Bittersweet

Sziasztok!

Jó régen jelentkeztem már megint, de jelentem, hogy élek és virulok... és tanulok. Jó az egyetem, még lelkes vagyok, szeretem, viszont leszívja az energiáimat, így az írásra kevesebb időt tudok fordítani. Most hoztam egy novellát... egy olyat, amiről nem volt szó. Tudom, elég link dolog, hogy nem tudom magam a saját ígéreteimhez tartani, de őszintén bevallom, most valahogy nem vagyok Öziles hangulatban. Egyelőre azt ki is hagyom, majd valamikor később fogom befejezni, addig viszont itt van ez, a drága és imádott Bittencourt-testvérekről, ami remélem kárpótol titeket.:)

Bittersweet

- Rendeltem Sushit – dobta le mellém magát a barátom. Elhúztam a számat, hiszen utáltam, és ezt ő is nagyon jól tudta. Egyáltalán nem érdekelte bosszankodó arckifejezésem, inkább neki látott az általa finomnak titulált ételnek, miközben az egyik kezét átdobta a vállamon. Legszívesebben felálltam volna, és soha nem jöttem volna vissza ebbe a házba, de amikor ez végig futott a fejemben, rögtön el is szomorodtam. Bármennyire is nem foglalkozott velem, nem tudta belőlem kiűzni a szerelmet, amit már a kezdetek óta éreztem iránta. Egyetlen pillantásával az ujjai köré csavart, amikor először megláttam a cukrászdában.

Rég nem volt olyan unalmas napom, mint a mai. Egyik barátnőm se ért rá, mert mindenki nyaralt vagy a barátjával töltötte az idejét, ezért kénytelen voltam otthon ücsörögni. Megnéztem két filmet, de egyik sem tetszett igazán, így a harmadikba már bele se kezdtem. Nem volt kedvem semmihez, se vígjátékokon nevetni, se romantikus filmeken sírni, se izgulni egy-egy akciójelenetnél, ezért úgy döntöttem, hogy leszaladok a sarkon lévő cukrászdába, és veszek magamnak valami nagyon édeset. Rendeltem egy minyont, aztán leültem vele az egyik üres asztalhoz. Amint beleharaptam, jobb kedvem lett. Imádtam az ízét, és hiába volt gyomorrontóan édes, bármennyit meg tudtam volna enni belőle.

A szélcsengő, amit az ajtó fölé akasztottak, csilingelve jelezte az új vendég érkezését. Az ajtón meleg tolult be, amit a klímás helyiségben különösen meg lehetett érezni, ezért örültem, amikor az érkező becsukta maga mögött. A sütimről elvéve a pillantásomat, felnéztem az ismerős idegenre, de hiába gondolkoztam, nem tudtam rájönni, honnan ismerhetem. A nagy gondolkodásban valószínűleg rajta felejtettem a tekintetem, mert mosolyogva nézett vissza, majd a pulthoz sétált, hogy kiválassza a saját süteményét. Pár asztallal távolabb ült le, velem szembe, így tovább tudtam vizsgálni tökéletes arcát. Idegesített, hogy nem tudtam hová tenni, pedig abban biztos voltam, hogy már láttam valahol.

Kezdtem kínosan érezni magam, amikor harmadik alkalommal is sikerült elkapnia a pillantásomat, ezért inkább a távozás mellett döntöttem. A kasszához sétáltam, hogy kifizessem a minyont, de az eladó sejtelmesen mosolyogva a hátam mögé nézett, és közölte, hogy már valaki kifizette. Nem volt nehéz rájönnöm, hogy a sármos, ismerős férfi volt a tettes, úgyhogy erőt vettem magamon, és szégyenlősen mellé sétáltam, hogy köszönetet mondjak.

- Vegyél a pizzámból nyugodtan – lökte felém a dobozt a barátom testvére. Hallgatva fájó gyomromra, rögtön egy szeletért nyúltam, aztán hálásan néztem Leora. Mindig ő volt az, aki kisegített, ha a bátyja cserbenhagyott. Miközben ettünk, megkérdezte, hogy milyen napom volt, csak hogy enyhítse frusztráltságom, amiért Gabriel egyáltalán nem érdeklődött. Vidáman kezdtem el mesélni neki, hogy egész tűrhető napom volt, mert nem volt sok órám és azok is lazábbak voltak, közben pedig végre Gabe is tanúsított valami érdeklődést. Nyomott egy puszit az arcomra, és amikor megemlítettem, hogy a moziba meg szeretném nézni az egyik filmet, felajánlotta, hogy eljön velem.

Ilyenkor mindig elfelejtettem az összes hülyeségét, amit ez alatt a pár hónap alatt csinált velem. Úgy éreztem, van még esély egy normális kapcsolatra, hogy szeret. Mert néha tényleg úgy viselkedett, mint aki meg van értem bolondulva, de a másik pillanatban nemtörődömségével rögtön megváltoztatta álláspontomat. Próbáltam elfogadni, megmagyarázni a viselkedését, lehet, hogy csak ilyen a természete. Egyik percben figyelmes, a másikban bunkó, de attól még szeret.

- Leonardo Bittencourt – nyújtott kezet a testvére, amikor először találkoztam a családjával. Rögtön tudtam, hogy miért volt már az első percben is ismerős. Nagyon hasonlított a testvérére, akit annak ellenére, hogy nem voltam nagy focirajongó, ismertem. Valahogy sosem került szóba a vezetékneve, bemutatkozásnál csak a keresztnevünket használtuk, és nem is hiányoltam a családnevét. Így viszont már értettem, hogy szándékosan nem hozta fel, és örültem, hogy megbízott bennem annyira, hogy bemutasson nekik. Boldogan mosolyogtam rá, és hirtelen még a félelmem is elszállt, amit a szülei miatt éreztem.

Igaza volt, nem volt okom az aggodalomra, mert mindenki kedvesen fogadott, az első perctől fogva jól kijöttünk egymással. A bemutatkozás előtt sokszor mondta, hogy elmegy találkozni az öccsével, de sosem hívott, azután viszont szinte mindig velük voltam. Leo még a szülinapi ajándékom elkészítésében is segített.

- Csukd be a szemed vagy bekötöm – fenyegetett meg Gabriel, amikor leskelődésen kapott. Nevetve hunytam le szorosan a szemem, és kíváncsiságom ellenére úgy is tartottam. Semmilyen formában nem szerettem volna eljátszani a bizalmát vagy becsapni. Liftbe szálltunk, majd lépcsőkön mentünk, miközben szorosan fogott, hogy véletlenül se essek el. Minden alkalommal, amikor egy kicsit megálltunk, megkérdeztem, hogy kinyithatom-e a szemem, de a válasz háromszor egymás után nem volt. – Most már igen – felelte negyedik alkalommal.

Egy gyönyörűen feldíszített tetőn voltunk, az egyik sarokban egy asztallal, amire már megterítettek. Fülig érő szájjal forogtam körbe, aztán annak ellenére, hogy arcomról is le lehetett olvasni, közöltem vele, hogy mennyire szép az egész. Amikor kicsodálkoztam magam, leültünk a székünkre, majd miután megjelent egy pincér, aki felszolgálta az ételt, falatozni kezdtünk.

- Köszönöm – kerültem meg az asztalt, amikor mindent elfogyasztottam. Meg akartam csókolni, de elhúzta a fejét.

- Ez még csak a kezdet volt – mosolygott rám pimaszul, majd az égre nézett, ahol egy helikopter jelent meg. Amikor rájöttem, hogy a tetőre fog leszállni, próbáltam minél távolabb állni a propellerektől, ezzel egyetemben pedig szorosan hozzábújni. A szél összeborzolta a hajamat, aztán szemtelenkedve Gabrielre néztem.

- Ezzel nem kalkuláltál, mi? – Mindent pontosan eltervezhetett, arra viszont biztos nem gondolt, hogy egyszer csak egy helikopter fogja megszakítani a romantikus, szülinapi vacsoránkat. Nem válaszolt, csak letörölhetetlen mosollyal az arcán a helikopter felé kezdett sétálni, és mivel fogta a kezem, nekem is mennem kellett vele, így hamar rájöhettem, hogy ez is része az ajándékomnak. Még fel se fogtam, már bent ültem, szorosan Gabe mellett, és azon gondolkoztam, vajon jó ötlet-e vacsora után repülni, de szálltunk is fel, úgyhogy nem volt időm panaszkodni, mellesleg már régóta vágytam egy ilyen útra.

Lélegzetelállító látványt nyújtott a kivilágított város, nem győztem kapkodni a szememet az egyik helyről a másikra, miközben arcomra kiült a világ legszélesebb és legboldogabb mosolya. Fentről minden olyan picinek látszott, és mégis olyan hatalmasnak. Messzire elláttam, és akármerre néztem, mindenhol ezer meg ezer fény csillogott. Elővettem a telefonomat, hogy egy kép formában megörökítsem a látványt, aztán Gabrielhez fordultam, és ezúttal is megköszöntem az ajándékot.

- Még mindig nem értünk a végére – mosolyodott el újra, aztán összekulcsolta az ujjainkat, és ő is pásztázni kezdte az alattunk elterülő tájat.

Még mindig a levegőben töltött fél óra hatása alatt álltam, amikor a hátam mögé lépett és az égre mutatott.

- Látod a csillagokat?- Bólintottam. – Az egyiket Ella Ellingernek hívják – tartott elém egy mappát, amit kinyitva rájöttem, hogy nem csak viccelődik, hanem tényleg elnevezett rólam egy csillagot.

- Úristen. – Az elmúlt másfél óra sűrű eseményei után már nem sok értelmes dolgot tudtam mondani. Egyik ámulatból estem a másikba, és tudtam, hogy soha, senkit nem szerettem még annyira, mint őt. – Köszönöm – mondtam el harmadjára is, és ezúttal végre nem mondta, hogy még mindig van a tarsolyában meglepetés, hanem megcsókolt. A nyakamra csúsztatta a kezét, így próbálva közelebb húzni magához, ám már olyan szorosan egymáshoz simultunk, hogy fizikailag képtelenség volt.

- Jól áll – mosolygott rám, amikor elhúzódott tőlem. Nem értettem, hogy mire mondja, ezért megemelte az immáron nyakamba lógó nyakláncot. Lenéztem, hogy lássam, milyen szép, közben pedig azon gondolkoztam, mikor tudta ilyen észrevétlenül feltenni.

- Szeretlek – szaladt ki a számon. Ezelőtt még sosem mondtam neki, de egyáltalán nem bántam, hogy elszóltam magam.

- Én is téged.

Megbeszéltük, hogy holnap hatkor a mozi előtt találkozunk, utána viszont hazamentem, mert segítenem kellett anyának megfőzni a vacsorát.

- Kikíséred, kölyökképű? – feküdt el a kanapén, amikor felálltam. Örültem volna, ha ő kísér ki, ha tőle köszönök el utoljára, és ha az ajtóban megcsókolt volna, mielőtt elindulok, de már nem is számítottam másra. Rengetegszer csinálta ezt, és minden egyes ilyen húzásánál úgy éreztem, hogy egyre jobban eltávolodunk egymástól. Lehajoltam, hogy adjak egy puszit a szájára, majd Leoval a nyomomban, elindultam kifelé. Halkan próbálta mentegetni a testvérét, és most nem volt kedvem ellenkezni, ezért bólintottam egyet, majd mosolyogva elköszöntem tőle is.

Este szótlan voltam, amiből anya rögtön tudta, hogy megint Gabriel bántott meg. Őszintén szólva nem igazán nyerte el a szüleim tetszését, ezért otthon nem beszéltem róla sokat. Már rég elhajtották volna, ha még panaszkodni is kezdek rá. Szerencsére anya nem az a fajta volt, aki beleszólt a dolgaimba, de mindig észrevettem rosszalló arckifejezését, amitől folyton tudatosult bennem, hogy hülyeséget csinálok. Ki kellene lépnem ebből a kapcsolatból, és keresni egy Leohoz hasonló férfit.

Másnap kicsit késve érkeztem a megbeszélt helyre, ám nem volt okom aggódni, mert Gabriel még sehol nem volt. Az épület falának dőlve vártam rá, de a barátom helyett Leot pillantottam meg. Abban a pillanatban tudtam, hogy Gabe megint elfelejtkezett rólam.

- Ezt nem hiszem el – csattantam fel, amikor mellém ért, utána viszont eszembe jutott, hogy nem vele kellene veszekednem. – Ne haragudj – sóhajtottam egyet. – Nyugtass meg, hogy legalább elaludt vagy ilyesmi. - Láttam, hogy egy kis ideig hezitál, végül viszont az igazság mellett döntött.

- A haverjaival ment el még délbe, írtam neki egy SMS-t is, hogy hatra találkozót beszéltetek meg, de nem jött haza – motyogta. – Hé, menjünk be arra a filmre, nézzük meg – karolta át a vállam, amikor látta, hogy a sírás közelében vagyok.

- Leo, nem kell ezt csinálnod. Tudom, hogy van jobb dolgod is. – Bár rengetegszer elmondtam neki, hogy nem kötelessége Gabriel helyett a barátomként viselkedni, mindig ott volt, amikor a bátyja nem.

- Ami azt illeti, épp nincs, úgyhogy nyomás befelé, mert lemaradunk a film elejéről. – Tudtam, hogy nem fogom tudni lebeszélni elhatározásáról, ezért csendben elindultam. A kis közjáték miatt nem volt sok kedvem a filmhez, de vígjátékot választottam, ezért hamar elterelte a figyelmem. Jóízűen nevettünk a poénokon, majd amikor vége lett lelkesen kezdtük el átbeszélni jelenetről jelenetre. Úgy döntöttünk, hogy mielőtt hazamegyünk, még beülünk egy étterembe és megvacsorázunk, közben pedig megbeszéltük, hogy mindkettőnknek ugyanaz a jelenet tetszett a legjobban. A gyors vacsi után hazakísért, mondván a sötétben ne mászkáljak egyedül, így a nem túl hosszú út alatt sem unatkoztam.

Gabe egészen addig eszembe se jutott, míg Leo le nem hajolt hozzám, hogy megcsókoljon. Hirtelen annyira összezavarodtam, hogy nem ellenkeztem, utána viszont mind a ketten döbbenten álltunk.

- Én… - próbáltam mondani valamit, de nem tudtam, mit mondhatnék.

- Ne haragudj! – fordított hátat Leo, és sietős léptekkel elment. Jó ideig csak néztem a hátát, amíg el nem tűnt a sötétben, aztán bementem, és kusza gondolatokkal az ágyra dőltem. Kisírtam magam, amiért Gabe nem jött el, majd szidni kezdtem magamat, amiért hagytam, hogy Leo beüljön velem a filmre. Határozottabban kellett volna fellépnem, és akkor most nem lennék ilyen nagy kalamajkába. Mit fogok mondani Gabrielnek?

Nem akartam, hogy miattam vesszenek össze, ezért írtam egy üzenetet Leonak. Nem jelent semmit, ne mondd el Gabrielnek. Tudtam, hogy ők mindent megbeszélnek egymással, hogy Leo most nagyon utálja magát, és azt is, hogy nem szeretne összeveszni a tesójával. Ez tűnt a legokosabb lépésnek. Így minden a régi maradhat.

Legalábbis ezt hittem, amíg rá nem jöttem, hogy akaratlanul is a csók jár a fejemben. Leo annyi mindent tett értem, sokkal többet, mint Gabriel. Talán rossz Bittencourtöt választottam. Leo az első perctől fogva sokkal jobban odafigyelt rám, bármire volt szükségem ott volt, a bátyja összes szemétségét próbálta nyomtalanul eltűntetni vagy kipótolni valamivel. Nem kellett sok idő, mire rájöttem, hogy az a csók igenis jelent valamit. Sokkal többet, mint amit mostanában Gabrielé.

Elmentem lezuhanyozni, mert borzalmasan festettem, és azt gondoltam, hogy attól majd jobban érzem magam, ám nem így lett. Annyira elgondolkoztam, hogy addig mostam a fogam, amíg vérezni nem kezdett az ínyem. Mérgesen dobtam a pohárba a fogkefét, aztán kicsörtettem a szobámba. Meglepetésemre Gabriel az ágyamon ült, elég idegesnek tűnt, ezért nem voltam benne biztos, hogy Leo teljesítette a kérésemet. A szőnyeget pásztázta, így csak akkor vett észre, amikor gombóccal a torkomban megkérdeztem, mit keres itt.

- Sajnálom! – pattant fel az ágyamról, és hozzám lépett. – Ne haragudj rám! – Amikor át akart ölelni, ellöktem a kezét. Elég gondot okozott már nekem, ennek véget kell vetnem. – Tudom, egy tapló paraszt vagyok, de szeretlek, és ígérem, hogy soha többé nem csinálok ilyet. – Újra megpróbált átölelni, és mivel sikerült elbizonytalanítania, hagytam magam. – Azt hittem, hogy apukád meg fog ölni – rázta meg magát, mint akit kiráz a hideg. Szó szerint félt az apámtól, úgyhogy nagy szó volt, hogy egyedül jött keresztül a lakáson. Elmosolyodtam, közben pedig arra gondoltam, hogy miért vagyok ennyire labilis, ha róla van szó. Hogy tudja egyetlen ölelésével elhitetni, hogy én vagyok a legfontosabb személy az életében?

- Itt maradhatok veled? - Az ágyhoz terelt, majd amikor lefeküdtem, betakargatott. Nagyot nyelve nyugtáztam, hogy Leo mégsem mondta el neki a csókot, aztán bólintottam egyet az előbbi kérdésére. Nem mintha számított volna, mert már rég mellettem feküdt, és a hajamat simogatta. – Kárpótlásul holnap elviszlek ebédelni. Sőt… majd én főzök neked. A kedvenced. – Miközben beszélt egy percre se hagyta abba az arcom cirógatását.

- Miért nem tudsz mindig ilyen lenni? – kérdeztem tőle szomorúan. Legnagyobb bosszúságomra megint Leonardora gondoltam, és legszívesebben hozzá tettem volna a kérdéshez, hogy miért nem tud olyan lenni, mint ő.

- Próbálkozom – válaszolta olyan határozottan, hogy el is hittem neki. Odahajoltam hozzá, hogy megcsókoljam, és eltűntessem magamról Leo érintését, bár sejtettem, hogy az nem lesz ilyen egyszerű. A csók után a párnába fúrtam a fejem, és válogatott káromkodással szidtam magam, amiért megcsaltam és még hazudtam is neki róla, aztán jobbnak láttam, ha inkább gyorsan elalszok, mielőtt mindent kitálalok.

Reggel a megszokott kávéja után hazament, és a lelkemre kötötte, hogy egy órára legyek kész, mert értem jön, addigra elkészít mindent, és a nap hátralévő részét velem tölti majd. Egész délelőtt vidáman pakolgattam, mert úgy éreztem, hogy végre tényleg észhez tért, és mindent meg fog tenni azért, hogy vele maradjak, ennek ellenére félkettőkor még senki nem csengetett be a házba. Háromnegyedkor az idegösszeroppanás szélén állva kiléptem az ajtón, és egyedül indultam el hozzá. Nem szórakoztam se csengetéssel, se kopogással, csak berobogtam a bejárati ajtón, majd a szobájába is, ahol éppen hason fekve aludt. Becsaptam az ajtót, aminek következtében felébredt, és már nyitotta is a száját, hogy mentegetőzzön, de megelőztem.

- Nem érdekel! Mától semmi sem érdekel, ami veled kapcsolatos. – Úgy terveztem, hogy ordítozni fogok, majd szakítok vele, ehelyett hidegen és normál hangnemben jelentettem ki, hogy ennek mostantól vége. – Nem vagyok kíváncsi a mentegetőzésekre, és nem vagyok hajlandó minden nap idegeskedni amiatt, hogy megint tojsz a fejemre. Nem ilyen férfire vágyok. Nem rád vágyok – pontosítottam. – Mielőtt elmegyek, tartozom egy vallomással – hajtottam le a fejem. Nem akartam Leonak rosszat, de tudnia kellett róla, csak így zárhatom le teljesen a kapcsolatunkat. – Tegnap megcsókoltam Leot. – Ha jó cél érdekében ferdítek egy kicsit a történeten, az nem bűn, ugye? – Azt hiszem beleszerettem. – Amint kimondtam lendült a keze, és leverte az asztalról a lámpáját. A csörrenésre összerezzentem, majd vártam a folytatást. Nekem nem volt több mondanivalóm számára, csak szerettem volna végre eljönni ebből a házból.

- Miért? Mert híres? – kérdezte fennhangon. – Mitől jobb nálam?

- Nem kezdem el sorolni, mert Gabe, valljuk be, hogy neked nem való a kapcsolat, és mielőtt meggyanúsítanál azzal, hogy azért szeretem, mert híres, elmondanám, hogy pont te lökdöstél a karjaiba. Ha nem őt küldöd el magad helyett, nem ismerem meg ennyire, nem jövök rá, hogy mennyivel figyelmesebb nálad, nem tudom meg, hogy sokkal jobban gondoskodna rólam, mint te. Úgyhogy emiatt csak magadat okolhatod. Viszont nem szeretném, ha miattam összevesznél vele, úgyhogy nem fogom keresni Leot – ígértem meg, aztán hátat fordítottam, és kiléptem az életéből.

Furcsa módon nem a szakítás viselt meg, hanem az, hogy nem találkoztam Leoval. Emiatt egy kicsit rosszul is éreztem magam a következő hét elején, aztán viszont rájöttem, hogy erről csak Gabe tehet. Nem az én hibám, hogy csupa olyan dolgot csinált a kapcsolatunk alatt, ami miatt nem érzek semmit, ha rá gondolok. Kezdtem úgy érezni, hogy elhamarkodottan tettem ígéretet neki arra, hogy nem fogom keresni Leot. Pár nap alatt egyértelművé vált, hogy levegővétel nélkül könnyebben meglennék, mint nélküle. Látni akartam, ezért folyamodtam ahhoz, hogy leültem meccset nézni, pedig alapjáraton nem volt szokásom. Idegesített, hogy a csók óta nem beszéltünk, és azt sem tudtam, hogy Gabriellel jóba vannak-e, vagy minden küzdelmem ellenére így is összevesztek. A hét folyamán minden nap többször is a kezemben tartottam a telefont, Leo telefonszámával farkasszemet nézve, de nem szántam el magam arra, hogy felhívjam. Minden nap a mozi előtt sétáltam el, ahol nagy plakát reklámozta a filmet, amit együtt néztünk meg, ezért két nap után a hosszabb utat választva próbáltam minél kevesebbszer rá gondolni, persze sikertelenül. Mindenről ő jutott az eszembe, és úgy éreztem, hogy hamarosan meg fogok őrülni. Ennek elkerülése végett, áthívtam magamhoz a barátnőmet, abban reménykedve, hogy egy kis beszélgetés, illetve hülyülés segít majd elterelni a gondolataimat. Mosolyogva pattantam fel a fotelből, amikor meghallottam a csengő hangját, és hosszú idő után felszabadultan siettem ajtót nyitni, azonban hamar eltűnt mindenféle mosoly az arcomról. Az ajtóban nem a barátnőm állt, hanem Leo. Az egyik felem örült, hogy látja, a másik, talán kicsivel erősebb felem viszont rögtön ideges lett, és nem tudta, hogy mit kellene most csinálnia.

- Bejöhetek? – kérdezte meg, amikor látta, hogy az elkövetkezendő pár percben biztosan nem fogok megszólalni. Félreálltam, hogy elférjen, aztán becsuktam utána az ajtót. Szerencsére senki nem volt itthon, mert mindenki dolgozott, a barátnőmnek pedig dobtam egy SMS-t, hogy mégse jöjjön, így nyugodtan tudtunk beszélgetni.

Az első értelmes kérdésem az volt, hogy miért jött. Talán kicsit szárazra sikeredett, de tényleg nem tudtam, hogy viszonyuljak hozzá. Gabriel biztos elmondta neki, hogy szerelmes vagyok belé. Sajnos, hogy ez milyen hatással volt rá, azt nem tudtam meg egyből, ugyanis inkább a napjairól kezdett mesélni, majd megkérdezte, hogy én hogy vagyok. Beszélgetés közben feloldódtam, és már nem volt a gyomromban csomó. Végre jól éreztem magam, és talán önző dolog, de arra gondoltam, hogy nem fogom ezt eldobni magamtól azért, hogy Gabrielnek jó legyen.

- Nem ezek életem legszebb napjai, össze vagyok zavarodva és… hiányzol – válaszoltam szégyenlősen, mire elmosolyodott. Nem kellett semmit mondania ahhoz, hogy tudjam, ő is ugyanígy érez. – Gabriellel megvagytok? – Szerettem volna tudni, hogy volt-e értelme ennek az egy hét önsanyargatásnak.

- Először nagyon kiakadt, bevallom én is, mert azt hittem, ha elmondjuk neki, hogy csókolóztunk, akkor azt ketten tesszük, de most már mindegy. Miután elmentél, rögtön felhívott, és közölte velem, hogy mekkora szemét vagyok, meg hogy nem akar többé látni, de nem tartott sokáig ez az állapot. Tudod, van egy olyan íratlan szabályunk, hogy lányok miatt nem veszünk össze, és elfogadjuk egymás döntéseit. Ő elfogadta az enyémet. – Nem tudtam, hogy ez az utolsó mondat hova akar vezetni, ezért megkérdeztem, hogy pontosan milyen döntésről is van szó. – Arról, hogy amíg a bátyám barátnője voltál, beléd szerettem, és veled szeretnék lenni. – Miközben beszélt, a lábamhoz guggolt, és onnan nézett fel rám. – Azt üzeni, hogy nem fog a boldogságunk útjába állni, és hogy tudja, hogy sokkal jobban megérdemellek, mint ő valaha is. – Nocsak, soha nem gondoltam volna, hogy Gabriel ilyet mond majd, de úgy látszik csak fel kellett rázni egy kicsit.

- Ha biztos nem állok a nagyszerű testvéri kapcsolatotok útjába, akkor az én döntésem is ugyanaz, mint a tiéd – mosolyogtam rá, mire lassan felemelkedett, hogy meg tudjon csókolni. Abban a pillanatban, hogy összeértek ajkaink, tudtam, hogy ez egy teljesen más kapcsolat lesz, egy sokkal jobb, egy sokkal boldogabb, mert a csókjaiban ott volt az ígérete.