, aztán megpaskolta az ágyát,
hogy üljek le.
- Jó, igazából
azért kaptad, mert nagyon kedvellek. – Hát, ez se az eredeti mondat volt, de
már kezdett hasonlítani.
- Én is, csak
elbizonytalanodtam. Tudod… - összekulcsolta a kezeit, és miközben beszélt azt
nézte. – Nehéz barátnőt találni, mert sose lehetek biztos benne, hogy azért
szeret majd, amilyen vagyok. Száz százalékig biztos voltam benne, hogy téged
tényleg nem érdekel se a hírnevem, se a pénzem, és persze, most sem mondom,
hogy olyan lány vagy, – szögezte le gyorsan – de nem tudom, mit higgyek. Kicsit
úgy jött le, mintha azzal lettél volna, akivel elsőre összejött. – Miután
elmondta, amit akart, felnézett rám. Tudtam, hogy nem akart megbántani, csak
elmondta az érzéseit, mégis rosszul érintett.
- Senki nem
tudta volna udvariasabban elmondani, hogy ribancnak tart – nyugtáztam keserűen.
- Nem akartalak
megbántani – mentegetőzött.
- Ha az lennék,
és tényleg csak valakire hajtanék, akinek hírneve van, akkor most nem ülnék itt
veled, hanem Harry ágyában fetrengenék. De megértem, ha ezt gondolod rólam.
Csak én tehetek róla, én szúrtam el – álltam fel, hogy távozzak.
- Várj – nyúlt a
kezem után. Kihúztam az ujjai közül a csuklóm, aztán visszaültem mellé. – Nem
gondolom ezt, de hogy lehetnék veled, ha vonzódsz hozzá. – Tiltakozni akartam,
de belém fojtotta a szót. – Ne mondd, hogy nem! Ha valakit nem tartok vonzónak,
azzal nem fekszem le.
- De tényleg
nem. Nézd, átmentem hozzá, mert az én falamat ütötte a kezével. Csak meg
akartam vigasztalni, és utána visszamenni a saját szobámba. De teljesen
elgyengültem, amikor megláttam, hogy sír. Harry nem az esetem, sem a nagy haja,
sem az angyalszárnyak a mellkasán, semmi sem. Aranyos, igen, imádom, mert
jófej, de az csak egy gyenge pillanat volt. A nők elérzékenyülnek a síró
férfiak láttán – hoztam fel egy rettentő gyenge érvet magam mellett. – Bizton
állíthatom, hogy nem tetszik, nem vonzódom hozzá. – Még akkor sem, ha jó az ágyban. Ezt már nem kötöttem az orrára,
mert azzal csak magam alatt vágtam volna a fát, de igaz volt.
- Mi van, ha
legközelebb elsírja magát előtted? Szaladsz megvigasztalni? – Félig viccesen,
félig komolyan tette fel a kérdést.
- Remélem, akkor
ott leszel nekem, szorosan átölelsz, és egy
szeretlek kíséretében megígéred, hogy jól lesz. – Amint kimondtam, elkaptam
a tekintetem róla. Nem akartam nyomulni, főleg nem pofára esni.
- Úgy lesz! – A
kezével visszafordította a fejemet maga felé, aztán megcsókolt. Sokkal többet
jelentett, mint amit éjjel kaptam Harry-től. – Remélem, mostál fogat, mert nem
akarok Harry-vel smárolni – húzódott el egy pillanatra, mire felnevettem.
- Ne már, haver,
elrontod a pillanatot! – hallottuk meg, ahogy Harry bekiabál, aztán kintről
nagy nevetés következett.
- Remélem,
élveztétek a mozit – nyitotta ki az ajtót Liam, én pedig az ágyon ültem
hitetlenkedve, amiért volt pofájuk végighallgatni a privát beszélgetésünket.
- Nem igazán –
rázta meg a fejét Harry, aztán gonoszan nézett rám. – Kiderült, hogy nem
vonzóak a szárnyaim, nem jön be a hajam, és még Liam se akar velem csókolózni –
tettette a sértődöttet, aztán jót nevetett magán.
- Sajnálom,
nehéz ezzel – mutatott végig magán Liam – vetekedni.
Egy emberként
nevettünk fel, miközben odasétáltam újdonsült barátomhoz, és adtam egy puszit
az arcára.
- Oké, és akkor
most tünés! – hessegettem el a többieket, és magunkra csuktam az ajtót.