A táncon keresztül - Több, mint barát

Másnap már korán reggel azzal ostromoltak, hogy meséljem el részletesebben az eseményeket, hátha valamit nem vettünk észre, és még helyrehozható a házasságuk, persze ezt mind apa háta mögött. Remek cinkostársakra leltem személyükben, úgyhogy új erőre kaptam. Megint hittem benne, hogy lehetséges, hiszen amíg nincs aláírva a papír, addig még nem végleges. Úgy intéztük, hogy én kimaradjak belőle, mert én már így is túlléptem a határt, és félő volt, hogy veszekedni fognak velem, azt pedig mindennél jobban utáltam. Semmi nem ért meg egy veszekedést a szüleimmel, főleg nem akkor, ha intézhetem máshogy is. Az ötletelésből azonban kivettem a részem. Végül arra jutottunk, hogy Marco itt marad apával, Livia pedig anyához megy, és a régi, közös emlékeiket kezdik el felhozni, amiből persze bőven akadt. Daisy szerint az egyiknek meg kell hatnia őket, én meg reméltem, hogy igaza lesz.

Az előbbi téma megbeszélése után Daisyvel a szobámba vonultunk, hogy csajos dolgokról eszmecserét folytassunk, így szóba jöttek a fiúk. Kíváncsi voltam a véleményére, ezért elmeséltem neki, hogy mi a helyzet Louisszal. Annyira lelkes lett a hírtől, hogy egész nap nem tudott leállni, és a lelkesedére rám is átragadt. Az esti bulit most már izgatottan vártam, és megfogadva a lány tanácsát, feszengés helyett örültem a vele töltött időnek. Segített ruhát választani estére, szülei erőszakosságát örökölve pedig nem hagyta, hogy egyszerű farmert vegyek fel. A hajammal és a sminkemmel is sok időt töltött, ami miatt ugyan nyavalyogtam egy kicsit, de a végeredményt látva még az én állam is leesett. Legalább húsz évesnek néztem ki, és akármelyik szögből néztem magam, mindenhogy meg voltam elégedve a kinézetemmel. Alig mertem apa elé állni, nem tudtam, hogy mit fog szólni a rettentően rövid szoknyához és erősen sminkelt arcomhoz, ám szerencsém volt, mert annyira meglepődött, hogy szóhoz sem jutott. Keresztapa megdicsért, hogy milyen csinos vagyok, ami után körbepusziltam mindenkit, majd kiléptem az ajtón, ahol már Lou várt. Nagyon reméltem, hogy sikerült lenyűgöznöm, bár a vékony kabáttól, ami rajtam volt, még nem láthatott mindent.

- Hűha, kitettél magadért – mondta köszönés helyett mosolyogva.

- Daisy nálunk van, tudod milyen – legyintettem, mintha én nem is akartam volna ennyire kiöltözni. Ám be kell vallanom, hogy valójában örültem, hogy segített, mert komolyan tenni akartam azért, hogy Louis végre nőként nézzem rám.

- Megígértem apádnak, hogy nem hagylak idiótákkal összeállni – mondta, mintegy figyelmeztetésként.

- Nem áll szándékomban – motyogtam a szoknyám alját piszkálva. Az egyetlen, akit össze akartam szedni, ő volt, ám tisztában voltam vele, hogy ez lehetetlen. A bókja sem úgy hangzott, mint akit teljesen lenyűgöztem, egyszerűen csak udvarias volt és baráti, mint máskor. Soha nem nézett rám úgy, mint Lisára, és valószínűleg nem is fog.

Tudtam, hogy megint nagyon elkalandoztak a gondolataim, de Lou a válás miatti szomorúságnak tudta be, mint mindent mostanában. Pedig ha csak egy kicsit figyelt volna rám, rájött volna, hogy miatta van. Annyira egyértelműnek éreztem magam, neki mégsem tűnt fel semmi. Vagy talán nem akarta észrevenni. Az is érdekelt, hogy miért velem bulizik a barátnője helyett, illetve hogy miért nem hívta a haverjait is, de egyikre sem kérdeztem rá. Féltem a válaszoktól, féltem attól, hogy azt mondja, csak fel akar vidítani, semmi más oka nincs. Nem ezt szerettem volna hallani, hanem azt, hogy azért, mert Lisával szakított és azért, mert csak velem szeretne foglalkozni.

Bent megcéloztuk a pultot, mert nekem sürgősen szükségem volt valamire, ami után nem fog kattogni az agyam. Nem akartam lerészegedni, csak annyit ittam, hogy jól érezzem magam. Az elején nem volt kedve táncolni, így egyedül hagytam, remélve, hogy nem környékezik meg a lányok. Ki akartam adni magamból a feszültséget, ezért mentem azonnal táncolni. Az egyik srácnak nagyon tetszhettem, mert odalépdelt hozzám és közel hajolva megkérdezte, hogy táncolok-e vele. Nem akartam Louist lekoptatni magamról, de most nem volt itt és egyedül elég unalmas volt, ezért igennel válaszoltam. Mellesleg annak is örültem, hogy nem csak mögém állt, mint néhány bunkó, hanem normálisan felkért.

- Marknak hívnak – kiabálta túl a zenét, mire én is megosztottam vele a nevem. – Nem vagy német? Mármint a neved alapján…

- De, német vagyok, csak francia nevet kaptam – magyaráztam. Nem értettem, miért fontos ez. Több ezren élnek Németországban nem német eredetű névvel.

- Ismerős vagy nekem – ráncolta a homlokát, én pedig észrevettem, hogy igencsak jóképű. Rövid haja volt, középen hosszabbra hagyva, így sötétebb csíkot varázsolva a fejére. Világosbarna szemével elgondolkozva nézett, tudtam, hogy másodpercek kérdése és rájön, ki vagyok.

- Ó, tudom már – világosodott meg, mire elhúztam a számat. Jó lett volna, ha nem ismer fel. – Sokkal szebb vagy, mint a vidámparkban sikítós képeken – oldotta a feszültséget egy poénnal.

- Azt elhiszem – nevettem fel. Láttam néhány képet magamról újságban és neten egyaránt, ahol nem úgy néztem ki, mint egy topmodell. A vidámparkos képeket pedig szeretném minél előbb elfelejteni.

- Hé, kivel vagy itt? – kérdezte egy kisebb szünet után. – Gondolom, nem egyedül.

- Nem, Louis Podolskival. – Gondoltam, ha már úgy is tudja, ki vagyok, mindegy, hogy tudja-e a többit is.

- A csapattársa vagyok – jelentette be.

- Komolyan? – Tényleg kicsi a világ. – Keressük meg, még biztos ott ül, ahol hagytam – indítványoztam, mire bólintott és a kezembe csúsztatta a kezét, hogy ne keveredjünk el egymástól. Lou tényleg ott ült és nézelődött, majd amikor észrevett leugrott a székről.

- Azt hittem már nem is látlak többé – jegyezte meg viccesen, aztán meglátta, hogy hoztam magammal valakit. Valakit, akinek a kezét fogtam. Amikor a tekintete összekulcsolt ujjainkra tévedt, elhúztam a kezem és megigazítottam a hajam. – Mark, hát te? – Kezet fogtak, majd újra felém fordult. – Mondtam, hogy ne szedj össze idiótákat. – A jelzőért egy vállba bokszolást kapott annak tulajdonosától, utána viszont hárman ültünk le beszélgetni. Remek, tökéletesen elrontottam a kettesben levés lehetőségét.

Rengeteget beszélgettünk, és nem mondom, hogy nem éreztem jól magam velük, de most tényleg Louisra akartam koncentrálni, így viszont nem ment. Folyton azon járt az agyam, hogy épp le akarok csapni egy fiút egy lány kezéről. Nem volt valami kedves gesztus tőlem, és a sok gondolkozástól el is bizonytalanodtam, valószínűleg ezért mondtam igent, amikor Mark újra táncolni hívott. Egy ideig ellötyögtünk, aztán szembefordított magával, azt hittem meg akar csókolni, de helyette csak megszólalt.

- Nem vagyok ám vak. – Nem igazán értettem, hogy ezt most miért mondta, ezért kérdőn néztem rá, ő pedig folytatta. – Tetszik neked Louis. – Nem tudtam, hogyan reagáljak erre, ezért csak próbáltam valami makogni. – Miért nem csapsz le rá? – Mivel a beszéddel nem sokra jutottam, megrántottam a vállam. Ha ez ilyen egyszerű lenne. – Tudnod kell valamit rólam – kezdett bele. Reméltem, hogy nem fog szemétkedni, amiért úgymond faképnél hagytam. – mégpedig azt, hogy én nagyon-nagyon jófej vagyok. Éppen ezért segítek most neked. Tudok egy sokkal jobb bulit ennél, elviszlek titeket – ragadta meg a kezem, és visszaindult Louhoz.

Ötletem sem volt, hogy mit akar ebből kihozni, de olyan gyorsan mondta el Louisnak a terveit, hogy időm nem volt ellenkezni. Kettesben akartam vele lenni, mármint tudom, itt sok az ember, de csak egymást ismerjük. Miután Lou is rábólintott a dologra, már mentünk is kifelé a szórakozóhelyről. Gyalog indultunk el a Mark szerint hosszú útra, aminek szintén nem örültem. Nem féltem, mert két ilyen kaliberű srác mellett a lehető legnagyobb biztonságban éreztem magam, de ideges voltam, amiért már most nem úgy alakul az este, ahogy szerettem volna. Annyira felesleges próbálkoznom, Lou sosem lesz az enyém.

- Szóval, mesélj Chantelle – törte meg a csendet a számomra felesleges harmadik. – Mi a helyzet a pasikkal? – Az első gondolatom az volt, hogy azonnal megölöm, a második, hogy előtte jól megkínzom, de ezek helyett inkább próbáltam kitérni a válaszadás alól. Természetesen nem tudtam, ráadásul Louis is kíváncsiskodni kezdett, mert Andreas óta nem meséltem neki senkiről.

- Ez most hosszú sztori és nagyon bonyolult. Nem hiszem, hogy lesz belőle valami, úgyhogy hagyjuk is – tekintettem befejezettnek a témát. Szerencsére nem faggattak tovább, bár Mark elég rosszalló fejet vágott.

Kezdtem azt hinni, hogy igazából nem is megyünk sehová, csak sétálgatunk, amikor végre megérkeztünk. Hangos zene szólt az udvarból, így nem próbálkoztunk meg a csengetéssel, csak simán besétáltunk. Megkerestük a házigazdát, akit nem csak én, de Louis sem ismert, majd Mark elhessegetett minket az egyik sarokban felállított bárpulthoz. Valamit nagyon magyarázott a Patricknak keresztelt vendéglátónknak, és csak remélni tudtam, hogy nem írtam alá a halálos ítéletemet azzal, hogy eljöttem vele ide. A második pohár alkoholt kortyolgattam, amikor valaki lehalkította a zenét, és két bontatlan üveggel a kezében hadonászni kezdett.

- Emberek, figyeljetek egy kicsit! – próbálta túlkiabálni az illető a hangzavart. Amikor végre csend lett, elordította magát. – Buli van! Játsszunk soha nem-et!

Az ötletet hangos visítozás követte, majd mindenki magához ragadott egy széket és helyet foglalt a körben. Kérdőn néztem Louisra, aki végül megrántotta a vállát és leült a többiek közé. Követtem őt, és reméltem, hogy nem sok olyat fognak mondani, amit én még nem csináltam. Amíg mindenki elhelyezkedett poharak és nagy mennyiségű alkohol került középre.

- A szabályokat mindenki tudja, ugye? – kérdezte meg, ám az egyöntetű igen után mégis elmagyarázta, hogy kinek, mikor kell innia. Igazából az egész arról szólt, hogy olyan cselekvést mondjuk, amit a többiek már biztos, hogy csináltak. Könnyű játéknak tűnt, de mégsem volt az, főleg, hogy Louison kívül senkit se ismertem. – Én kezdek! – indította meg a kört az ötletgazda. – Én még soha nem szexeltem két lánnyal egyszerre. – Elmosolyodtam, amikor elhagyták a szavak a száját, ugyanis érthető okok miatt, nekem most nem kellett innom. Azon viszont meglepődtem, hogy milyen sokan nyúltak pohárért. Természetesen Louis nem volt az ivók között.

- Én soha nem voltam ismert ember gyereke – kiabálta közbe Mark pár körrel később, egyértelműen arra játszva, hogy innunk kelljen. Egész viccesnek találtam, úgyhogy kicsit lelkesebben nyúltam a pohár után, mint amennyi kedvem volt ehhez a játékhoz az elején.

Az eddig hallottak alapján sejtettem, hogy milyen társasággal lehet dolgom, ezért merészkedtem kijelenteni, hogy még soha nem voltam fiúval úgy.

- Ugye tudod, hogy olyat kell mondani, ami igaz rád? – nevettek fel.

- Tudom, és ez igaz is – vontam meg a vállam. – Úgyhogy lányok, igyatok! – Élveztem, hogy meglepetést okoztam, illetve azt is, hogy tudtam olyat mondani, ami miatt a fiúkat kivéve mindenkinek poharat kellett emelnie a szájához. A bal oldalamon ülő srác pacsira tartotta a kezét, amibe jó erősen bele is csaptam, elfogadva az elismerést.

Azt hiszem ezen kívül még négy alkalommal kellett innom, úgyhogy elég hamar kezdett szétesni a világ, pedig bevallom, pár körben csaltam is, hiszen nem ismertek, nem tudhatták, hogy tényleg nem csináltam még azokat a dolgokat, amiket mondtak. Louis nálam is többet ivott, de úgy látszott, ő jobban is bírja.

Megunhatták vagy csak úgy gondolták, hogy mindenki elég bevállalós már egy kis üvegezéshez, de előkerült egy üres palack és bele is kezdtünk az új játékba. Ismételtem reméltem, hogy nem fogom nagyon megszívni, de amikor a Mark által megpörgetett üveg rajtam állt meg, tudtam, hogy esélyem sincs.

- Csókold meg Podolskit! Minimum egy percig – tette hozzá. A megkínzós gondolataim újra előtérbe kerültek, a kisebb tömeg biztatására szédülni is kezdtem, de akaratomon kívül is hajolni kezdtem Louis felé. Akartam, nagyon akartam, de tudtam, hogyha nem ittam volna ennyit, akkor ezt most nem tenném meg. Nem figyeltem az arcát, igazából semmit nem érzékeltem csak azt, hogy nagyon forog a világ körülöttem, aztán megéreztem az ajkait, becsuktam a szemem és megállt minden. Olyan régóta vágytam már rá, hogy nem tudtam gondolkozni, egyre mohóbban faltam ajkait, melyek a vodka ízén túl édesek voltak. Sejtettem, hogy valószínűleg ezután sokkal jobban fogok vágyni a csókjaira, mint eddig.

- Jó-jó, letelt az egy perc – kiabálta valaki, de válaszul csak még közelebb húztam magamhoz. – Elég már – kiabálták újból, mire Louis eltolt magától. Teljes kábulatban ültem vissza a fenekemre és nagyokat pislogva próbáltam felfogni, hogy végre megtörtént. Ittas állapotom miatt azonban az nem jutott el az agyamig, hogy nem azért csókolóztunk, mert ő is akarta, hanem mert ez volt a feladat.

A játék további szakaszában már csak nevettem a többieken, miközben kezdtem egyre jobban szédelegni, ennek ellenére felálltam, hogy töltsek magamnak még egy pohárral.

- Hé-hé, szerintem elég lesz – fogta meg a kezem Mark mosolyogva. – Örülök, hogy jól érzed magad, de elég. – Miközben beszélt kivette a kezemből a poharat, én pedig annyira koncentráltam a szájára, hogy szinte észre se vettem, hogy már nincs a kezembe.

- Csókolj meg – kértem oldalra döntött fejjel.

- Megbánnád – figyelmeztetett, de nem foglalkoztam vele. Sokkal jobban tetszett, mint a szórakozóhelyen, és egyszerűen képtelen voltam levenni a szemem az ajkairól. Biztos, hogy csodákra képes vele. – Tényleg nem kéne – suttogta a számba, amikor felé hajoltam, ennek ellenére hagyta, hogy megszüntessem a köztünk lévő távolságot. A csók közben csak Louisra tudtam gondolni, és átkoztam, amiért még részegen sem tudok tőle megszabadulni. Újra megszédültem, ezért hátraléptem egyet, hogy ne essek el, így viszont meglöktem az asztalt és a felboruló poharak illetve üvegek hangos csörömpölést okoztak. Louis hamar mellettünk termett, finoman közölte, hogy jobb lenne, ha hazamennénk, én pedig nem ellenkeztem vele.

- Köszönöm – mondtam még Marknak, aztán Lou derekába kapaszkodva megindultam.

Jó volt, hogy ilyen sokat kellett sétálni, mert egy kicsit kiszellőzött a fejem, de persze ettől még nem párolgott ki belőlem az alkohol. Folyamatosan csacsogtam, miközben igyekeztem egyenesen haladni. Az fel sem tűnt, hogy Lou mennyire szótlan, jóformán csak onnan tudtam, hogy velem van, hogy erősen fogott a derekamnál, nehogy elessek.

- Nálunk alszol, mert így nem viszlek haza Bastiannak. Leszedi a fejünket – mormogta, amikor megérkeztünk. – Csak maradj csendben, légy szíves – kért, miközben kinyitotta az ajtót, hogy be tudjunk menni.

A szobájában az ágyra vetődtem, ám nem figyeltem arra, hogy még mindig fogta a derekamat, így ő is mellém zuhant. Szerettem volna megint megkóstolni az ajkait, és ennek érdekében meg is csókoltam. A pia bátorrá tett, nem féltem attól, hogy mi lesz, ha nem csókol vissza, de szerencsére nem ütköztem ellenállásba. Becsúsztattam a kezem a pólója alá, ezt a húzásomat viszont már nem hagyta.

- Ne – húzta le a pólója alját a helyére. – Nem szabad.

- Ki tiltja meg? – suttogtam, de ő már fel is állt az ágyról.

- A vendégszobában alszom, feküdj le te is – tanácsolta, majd kihátrált. Utána szóltam, de nem jött vissza, úgyhogy egy sóhajtás után betakaróztam és szinte azonnal el is aludtam. Időm nem volt rágódni vagy elgondolkozni azon, hogy viselkedtem az éjszaka.

Reggel úgy éreztem mintha tűvel szurkálnák a fejem, de hamar beugrottak a tegnapi képek és rögtön elszégyelltem magam. Reméltem, hogy Louis még alszik, mert nem tudtam volna a szemébe nézni. Egy gyors fésülködés és ruhaigazítás után halkan kinyitottam az ajtót, és eltűntem a házból. Hazasiettem, ahol apa érdeklődve mért végig.

- Louisnál aludtam, remélem, nem baj – mondtam leküzdve a lüktető érzést a fejemben. Eszem ágában sem volt elmondani apának, hogy szörnyen másnapos vagyok.

- Louis jó gyerek, úgyhogy nem aggódtam – válaszolta. – Hagytunk neked reggelit, ha éhes vagy.

- Aha – bólintottam, bár nem tudom, mire. – Még alszok egy kicsit – osztottam meg vele terveimet, majd célba vettem a szobámat. Csakhogy az ágyamon már ott terpeszkedett Daisy.

- Mi volt? Mesélj! – ugrott fel és teljesen bezsongva érdeklődött az éjszakám felől.

- Ne kiabálj már, szétmegy a fejem – dőltem le az ágyra. – Amúgy semmi jó nem volt – csuktam be a szemem és majdnem elaludtam, de eszembe jutott, hogy megkérdezzem, ők mire jutottak a szüleimmel.

- Hát, mi elmondtuk, amit akartunk, úgyhogy innentől már csak rajtuk múlik, hogy észbe kapnak-e – zárta rövidre. – Hagylak aludni, de ha felkeltél, részletes beszámolót kérek – ígértette meg velem, hogy nem hagyom éhesen a kíváncsiságát. Egy aprót bólintottam, lehet nem is látta, de amint becsukódott az ajtó, már újra álomvilágban jártam… egy olyan helyen, ahol anyáék együtt voltak és Louisszal is jól alakult mindent.